A világ egy egyetemista szemével.

concerningthirdparty

concerningthirdparty

Igenis jó a vasárnapi zárva tartás!

2015. január 21. - concerningthirdparty

Igenis jó a vasárnapi zárva tartás! Nem tudom megérteni a sok fanyalgót. Az a baj, hogy olyan kevés érv jut az ember eszébe, amikor meg akarja védeni, ezt a nagyszerű intézkedést. De nem baj, segítségére szeretnék segíteni nektek, így összegyűjtöttem egy csokorra valót, hogy ami felvértez titeket a támadások ellen:

1. Nem jön át annyi hülye szlovák és román! A határ menti településeknél gyakori, hogy a szomszéd állam lakosai átjönnek hétvégén nagy-bevásárlásra. A gyenge forint, esetleg a nagyobb választék okán, de debreceniként is gyakran találkozom román rendszámú kocsival a bevásárlóközpontok parkolójában. Idejönnek, szívják a levegőt előlünk, égetik a benzint a szent magyar földön! Maradjanak csak otthon! Mit keresnek itt egyáltalán? Megmondom én: költik a magyar forintot, hogy kevesebb legyen belőle. Valószínű, hogy valamelyik Soros alapítvány nyomására!

2. Mi átmegyünk vásárolni! Mivel vasárnap nem lesznek nyitva a boltok, így a határ mentén nő az esély, hogy átmegyünk a szomszéd országba. De ez nem baj! Ott szennyezzük a környezetet addig, védjük a hont ezzel. Plusz megvesszük előlük a cuccokat a boltban, szívjanak csak Trianon miatt! Majd jól elköltjük az eurót, hogy erősítsük a forintot.

3. Végre mindenki azt csinál amit akar! A tőkések nem nyomhatnak el minket többé! Vasárnap mindenki azt csinál amit akar! Már az orvosokon, vendéglátósokon, rendőrökön, tűzoltókon, gyógyszerészeken, buszvezetőkön... stb kívül. De a többiek tényleg azt csinálhatnak amit akarnak! Már a nagy kaja beszerzésen, ruhavásárláson, játék nézegetésen, plázában sétáláson stb. kívül. De ezen felül tényleg mindenki bármit. Így igazságos!

4. Megmutatjuk a külföldi tőkének, hogy húzzon a sunyiba! Nem kell ide semmilyen külföldi gonosz elnyomó multi! Húzzon haza az Audi, Mercedes, spar, danone, tesco, stb. Ezek mind talicskázzák ki a pénzt. Szemét módon keresni akarnak a befektetésükön. De most megmutatjuk, nem kell ide semmilyen befektetés, beruházás. Most komolyan, minden ember aki tőkét hozna ide, inkább menjen haza. Persze, ha elfogadja azt, hogy nem kaphat pénzt a munkájáért, akkor maradhat.

5. Csökken a Tesco befolyása! Jelenleg az egyik legnagyobb munkáltatóként, több tízezer embert foglalkoztat, így nagy a szava a belpolitikában. De ha jól megszorongatjuk őket, és ki kényszerülnek rúgni az alkalmazottaikat, akkor csökken a súlyuk is. Már nem lesz ütőkártya a kezükben. Az lenne a legjobb, ha az a húszezer ember azonnal az utcára kerülne.

6. Humoros kormányzati kommunikációt hallgathatunk! Ahogy már eddig is, zseniális szövegeket hallgathatunk meg arról, miért is kell a vasárnapi nyitva tartás. ITT megnézhetitek, ahogy Rétvári Bence megmagyarázza, hogy persze, hogy nem csak a CBA miatt vezetik be a vasárnapi zárva tartást, hiszen a CBA dolgozóinak 80% támogatja azt.

7. Kicsit dolgoznak a a kormánypárti szervezetek és pártok! Az elmúlt években felépült a Fidesznek egy saját kis civil szervezeti hálója. Van nagycsaládosok, cöf, nők a magyar nemzetért stb. Végre van egy kis értelmük, és megmozgathatják magukat. Ne hiába tömjék ki őket pénzzel! !UPDATE! Így legyen ötösöm a lottón! Most hallottam, hogy a MNKSZ kereskedelmi szövetség szerint nem fog csökkenni a fogyasztás. Elnöke a trafikos exfideszes szakember, végre elfogulatlanul tudja ellensúlyozni a VOSZ-t

8. Több pénzünk marad! Az, hogy nem fog csökkenni a fogyasztás az baromság. Pont azért csökkentették a trafikok számát, hogy csökkenjen a dohánytermékek forgalma. De sebaj, eddig is össze vissza beszéltek a pártok.. A lényeg, hogy több marad nálunk. Az anyukák kevesebbet tudnak eljárni a lányukkal ruhát venni, minekünk kevesebb az esélyünk, hogy csokit vegyünk, mindenki jól jár, több pénz, kevesebb kalória! Egészség mindenek előtt! Ráadásul eljárhatunk tömeg sportolni, mondjuk stadionokba, amiket pont erre építettek honatyáink!

Nektek milyen érveitek vannak? Likeolni az oldalt ITT, a piréz őseimet szidni lent lehet!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://concerningthirdparty.blog.hu/api/trackback/id/tr67095551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zizi77 2015.01.22. 14:53:29

Nincs_nick, szerinted nálunk ki vásárol? Az 53 kg-mal tologatom a púpozott bevásárlókocsit, majd pakolok be és itthon ki. Mindezt gyerekkel, születése óta. Szóval köszi, de nem minden nő királykisasszony, hogy legyen segítsége.

Ladislav 2015.01.22. 14:54:13

@nincs_nick: Bárcsak a budai hegyekben lehetnék legalább hétvégente, nem csak évente egyszer-kétszer...
Mint írtam, néhány hete, 1-2 hónapja, volt a neten többfelé a napi forgalom alakulása, amit most nem találtam meg.
Mi, akkor megyünk vásárolni, azon felül, amikor ráérünk és amikor a lehető legkisebb a forgalom, még véletlenül sem pénteken, szombaton, (vasárnap eleve nem) amikor a piacon is annyian vannak, mint a heringek. A péntek délután még a mi megyeszékhelyünkön is otthonmaradásra késztet, ha éppen nem dolgozunk.

Mokele-Mbembe 2015.01.22. 14:55:21

@zizi77: A Baumaxnak az anyavállalata is csődben van. Nem sokfelé fognak már koncentrálni.

ohmyFgod 2015.01.22. 14:57:36

@Érdekes: Szomorúan láttam, hogy nem világítottál rá miben vagyok eltévedve. Annak tekintetében sem hangzott el konkrétum, hogy mi irreleváns és mi nem. Ugye érvek nélküli minősítések miatt még nem kellene azt gondolnom, hogy hibás az elképzelésem? :) Egyesek ezt hívják vagdalkozásnak. Nosza, fejtsd ki nekem, hogy mi irreleváns és miért, és milyen bizonyítékot tudsz rá felhozni!

De azért én válaszolok. Először is a kényszer. Kettős mércét alkalmazol a nagy többséggel egyetemben. Ha el kell menned kötelezően egy konkrét helyre egy konkrét célból, az lehet kényszer. Pl. vasárnap bemenni dolgozni, mert kötelező. Egyfajta kényszer helyzet (no, nem fizikai). De ha azt csinálsz, amit akarsz, pusztán annyi a megkötés, hogy 1-2 dologgal kevesebb a választási lehetőséged, arra a kényszer fogalma egyszerűen nem használható, mert nem ezt jelenti. Tőled a vasárnapi plázázás (+1-2 dolog) lehetőségét veszik el, miközben több tízezren fellélegezhetnek, mert hazamehetnek a családhoz pihenni. És együtt lehetnek a gyerekekkel, illetve azokkal, akik H-P munkarendben dolgoznak. A vasárnapi nyitva tartás tízezreket (százezreket?) megfoszt attól, hogy a családdal tölthessék a vasárnapot. Szarok én a templomra, a vallás nem érdekel, a gyerekem, anyám, apám, tesók, rokonok viszont igen. Mivel a társadalom nagy része H-P dolgozik, és a gyerekek akkor járnak iskolába, gyengül a kohézió, amint az egyik szülőnek hétvégén dolgoznia kell. Ez józan ésszel is belátható lenne. Más kérdés, hogy ezt valaki abszolút nem tartja fontos tényezőnek, de ez az ő szerencsétlenségéből fakad, mert valószínűleg életében nem volt normális családja, akikkel szívesen töltötte el az időt. Eddig sokan hülyék voltak, és foglalkoztak minden mással ezek helyett a dolgok helyett, most picit rá kell "fanyalodniuk". Biztos szörnyű lesz!
Másrészről, azokkal nem foglalkozol, akinek a te kedvtelésed, és vásárlási igényed miatt azért kell bemennie dolgozni vasárnap, hogy téged kiszolgáljon.

Ideológia: ez is ideológia, de az is, amiben te gondolkodsz. Te is kritizálod a társadalom egy részét, és van egy elképzelésed, hogy a dolgoknak hogyan kellene működni. Ez ideológia. A másik ideológiáját pedig azért fikázod, mert nem a tiéd. Kettős mérce itt is, mert úgy állítod be, mintha csak a másik fél döntene ideológiai megfontolásból, holott ugyan ezt teszed. És ez így van jól.

Szombati munkát miért kéne megszüntetni? A vasárnap elegendő, egy nap pedig kell a hétvégére a vásárlásokhoz, stb.

"sírdogálsz az eladóért, holott még rengeteg ember dolgozik az országban, hogy működjön a gazdaság, ellátás (szállítók, rendőrök, mentők, tűzoltók, tv-s szakemberek, rendszergazdák,orvosok,nővérek)"

Tehát dögöljön meg a szomszéd tehene is? A közfeladatot ellátó személyeket ne keverjük ide. Más a presztízsük, téged is jobban büntetnek, ha hozzájuk érsz, szóval van előnyük azért, mert rendelkezésre kell állniuk. De ez annyira legalja érv... ha te nem pihenhetsz, nem lehetsz a családdal, akkor más se lehessen, csak mert neked nem jön össze? Ez undorítóan kicsinyes. Ráadásul még mindig jobb 1000-ből mondjuk 500 családod tehermentesíteni egy napra, mint nullát!

"vagy a 200nm2- alatti kisboltoknak?meg a moziknak?éttermeknek? és lehetne sorolni...." Ezzel én sem feltétlenül értek egyet, szerintem lehetőségekhez képest a maximális tiltásnak lenne hatása. Talán a vendéglátósok maradhatnának, de őket akkor kompenzálni lehetne valamivel. Kötelező hétfői zárva tartás kompromisszumként? Vagy valami.

ohmyFgod 2015.01.22. 14:59:23

@tarackos: szerinted. Az útdíjjal meg más egyébbel nem mosnám össze. Erre a dologra más miatt van szükség, és akkor is így van, ha a kormány összes többi intézkedése egy rakás fos.

Ladislav 2015.01.22. 15:04:36

@tarackos: "Nem véletlen komcsizzák meg mossák össze őket egyre többen a ballibbel."
Ezért se szavazok egyik "nagyra" sem és kerülöm a kicsik többségét is. Mindig, mindenféle vagdalkozás és nyilatkozatháború után, soha, semmi nem derül ki. Ezek összejátszanak. Egy már megboldogult idős ismerősünk szomszédja egy volt kommunista fejes volt. A helyi fideszesekkel együtt járt vadászni. Mint kiderült, az egyik ifjú titán az unokája, a volt helyi kommunista titkárnak. Más színben, átmentve az utókornak, csak nekünk. Nem azzal van a baj, hogy kommunista, mert attól még lehetett jó ember, inkább a színjátékkal.

zizi77 2015.01.22. 15:04:38

Ladislav, magam is péntek délután vásárolok. 6-7 körül. Intersparba járok nagybevásárlásra, és egy-két nap kivételtől eltekintve, nagyon ritka a tömegnyomor szerencsére. Szülővárosomban/kisváros/ viszont a szombati piackor meg se lehet mozdulni. Igaz 13 h után már csak turisztok lézengenek a dunaparton. :)

ohmyFgod 2015.01.22. 15:12:22

@Réka ‎: Miből fakad az állam hatalma? Az emberek által rá ruházott hatalomból, vagyis népszuverenitásról beszélünk. Az állam az egyetlen, amely legitim kényszert alkalmazhat, és ennek forrása maga a lakosság. Ha nincsen államhatalom, ami központilag kézben tartja a dolgokat, akkor előfordulhat, hogy elveszem tőled a telefonodat, mert megtetszik, és mert erősebb vagyok. Vagy éppen élek az önhatalmú jogérvényesítéssel, és ha nem tetszik amit mondasz, leváglak bosszúból, mint egy marhát. Ne értsd félre, eszembe sincs ilyet tenni, pusztán érzékeltetni szeretném, hogy csínján kell bánni az ilyen anarchista, fúj az állam elképzelésekkel. azért ezt az elmúlt kb. 2,5 ezer évben már meghaladtuk.
Valóban, hazánkban borzasztóan működik, és honatyák nagy részének börtönben lenne a helye, de azért az állami hatalom jelenléte elképzelhetetlen védelmet biztosít. Szerintem senki ne akarjon elmenni abba az irányba, hogy mármost neki az állam ugyan semmit se szabjon meg. Természetesen a véleményformálásnak van helye, a szavazatoddal, politikai aktivitásoddal pl. tudod befolyásolni a cselekményeket. Az is baj, hogy az állami fékek nem működnek, nincs igazi hatalommegosztás, és nem felelősségre vonhatóak kb. de ez egy teljesen más kérdés.

Érettség nem ahhoz kell, hogy az állami kényszert lenyeljük, és nem is ezt mondtam. Ahhoz kell, hogy felfogd: nem minden eredendően rossz, ami az állami hatalomtól jön. Vagy akár alapvetőten nem a mi nézetünket képviselő párttól. Aki csípőből utasít el mindent, elvi alapon, az egyszerűen hülye.

Ladislav 2015.01.22. 15:14:25

@zizi77: Mivel mi az egyik legnagyobb településen lakunk, itt péntek délután már csak lépésben lehet haladni, ezért az autót ilyenkor nem is használom. Sokan jönnek be a városba dolgozni, délután pedig haza, plusz a diákok, ezért még terheltebb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.01.22. 15:18:26

@ohmyFgod: honnan veszed, hogy minden állami dolgot elutasítok és anarchista vagyok? Van erre forrásod?
Az államilag kötelező vasárnapi zárvatartást hülyeségnek tartom. Szükségszerűen azért, mert az állam beleszól az emberek magánéletébe és idelológiai alapokon akar rá nem tartozó dolgokat megszabályozni. Az államnak ezt a fajta beavatkozását elutasítom.
Ebből nem ered az, hogy anarchista vagyok vagy elutasítom az államot. Ha te ebből ezt vezeted le, akkor nagyon sajnálom, de nincs miről vitatkoznunk.

Érdekes 2015.01.22. 15:19:51

@ohmyFgod: Mert nem tudsz ehhez hasonló bukott álpatrióta példát felhozni a történelemből és ezt egész egyszerűen egy üres frázisnak tartom, - irrelevánsnak és ez szvsz nem is kérdés, nincs mit rajta kifejteni objektíven sem.

LÁtod, nekem probléma a te kettős mércéd és neked is probléma a te kettős mércéd, és kié a jobb? Senkié végülis, mert ezek szubjektív dolgok itt a fórumon, ellenben aki felelős helyzetben van, az rákényszerítheti ezeket a rosszúl sikerült - intézkedéseket a másikra.
Elveszik a vásárlás lehetőségét (meg annak a x ezer embernek a plusz jövedelmét, semmiség) és tudod, magában csak ezzel az egy dologgal igazán nem is lenne olyan nagy gond, bár akkor is, miért nem inkább a bérekért küzdenek? Primitív dolog azonnal tiltani mindent, egy ezer sebből vérző ideológia mentén.
Szóval, az egy dolog lenne, h elveszik a lehetőséget, h hétvégén vásárolhassak, csak éppen már az ország élhetetlen, gazdasági csőd, EU Utolsó, tele van csövessel és kb már nincs olyan hét, h ne erőszakoljanak meg valakit az utcán - közbiztonság zéró. És akkor ilyenekkel foglalkoznak, hogy 200nm2 felett be kell zárni...nevetséges. Megérteném, ha minden rendben lenne az országban és már tényleg semmi gond nem lenne és legyen valami bohózat, hát legyen zárva minden vasárnap! kínunkba már nem tudunk mit kezdeni! :D
Nem tudom nálad milyen a családmodell, de úgy tűnik sosem törekedett a harmóniára, eleve hétköznap nagy átlagban együtt van a család este, hétvégén pedig a vásárlás 1-2 órát vehet igénybe a 48 órából...és még vásárláskor is együtt van a család, legalábbis a normálisabbaknál. Miért baj az, hogy valaki a 48 órából 1-2-t vásárol?együtt a családdal?miért fáj az neked pl., ha ez pont vasárnap? és milyen értékrendszer alapján monodd azt, h ez esetleg nem normális? Meglévő 46 órában mehetnek erdészkedni, sétálgatni, mozizni, templomba is akár, színházba, operettre,balettozni, kanappénülni tudja a tököm, nem zárja ki egyik sem a másikat. Ez a családi érv egész egyszerűen szánalmas.
HA pedig xy-nak dolgoznia kell hétvégén, az most is úgy van, h 1 hétvége szabad mindenképp. Erre a megoldás pedig az, h az embernek ne kelljen plusz pénzért dolgoznia, rgo a normál béreket kellene emelni, nyugatira, mert az árak már nyugatiak és akkor nem kell pluszban melóznia az embernek, így hétvégét sem kell vállalni.
MErt egyébként, ha jól tudom, ha valaki nem akar melózni, akkor felmond a melóhelyén vagy megbeszélik...ja, hogy nehéz másik melóhelyet találni? hopp...de ez ugye sokkal kisebb gond, h foglalkozzon vele a kormány az, h a multik nyitva vannak vasárnap az 1000x nagyobb gond a melóhelyek hiányától...inkább csuklóból tiltani kell a gazdaság helyrehozása helyett.

tobias2 2015.01.22. 15:21:32

Július elsejétől a katasztrófavédelemhez kerül a Tesco, Baumax és minden, 1%-nál több karvalytőkével működő bank. Az érintett intézmények zárva tartanak minden vasárnap, a zsidó vallás előírásai szerint szombaton, és az iszlám előtti fejhajtásként pénteken. E zárvatartás pótlására a többi négy napon azonban nyitva tartanak délelőtt 11 és délután 1 óra között, 11:30 és 12:30 között egy óra ebédszünettel. Az ebédszünet vége és az 1 órai üzemzárás között katasztrófamegelőző istentisztelet miatt nem fogadnak vásárlókat. Az XXXL/2015 számú rendelet a Magyar Közöny tegnapi számában jelent meg. คำทักทายจากประเทศไทยครับน่า

Ladislav 2015.01.22. 15:21:51

@ohmyFgod: "senki ne akarjon elmenni abba az irányba, hogy mármost neki az állam ugyan semmit se szabjon meg" Sokan mondják, hogy a piac, a tőke mindent megold és beáll majd egy szép, kiegyensúlyozott helyzetbe, amikor mindenki jól érzi magát. Az állami szabályozás nélkül szerintem még mindig, vagy legalábbis újra rabszolgaság lenne a tőkés profitéhsége miatt. Arra kár várni, hogy állami szabályozás nélkül a legtöbb munkáltató nézni fogja a munkavállaló érdekeit is. Nyilván ezt nem neked címeztem, csak mintegy kiegészítésnek írtam, mert nagyon ráérek így csütörtök délután. :))

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.01.22. 15:28:25

@Spacecake: Így van. Én egy olyan szavazóféle vagyok, és nekem ez most szopóroller. Meg kb másik egymillió szavazófélének is. Miközben felmérések szerint a vasárnap a kereskedelemben dolgozó 100 000 ember 80%-a is ellenzi. Tehát egymillió embert szopatunk 20 ezer kedvéért. Nagy taktika.

tarackos 2015.01.22. 15:32:17

@Ladislav: Senki nem mond ilyet. Viszont vannak akik azt hiszik ha egyesek szerint nem kell mindent szénné szabályozni az egyenlő azzal, h egyáltalán ne szabályozzuk.

zizi77 2015.01.22. 15:32:32

Ladislav, igen budapestiként magam is tapasztalom a forgalmat, csak leírtam, hogy szerencsére nem mindenhol a bevásárlás okozta ezt. Mondjuk én Diósdra járok bevásárolni, mert közelebb van, mint a városban lévő. Viszont az úton ott is nagy a forgalom/nagyon sok az ingázó/,de szerencsére nem az Intersparba jönnek.:)

ohmyFgod 2015.01.22. 15:37:23

@Réka ‎: A forrásom az, amit írsz. A gondolataidba nem látok bele, csak az alapján próbálhatok következtetni, amit leírsz. Márpedig te ilyeneket írtál: "(,...) benyeli az állami uralmat, amit (...) Szerinted érettség kell ahhoz, hogy az állami kényszert lenyeljük."

Uralom, állami kényszer. Te írtad. Egyébként nagyon könnyű ágálni az ellen, hogy ne szabja meg az állam ezeket. Mit szabhat meg szerinted? Hol van a határ? Pontosan meg tudod fogalmazni? Annál pontosabban, hogy ez a határon túl van.

Arra az ellenzők egyébként még egyszer sem válaszoltak, pedig sokszor elhangzott, hogy az nem zavar, hogy a te kedvtelésed miatt más viszont arra kényszerül hogy dolgozzon vasárnap? A "kényszer" csak addig nem gond, amíg más farkával kell verni a csalánt, csak akkor, amikor neked okoz kényelmetlenséget? De a vásárlás lehetőségének megszűnése, és azon kívül szabad döntéshozás közel sem akkora kényszer, mint kötelezően bemenni dolgozni a hét végén.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.01.22. 15:38:51

@tobias2: Ha már megemlítetted, vörösiszap-katasztrófa és árvizek idején a katasztrófavédelem is a Tescoban vásárolt.
Megnézem most, hogyha szombat este jönne egy árvíz, akkor hol fogják a kenyeret, májkrémet meg vizet megvenni a vasárnap homokzsákokat töltő embereknek...

zizi77 2015.01.22. 15:44:13

Panaszmuki, csak nem a péknél? A többiből akár valamennyit készletezni is lehet.

Spacecake 2015.01.22. 15:48:11

@panaszmuki: Gond nelkul azonnal kinyittathatjak ha katasztrofahelyzetet rendelnek el,
de a Tesco is megnezhetne magat,ha 1 ilyen helyzetben nem ajanlana fel ugyanezt magatol...
ugyhogy emiatt csak ne aggodj:-)

ohmyFgod 2015.01.22. 15:48:11

@Érdekes: Hajjaj, nincs igazad. Eredetileg nem dolgozott senki vasárnap, még a robotolós középkorban sem, pedig ott aztán... Csupán a rendszerváltás során találták ki valamikor, hogy bevezetik a vállalkozások érdekeit nézve a vasárnapi nyitva tartást, ami egy csomó embert zavart akinek be kellett menni dolgozni. Szóval nem most találnak ki valami nagy hülyeséget, hanem 20 éve csinálták. Ezt próbálják semmissé tenni. A hétköznap este együtt van a család sok helyen csak álom. Pl. a plázában dolgozók 8-9-ig is nyitva vannak, de nem is sorolom, mert ezer példa van. Amikor normálisan egy egész napos programot tudnál csinálni. Nagycsaládi vacsora, készülődés a rokonokhoz, vagy ők jönnek ide stb, akkor nem fér bele 1-2 óra plázázás. Egyébiránt, ha dolgoznod kell, részt sem tudsz benne venni.
Ráadásul sztem az esetek felében ki sem fizetik a túlórapénzt ebben az országban és a pótlékokat is kb csak a közalkalmazottak meg legfeljebb néhány multi dolgozója kapja meg, amúgy úgy lehúznak, mint annak a rendje.
És mondom, van egy nagyon széleskörű réteg, aki teljesen feleslegesen és céltalanul b*ssza el az idejét a plázákban, ahelyett, h otthon lenne vagy családdal. Lődörög a pláza folyosóján, de szó szerint. Mivel maguktól hülyék ahhoz, hogy valami értelmesebb tevékenységet csináljanak, korlátozni kell őket.

De ha te a vasárnapodat el akarod cseszni, akkor hajrá, nyugodtan! Hidd el, nekem nem fáj. De ahhoz nektek sincs jogotok, hogy miattatok berángassanak vasárnap a munkahelyekre olyanokat, akik aznap családozni szeretnének, és nem a munkahelyen rohadni.

tonypek 2015.01.22. 15:50:15

9) Következő intézkedés megtiltja a hétfői kereskedelmi TV adást. Logikus. Csak a közszolgálati média nyomhatja übersovszkival. Több gyerek születik.
10) Hétfőtől péntekig csak C B A betűket ilyen sorban nevükben tartalmazó boltok lehetnek nyitva.
Szombati nyitva tartáson szabályozását még csak fontolgatják.
Rengeteget spórol a magyar ember mert addigra hiánygazdálkodás lesz nálunk.
Persze ezeket is jól megszokjuk.

ohmyFgod 2015.01.22. 15:53:51

@Érdekes: Eredetileg nem dolgozott senki vasárnap, még a robotolós középkorban sem, pedig ott aztán... Csupán a rendszerváltás során találták ki valamikor, hogy bevezetik a vállalkozások érdekeit nézve a vasárnapi nyitva tartást, ami akkor egy csomó embert zavart. Szóval 20 éve találtak ki egy nagy hülyeséget, nem most. Ezt próbálják semmissé tenni.
A hétköznap este együtt van a család sok helyen csak álom. Pl. a plázában dolgozók 8-9-ig is nyitva vannak, de nem is sorolom, mert ezer példa van. Nagycsaládi vacsora, kerti grillparti, készülődés a vidéki rokonokhoz, stb. egész napos program, nem fér bele 1-2 óra plázázás. De aki dolgozik aznap, mindebből kimarad. Neked csak 1-2 óra vásárlás talán, de azokat leszarod, aki egész nap ott rohad. Másokkal nem foglalkozol.
Ráadásul sztem az esetek felében ki sem fizetik a túlórapénzt ebben az országban és a pótlékokat is kb csak a közalkalmazottak meg legfeljebb néhány multi dolgozója kapja meg, amúgy úgy lehúznak, mint annak a rendje.
És van egy nagyon széleskörű réteg, aki teljesen feleslegesen és céltalanul b*ssza el az idejét a plázákban, ahelyett, h otthon lenne vagy családdal. Lődörög a pláza folyosóján, de szó szerint. Maguktól hülyék ahhoz, hogy valami értelmesebb tevékenységet csináljanak.

De ha te a vasárnapodat el akarod cseszni, akkor hajrá, nyugodtan! Hidd el, nekem nem fáj. De ahhoz nektek sincs jogotok, hogy miattatok berángassanak vasárnap a munkahelyekre olyanokat, akik aznap családozni szeretnének, és nem a munkahelyen rohadni.

ohmyFgod 2015.01.22. 15:55:02

@ohmyFgod: hopp, véletlenül a vázlatot is sikerült korábban elküldeni..

Roan 2015.01.22. 15:58:19

@Hunfonix: Lehet, hogy neked ezaz a tapasztalatod, hogy a kis bolt olcsóbb, de az országos statisztika mást mutat. Ilyen adatokkal dolgozom, és a hiperekhez képest 10-15%-kal magasabb a kisboltok átlagára. Az ok is egyszerű: a multi, mivel nagy mennyiséget vesz, közvetlenül a gyártókkal áll kapcsolatban, a kisbolt meg nagykerből vásárol. A nagyker ráteszi a költségei és a hasznát, így jóval drágábban jut el a kisboltba, aki szintén ezeket az elemeket ráteszi. Mivel a szervezettség miatt egy multi kisebb árréssel is tud működni, a kisbolt, a kétszeres, és amúgy is magasabb árrés miatt drágább lesz. (Persze vannak kivételek.) Ja, és a beszerzési ár alatti értékesítés csak a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek körében tilos.
Az adatok alapján amúgy a minőség előtt áll az ár, így nem véletlen, hogy a multikat favorizálja az emberek többsége. Persze, vannak boltok, ahol tényleg a minőségi termékekre mennek rá, de ezek a 10600 kisbolt nagyon kis hányadát adják.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.01.22. 15:59:57

@Spacecake: Aha.
Kinyittatják.
Berendelik a pékeket, akik közül az összes az erdőben kirándul a családjával.
2 óra múlva meg is érkeznek.
Bekapcsolják a kemencéket, elkezdik bekeverni a tésztát.
Egy óra múlva neki is állhatnak sütni.
Mire elkészül a kenyér, éhenhalnak a munkások.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.01.22. 16:02:22

@ohmyFgod: nem, egyáltalán nem zavar. Mert kereskedelemben dolgozni nem kényszer, hanem lehetőség. Míg a vasárnapi zárvatartás nem lehetőség (mint most, most is sok bolt zárva tart vasárnap), hanem kényszer.
Én már csak olyan álpatrióta anarchista vagyok, hogy a lehetőséget jobban szeretem, mint a kényszert. Vagyunk páran ilyen megtévelyedettek.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.01.22. 16:04:52

@ohmyFgod: "És mondom, van egy nagyon széleskörű réteg, aki teljesen feleslegesen és céltalanul b*ssza el az idejét a plázákban, ahelyett, h otthon lenne vagy családdal. Lődörög a pláza folyosóján, de szó szerint. Mivel maguktól hülyék ahhoz, hogy valami értelmesebb tevékenységet csináljanak, korlátozni kell őket."
igen, pár évtizede is ez járta a lakosságról. Túl hülyék, hogy eldöntsék, kire szavazzanak. Jobb, ha csak egy párt van, korlátozni kell őket.

Spacecake 2015.01.22. 16:05:13

@panaszmuki: butaságokat beszélsz.Árvizi helyzetekre/katasztrófahelyzetekre megvannak a protokollok,és nem az élelmiszerellátás a szűk keresztmetszet,sokkal inkább a logisztika...

Pan Modry 2015.01.22. 16:17:14

@Spacecake:

Olvasni se tudsz te barom, hol a picsaba irtam hogy ez a vasarnapi szorakozas. Annyit irtam hogyha szar fos hideg esos ido van vasarnap ez egy lehetoseg arra hogy a gyerek ne a lakasban gubbasszon, hanem mozoghasson legalabb nehany orat.
Es fedett jatszoterek tobbnyire csak a plazakban vannak, kocsog!

Ja, es itelkezz a komunista kurva anyadrol, de ne rolam, faszfej!

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.01.22. 16:29:16

@Spacecake: Nem beszélek butaságokat. Az egyik vidéki Tesco rendszeres vásárlója a ktasztrófavédelem. Ha megjelennek, akkor viszik az összes pékárut, májkrémet, felvágottat, meg ásványvizet.

Spacecake 2015.01.22. 16:33:42

@Pan Modry: nyugi,komàm,még infarktust kapsz...;)

Hát épp ez a lényeg h ez a lehetőség megszűnt

ohmyFgod 2015.01.22. 16:34:56

@Réka ‎: Teljesen egyoldalúan közelíted meg, pedig próbáltam segíteni.
1) A zárva tartás nem neked kényszer, hanem az üzletnek. Nem téged kényszerít, hogy zárj be, hanem a tulajt. (már aki annak éli meg)
2) A nyitva tartás pedig annak a dolgozónak kényszer, akinek be kell menni dolgozni.
3) Számodra ez csak egy lehetőség (2), a vasárnapi bezárás pedig legfeljebb korlátozás (1). Semmiképpen sem lehet a vásárló szempontjából kényszernek nevezni. És a fogamon való rugózás fontos, nem nyelvtannáciskodni akarok (nem is menne :D ), de nem mindegy, hogy állami kényszerről vagy korlátozásról beszélünk. Kényszer az lenne, ha pl kötelezően otthon kellene maradnod vasárnap, vagy el kellene menned templomba. lényeg, hogy a nyitva és zárva tartás egyaránt kényszer valakinek, de egyik sem a kívülálló félnek.
4) (a legkisebb beleszólása pont, hogy a kívülállóknak legyen szerintem bármilyen kérdésben)

Másik állítás: kereskedelemben dolgozni nem kényszer.
1) nem ezt mondtam, hanem: az a kényszer, hogy be kell menni vasárnap. Nincs semmi baj a kereskedelemmel, csak vas. ne kelljen dolgozni.
2) De ha már itt tartunk, azt hiszed, hogy a tömeges munkaerőnek szabad választása van, hogy hol, milyen szektorban dolgozik, akkor vagy nem vágod a gazdaságföldrajzot, vagy csak vizionálsz. A szolgáltatószektor az ismert gazdasági fejlődés eredményeképpen a legnépesebb. Innen kiválni tömegesen LEHETETLEN, ilyen mértékű szektorok közötti migráció nem lehetséges, mert az agrár és ipari szektor nem tudna felvenni ennyi munkaerőt. Szóval hagyjuk már az ilyen szabad választás van illúziót. (Ez olyan, mint a BSc rendszer bevezetése. A diákoknak megadta a szabadság illúzióját, szabadon gazdálkodhattak, h mikor melyik tárgyat végezzék el, stb. és azt eredményezte, hogy iszonyat sok csúszás lett belőle, soha korábban nem látott mértékben, mert ez egyfajta látszatszabadság volt, valójában szigorú kötöttségekkel szarabbul jártak ebből a szempontból is, plusz a színvonal is meredeken lecsökkent. Mégis, lehet h menne a sírás, ha beszüntetnék)
3) A szektoron belüli mozgás pedig ebből a szempontból értelmetlen, mert kb. ugyanazok a feltételek várnak rád. Van persze kivétel, de most általánosságról beszélünk.

Spacecake 2015.01.22. 16:36:38

@Pan Modry: es h csinálj vmi értelmes es hasznos programot a porontyoddal

randomuser1 2015.01.22. 16:50:10

amúgy a vasárnapi műszak, az kurvajó, mert többet fizet és általában tülekedés van érte. mivel a munkabeosztás, az olyan, mint az alaptörvény, hetente változik, így ha akarsz, annyit maracc a családoddal, amennyit akarsz, vagy melózhacc is, de olyan nincs, h valaki heti hét napot gályázik folyamatosan.
a családvédelmi alaptétel tipikus pökhendi pöffeszkedő ostobaság, de jó látni, mennyi plebejuslélek kajálja vallási révülettel a szart.

ohmyFgod 2015.01.22. 16:57:51

@Emmanuel Goldstein: a magyar valóságtól teljesen elrugaszkodott az, amit írsz. Az esetek felében nem fizetnek semmiféle pótlékot, és ebből kifolyólag tülekedés sincs. Menj körbe egy plázában, és beszélgess az eladókkal picit. 80% gyűlöli a vasárnapi nyitva tartást, és a cégek nem fizetik ki normálisan. Hahó, Magyarországról beszélünk! És azt senki nem mondta, hogy 7 napból 7-et dolgozol, de az könnyen előfordulhat, hogy a család H-P-ig "dolgozik", te pedig egy hónapban 2x-3x is beszopod a vasárnapot. Szar nem érsz helyette adott hétfőkkel meg keddekkel. Szóval hagyd ezt a sületlen, ostoba rizsát :D
A hozzászólásod olyan, mint amikor a droghelyzetről ír egy olyan újságíró, aki életében nem látott még füves cigit (sem).

randomuser1 2015.01.22. 17:59:17

@ohmyFgod: ebben aza vicces, h amultik pont kifizetik, lévén egy nemzetközi márkának az a kevés egzotikus üvegkagylóban jelentkező munkabér kb minimális opex, amiért nem szívesen kockáztatná a márkanevét
amire te gondolsz, az pont a hazai KKV, de azt épp piziba tolják, szal maradjunk annyiban, aki vasárnapi zárvatartásra szavaz, az a feketegazdaságot élteti.
amúgy nekem kibebaszott kurvamindegy, folyamatos munkarendben dolgozom más szektorban
hehe.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.01.22. 18:01:24

@ohmyFgod: Matekozzunk! A Tesco házhozszállítás 299 forint és a termékek nagyjából 10-15%-kal olcsóbbak, mint a CBA-ban (a COOP és a Reál ennél is drágább). Ki sem kell mozdulnom és állandóan kapok 500-3000 forint közötti értékű kuponokat a házhozszállításhoz. Melyik éri meg?

Atarist 2015.01.22. 18:06:12

Nehogy mar a csaladot hasznaljak fel arra hogy ezt a dontest igazoljak. Hagyjuk mar! Akkor az osszes kocsmat be kell zarni hogy a videki alkesz apu ne ott rohadjon reggeltol- estig, hanem otthon szeressek egymast. Es meg sok mas peldat lehet hozni. Az verlazito, hogy ezt kepesek fapofaval szembe hazudva eloadni. Es ez a megszokott kommunikacio az orszag vezetese reszerol. Nincs itt korrupcio, nincs itt muty, mirol beszelnek. Hulyeseg!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.01.22. 18:06:52

@Emmanuel Goldstein: @ohmyFgod: A kereskedelemben dolgozó multikat sorra büntetik, mert "elfelejtik" nyilvántartani a hétvégi és esti műszakot, túlórákat. Az alapbért kifizetik tisztességesen, de a pótlékokkal folyamatosan gondok vannak. És ez nem a multi mentalitása, hanem a helyi magyar vezetésé...

ohmyFgod 2015.01.22. 18:08:26

@Emmanuel Goldstein: igen, ezért írtam, hogy az esetek felében. De ha megnézed egy pláza üzleteit, ott közel sem csak multik vannak. De a multikon belül is van csomó lehúzás, esetenként munkaügyi per is született már belőle, lehet szemezgetni. Sokszor a multi is regionális magyar vezetés alatt áll, akik nem félnek lehúzni a dolgozókat. Sajnos. De nem ez a legfontosabb kérdés a történetben, mert ha mindenki kifizetné normálisan, akkor is támogatnám, hogy legyen vasárnapi zárva tartás. Egyelőre ezekben a körökben mozgok, a munkakörből fakadóan nagyon sok üzlettel kell tartanom a kapcsolatot. Egy kávé, cigi közben pedig azért mesélnek egymásnak a dolgozók/üzletvezetők. Több helyen kapják zsebbe a fizu nagy részét, mint gondolnád.

ohmyFgod 2015.01.22. 18:09:32

@Online Távmunkás: pontosan, teljesen függetlenül kb ugyan ezt írtam le. Ez a magyar realitás.

ohmyFgod 2015.01.22. 18:14:32

@Online Távmunkás: Ennyi. Ez már kapásból egy értelmesebb megközelítés :). Én csak arra próbáltam rávezetni a nagyérdeműt, hogy nem minden fekete és fehér. A rejtett költségekkel sokan nem számolnak. Ha azokkal együtt megéri valami, akkor az teljesen jó. Én is a nagyokban vásárlok átlagba havi 2x, és így sokat spórolok. De 1-2 ezer forintos tételekért autózni kilométereket baromság. De emiatt nem kell vasárnapi nyitva tartás, egyszerűen csak átgondoltam vásárlás, tervezés, hogy ne kelljen minden héten elrohangálni.

randomuser1 2015.01.22. 18:19:56

@Online Távmunkás: @ohmyFgod: tehát, a megoldás nem a fokozott munkaügyi ellenőrzés, hanem a zárvatartás..
ravasz, naggyon ravasz, tiszta unortodokszia!

ohmyFgod 2015.01.22. 18:25:22

@Emmanuel Goldstein: idéznék a neked írt válaszomból: "Sajnos. De nem ez a legfontosabb kérdés a történetben, mert ha mindenki kifizetné normálisan, akkor is támogatnám, hogy legyen vasárnapi zárva tartás." Ha nem olvasod el normálisan, minek reagálsz? :D

laslo71 2015.01.22. 18:30:35

@Szelid sunmalac: meglehetősen kúltúrálatlan szöveged arra enged következtetni, hogy magadból indulsz ki, vagy 2 diplomás ember vagy vagy egy nagyon buta ember aki itt éli ki magát, de hogy rendes munkát nem végeztél még sehol az biztos, még azt is el tudom képzelni hogy politikus vagy

sutyerák 2015.01.22. 18:40:00

nyilván. legjobban akkor járna az ország,ha hétfőn déltől este hatig lennének nyitva a boltok.
-utálom ezt az országot,ahol ennyi állampolgár xaremberré vált.

randomuser1 2015.01.22. 18:40:46

@ohmyFgod: ez a tézis számomra tökéletesen érthetetlen. miért a bolt, miért nem az étterem ? az szakácsnak nincs családja talán?
eh, az a gond, józan ésszel védhetetlen az alaptétel, hiába trollkodunk itt a végtelenségig.
én a helyedben azt mondanám, azért kell zárva tartani, mert mammon vasárnapi imádata nem illik a keresztény kultúrkörbe és dicső pártunk mindenkit megvéd az elkárhozástól.

sutyerák 2015.01.22. 18:41:03

keddtől következő hétfőig meg az ingyenkonyhák.

tarackos 2015.01.22. 18:59:23

@ohmyFgod: Te kevered a fejlődést a fejlesztéssel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.01.22. 19:29:16

@Emmanuel Goldstein: Magyarországon valahogy sose megoldás a törvények fokozottabb betartatása (munkaügy, NAV, stb.)

ohmyFgod 2015.01.22. 19:39:28

@Emmanuel Goldstein: a vallás hidegen hagy, legyen az keresztény, zsidó vagy bármi más... Viszont az individualista mentalitás, és a dögöljön meg a szomszéd tehene hozzáállás az én szememben szánalmas. Ha 1000-ből mondjuk 200 család nem tud együtt lenni vagy pihenni vasárnap, akkor a maradék 800 se kapja meg a lehetőséget? Nevetséges...

Mondok egy példát. A legvidámabb barakknak voltak látszólagos előnyei. Elérhetőek voltak bizonyos nyugati javak melyek a keleti blokk más országaiban nem. A maszekolás, fusizás, vagyis az ún. 2. gazdaságban érvényesülő tevékenységek révén életszínvonalat növelő plusz jövedelemre lehetett szert tenni. Mintha ez lett volna az élet egyetlen értelme, a különösen individualistává váló magyarok lehetőségeiken túl vállaltak extra munkát, hogy legyen egy kis extra pénzük. Lehet, hogy hűtőszekrény lett... csak közben senki nem foglalkozott az árnyoldallal. Az alkoholizmus az egekben, a társadalmi kapcsolatok leépültek, a családi kötelékek elgyengültek, egészségileg szinte megroppant egy nemzedék, a születéskor várható élettartam a férfiak esetében még csökkent is. Megérte extrát dolgozni, többet dolgozni, egy kicsit magasabb életszínvonalért?
Hiába nem tudod feldolgozni, elképesztően sokat számítana, ha akár kényszerből is, 1 napot pihenne mindenki normálisan. Minél kevesebb hely van nyitva, annál több család tölt együtt időt. Főleg tömegekre vetítve. Azért, mert pl. a benzinkutasok nem tudnak hazamenni, nem azt jelenti, hogy a többiek se mehessenek. Kezdetben lehet, hogy szokatlan lesz sokaknak, igen.
(nyilván nem csak a fentiek játszottak szerepet a leírtakban)

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.22. 19:42:35

9. Vicces posztok születnek
10. Építi a feudalizmust

randomuser1 2015.01.22. 19:57:28

@ohmyFgod: szerintem te síkhülye vagy :)

carp3tm0nster 2015.01.22. 20:02:45

@Szelid sunmalac: a gazdaságról volt szó nem a fűről, de látom Te már szétszívtad a maradék agyad is.

ohmyFgod 2015.01.22. 21:31:44

@Emmanuel Goldstein: letaglózó látni ezt a hatalmas szellemi teljesítményt, amit produkálsz. Az érveid csak úgy letaglózzák a vitapartnereidet....oh, wait... nincsenek is érveid. :DD

randomuser1 2015.01.22. 21:40:16

@ohmyFgod: pedig dícséretnek szántam :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.22. 22:22:59

@Spacecake:

"Gond nelkul azonnal kinyittathatjak ha katasztrofahelyzetet rendelnek el,
de a Tesco is megnezhetne magat,ha 1 ilyen helyzetben nem ajanlana fel ugyanezt magatol..."

Aztán majd jól megkapja a büntetést, amiért megszegte a vasárnapi nyitva tartás tiltlmát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.22. 23:25:25

@Spacecake:

OK, én butuska vagyok, neked meg fingod sincs arról, hogyan és hányféleképpen szívathatja kormányunk a multikat.

Reszelő Aladár 2015.01.22. 23:52:19

Kicsit ez olyan, minta megtiltották volna a pusztakezes repülést. Mert az egy dolog hogy nem tudok, de már jogom sincs hozzá?
Majd elmész szombaton vásárolni, vagy pénteken, vagy hétfőn. Házhozszállítás sincs? 1-2 éve még nem is volt? Amúgy bármit rendelsz, azt kiviszi bárki hétvégén? Elárulom nem. Mert a hétvége a logisztikában is hétvége.
Az meg, hogy itthon a teszkó fizetés csak pótlékokkal elviselhető, az külön szégyen. 700 milliárdos árbevétel mellett a havi 200-ba kerülő alkalmazotton kell spórolni. Pont mintha a nagybevásárláshoz nem kérnék szatyrot. Túlórát ki szokták fizetni? Ja nem.

2015.01.23. 00:54:27

@Érdekes: Aki olyan hülye hogy a vasárnapját (meg általában a szabadidejét) vásárolgatással akarja elkúrni, lelke rajta én nem tartanám vissza, azonban a munkavállalókat valóban védeni kell. Bár nem kereskedelmi vonalon, de én is abban a cipőben járok, hogy kezdem zokon venni, hogy sosincs vége a munkaidőmnek, hétvégén ünnepnap nincs megállás, mert ilyen lett a világ, és lassan megszűnik minden, csak a munka marad. Van akinek élete a meló, nekem nem az, én szeretnék hétvégén inkább a családommal lenni, és a saját dolgaimmal foglalkozni. Valahol szabni kéne már egy határt.

"Miért nem inkább a pénzért lobbiznak a pártnál, hogy aki dolgozik vasárnap (hétvégén) az többet kapjon."

Ez jó ötlet. A hétvégi/éjszakai stb. munkavégzést kiemelten magas 500%-os pótlékkal nyomnám meg. Ha ezekután valakinek még mindig megéri alkalmazniottakat dolgoztatni hétvégén, akkor maradhat nyitva. Legalább anyagilag kárpótolva lenne a dolgozó, bár ha kevés a szabadidő, sokszor már ez sem vigasztaló.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.23. 01:08:53

Kedvenc érvem: Ausztriában és Németországban is vasárnapi kötelező zárvatartás van, aztán milyen jó az életszínvonal... Kikezdhetetlen logika.
És akik ezt szajkózzák szerintem el is hiszik.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.23. 01:20:02

@Jankove: "Aki olyan hülye hogy a vasárnapját (meg általában a szabadidejét) vásárolgatással akarja elkúrni, lelke rajta" - ostobaság. Te gondolom nem a szabadidődet, hanem a munkaidődet akarod vásárolgatással elkúrni. Téged se alkalmaználak.

"én szeretnék hétvégén inkább a családommal lenni, és a saját dolgaimmal foglalkozni. Valahol szabni kéne már egy határt." - hogyne, a hétvégi munka után kap a tescos alkalmazott hétköznapi szabadnapot, amikor ügyes-bajos dolgokat is el tud intézni, míg vasárnap jórészt otthon ülhet. Főleg ha semmi nincs nyitva, mert a bölcs kormány mindenkit templomba vagy hazazavart, akkor lesz jó világ. Kihalt utcák, nihil, otthon döglés.

Régebben a kereskedelemben dolgozó örült, hogy ha hétköznap volt szabad, hogy valami értelmes dolgot is tudjon csinálni. Hivatali ügyintézés, gyerek szülői értekezlete stb. Most majd vehet ki plusz szabadságot ezek miatt.

Én a CBA, Coop, Reál boltokat adóztatnám agyon, elvégre 10-50%-kal drágábbak a Tesconál, Sparnál. Ez az igazi extraprofit, amire Unortodoxiában lecsapnak.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.23. 01:26:31

@ohmyFgod:
Kopik a fékpedál - ja, így már csak 200 évig lesz még használható a kocsi leselejtezése után, nem 200,001 évig.
Olyan kocsit meg ne vegyél, amelyik fogyasztja a motorolajat.
A kisboltban meg azért végzel 10 perc alatt, te huzatos burájú, mert nincs semmi, és 20 kisboltot kell bejárnod, hogy bevásárolj.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.23. 01:32:52

@Spacecake: ja, az osztrákok meg tömegesen járnak át Magyarisztánba vásárolni hétvégén.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.23. 01:40:32

A templomokat is zárják be vasárnap! Így a papok is a családjukkal lehetnek (már amelyik titokban összehoz egyet), nem mások gyerekeinek gatyájában és a felnőttek fejében túrkálnak majd.
Az milyen utolsó sutyerák dolog, hogy a pap "dolgozik", a családok meg hallgatják vasárnap? Van ez olyan birka időtöltés, mint a plázázás.

2015.01.23. 01:53:18

@Emmanuel Goldstein: "miért a bolt, miért nem az étterem ? az szakácsnak nincs családja talán?"

Vannak generálisan olyan szakmák, ahol amióta a világ a világ nonsztop meló volt. Rendőr, tűzoltó, mentő stb. Szerintem aki ezeket választja, az tudja ez mivel jár, és miért van szükség a hétvégi munkájára. Az éttermi szakács is tudja, hogy az emberek általában nem munkaidőben ülnek be gyertyafényes vacsorára az étterembe.

A modernkori rabszolgáknál nem választható opció a hétvégi műszak. Szarér-húgyért nyomják. Senem sikerszakma, se nem karrier, senem anyagi érdekeltség, de még racionális észérvek sincsenek mellette. Az emberek nem azért vásárolgatnak vasárnap mert igény van rá, hanem mert lehetőség van rá, és megszokták hogy minden nyitva van non sztop. Egyébként nekem senki ne magyarázza meg hogy egy hiper alkalmazott krokodilkönnyeket fog hullatni, ha otthonmarad a családjával hétvégén. (erre is hivatkoznak az illetékesek) Amúgy is harmatgyenge alapbérből származtatott, hétvégi pótlékok, ill. a nemrég megszűntetett műszakpótlékok nagyon nem fognak szvsz senkinek hiányozni... deha mégis, akkor az a szakma szégyene, amiért inkább magukba kellene fordulni a munkáltatóknak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.23. 02:14:33

@Jankove:

"A modernkori rabszolgáknál nem választható opció a hétvégi műszak. Szarér-húgyért nyomják."

A vasárnapi zárva tartás még nem szabadítja fel őket. Ugyanúgy rabszolgák maradnak, mert könnyen pótolhatók, ha egy kilép, húsz másik vár az állásra. Legföljebb nem vasárnap, hanem hét közben dolgozza ki a belét is.

Azzal meg senki ne jöjjön, milyen jó vasárnap otthon ülni a családdal. Ha nem olyan munkám lenne, hogy abszolút szabadon választom meg, mikor dolgozom, én direkt örülnék a hétköznapi szabadnapnak. A fene sem akar egy ügyintézésért szabadságot kivenni, mert pártunk és államunk helyettem eldönti, mikor legyen a szabadnapom.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.23. 02:23:50

@panaszmuki:
Ne egyél olyan kenyeret, amit a tésztabeverés megkezdése után 1 órával már sütni kezdenek.
Az egy keletlen, ehetetlen szar lesz, nem kenyér.
A bekeverés megkezdésétől a sütés megkezdéséig az minimum 6-7 óra.

@Reszelő Aladár:
Baromka, 20 éve még mobiltelefon meg internet sem volt.
Húzzál vissza a kőkorszakba, idióta.

@Jankove:
A hétvégi munkavégzés pótlékát pont kedvenc kormányod törölte el 2011-ben, baszd meg.

@aki mást mond az hazudik:
Érdekes, ezeknek az sosem jut eszébe mondjuk, hogy Ausztriában meg Németországban házasodhatnak a buzik, ezért magas az életszínvonal.
Vagy mert nem sittelnek le, ha füvet találnak nálad.

Nem, ezek idióta barmok, akik csak a kormány mondókáját fújják.
Biztos vagyok benne, hogy ha Gyurcsánynak jutott volna eszébe ez az egész, már felgyújtották volna Budapestet miatta, hogy a dolgozóknak ez mennyire szar.

randomuser1 2015.01.23. 09:13:46

@Jankove: a széles ívű, bár logikailag jelentősen destrukturált mondanivalódat ősszefoglalva:
ha a pék tuggyya, h éccaka melózik, a szakács hétvégén, a bolti eladóval miajézusáldása van, h nem tudja a bolti eladók munkarendjét és miért köll a kúrmány pont őket megmentse, miután mindenkitől 1ségesen elvette a műszakpótélékokat?
***amit felsoroltál, azok hivatások, közösség fenntartásához szükséges tevékenység, lehetőleg ne keverjük a kényelmi szolgáltatószektorral, okés?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.23. 11:57:52

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

"Baromka, 20 éve még mobiltelefon meg internet sem volt.
Húzzál vissza a kőkorszakba, idióta."

Baromka, 20 éve már bőven volt internet Magyarországon is:

hu.wikipedia.org/wiki/INteRNeTTo

Ja, és mobiltelefon is bőven volt már, te barom:

hu.wikipedia.org/wiki/Westel_900_GSM_Mobil_T%C3%A1vk%C3%B6zl%C3%A9si_Rt.

"1990. október 15-én Magyarország első mobiltelefon szolgáltatója Közép-Európában elsőként kezdte meg az analóg mobiltelefon-szolgáltatás nyújtását. A társaság nagy szerepet játszott a mobilszolgáltatások elterjesztésében Magyarországon, 1993-ra három telefonközponttal és 400 cellával szinte az egész országot lefedte, 1999-ben az ügyfelek száma pedig megközelítette a 100 ezret"

Mondja, vagy magadtól is tudod, hova húzzál el, te idióta?

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.23. 13:12:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Ja, volt, csak a kiválasztott kevesek fértek hozzá az egyetemeken.
Mobiltelefon dettó, nagyjából 100-120 ezer akkori forintba került egy készülék + SIM kártya beszerzése, ez nagyjából 3-4 havi átlagkereset volt akkor.

Szóval ezeket nyugodtan tekinthetjük úgy, hogy nem volt, legalábbis az internetről a lakosság 99,9%-a nem is hallott még 1995 januárjában, a mobiltelefont pedig a kigyúrt kopaszok kiváltságának tartották, és bunkofonnak becézték.

"1993-ra három telefonközponttal és 400 cellával szinte az egész országot lefedte"
Ez meg mondjuk szimpla hazugság, az Alföld egyes részeire talán igaz, de a hegyvidéki részekre egyáltalán nem. Most csak Budapesten a 400 cella sokszorosa található.

Én egyébként bírlak.

Mercel 2015.01.23. 13:30:09

@flash.gordon:

" Pontosan. Nekünk igazunk van a fidesznek meg 2/3-a :)"

+1
Ezen felröhögtem:D
Mekkora igazság:)

Mercel 2015.01.23. 13:32:58

@Ladislav:

Rendben, akkor te elvi alapon nézed a dolgot úgyhogy minden tiszteletem ez ügyben.
De gondolom abban egyet tudunk érteni, hogy a nagy többség vélhetően nem így tesz majd.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.23. 14:25:27

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

Értelek, baromka. Ha neked nem volt rá pénzed, akkor az nem is volt. :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.23. 14:32:19

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

Ja , még csak annyit, baromka, hogy 1995-ben már elő lehetett fizetni dial-up internetre.

A 400 cella meg nem volt olyan kevés, mert 450MHz-en jóval nagyobb területet fedett le egy adó. A kevés előfizető miatt meg nem volt gond a nagy terület.

Ma a szolgáltatók direkt csökkentik az egyes cellák méretét, hogy az adott frekvenciatartományt minél jobban ki tudják használni, adott területen minél több cellát tudjanak működtetni. Ha csak bolhafingnyi fogalmad is lenne az egész műszaki hátteréről, akkor nem írnál marhaságokat.

Egyébként én is bírlak, mindig élvezettel olvasom, ahogy hülyét csinálsz magadból.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.23. 16:02:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nekem konkrétan volt, mert adott a munkahelyem.

1995 januárjában elő lehetett fizetni betárcsázós (így mondják magyarul) internetre? Hol?
Ja, hogy te is rájöttél, hogy kevés volt az előfizető? Nemá...

De igazad van, mondhattam volna 25 évet, akkor nem tudnál belekötni. :-)

A 900 MHz is le tudna fedni csaknem akkora területet, mint a 450 tudott, a ma használt 1800-1900 se sokkal kisebbet, nagyságrendileg ugyanott vannak.
A cellák méretét azért csökkentik, mert a bázisállomások helyigényesek, és az egyes bérelt palásszobákban nem fér el több eszköz (bár naprakész információim tényleg nincsenek, de amikor foglalkoztam ezzel a 90-es évek közepén, akkor még 300 vonalat tudott kezelni egy bázisállomás (30-at egy egység, és 10 egyég volt egy bázisállomásban), és kettőnél többet nem nagyon telepítettek egy helyre, ez ma egy nagyobb lakóházat nem bírna ellátni. Ez azóta persze lehet, hogy változott.).

Gondolom, kicsit korábban volt dolgom mobiltelefonok műszaki hátterével, mint neked. :-)
De azért ne búsulj, továbbra is bírlak :-)
Azt hiszem, annak idején rosszul ítéltelek meg, de amiket olvasok tőled, azok nagy részével egyetértek.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.01.23. 16:27:23

@Mr. Közbiztonság Szilárd:
"De igazad van, mondhattam volna 25 évet, akkor nem tudnál belekötni. :-)"

De 20 évet írtál, és így buktad...

"A 900 MHz is le tudna fedni csaknem akkora területet, mint a 450 tudott"

Le tudna, bizony. 4× akkora adóteljesítménnyel, és telefonoknak is 4× akkora teljesítményük lenne.
Szerinted miért nem használnak 4× akkora teljesítményt?

"A cellák méretét azért csökkentik, mert a bázisállomások helyigényesek"

Láttál te már modern bázisállomást? Egyáltalán nem helyigényes. Már rég nem azt az Ericssont használják, amiben asztallap méretű alaplapok vannak.
300 vonal meg simán ellát egy nagyobb lakóházat, mivel nem telefonálnak egyszerre 300-an.
Ráadásul nem véletlenül csatlakozik a telefon egyszerre több bázisállomásra egyszerre.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.23. 16:42:28

@panaszmuki:
Én még a régi Siemenseket meg Ericsonokat meg Nokiákat láttam, a 90-es évek közepe táján. Meg Motorolákat, de azokat tudtommal nem vett aztán egyik hazai cég sem. Már jó ideje nem foglalkozom ezzel, azóta nem jártam se bázisállomáson, se telefonközpontban, és nem is követem figyelemmel.

A telefonoknak szerintem nem kellene 4x akkora teljesítmény, ha az adó 4x akkora, hanem az 1x akkora is megfelelne.
Persze, tudom, hogy nem egyszerre, de azért vannak olyan lakóházak is, mint Óbudán a közel 5000 lakost befogadó szalagház (persze kérdés, mit tekintünk lakóháznak, egy lépcsőházat vagy az egész tömböt), meg a kettő között elég nagy szórással, az 1 lakásos kertes házig bezárólag.

Ha jól tudom, a telefon csak cellahatáron kapcsolódik egyszerre több bázisállomásra, és ez nem is egészen jó dolog. De javíts ki, ha tévednék.

Ami meg az internetet illeti: 1996 nyarán (azaz 1,5 évvel a tárgyalt időszak után) vettem részt olyan tárgyaláson, ahol a Deutsche Telekom-osok simán csak legyintettek arra, hogy vidéken nincs internet, mert még rotary központok vannak, amelyeknek kicsi a sávszélességük, és kb. az volt a vélemény, hogy ki akar Magyarországon vidékről internetezni, azt sem tudják, mi az.
Szerencsére a Matávnak akkor voltak még olyan középvezetői, mint Kővári József, akik addig verték az asztalt/vasat, míg bele nem ment a DT a fejlesztésekbe, vidéken is. Igaz, évekig tartott, mire elérte.

Ladislav 2015.01.23. 17:21:36

@Mercel: "Rendben, akkor te elvi alapon nézed a dolgot úgyhogy minden tiszteletem ez ügyben.
De gondolom abban egyet tudunk érteni, hogy a nagy többség vélhetően nem így tesz majd. "
Egyetértünk.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.23. 18:37:25

@Mr. Közbiztonság Szilárd:

"A cellák méretét azért csökkentik, mert a bázisállomások helyigényesek, és az egyes bérelt palásszobákban nem fér el több eszköz"

Bár még csak január van, ez az év leghülyébb kijelentése. Hacsak te nem teszel túl önmagadon.

De elárulom neke, miért csökkentik a cellák méretét, bár már utaltam rá. A felhasználható frekvenciasáv korlátozott, ezért a szolgáltató a sok felhasználót csak úgy tudja kiszolgálni, ha ugyanazt a frekvenciát többször is kiosztja. Ám ezt csak úgy teheti meg, ha az azonos frekvenciák nem zavarják egymást. Ezt pedig a cellaméret csökkentésével ill. irányított antennákkal érheti el.

A cellaméret csökkentésének másik oka pedig az, hogy a rövidebb hullámhosszakat a terep erősebben csillapítja. Volt ugye kezdetben a 450MHz, most meg leginkább 1800MHz.

"A telefonoknak szerintem nem kellene 4x akkora teljesítmény, ha az adó 4x akkora, hanem az 1x akkora is megfelelne."

A telefonok adóteljesítményét a bázisállomás vezérli annak érdekében, hogy nagyjából azonos térerővel vehesse őket. Így kisebb az interferencia és áthallás. Vagyis ha a bázisállomás adóteljesítménye nagyobb, akkor annak ált. az az oka, hogy nagyobb a környezet csillapítása vagy nagyobb területet lát el. Ekkor viszont visszafelé is nagyobb a csillapítás, tehát a telefon is nagyobb teljesítménnyel ad.

@panaszmuki:

"De 20 évet írtál, és így buktad..."

Nem is az a baj, hogy 20 évet írt, hanem az, hogy a másikat simán lebarmozta, miközben ő írt butaságot.

2015.01.24. 00:33:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Azzal meg senki ne jöjjön, milyen jó vasárnap otthon ülni a családdal"
"A fene sem akar egy ügyintézésért szabadságot kivenni"

Embere/életkora válogatja. Van amikor jól jön az ügyintézéshez, ha hétköznap szabad az ember, de azért feltételezem, az emberek többsége több időt tölt a családjával, mint a hivatalban, azt hiszem inkább ez lenne a prioritás. Én dolgoztam rugalmasban, dolgoztam műszakban, most éppen olyan munkám van, ahol ezek a szavak értelmüket vesztették, mert lényegében never endig munkám van, szóval ilyenkor kincset ér, ha az ember egy kicsit együtt lehet a családdal. Egyébként -megjegyzem halkan- az állami hivatalok/intézmények többsége nem nagyon alkalmazkodik az egyszeri paraszthoz, legalábbis az elmúlt években, sosem válogathattam az időpontok között, örültem ha 1-2 héten belül kaptam időpontot egyáltalán. Nemhogy még figyeljenek arra, hogy épp a szabadnapomra essen. Utopisztikus elvárás, abszurdisztánban. Hiába van neked hétfőn szabadnapod, ha szerdán vár a hivatal.

2015.01.24. 00:37:58

@Mr. Közbiztonság Szilárd: "A hétvégi munkavégzés pótlékát pont kedvenc kormányod törölte el 2011-ben, baszd meg."

Hamár így pertuban vagyunk, -basszájba- akkor jelzem hogy rühhelem ezt a kormányt (is). Egyébként sem ragaszkodom egyetlen politikai tömörüléshez, tudom ez a te fajtádnak felfoghatatlan, de így van. Eszközökként tekintek rájuk, amik ha nem hozzák az elvárásokat mennek a kukába.

2015.01.24. 01:13:43

@Emmanuel Goldstein: "a széles ívű, bár logikailag jelentősen destrukturált mondanivalódat ősszefoglalva"

Bocsánat ha érthetetlen, és összefüggéstelen voltam, a napi gálya után, mire idejutok a géphez, előfordul hogy a felét leírom, (az is nehezen értelmezhető) a felét meg hozzágondolom, de ez van.

"a bolti eladóval miajézusáldása van, h nem tudja a bolti eladók munkarendjét és miért köll a kúrmány pont őket megmentse"

Úgy gondolom, hogy mindenkinek a problémáját megoldani nem lehet, ezt egy kormány sem fogja teljesíteni, de paraszthajszállal azért lehet javítani itt-ott. Azt már tudjuk, hogy a rendőrnek, mentőnek, buszsofőrnek, éttermi szakácsnak stb. hétvégén dolgoznia kell, mert az egy olyan bicikli, velük nem tudsz mit kezdeni, (hacsak azt nem, hogy a vasárnapi munkavégzés bérét, a jelenlegi nevetséges kategóriából, mondjuk fél-komolyra emeled) A hipermarketi, bolti eladó/árufeltöltő/stb nonsztop munkáját semmilyen racionális észérvvel nem tudod megtámasztani. Ezek az emberek nem olyan munkát végeznek, amire 7*24 órában szükség van. Ez egy kényelmi szolgáltatás nem több. Az állandó nyitvatartás megszokottá vált az évek alatt, az emberek belekényelmesedtek, átalakították a szokásaikat, de nem lesz világvége ha ez hirtelen megszűnik.

Egyébként nem értem hogy a kereskedelmi melósok rabszolgamelója mellett kardoskodók miért nem verik a nyálukat, hogy legyenek hétvégén nyitva pl; az állami hivatalok is? Hogy lehet az, hogy a vasárnapi shoppingolók élete rombadől, ha bezár a hiper, ugyanakkor -jobb híján- valahogy sikerül mindenkinek elintézni a hivatali ügyeiket hétköznap? Az például egészséges elvárás lehetne, hogy az állami hivataloknál 9 és 3 között fikázó-szunyókáló alkalmazottak mondjuk nyomják reggel 7-től este 10 ig mindennap. Erre még volna igény is, de a vasárnapot hagyjuk már meg pihenésre akinek lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.24. 01:27:04

@Jankove:

Meg lehet beszélni a munkaadóval, mikorra kéred a szabadnapodat. 1-2 hétre előre mindenképp.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.24. 01:34:55

@Jankove:

"A hipermarketi, bolti eladó/árufeltöltő/stb nonsztop munkáját semmilyen racionális észérvvel nem tudod megtámasztani."

"Ez egy kényelmi szolgáltatás nem több."

Legalábbis akkor, ha nem fogadod el racionális észérvnek azt, hogy sokaknak csak a vasárnap (lenne) alkalmas nagybevásárlásra. Példának okáért annak a bolti dolgozónak is, aki márciustól minden hétköznap reggeltől estig dolgozik, aztán vasárnap hiába akarna nagybevásárolni, mert csak a CBA-ban tehetné meg jóval drágábban.

"Azt már tudjuk, hogy a rendőrnek, mentőnek, buszsofőrnek, éttermi szakácsnak stb. hétvégén dolgoznia kell"

Legalábbis a buszsofőr és az éttermi szakács esetében ez is "egy kényelmi szolgáltatás, nem több".

2015.01.24. 02:21:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "a buszsofőr és az éttermi szakács esetében ez is egy kényelmi szolgáltatás, nem több"

A buszsofőr esetében erősen vitatott.
Az éttermi szakácsban egyetétrünk, őnélkülük simán működik a világ, bár -javíts ki ha tévedek- nem havi 80 ezerből élnek, és szakmaválasztásnál is pontosan tudták, hogy szabadidős szektorban fognak dolgozni. Ahogy a mozigépészek, és a hullámvasút kezelői is.

"Legalábbis akkor, ha nem fogadod el racionális észérvnek azt, hogy sokaknak csak a vasárnap (lenne) alkalmas nagybevásárlásra."

Nem. Vasárnap lenne KÉNYELMES és kompromisszum mentes a nagybevásárlás. Például nekem ma munkából hazafelé megfordult a fejemben hogy beugrok a tuskóba vásárolni. Aztán lustaságomban gyorsan le is beszéltem magam róla, holnap is van nyitvatartás, holnap több időm lesz elintézni, és reményeim szerint kevésbé leszek fáradt. Így működik a 21. századi ember. Ha nem lenne nyitva holnap, nem lenne kérdés, hogy megoldottam volna ma a dolgot. Egyébként olyan foglalkozás még az elkurvult vadkapitalista, munka törvénykönyvére magasról szaró magyarországon sem létezik, ami mellett ne férne bele egy nagybevásárlás a hét 6 napjában teljesidőben nyitvatartó hiperek mellett. Ez picsogás te is tudod.

"mert csak a CBA-ban tehetné meg jóval drágábban"

Megy a hangulatkeltés minden fronton a CBA-val szemben. Nekem ugyan nincs bejáratott üzletláncom, a lakóhelyem körül mindegyik bolt elérhető, de ott szoktam vásárolni ahol épp útbaesik. Olykor a CBA-ba is betévedek, de soha nem éreztem azt a tragikusan magas árszínvonalat, amit szoktak egyes médiumok emlegetni. Vannak dolgok amik drágábbak, és vannak amik olcsóbbak mint másol. A hipermarketek azért tudnak némileg "olcsóbbak" lenni, mert nekik javarészt nem az élelmiszer a biznisz, hanem az hogy mellette beteszel egykét műszaki cikket, miegymást is a kosaradba... Egyébként summázhatjuk, nem az árakkal van mostmár baj, hanem a magyar átlagfizetések kritikán aluliak.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.24. 03:15:01

@Jankove:
Bocs, szivi, itt az internyeten mindenki tegeződik, ezé van a pertu. De ha nem vagy nő - gyanítom, eza helyzet - , akkor azért mégse basználak szájba, én leragadtam a férfi-nő párosításnál, és ezen a hátralévő néhány évre már nem szeretnék változtatni. Remélem, nem haraxol.
Egyébként abban egyetértünk, hogy ezt se szeressük, de azt se szeressük.
Csak a hangvételed olyan volt, mintha te a viktoékért kissé rajonganál.
Nekem a két eddig szerethető kormány a Horné meg a Bajnaié volt, de azok is csak utólag.
Félek, hogy az Orbáncé utólag se lesz ilyen.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.01.24. 03:30:10

@Jankove:
Na drágám, javíts ki ha tévednék, de általában ezekbe a nonstop boltokba nem a túlképzett értelmiség megy el dolgozni.

Azaz a többség választása abból áll, hogy dolgozik havi 80 ezerért (ez nem igaz, valahol 120 ezer körül van, bár ez sem az országos csúcskereset, lásd Habony Árpi, lézerjani, arrongáns tóni és társaik), vagy nem dolgozik sehol, azaza havi 47 ezerért közmunkázik.
Te melyiket választanád?

Ja, a hiperek is csak reggel 6-tól este 10-ig lehetnek eztán nyitva a hét 6 napján, az megvan?

A CBA bizony magasabb árakon dolgozik, mint a konkurenciájának tekintett külföldiek, de eddig vásároltam náluk dolgokat, mert volt, amiben jobb minőséget adtak., ha drágábban is (pl. kifli, na jó, nem vetekszk gyerekkorom falusi kiflijével, de legalább ehető, ha az ember a só 90%-át ledörgöli róla - nagyapám pék volt, a kenyérfélékre és péksüteményekre háklis vagyok).
Eztán nem fogok.
Csak azért sem.
És remélmem, nem én vagyok ezzel az egyetlen.

Ja, a hipermarketek meg azért olcsóbbak, mert nagy tételben vásárolnak, ami mindig olcsóbb.
Ha bemész akármelyik boltba,hogy veszell 30 ezer darabot bármiből, te is olcsóbban kapod meg.
Sőt, még az arab valutaváltóknál is ha odamész, hogy 2000 euró fölött akarsz beváltani. kapsz kedvezőbb árat a kiírthoz képest. Ez saját tapasztalat, még a külföldön dolgozásaim idejéből.
És olyan valutaváltónál is működik, ahol a vételi meg eladási ár között 2 Ft van, nem 20, mint a bankoknál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.24. 04:16:46

@Jankove:

"nem havi 80 ezerből élnek, és szakmaválasztásnál is pontosan tudták, hogy szabadidős szektorban fognak dolgozni. Ahogy a mozigépészek, és a hullámvasút kezelői is."

Ugyanezt el lehet mondani a bolti alkalmazottakról is. Ők is tudták, hogy olyan helyen vállalnak munkát, ahol kb. havonta egyszer vasárnap is kell dolgozni.

"Ha nem lenne nyitva holnap, nem lenne kérdés, hogy megoldottam volna ma a dolgot."

Ha nem lenne vasárnap tömegközlekedés, nem üzemelnének a benzinkutak, zárva lennének az autópályák, nem üzemelnének az éttermek és a mozik, akkor nem kérdés, hogy ezeket megoldanád hétköznap is. És hidd el, ezt nem kötekedésből vagy polemizálásból írom neked.

Vasárnap senki ne menjen étterembe, főzzenek együtt otthon, a teremtés koronájának sem tilos besegíteni a főzésbe. Sőt a legtöbben igen büszkék arra, hogy a komoly séfek és mesterszakácsok túlnyomórészt férfiak. :)

Moziba se vasárnap menjenek, mert azzal csak fizikailag van együtt a család, ha a mozivásznat nézik.

Többen említették a mentősöket, de azt már elfelejtik megírni, hogy a kórházakban hét végén csak ügyelet van, szakorvos csak elvétve van benn, gyakran több osztályon összesen egy. Szombaton és vasárnap nincs kezelés, nincsenek vizsgálatok, és jaj annak a betegnek, aki épp vasárnap szorulna rá egy hirtelen, sürgős műtétre.

"nem az árakkal van mostmár baj, hanem a magyar átlagfizetések kritikán aluliak."

Ez igaz, ám mivel az átlagfizetések középtávon sem fognak sokat javulni, sőt a közmunkaprogram bővítése sem ebben az irányban hat, a baj sajnos mégis az árakkal van. A haveri kör anyagi érdekében talán nem kellene durva drágításra kényszeríteni a multikat (élelmiszer-felügyeleti adó), a vásárlót meg a drágább haveri boltba kényszeríteni (tudod, hogy értem a kényszereítést).

Nem egészen mellesleg: Attól a kormánytól, amely az utóbbi években olyan durván növelte a munkavállalók kiszolgáltatottságát (hét végi bérpótlék megvágása, szabadság fölötti csökkent rendelkezés, munkanélküli segély idejének csökkentése, egykulcsos adó, bérből élők adókedvezményének eltörlése, cafeteria egyre durvább megadóztatása stb.), nos, ettől nem veszem be, hogy a kereskedelmi dolgozók érdekében vezeti be a vasárnapi zárva tartást. Mitől lett hirtelen ilyen érzékeny az ország munkavállalói egy apró hányadnak érdekeire???

Nem hiszem, hogy ezt te is beveszed.

randomuser1 2015.01.24. 10:07:30

@Jankove: jólvan, meggyőztél, ez a narancsmaffia első altruista cselekedete, amivel az emberek életkörülményeit próbálják javítani.
ünnepeljük meg!

2015.01.25. 01:48:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: „javíts ki ha tévednék, de általában ezekbe a nonstop boltokba nem a túlképzett értelmiség megy el dolgozni”

Újabb messzire vezető téma… A legjobb mekdonáldszos posztokért ma már friss diplomások versengenek, volt már dolgom diplomás biztonsági őrrel is, a hitel+munkanélküliség kombó hihetetlen nagy úr, simán rávesz értelmes embereket arra, hogy bármilyen szar melót megcsináljanak, egyébként pedig társadalmi jelenség lett, hogy a szétstresszelt agyonhajszolt szellemi alkalmazottak, elmenekülnek egyszerűbb szarulfizetett melókba, ahol relative kevés a felelősség, nem kell világot megváltani, és mindennap összemérni a tudást a konkurenciával. Ilyennel is találkoztam, mitöbb az én agyamban is forognak hasonló gondolatok. De amúgy igen, általános igazság, hogy az eladótér ritkán nevel ki nóbel díjasokat.

„Ja, a hiperek is csak reggel 6-tól este 10-ig lehetnek eztán nyitva a hét 6 napján, az megvan?”
Ezt nem tudtam, de ha így is van, az napi 16 óra nyitvatartást jelent majd. Bár tudom hogy az ország zöme csak papíron dolgozik 8 órát, - feketén 10-12 mindenhol megvan- még emellett is bele kell férnie egy bevásárlásnak.

„Ja, a hipermarketek meg azért olcsóbbak, mert nagy tételben vásárolnak, ami mindig olcsóbb.”
Ezért IS. De összességében az árrésük nagyon kicsi a kaján.

„Ha nem lenne vasárnap tömegközlekedés, nem üzemelnének a benzinkutak, zárva lennének az autópályák, nem üzemelnének az éttermek és a mozik, akkor nem kérdés, hogy ezeket megoldanád hétköznap is.”
Bár az ötlet kivitelezhetetlen, én támogatnám. Azt tudtad, hogy egyes vidéki régiókban, amelyeket még nem ért el annyira a kapitalizmus, és a nyugat nyálkás keze, még mindig nem halt ki az emberiség annak ellenére, hogy szombat vasárnap semmi nincs nyitva? Szörnyű de így van. Van egy pici hétvégi házunk baz megye eldugott szegletében, ahol péntek délután megáll a kereskedelem, meg minden. Egyes elvetemültebb pénzhajhászabb boltosok esetleg szombat délig még nyitva vannak, de utána hétfő reggelig totálisan megáll az élet. És látsz mosolygó arcokat, kertben bográcsozó nyugodt családokat, játszó gyerekeket, stb. csak az urbanizált világban elképzelhetetlen a hétvége bevásárlás, pénzszórás, pláza nélkül.

„Mitől lett hirtelen ilyen érzékeny az ország munkavállalói egy apró hányadnak érdekeire???”
Ez a kormány érzéketlen, én sem hiszem hogy mögöttes szándék nélkül bármit csinálnának. De azt meg te lásd be, hogy ez a kormány nem tud olyan döntést hozni ami neked tetszene, mert csak. Ezt zsigeri utálatnak nevezik. Nem mondom hogy teljesen alaptalan érzés, de attól még nem kell lefűrészelni magunk és a többi 10 milló ember alatt az ágat, csakmert orbán is ott ül a végén. Szvsz, hogy ebben a túlpörgött embernyűvő világban minden lehetőséget meg kell ragadni hogy fékezzük a tempót, ha ezzel most pár embenek szerezhetünk néhány nyugodt vasárnapot, akkor ezt is meg kell becsülni. Egyébként meg egy normális országban nem kellene lépten nyomon megmagyarázni, miért kell támogatni a magyar üzleteket, magyar termékeket a külföldivel szemben, mert a legtöbb helyen –ahol még van jelentése a nemzeti identitásnak- teljesen evidensnek és magától értetődőnek tartják, szemben hazánkkal, ahol ez egyszerű pártpreferencia alapú döntéssé züllött. Ezen kéne inkább gondolkodni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.25. 12:53:28

@Jankove:

Azt hiszem, az első pár válaszodat rossz emberek címezted. :) Az idézett mondatok nem tőlem származnak.

"csak az urbanizált világban elképzelhetetlen a hétvége bevásárlás, pénzszórás, pláza nélkül."

A városi életmód eleve más, egy városlakó soha nem fog abban a nyugis tempóban élni, mint egy kis falu lakosa. De ez nem újkeletű dolog, egyidős a várossal.

"De azt meg te lásd be, hogy ez a kormány nem tud olyan döntést hozni ami neked tetszene, mert csak. Ezt zsigeri utálatnak nevezik."

Élvezem, hogy hol nácinak, rasszistának, fidiótának meg fidesztrollnak neveznek, hol meg a Fideszt zsigerből gyűlölőnek - attól függően, hogy éppen hogyan ítélem meg a Fidesz vagy a kormány egyes lépéseit. Egy másik blogban épp tegnap este neveztek fidiótának, te meg most ezzel jössz. :( Az eddig beszélgetésünk alapján többet vártam tőled.

Szerinted értelmes dolog valakit mindenképpen valamilyen pártpreferenciába beskatulyázni? Annyira elképzelhetetlennek tartod, hogy valakinek lehet önálló véleménye, függetlenül az egyes pártok propagandájától?

De hogy válaszoljak is neked: tud olyan döntést hozni. Maximálisan helyeslem pl. a Paks 2 beruházást. Nagyrészt helyesnek tartom az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos vonakodást ill. a keleti kapcsolatok megőrzését/fejlesztését. Helyesnek tartom a kormány ill. Orbán bevándorlással kapcsolatos véleményét. Egyetértettem a Szabadság téri felszabadulási emlékművel. Helyeslem a devizaadós-mentést, holott nincs devizahitelem. Stb.

Természtesen több más dologban nem értek egyet: mindenféle mutyik, lopások, egykulcsos adó, multik megsarcolása, napelemekre kivetett adó, manyup-pénzek eltapsolása, stadionépítések, hűbéresi rendszer kiépítése. Stb.
süti beállítások módosítása