A világ egy egyetemista szemével.

concerningthirdparty

concerningthirdparty

Orbánnak vissza kell vezetnie a kommunizmust

2015. március 30. - concerningthirdparty

Egyre kevésbé érdekes kritizálni az Orbán kormányt, ahogy egyre nyilvánvalóbbak a lopásaik. Régebben lehetett vitatkozni, érvelni ellene elmúltnyolcévvel, meg gyurcsányozással, és hogy majd később látjuk a végét. De öt év kormányzás után már inkább csak töketlenséget mutat, mintsem komoly érvet a védelmük mellett. 

A Fidesz nagy előnye, hogy az ellenzéki időszakukban kialakították azt a képet, hogy ők a jófiúk, ők nem lopnak. Ez a régi mítosz élt az emberek fejében, és ez csak lassan tud erodálódni. Sok szülöi segítséggel vett ház drámai önnövekedése kell ahhoz, hogy a kép megváltozzon egy pártról, lásd a már említett MSZP-t. Levakarhatatlannak tűnik a korrupt tolvajok bélyege, okkal. A Fidesszel is ez fog történni, korrupttá válik a választók szemében is. A valóságban persze a magyar politikai elit 95%a korrupcióból él, de szeretjük azt hinni, hogy a mi emberünk kisebb tolvaj, mint a másik. A lényegre térve, most szerintem a Fidesz előtt két út áll, annak függvényében, hogy a hatalmat, vagy a pénzt választják, ezt fogom bemutatni nektek:

1. Pénz

Kiszivattyúz annyi pénzt amennyit még tud. Pár hosszú távú szerződés a kelettel, nagyon sok közbeszerzés megnyeretése apóssal, szomszéddal, vejekkel stb. Még kis támogatás innen-onnan, és 2018 után lehet menni Svájcba a pénzzel együtt. Ezt tartom a kevésbé valószínű forgatókönyvnek. Ha valakié a hatalom, és pénzt szívhat belőle nem szívesen adja fel. Szóval térjünk is át a második forgatókönyvre:

2. Hatalom

Nem a pénzt, hanem a hatalmat helyezik előtérbe, és be akarnak rendezkedni a következő évtizedekre. Ehhez pedig a következőt kell tenniük: Visszahozni a kommunizmust. Jó, itt most csalok kicsit, mert nem a jogrendszerre gondolok, inkább viselkedési mintákra, régi reflexekre. Mert ha az Orbán kormány meg akarja állítani a jelenlegi tendenciákat, pár vadabb dolgot meg kell lépnie. Nem azonnal, mert hát a békát is lassan kell főzni, hogy ne ugorjon ki az üstből, de még ebben a ciklusban.

  • Le kell bombázniuk az oktatást. Ezt már régebben elkezdték, de a béka lassan főzésének elve alapján tovább kell fokozzák a mostani helyzetet. Minél kevesebben értenek a joghoz és a közgazdaságtanhoz, annál nagyobb lesz a kormány mozgástere. A nagyon okoskodók sem jók, szóval mind az egyetemi, mind a gimnáziumi férőhelyeket szűkíteniük kell. Nincs mese, fizetőssé vagy tiltottá kell tenni ezeket az utakat. Gimnáziumokat, egyetemeket, szakokat kell eltörölniük, vagy abszolút ellenőrzés alá vonni. De a megszüntetés biztonságosabb változat számukra. Sok dolgos "kisemberre" van szükségük. (nem akarok ezzel senkit sem megsérteni, vagy azt sugallni, hogy csak diplomások értenek az országirányításhoz, de lássuk be, jogot, gazdaságot önszorgalomból kevesen tanulnak, és így kevésbé vagyunk felvértezve egy hazugság ellen.)
  • Ki kell lépni az EU-ból. Biztos vitatkozni fogtok velem, de szerintem a Fidesz hosszú távon ki fog lépni, vagy belülről akarja majd szétrepeszteni az Uniót. Hogy eddig miért nem tették? Mert jött a pénz, és Hódmezővásárhely LED-es közvilágítás-korszerűsítését oda lehetett adni "sajátlábamonállok" vejecskének. Cserébe morogva elviselik ugyan, hogy jönnek mindenféle fékekkel és ellensúlyokkal, de adnak is forrást. Ha viszont elzáródik ez a csap, már csak akadályozó tényezők lesznek a szabadrablásban. Ezt nagyon lassan kell bevezetniük. Ha mondjuk 2020-ban megszűnnek a támogatások, akkor legkésőbb 2017-ben el kell kezdeni az extrém "szabadságharcot".
  • Közmédiának ki kell szorítania a kereskedelmi csatornákat. Igen ez most elérhetetlennek tűnik, de ez az egyetlen média ami teljes kontroll alatt van. Ki kell majd nevezni egy emblematikus figurát, és megnövelni a költségvetését a csatornának. Mondjuk a mostani 80-ról 100 milliárdra. Ezen felül a kereskedelmi médiát a mostaninál is jobban meg kell szívatni, hogy teljesen elmenjen a kedvük a politizálástól. Vagy lefizetni őket, jó sok állami vállalat hirdetésével. Cukor vagy ostor, a lényeg, hogy a híreket a közmédiából szerezzük. (Ha jól rémlik újságírást már csak az állami egyetemen lehet majd tanulni. Ügyes húzás!)
  • Engedni kell a hülyeségnek. Igen mind hülyék vagyunk kicsit, tele előítélettel. A hajléktalan azért az, mert alkoholista, a szabadbölcsész nem jó semmire, a szociális támogatásokat elcsalják. Igazak ezek a tények? Érzetre igen, és biztos van jogalapjuk. De ismerünk egy darab statisztikát is? Nope! De lehet vele hergelni az embereket. Most megszüntetik a kommunikáció szakot, mert nem jó semmire... PR, Marketing, CSR, úgy látszik nem létező hanyatlónyugat dolgok, egészen kampányig, mert akkor a Fidesz vezérkara becsücsül ezekre a tréningekre, hogy lássák, hogyan kell jól csinálni. (Illetve arra is jó a kommunikáció, hogy különböző haveri cégeknek fizessenek érte, lásd Századvég vagy Fellegi cége aki most nyert hasonló témakörben.) A lényeg, hogy a majdani akciók kiszolgálják az előítéleteinket, még ha semmilyen alapja nincs. De jók lehetnek hangulatkeltésre, és népszerűségnövelésre.
  • Egészségügy felfuttatása. Kelleni fog még egy rezsicsökkentés, amit 2016 felé ellőnek a Fideszes "nem létező" kommunikációs szakemberei. Szerintem, az egészségügy ilyesmi téma lehet. Nem vagyok benne biztos, mert ennek a költségeit nem tudják másra hárítani, de jó téma lenne a dolgozó kisembernek, hogy 25 év után végre rendbe rakja valaki ezt a káoszt. Mondom nem biztos, mert valódi munka és pénz kell bele, de lehet rá fog kényszerülni a Fidesz valódi munkára. Semmi sem lehetetlen.

Szerinted mit tervezhet még a Fidesz? Ezen gondolkozni, vagy csak káromkodni egyet, lent megtehetitek, illetve likeolhattok ITT.

(Ja még egy kis kiborulás a végére: Itt van pl ez a bróker ügy. Igen az MSZP csinált egy ilyen jogszabályt, hogy csak 5 évente kell megvizsgálni a brókerházakat. De megjegyzem azóta új alkotmányunk is van, az egész jog rendszerünk ki lett forgatva a helyéről. Még az ország hivatalos neve is megváltozott. De az MSZP meg elmúltnyócév...)

A bejegyzés trackback címe:

https://concerningthirdparty.blog.hu/api/trackback/id/tr537321348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

von Putri 2015.03.31. 11:58:39

"Ha valakié a hatalom, és pénzt szívhat belőle nem szívesen adja fel."

Ezért is születnek az ilyen posztok. Valakik nagyon szeretnének visszakerülni a hatalomba

Zoli Weber Kettle 2015.03.31. 12:10:56

@von Putri: A poszt nem erről szól, csak a fidesz birkákat vezetik meg azzal, hogy csak a fityisz és a maszop között lehet választani. Szánalmas...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.31. 12:42:59

Újabb izzadságszagú balliba gágogás, mely azt sem tudja eldönteni, most akkor a Fidesz náci vagy komcsi.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.31. 13:01:46

@maxval bircaman szerkesztő: hazaárulócska! Az elvtársaid sem tudják már eldönteni, hogy a fosztogatás mellett komcsi vagy náci irányba folytassák a gazemberkedėst.

sanyix 2015.03.31. 13:18:00

nagyjából stimmelnek a forgatókönyvek.

Tudományos libsizmus 2015.03.31. 13:40:52

Akkor lesztek bajban, amikor az aktuális ideológia útmutatásai szerint majd megint náciznotok kell.

Tristee 2015.03.31. 13:50:46

"Visszahozni a kommunizmust. Jó, itt most csalok kicsit, mert nem a jogrendszerre gondolok, inkább viselkedési mintákra, régi reflexekre. "

Vajon mi alapján gondolja azt a szerző, hogy értelmes ember komolyan veheti őt a "Jó, itt most csalok kicsit" bejelentés után? Egy lehetséges, igen kiterjedt politikai - ebből következően súlyos társadalmi következményekkel járó - mozgás felvázolása, netalán elemzése mennyiben engedi meg az olyan kókler szintű megközelítést, mint amit a "Jó, itt most csalok kicsit" szemléletmód nemcsak sejtetni enged, hanem egyenesen fémjelez?

De a fenti írás nem (csak) emiatt szimpla fércmű. A kommunizmus ugyan nem létezett, tehát eleve nem lehet visszavezetni, de tegyük fel, hogy a szerző az 1990 előtti társadalmi rendszert tartja (hibásan) kommunizmusnak. De a 90 előtti rendszer nem jogrendszere révén ragadható meg alapvetően, hanem a hatalom jellege és abból következő társadalmi berendezkedése révén. Minden más csakis ebből következett.

Tehát nem az az alapvető baj, amit Maxval tudni vél "Újabb izzadságszagú balliba gágogás, mely azt sem tudja eldönteni, most akkor a Fidesz náci vagy komcsi " - a baj - mármint a szerző számára - ennél sokkal súlyosabb. Nevetesen az, hogy a szerző nemcsak a Fideszről sem tud semmit, de magáról sem tudja, hogy mennyire gyenge agyilag. Gyakorlatilag nulla.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.31. 13:53:10

@Tudományos libsizmus: az nagyon nagy baj lenne, ha a csőcseléketek kerülne kormányra. Az egy dolog, hogy már így is nácinak tartják a magyarokat miattatok, de hogy attól kezdve a magyar gazdaság maradéka is le lesz rombolva, az borítékolható.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.03.31. 13:55:11

@Tristee: nem "a szerző" tartja kommunizmusnak a gengszterváltás előtti rendszert, hanem a kormánypárti+jobbikos söpredék. Valahogy ezekkel is meg kell értetni, miről van szó. És ha kicsit alaposabban körülnézel, a mostani rendszer az államosításokkal, a dolgozó rabszolgasorba hajtásával, a koncepciós perekkel (hogy is volt Hagyó és a nokiás doboz??? Nagyon mélyen kussol róla mostanság mindenki), a fosztogatásokkal egyértelműen a rákosista rendszerre hajaz...

kvadrillio 2015.03.31. 15:15:50

Öt súlyos ellentmondás a brókerügy kormányzati magyarázkodásaiban
DBELO20120709010
Dull Szabolcs
Dull Szabolcs követés
2015.03.31. 13:58
A külügy figyelte a piaci folyamatokat, ezért vette ki a pénzt a Quaestorból. Mégsem, Orbán Viktor utasította rá. Március elején utasított Orbán. Ja, akkor nem is volt kormányülés. Orbánban működött az életösztön. Ja nem, olvasta egy gyorsjelentésben. Egymásnak mondanak ellent a kormánytagok, mit is csináltak a Buda-Cash- és Quaestor-botrány kirobbanása között. Múlnak a napok, de nem tisztább, csak homályosabb a kép.

Egyre nehezebb követni, hogy a kormánytagok pontosan mit, mikor és miért tettek és miről tudtak a Buda-Cash-botrány és a Quaestor-botrány kirobbanása között eltelt időszakban. A brókerügyekben hozott kormányzati lépésekről nyilatkozott már a kormányfő, két miniszter (Lázár János és Szijjártó Péter) és a kommunikációs államtitkár (Giró-Szász András) is, de a kép csak nem tisztul.

Ennek az az oka, hogy a kormánytagok folyton ellentmondásba kerülnek egymással és a korábbi nyilatkozatokkal – vagy egész egyszerűen az időpontok nem stimmelnek, így folyamatosan újra kell értelmezni, kommunikálni a kormányzati lépéseket. Összeszedtük, hogy az elmúlt egy hétben milyen ellentmondásokba keveredtek a kormánytagok és hogyan próbálták kimagyarázni.
A brókerbotrány nyilatkozatai egy idővonalon

...NU...EZ VAN..AMIKOR MÁR OLYAN "DÖRZSÖLT" VALAKI, HOGY ABBA HÜLYÜL BELEHHH ! :)

kvadrillio 2015.03.31. 15:18:14

OLYAN ZILÁLTNAK NÉZNEK KI MIND, AMIKOR TÁGRA NYÍLT SZEMEKKEL MAGYARÁZZÁK A KÖZNÉPNEK, HOGY MIÉRT IS OLYAN HÜLYÉK MINDEN CSELEKEDETÜKBEN.....

ursus artos 2015.03.31. 15:21:09

Ha annyit lopnának, mint amennyit a poszter elképzel, akkor éppen nem épülne most Pesten semmi. Meg Kecskeméten valami elkerülő. Meg a 47-sen.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2015.03.31. 15:56:27

@ursus artos: Nyugi az EU pénzből épül amit beszed az állam azt meg jól el lehet lopni.... ennyi.....

von Putri 2015.03.31. 16:07:35

@Zoli Weber Kettle:
Bárki elindulhat a választáson

Csak nehogy olyan legyen a végén mint a Petrányi-Briggs boxmeccs. Petrányi kapott 500 dollárt hogy felmosórongyot csináljanak belőle a ringben (3 padlózás után KO az első menetben alig másfél perc alatt). Bajnai meg 200 milliót kapott lényegében ugyanezért

sanyix 2015.03.31. 16:16:20

@ursus artos: ha nem épülne semmi amit az EU-nak be lehet mutatni, akkor elzárnák a pénzcsapokat, és akkor nem lehetne mit lefölözni :)

ursus artos 2015.03.31. 16:22:55

@sanyix: ha ez ilyen egyszerű lenne...

klacus 2015.03.31. 16:34:13

A felsorolt lépésekből mi volt kommunista? Sehol egy államosítás, sehol egy TSZ, sehol egy ötéves terv. Ejnye elvtárs, nem éltél Te abban rendszerben, azért írsz ilyen baromságokat...

vadi3 2015.03.31. 16:59:12

@maxval bircaman szerkesztő: Nem kell eldönteni, hogy náci vagy komcsi, mert teljesen mindegy. A lényeg az, hogy akik a gágogás mellett mást is hallanak azoknak leessen végre, hogy tolvaj. A tolvaj pedig lehet akármilyen (náci vagy komcsi) attól még tolvaj marad

vadi3 2015.03.31. 17:10:18

@klacus: Én éltem már abban a rendszerben. Kevés olyan dolog akad amik akkor volt, most pedig még nem hozták vissza.
Van pl. zacskós tej (akkor sem hiányzott, most sem) Ezen kívül lássuk mi van még ami volt 89 előtt is. No lám, vannak mindenható párttitkárok (jó-jó most nem vörösök, narancsosok). Mi van még: állami szintű hűtlen kezelés (Questor ügy?), kontraszelekció, stb soroljak még? Van még teljes körű foglalkoztatottság is, tudod közmunka...
De ami a legjobban tetszik, a CÖF, csak nem május elsején vonulnak, hanem amikor nekik tetszik, de majd lesz új kijelölt nap amikor lehet (kell?) vonulni.
Vegyél be Cavintont és idézd fel emlékeidet, elég kevés dolog hiányzik a 89 előtti mértékű kommunizmushoz.

ZSírfeka 2015.03.31. 17:15:10

Szép napot.
Nem lehetne még több fidesztrollt idecsődíteni az Indexre?
Olyan jóóó olvasni az izzadtságszagú, egyre silányabb érveléstechnikával megírt olcsó kis kommentjeiket.

ZSírfeka 2015.03.31. 17:17:02

@vadi3: Ott a pont. Pontosan a nyolcvanas évek végére hajaz a jelenünk.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.31. 17:19:04

@vadi3:

Sajnos nem ez a lényeg. S szerencsére a nép zöme látja mi forog kockán.

vadi3 2015.03.31. 17:23:56

@maxval bircaman szerkesztő: Nem értelek! Ha valaki ellopja a pénzem (helyettesíts be mást ha akarsz), akkor nekem teljesen mindegy, hogy a tolvaj náci vagy komcsi. Az ideológia eléggé mocskos dolog, de ettől még nem kéne lopni, valamint nem létezhet olyan ideológia ami szentesítheti a tolvajlást

sanyix 2015.03.31. 17:34:52

@ursus artos: ilyen egyszerű, tényleg.

klacus 2015.03.31. 17:36:54

@vadi3: Ne haragudj, de ez nem kicsit butácska párhuzam...

vadi3 2015.03.31. 18:06:52

@klacus: Világíts rá légy oly kedves. Véleményem az, hogy ami most történik, az tisztán visszavezetés a 89 előtti világba, szerintem a gulyáskommunizmusba, szerinted nem. Az állambácsi gondoskodik mindenkiről. Megvédi a nyugdíjat, kártalanítja a károsultakat és rákoppint annak az orrára aki egy kicsivel is több akar lenni, m int amit engednek. Nincs szükség az egyén felelős döntésére (az állam úgyis kártalanít,ha elba...tad, mint devizahitel, mint brókerbotrány), legyen elég a közös birkatudat és elég annyit tenned amit felülről a szádba rágnak. A különbség a múlthoz képest annyi, hogy a gulyáslevest és paprikás krumplit felváltotta a csirkefarhát és a szójapárizsi, a teljes foglalkoztatosságot pedig a közmunka.
Szóval attól, hogy nem elvtársak mondják meg a tutit ez még kommunizmus, hiszen a szó eredeti jelentése szerint egy nagy kommunában élünk annak valós előnyei nélkül, de minden hátrányával
süti beállítások módosítása