A világ egy egyetemista szemével.

concerningthirdparty

concerningthirdparty

Amit az amerikaiak jobban tudnak, mint mi.

2015. augusztus 12. - concerningthirdparty

Volt szerencsém pár napot Washingtonban tölteni, kicsit beleszagolni az amerikai levegőbe, és szeretnék megosztani veletek pár gondolatot. Hogy kicsit beletekintsek az amerikai gondolkodásba végigjártam pár múzeumot, de legjobban a Newseum tetszett, ami az újságírás történetét mutatta be. Ott vettem a képen látható kitűzőt, ami a gondolatmenetem alapja lesz:


freedom.jpg

Freedom isn't free. Azaz a szabadság nincs ingyen.

Nagyon megütött ez a mondat, olyan keserűen találó és aktuális volt magyar szemmel. Odakint az USÁ-ban viszont szinte mindenhol el volt rejtve ez az üzenet: A szabadságért áldozatokat kell hozni. Ez a függetlenségi háborúból eredhet, hiszen az akkor az önállóságért vérrel kellett fizetni. Persze minden ország harcolt már a szabadságáért, de az amcsi eredettörténet az elnyomás elleni küzdelemről szól. Nem csodaszarvasról, vagy anya farkasról, hanem arról, hogy hiába adóztak az angolok tojtak a fejükre. Ez azért elég specifikus kulturális alap.

Ki kell állj magadért, kérdőjelezd meg a vezetődet, állj ki, tüntess, én ezt éreztem a levegőben. Egy olyan államban ahol a lakók egy jelentősre része valami elől menekült, mert üldözték a vallása miatt, kinézete miatt, vagy szimplán a jobb életre vágyott, még inkább megteremti a közeget ehhez a lázadó, liberális attitűdhöz.

Bár igen kritikus vagyok az amcsikkal, lásd itt, ezt a dolgot illene lenne megtanulnunk tőlük. Nem vagyunk mi butábbak náluk, de lássuk be, mi még csak tanuljuk ezt a demokráciás játékot. A rendszerváltás előtt a cél még a szabadság kiküzdése volt, a hiba már itt belénk ivódott, mert a szabadság nem a cél, hanem a kezdet a jobb élethez. Úgy hiszem mi azt gondoltuk, innen már hátra lehet dőlni, ott vagyunk a nyugaton, a fejlett országok között.

De a szabadság, az igazi szabadság, ahogy az összes amcsi múzeum sugalta: Nincs ingyen! Már nem ölnek meg érte, nem vetnek börtönbe, de az életedre még törhetnek, veszélyeztetvén a munkádat, megélhetésedet. Egy elnyomó hatalom olyan mint egy terrorista, aki egy golyóval a tárban tart sakkban ezer embert. Hiába lehetne legyőzni, senki sem akar elsőnek mozdulni, senki sem akar az egyetlen lenni, aki golyót kap a végén.

Mi magyarok folyamatosan ebben a ketrecben vergődünk. Valószínűleg mindenki tud egy pikáns történetet arról, hogy egy polgármester, vagy országgyűlési képviselő visszaélt a hatalmával, de nem léptünk semmit. Miért? Mert nem akarunk mi rontani elsőnek a terroristára. Majd a többiek, majd valamelyik vakmerő.

De a szabadság nincs ingyen.

Sándor Mária ápolóként például kiállt azért, hogy fizessék ki a túlóra pénzét amiért megdolgozott. Senki sem mert előtte lépni, mert öngyilkosságnak gondolták, és jogos volt a félelem. A fekete köpenyben tiltakozó ápoló ellen etikai vétség miatt eljárás indult. Így jár aki pattog, aki elsőnek mozdul. a munkahelye veszélybe került, mert kiállt, nem csak önmagáért, minden munkatársáért is.

A média felkapta a témát, így az eljárást leállították. A magánakció hatott, az emberek erről a témáról beszéltek, a politika már nem mehet el mellette szó nélkül. De ehhez kellett egy ember, aki tudta: a szabadság nincs ingyen. Sose volt, sose lesz.

Ki lép most?

Likeolni ITT, szidni odalent

 

A bejegyzés trackback címe:

https://concerningthirdparty.blog.hu/api/trackback/id/tr527697440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudományos libsizmus 2015.08.12. 18:26:29

@♔bаtyu♔:
Clinton vagy ifjabb Bush volt az, aki lett úgy elnök, hogy ténylegesen kevesebb szavazatot kapott, mint a másik jelölt?

2000-ben addig számolták újra és újra az egyik államban a szavazatokat, amíg ki nem jött a kívánt eredmény.

Képzeljük el, mekkora égig érő balhé lenne, ha a Fidesz az MSZP-nél kevesebb szavazattal kormányozna. Te jó ég! A libsik minimum légicsapást követelnének az amcsiktól és az ENSZ-től.

ogli dzsí 2015.08.12. 18:30:04

Minél több a pénzed annál szabadabb vagy....főleg amerikában, de nálunk is.

s 2015.08.12. 18:36:57

@megettem az aranybornyút: Ecseteld a problémádat. Mi okból nem tudsz együtt élni Magyarországon a szavazásra jogosultak kb. 40%- ával. Ennyien nem támogatják ugyanis orbán rendszerét. Az, hogy te támogatod, az a te dolgod. Ebbe nem szól bele senki. Mi a te problémád? Nem férsz el a többiektől? Megisszák a vizet, a sört, a bort előled? Így gondolod? Mert a megtermelésében ők is részt vettek. Ihatnak, nem? Elmondhatják a véleményüket, nem? Mi a problémád ezekkel a figurákkal? Tán csak nem az, hogy nem azt mondják, amit te?

csak egy néző 2015.08.12. 18:40:52

Waoooh, csak úgy tobzódnak a nyüvek. Hatalmas orgazmust okozott nekik a blogger.

"Sándor Mária ápolóként például kiállt azért, hogy fizessék ki a túlóra pénzét amiért megdolgozott. Senki sem mert előtte lépni, mert öngyilkosságnak gondolták, és jogos volt a félelem. A fekete köpenyben tiltakozó ápoló ellen etikai vétség miatt eljárás indult. Így jár aki pattog, aki elsőnek mozdul. a munkahelye veszélybe került, mert kiállt, nem csak önmagáért, minden munkatársáért is."

És ilyen a magyari béla nevű férgek reakciója.
"Magyari Béla a day ago
mekkora hülye picsa, miért nem ment közgazdásznak, most 900 ezres bruttóért dolgozhatna az mnb-nél, ja hogy hülye az más akkor mi az anyja picsáját panaszkodik, a hülyéknek pont annyit kell adni, hogy kicsit éljenek is a maguk primitív szintjén, erről szól a világ már több ezer éve prolik!

Javasolnám ennek és a hozzá hasonló férgeknek, hogy amikor a mentő beviszi a kórházba ezeket, akkor ezt egy cédulán adják át az áplolónőknek.

pamut 2015.08.12. 18:52:33

Az USA-ban nem egy hazaáruló maffia gyűrte maga alá és gyarmatosította az országot, szóval nagyon más világ, és egyre csak távolodunk tőlük.

Ad Dio 2015.08.12. 19:09:44

Washington egy kirakatváros. Olyan mint Brüsszel. Amerika meg egy baromi nagy ország. Olyan hogy "az amerikai" nincs. Nagy ország nagy különbségekkel. A demokráciára való affinitás a nagy tömegeknél nem hiszem hogy szignifikánsan nagyobb mint idehaza.

Ha már erős példát keresel, menj Svájcba vagy észak európába. Ott TÉNYLEG fényévekkel előttünk járnak.

Medgar 2015.08.12. 19:53:31

Nézzünk az amerikai demokrácia díszletei mögé:
1.bp.blogspot.com/-0B2gG9iE424/UtNl5ICM8zI/AAAAAAAAYkg/k7GHHcIGcPQ/s1600/National+Debt+and+Interest+1+Wallace.png

"Today’s Federal Debt is about $18,151,138,607,000."

hvg.hu/gazdasag/20101221_usa_jegyrendszer_valsagkezeles
"Minden hetedik amerikai segélyre szorul, 43 millióan jegyre vásárolják az alapvető élelmiszereket"

Az amerikaiak negyede semmilyen egészség biztosítással sem rendelkezik.

2008-ra valaki emlékszik? Az okaira?

Sikeresen exportálták a demokráciát Irakba, Afganisztánba, Szíriába. Elmondhatjuk, hogy ezekben az országokban azóta sokkal jobb élni.

Az USÁ-ban nincs korrupció, csak lobby...

Medgar 2015.08.12. 19:55:57

Arról nem beszélve, hogy a demokrácia bölcsőjéből úgy raknak ki mint macskát... ha nem tetszel a tisztviselőnek.

megettem az aranybornyút 2015.08.12. 19:59:40

@s:

"Ecseteld a problémádat. Mi okból nem tudsz együtt élni Magyarországon a szavazásra jogosultak kb. 40%- ával. "

Hol van nektek 40%-otok?

Mesélj :)

megettem az aranybornyút 2015.08.12. 20:03:15

@pamut:

"Az USA-ban nem egy hazaáruló maffia gyűrte maga alá és gyarmatosította az országot"

Hanem?

Ki ne mondd, mert a teljes "demokratikus" oldal idejön nácifasisztázni :)

megettem az aranybornyút 2015.08.12. 20:04:43

@Medgar:

"Az USÁ-ban nincs korrupció, csak lobby..."

Meg kampánytámogatás.

Nagykövetségi megbízóleveleket lehet pármillió dollár kampánytámogatásért kapni.

♔bаtyu♔ 2015.08.12. 20:29:15

Maga a példa is baromság, mert Sándor Mária ellen megszüntették az eljárást, a demokrácia tehát éppen hogy ez esetben működött. (Biztos van rá példa, amikor nem működött, de van ilyen bőven az USA-ban is)

csak egy néző 2015.08.12. 20:35:54

@megettem az aranybornyút:
"Az USÁ-ban nincs korrupció, csak lobby..."
Meg kampánytámogatás.
Nagykövetségi megbízóleveleket lehet pármillió dollár kampánytámogatásért kapni."

Tényleg, mennyivel előrébb vagyunk a sógor-komaság, korrupció, seggnyalásért lehet nagyköveti posztot kapni. Simicska is csak haveri alapon támogatta a fidesz kampányait.

"Orbán felkérte Magyarország párizsi nagykövetének a nem diplomata Kékessyt, ami önmagában nem baj és nem is szabálytalan, de ezen a fontos stratégiai poszton mindenesetre elég szokatlan. A miniszterelnök feleségével közös vállalkozásukról csak 2000-ben értesült a közvélemény. (...)"

Hanem patkol el, akkor a lánglelkű kőltő Szentmihályi Szabó Pét er elvtárs i s lehe tett volna nagykövet.

Pállfy szolárium és alkohol huszár is mehet Írországba nagykövetnek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2015.08.12. 20:39:01

pl. ők időben emeltek falakat a déli határaikon.
...és csak utána destabilizálták a külföldi országokat

csak egy néző 2015.08.12. 20:43:37

@wmiki:
Mikikém, rájöttél már, hogy , hogy tud elpárologni a víz a szobádban a poharadból, amikor még csak nem is forr?

sanyix 2015.08.12. 20:45:52

Az amcsiknál hasonló helyzet állt elő mint itt, hogy gyakorlatilag ugyan azok között lehet választani, csak más álca alatt.
Demokratákra szavazol? A végeredmény úgy is háború, izrael seggének kinyalása, több pénz a CIA-nek, és a hadseregnek.
Republikánusokra szavazol? A végeredmény úgy is háború, izrael seggének kinyalása, több pénz a CIA-nek, és a hadseregnek.
Vagy szavazhatsz fasszal, érvénytelenül...

Itthon megy ugye szavazhatsz a geci kommer tolvajokra (fidesz), és a geci kommer tolvajokra (maszop, és maradékai). A nem kommereknek esélye sincs jelentősebb hatalmat szerezni, tehát olyan mint ha fasszal szavaznál.

De azért az USA-ban jelentősebb a nép kontrollja a hatalom fölött, ha kiderül egy nagyobb stikli, jön a lemondatás, és búcsú a politikai karriertől.
Nálunk viszont semminek nincs következménye, ha valakit PR okokból lemondatnak (nagyon ritka), betesznek a helyére egy ugyan olyat, és a lemondatott is felfelé bukik, így gyakorlatilag mindent áthat a korrupció.

"Nagykövetségi megbízóleveleket lehet pármillió dollár kampánytámogatásért kapni." itthon meg több ezer milliárdos mutyi közbeszerzési szerződéseket, és alibiállásokat, és nem csak a befizetőnek, hanem a haverjainak, és a családjának is, ami azért egy "csöppet" többe kerül.

De nem is az USA-nak kéne a mintának lenni, elvégre mondani bármit lehet... a kis geci dagadt jóllakott óvodás is azt mondja, hogy észak koreában demokrácia van...

Ha valaki demokráciára kíváncsi, nézzen svájc felé...

sanyix 2015.08.12. 20:47:42

@wmiki: a 2000-es években emeltek falat, de már a múlt század elejétől keverték a szart sok helyen, szóval hülyeséget mondtál...

Sequoyah 2015.08.12. 21:01:05

@sanyix: A demokracia nem az elnok megvalasztasaval kezdodik es zarul le. A demokracianak nagyon sok mas eleme van. A demokracia resze a helyi vezetok megvalasztasa, es a birosagi rendszer mukodese, fuggetlensege is.
Ott a helyi vezetok nem a kormanypart babjai, hanem valoban a helyi kozosseg erdekeben mukodik. A birosag valoban fuggetlen a kormanytol (viszont nem fuggetlen a penztol...)
Ezek mind oriasi kulonbsegeket jelentenek mind a mindennapi eletben, mind a vallalkozasok lehetosegeiben.

Sequoyah 2015.08.12. 21:05:14

@megettem az aranybornyút: Jesszus, latnad hogy hany kereszteny van fontos poziciokban. Az agressziv kereszteny befolyas messze tulno a zsido befolyason.
Obama, a vilag talan legbefolyasosabb embere, a vilag legerosebb hatalmanak vezetoje PROTESTANS. Ennyit az agressziv protestans befolyasrol.

Komolyra forditva egy barom vagy, ha barmilyen temaban csak a zsidozast tudod megtalalni... Vallasszbadsag van manapsag mar...

Sequoyah 2015.08.12. 21:11:20

@♔bаtyu♔: Az amerikai politikusok csak szeretnenek olyan korrupciot mint ami idehaza van. Ott a kormanyzasra kihat a korrupcio, ezzel szemben nalunk nincsen kormanyzas egyaltalan.
Magyarorszagon minden egyes intezkedes harom cel egyiket szolgalja:
- Hogyan lapatoljak ki az adofizetok penzet
- Hogyan kuszaljak a szalakat ossze, hogy a lopasok ki ne deruljenek
- Hogyan maradjanak hatalmon, hogy minel tovabb lophassanak

Az USA beli korrupcio is gondot okoz, de az itthoni elkepeszto dolgok mellett messze eltorpulnek. Itthon minimum havonta vannak olyan ugyek, amikert odakint mar repulnenek (es adott esetben repulnek is)

♔bаtyu♔ 2015.08.12. 21:35:51

@megettem az aranybornyút: Gondolom, a zsidók megunták a ballibsik töketlenségeit.
Mekkora meglepetésben lesz részük, amikor 2018 sem jön nekik össze.

Medgar 2015.08.12. 22:02:34

@Sequoyah: Szeretnék én is elvinni demokráciát pár országba annyi pénzből amit a fegyverkezésre költ az usa...

Amerikát a pénz uralja a médián keresztül, innentől pedig mindegy ki az aktuális elnök, szenátor, bíró stb.
Ami működik az a helyi közösség.

libsi nóta bárki unja 2015.08.12. 22:07:42

Azért ha túljutott a szerző egy-két szabadságmúzeumon, tanulmányozza egy kicsit az amerikai egészségügy működését. Ha már ott van próbáljon ellátást kapni egy amerikai gyógyintézetben. Majd megtapasztalja mit jelent az hogy a szabadságnak ára van: több százezer dollár egy nem túl nagy orvosi beavatkozásért

Végül is ide vezet, ha mindenki a saját érdekeit nézi. Az orvosnak, eü menedzsernek, ápolószemélyzetnek ennyiért éri meg, és igazuk is van. Ettől persze pénz híján még megdögölhet a T. szerző az árok szélén, de hát a szabaccságnak ára van, mint ezt okosan megtanulta

libsi nóta bárki unja 2015.08.12. 22:15:47

@Sequoyah:
Nem kell odamenned ahhoz, hogy belássad, mennyire csacskaság amit hiszel az amerikai politika korrupciómentességéről. Elég csak megnézni, kiket neveztek ki ide nagykövetnek. Csupa elnök-rokon, csókos haver, kampányszponzor

Leone_510 2015.08.12. 22:22:41

volt szerencséje pár napot az usában tölteni ...és már tudja!!!. beszélgettél volna amcsikkal , tuti nem ismersz egyet sem mert akkor nem írnál ilyen hülyeségeket

csak egy néző 2015.08.12. 22:30:53

@libsi nóta bárki unja:

Tényleg, mennyivel előrébb vagyunk a sógor-komaság, korrupció, seggnyalásért lehet nagyköveti posztot kapni. Simicska is csak haveri alapon támogatta a fidesz kampányait.

"Orbán felkérte Magyarország párizsi nagykövetének a nem diplomata Kékessyt, ami önmagában nem baj és nem is szabálytalan, de ezen a fontos stratégiai poszton mindenesetre elég szokatlan. A miniszterelnök feleségével közös vállalkozásukról csak 2000-ben értesült a közvélemény. (...)"

Hanem patkol el, akkor a lánglelkű kőltő Szentmihályi Szabó Pét er elvtárs i s lehe tett volna nagykövet.

Pállfy szolárium és alkohol huszár is mehet Írországba nagykövetnek.

marczy 2015.08.12. 22:40:46

Amerikában áldemokrácia van. Az átlag egyorrú oktatása arrafelé annyira gyenge, mint a harmat, gyakorlatilag századrangú szavazógépet csinálnak a gyerekedből. És van két ember, akik közül választhatsz, de a tényleges hatalmat már régesrég a mamutcégek birtokolják, akik a fél szenátust meg tudják venni, ha érdekeiket érvényesíteni kell. Ha meg pénzed nincs, minimális az esélyed arra, hogy normális helyen taníttasd a fiadat. Kinti professzor (!) ismerősöm tényleg minden létező dolgot megpróbált, hogy a gyerekeit normális iskolába írathassa... Végül találtak megoldást, de repülőre kellett ültetni a gyereket, vissza Európába (nem Magyarországra, persze).

A kevés normális ország egyike Németország, vannak nagy cégek, amik értéket termelnek, de ott a szakszervezeti rendszer is erős, no meg a korrupciós hajlandóság alacsony, a civil kontroll erős.

libsi nóta bárki unja 2015.08.12. 22:58:18

@Medgar:
Amerikában a pénzvilág vásárolja fel a politikust, a kettő között a lobbista közvetít. Nálunk és a többi hasonló országban a politikai hatalom szervezi maga köré a gazdaságot

A kettő közötti különbség azonban inkább történelmi, nem pedig ideológiai természetű, mint ahogy az ilyen gyerekesen naív posztokból következne. Amerikában megvannak az irtózatos nagy tőkeerővel rendelkező multik, akik csicskának használják az elnököt, és más politikusokat. Akik úgy ugranak a Monsanto, ICN vagy a nagy olajipari cégek füttyentésére, mint egy terelőkutya. Ha kell háboróút indítanak, vagy csak kampányt

Közben persze megy a nagy duma a demokkráciáról és a szabadságról az ugyanezen pénzügyi körök által kézben tartott médiában

libsi nóta bárki unja 2015.08.12. 23:01:23

@libsi nóta bárki unja:
Ha nálunk is amerikai viszonyok lennének, akkor Simicska győzne az Orbánnall folytatott magánháborúban, mivel a gazdasági hatalom dominál a politika felett. És akkor mennyivel lenne jobb nekünk?

libsi nóta bárki unja 2015.08.12. 23:09:54

@marczy:
"Ha meg pénzed nincs, minimális az esélyed arra, hogy normális helyen taníttasd a fiadat. "

Még nagyobb probléma, hogy a gyerkőc sorsa már eldől az iskolaválasztáskor. Nem csupán a tanítás minősége okán, hanem mert ezzel belép egy bracsba, amit ott "old boys networknek" hívnak

Persze az iskola is minden megtesz, hogy futtassa ezeket a mutyitársaságokat, hiszen ha nem állna a végzettség mögött kiemelt karrierlehetőség, akkor kevesebben pengetnék ki a sok százezer dolláros tandíjat

nemecsekerno_007 2015.08.12. 23:18:28

@libsi nóta bárki unja: muhahaha. Ezek szerinte Simicska a mi Monsanto-nk?! :)
hát kurvára nem. épp az a gond, hogy nekünk kevés Monsanto-nk van, helyette Simicska, Leisztinger meg a többi. Belső piac, korrupció, nemzetközi szinten mérten nem vertsenyképes. Muhahahaha.
És kicsiben ugyanez megy helyi szinteken (nyílván nagy tisztelet a kivételeknek)
A társadolam nagyobb része az állami újraelosztó rendszerktől függ, így nyílván nem az van amit ők akarnak :) Ez amúgy jól is lenne, csak kár, hogy szavazhatnak.

libsi nóta bárki unja 2015.08.12. 23:18:59

@wmiki:
A sztori úgy kezdődött, hogy területszerző háborúkban elfoglalták a területet Mexikótól, a többi stimmel

libsi nóta bárki unja 2015.08.12. 23:22:57

@nemecsekerno_007:
Kicsi ország, kicsi Monsanto, amit úgy hívnak hogy Közgép

Hogy miért nincsenek hasonló nagy és tőkeerős cégek, azt gondolom nem kell magyarázni. Ami történelmi esély lett volna még, az elúszott a privatizációnak nevezett kótyavetye során

nemecsekerno_007 2015.08.12. 23:23:21

A demokrácia valóban a szabadságról szól. Mindenki maga dönti el, hogy mire költi el a pénzét. Ezért 27% körül van az elvonási szint ha az USA adózását nézzük. Nálunk persze az állam a sajátjaként kezeli a pénzem. A baloldali "demokraták"-nak még rátennének egy jó nagy lapáttal, mert ugye ez a demokrácia.
Lófaszt mama. Az USA-ban a demokrácia a gazdasági érdekek képviseletét szolgálja, a többi rizsa.
Persze a helyi közösségek valóban jól működnek, nyílván ott nem volt Biszku Béla aki szétverje.
Ez a naív rácsodálkozás azért elég gáz a szerző részéről. Jó lett volna ha a lobbirendszert is tanulmányozza egy kicsit, ill. azt, hogy az amerikai gyökerű cégek hogy viselkednek otthon és a hogy a világban. :) A naivitás is mindenkinek alapjog :)

nemecsekerno_007 2015.08.12. 23:24:53

@libsi nóta bárki unja: hiába úszott el, muszáj újraépíteni. A vezető gazdaságok gerincét a kis- és középvállalkozások adják és nem a multik. Ezeket muszáj lenne nekünk is "kiépíteni" úgy, hogy versenyképesek legyenek. Látok erre szándékot, csak még eredményt nem. Nyílván az ilyen nem megy gyorsan.

Pánikrohamosztagos 2015.08.12. 23:33:37

@pamut:
"Az USA-ban nem egy hazaáruló maffia gyűrte maga alá és gyarmatosította az országot, "

Arra gondolsz, hogy nem az IAPAC az egyetlen maffiaszervezet, amelyik gyakorlatilag izraeli gyarmattá tette az USA-t?

Killary Fucking Clingon 2015.08.13. 00:31:47

@Sequoyah:

Ok faszkalap. Kezdjük.

Gay marriage?

Az USA legfelsőbb bírósága állást foglalt a meleg házasságok ügyében. Nagy ívben leszarták a "demokráciát" 9 ember 5-4 arányban eldöntötte a nép helyett. Demokratikus mi?

Patriot Act?

Ügyvéd, védelem, jogok nélkül a családod tudta nélkül, bármeddig, bárhol fogva tarthatnak állami szervek ha az érdekeik úgy kívánják. Nem kell hogy terrorista legyél.

Irak?

Felhatalmazás nélkül háborúba vinni az országot hazugságokra alapozva, szándékosan félrevezetve a lakosságot demokratikus dolog mi?

NSA / Snowden?

Kémkedni a saját állampolgáraid és szövetségeseid után rendben van ugye?

Fergusson?

Feketéket börtönbe zárni mert feketék, vagy az utcán lelőni őket az demokratikus fasza dolog ugye?

Mexico?

Kerítést építeni a határra? 2009-ben már 930 km magas kerítésük volt, azóta közel járnak a 2000 Km-hez :)

Menj a kurva anyádba, vagy inkább költözz máshova, nem jó neked itthon Magyarországon.

bat4 2015.08.13. 00:34:12

@concerningthirdparty: Szopjad csak az amcsik faszát, csicska.

pamut 2015.08.13. 01:13:20

@Pánikrohamosztagos: hehe, ez jó volt, ekkora baromságot még nem hallottam :D

AmcsiJancsi 2015.08.13. 03:34:18

Az átlag Amcsi szarik rá, hogy ki van hatalmon Washington DC-ben,. Az csak az európai parasztokat érdekli, hogy legyen kire zsidózni.
Az átlag Amcsi azt akarja, hogy legyen egy jó melója, keressen annyi pénzt, hogy a feleségének ne kelljen halálra dolgozni magát, gyerekeit békességben és nyugalomban tudja felnevelni, hétvégén ráérjen egy kicsit sportolni (vagy sportot nézni) (ezt hívják "hobbinak, de Ti ezt a szót nem ismeritek), és ha elmegy bevásárolni akkor ne kelljen számolni a garasokat. Ja, és 60 évesen el tudjon menni nyugdíjba és tudjon venni egy kis bungalót Arizonában (vagy ha keleti akkor Floridában), és ne kelljen a Szeretetszolgálahoz mennie új cipőért.
Az életének 90% a helyi (őnkormányzat) vagy az állami kormányzattól függ. Megválasztja az önkormányzati képviselőjét, a rendőrfönökét, a biróját, az iskolairányítóit, a tűzoltóparancsnokot, meg még mit tudom én kit. Oszt elvan.
Négyévente meg szavaz egy pártra hogy sok hülye a nagyvilágban (gy.k. Ti, akinek nem inge ne vegye magára) szerte a világon legyen kit ocsmárolni.
Bocs a helyesírásért, csak kitsi madjar beszelni.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 06:09:14

Így igaz. A magyar kisember jól érzi magát a jelenlegi kormány alatt, ezért nem lázad, nem tüntet. Egy törpe kisebbség mást szeretne, de mivel kisebbségi törpeérdekekeket képviselnek, csak 800-1200 fős gágogó megmozulásokat képesek szervezni. Ilyen a demokrácia, mind az USA-ban, mind Mo-on: a többség akarata dönt.

nu pagagyí 2015.08.13. 07:17:29

A "nincs ingyenben" az is benne van, hogy mindenki vállalja a döntései következményét. Nem rinyál állambácsinak, hogy védje meg őt, mert rossz befektetési döntést hozott vagy elkúrt valamit. És persze az állam képviselői is tisztában vannak saját felelősségükkel. Minimum lemondanak, ha lopás közben tetten érik őket.

nu pagagyí 2015.08.13. 07:27:13

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ha jól emlékszem, a Fidesz által kivezényelt közmunkások gágogtak. De hát rabokkal mindent meg lehet tenni, hülyét lehet belőlük csinálni. Valójában te is csak egy rab vagy, de a kerítés túloldalán zártak be. Arra használnak, hogy saját szabadságjogaidat fikázzad, mint szükségtelen, bűnös dolgot.

különvélemény2 2015.08.13. 07:37:00

@sanyix: "De azért az USA-ban jelentősebb a nép kontrollja a hatalom fölött, ha kiderül egy nagyobb stikli, jön a lemondatás, és búcsú a politikai karriertől."

Egy olyan rendszerben, ahol gyakorlatilag egypártrendszer van, teljesen mindegy, hogy lemond e valaki, ugyanonnan raknak a helyére valakit.
Az semmitől sem nagyobb demokrácia, hogy a politikai karrier helyett beültetik egy cég igazgatótanácsába dupla akkora fizetésért, mint politikusként keresett.

különvélemény2 2015.08.13. 07:38:24

@nu pagagyí: "Nem rinyál állambácsinak, hogy védje meg őt"

ROFL
A "kisember" nem is, bezzeg a bankok, azok valahogy mindig megmentődnek, felelős meg soha sincs.

nu pagagyí 2015.08.13. 07:57:20

@különvélemény2: A bankok nem "mentődtek" meg. Kirabolta őket az állami maffia, hogy aztán szarért-húgyért átjátssza valamelyik hűbéresnek. Persze akkor majd feltőkésítik a pénzedből.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 08:07:58

@nu pagagyí:

Tehát mindenki rab az egész világon, mivel mindenhol vannak határok?

nu pagagyí 2015.08.13. 08:13:00

@különvélemény2: Az USÁ-ban magáncégek dominálnak, azt ültetnek az igazgató tanácsba, akit a tulajdonosok akarnak. Nem feltétlenül járnak jól a "húzónévvel", de az ő pénzük bánja. A politikai karrier viszont könnyen véget érhet egy alkotmányellenes vagy köztörvényes stikli miatt: lásd Nixon csúfos bukását. Az is elég, ha valaki bort iszik és vizet prédikál, mint a homofóbnak látszó republikánus kongresszusi erős ember, aki homokos kalandokba keveredett. A független sajtó teszi ezt a csodát, nem véletlen, hogy egy önkényuralomban a sajtó kisajátítása az első és legfontosabb feladat.

nu pagagyí 2015.08.13. 08:15:30

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Így van! Ha húznak egy kerítést, sajnos mindenki rab lesz, mindegy melyik oldalon van. A gulág börtönőrei sem sokkal szabadabbak, mint akikre vigyáznak.

nu pagagyí 2015.08.13. 08:26:41

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Én a szabadságjogokról beszélek és jelképes kerítésről. Ha a szabadságjogok gyakorlását üldözik, az üldöző is rab lesz. Az üldözők serege a politikai maffia által mozgósított önkéntes és kényszer-hülyékből áll, ha elfogadják a zsoldot ők is rabbá válnak, dróton mozgatott bábúvá. Ha már nincs rájuk szükség vagy önálló gondolatuk támadna ők is üldözöttek lesznek.

különvélemény2 2015.08.13. 08:30:22

@nu pagagyí:
Nixon 1000 éve volt, ma már a média 1-2 kézben van, meg sem jelenne a hír.
Csak a bulvár, ami megjelenhet, szakmai, vagy politikai felelősség soha.
Nem létezik független média az USA-ban, nagyon jól szervezett az egész.
A Fox az ottani MTV, azt lehet szidni, ami azt a látszatot kelti, mintha a többi nem hazudna napi 24 órát.

Kalmár 2015.08.13. 08:40:51

Ritka nagy kapufa ez az írás!
Az USA, mint a demokrácia példája???
Komolyan te eddig a holdon éltél?

Az egész világot lehallgatják, ha egy diktátor jó üzletet köt velük akkor szorongatják a kezét, pénzelik és szemet hunynak minden felett.
Ha úgy hozza az érdekük akkor megszállják, bárhol legyen a világon!
A vélt vagy valós ellenségeiket ítélet nélkül tartják börtönben, vagy csak egyszerűen egy drónról szétbombázzák az éppen mellette állókkal együtt. Járulékos demokratikus veszteség....
Nem tartják be a kiotói egyezményt, jó nagy részt hasítva ki a világ elpusztításában.
A példás demokráciájukat ajándékba vitték Irakba, Afganisztánba, Jemenbe, Szíriába stbstb.
Ezeken a helyeken virágzó demokráciák jöttek létre, hála az USA hadseregének. Ők már előrébb járnak tőlünk, mi még ellenkezünk.
Gondolom ez a pár millió migráns azért jön, hogy az ott megtapasztalt amerikai demokráciát velünk is megosszák!
Nem is menekültek, hanem humanitárius offenzív civilek! Elhozzák a boldogságot nekünk is!

Haleluja USA demokrácia!

Marha!

bunkó · http://bunko.blog.hu 2015.08.13. 08:41:03

A demokrácia egyik fő ismérve a vélemény szabadsága.
Ez Magyarországon nincs, az USA-ban meg van.

Kalmár 2015.08.13. 08:49:07

@bunkó: ööööööö, te mikor jártál idehaza utoljára?
Tiszta szerencse, hogy ezt még azért leírhattad. Nem?
:))

bunkó · http://bunko.blog.hu 2015.08.13. 09:05:14

Az USA-ban bármiről elmondhatod a véleményedet, bármekkora hülyeség is az, ha ezért bármilyen hátrány ér állam/hivatal/munkahely/stb felől, leperelheted róla a gatyáját is, mert korlátoz alkotmányos jogaid gyakorlásában.
Magyarországon viszont egyes véleményeket kapásból törvény büntet, másokat rendőrség/bíróság szankcionál, ha még ez sem lehetséges, akkor saját szakszervezeted/kamarád/munkahelyed fog megszívatni. Mindezt persze büntetlenül megteheti (jogorvoslatra gyakorlatilag esélyed sincs), szóval a magyar alkotmányból akár ki lehetne törölni a véleményszabadsággal kapcsolatos zavaró részeket.
Ennyit a szabadságról.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 09:20:45

@nu pagagyí:

Akkor fogadjuk el: az egész emberiség rabságban szenved.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 09:21:25

@bunkó:

"Az USA-ban bármiről elmondhatod a véleményedet, bármekkora hülyeség is az, ha ezért bármilyen hátrány ér állam/hivatal/munkahely/stb felől, leperelheted róla a gatyáját is, mert korlátoz alkotmányos jogaid gyakorlásában. "

Elméletileg igen. A gyakorlatban nem.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 09:22:12

@nu pagagyí:

Ez így igaz.

Mivel Mo-on nem üldözik a szabadságjogokat, így ez Mo-on nem probléma.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2015.08.13. 09:24:04

@Kalmár: "Tiszta szerencse, hogy ezt még azért leírhattad."
Magyarországon bármiről elmondhatod a véleményedet, de ha ezzel érezhetően rontod egyes hatalmasságok bizniszét, akkor büntetlenül pofán vághatnak.
Az USA-ban bármiről elmondhatod a véleményedet és ha ezért bárki pofán vág, az meg lesz büntetve.
Remélem a két mondat között érezhető az árnyalatnyi a különbség ;-)
az egyik országban óvatosan meg kell fontolni, hogy mi legyen (mi lehet) a véleményed valamiről, a másik országban meg nem szükséges. Ez a szabadság, ilyen dolgok miatt jönnek létre az alkotmányok.

s 2015.08.13. 09:52:17

@megettem az aranybornyút:

kozvelemenykutatok.hu/

Igaz, rosszul mondtam. Én csak a szürke jellel ábrázolt részt (kb. 40%) számoltam, de most rájöttem, hogy sokkal többen nem támogatják a fideszt. Mert a szürkék senkit nem támogatnak, tehát a fideszt sem. Azon kívül viszont ott van még mindenki más is, aki nem a fideszt támogatja. Egyszerűbb talán azt elmondani, hogy hányan támogatják a fideszt a szavazásra jogosultak közül. Ez nagyjából 25% - 30% lehet. Tehát kurvára nem 2/3, ahogy azt a cigány lótolvaj állítja. Kisebbségben vagytok, bazdmeg. Szokjál hozzá, lesz ez még szarabb is.

Kalmár 2015.08.13. 10:05:07

@bunkó:
Az igaz, hogy az amerikaiak kevésbé szabályozzák a szólás korlátait, mint mi európaiak és magyarok, DE
közel sem igaz, hogy ezt jobban csinálják, mint mi!
Nem irigylem tőlük a nyíltan náci jelképekkel vonulgató hordákat, a KKK összejöveteleit és kiadványait stbstb
Egyébként ott is felügyeli a médiát a FCC és folyamatos a vita, hogy mire terjedjen ki a korlátozás.

A legfontosabb :
Nem szeretnék demokráciát tanulni tőlük......kérdezz meg egy 6000 kilométerre élő arabot, afrikait.
Tiszta szerencse, hogy pont van itt pár millió.

Kalmár 2015.08.13. 10:06:52

@s: Nem megy ez a matek neked, ne erőltesd.
2018-ban újra Fidesz!

:)
Ne bosszankodj!

s 2015.08.13. 10:33:43

@Kalmár: Nem bírtad leolvasni a diagramokat. Általános iskola 4. osztály. Kördiagram. Azért csinálják így, hogy még egy olyan aluliskolázott faszkalap is megértse, mint amilyen te vagy. Hiába fáradtak ezzel ezek szerint bazdmeg, mert te egy méreten felüli idióta vagy. Egyébként diktálod a faszságaidat valakinek? Mert azt sem hiszem el, hogy tudsz írni.

s 2015.08.13. 10:36:37

@maxval bircaman megbízott szerkesztő:

kozvelemenykutatok.hu/

A fideszt kb. 25%-30% támogatja. A többi meg nem. De te azért csak nyomassad a faszságaidat.

s 2015.08.13. 10:40:08

@♔bаtyu♔: "Sándor Mária ellen megszüntették az eljárást, a demokrácia tehát éppen hogy ez esetben működött"

Csak azt lehet megszüntetni, ami elindult. Tehát eljárás indult ellene. A demokrácia tehát éppen hogy ez esetben NEM működött.

s 2015.08.13. 10:43:40

@csak egy néző: Gonosz vagy. Nem mindegyikünknek van több esze egy tarisznya tücsöknél. Bár ezek nem mindegyike kommentel.

s 2015.08.13. 10:47:33

@sanyix: Szerintem USA és Magyarország közt a lényegi különbség a szabad fegyverviselés. Még egy hatalmon lévő politikai erő sem tesz meg bizonyos dolgokat, ha tudja, hogy a lalkosség fel van fegyverkezve. Ráadásul ott van a fegyelmező példa, a sok lelőtt amerikai elnök.

különvélemény2 2015.08.13. 11:42:31

@bunkó:
Nem tudom eldönteni, hogy csak trollkodsz poénból, vagy tényleg komolyan írod...

A szólásszabadság Mo-n mérföldekkel jobb helyzetben van, mint az USA-ban.
Itt simán találsz magadnak médiát, ha akarsz, bármilyen véleményed is legyen, és az a lakosság nagy részéhez eljut.
Az USA-ban írhatsz blogot, nesze, mert hogy országos tévébe, vagy hírportálra be nem nyomod a főiránytól eltérő véleményed, az tuti.
Néha megjelentetnek ilyen "kis-színes" jelleggel "ellenzéki" mondatokat, de azt is ugyanazok írják, és akár a cikkben, akár mellette másikban máris cáfolják.

Mit gondolsz gyakorlatilag miért nem létezik másik párt a kettőn kívül?

s 2015.08.13. 11:45:52

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Nem mondtam, hogy kevés. Mind közül magasan ez a második legtöbb. Mert a legtöbben azok vannak, aki senkit nem támogatnak. Erre oda kell figyelni, mert az lesz a jövő nyertese, aki megérti, hogy a többségnek sem az mszp (és klónjai), sem pedig a fidesz nem kell.
A változás szerintem akkor jöhet el, ha teljesül az, hogy a fidesz és az msz (valamint klónjai) együtt is jóval kevesebben vannak, mint az egyiküket sem támogató rész. Ezt orbán is tudja, ezért próbálja megosztani a népet még mindig a jó ideje már halott gyurcsány kitömött példányával. Egyre kevesebben hiszik el a meséjét, miközben a bekonferált eredmények az átlag, vagy az alatti jövedelmi rétegben nem érzékelhetőek a mindennapokban. Lejárt orbán ideje. Nagy remény volt, de mára csak egy üres, beváltatlan ígéret.

különvélemény2 2015.08.13. 11:50:27

@s:
Ott is csak azért szabad MÉG a fegyverviselés, mert a fegyverlobbi túl erős.

Cserébe lehallgatnak, megfigyelnek, házkutatnak mindenféle engedély nélkül, majd jön a fekete autó és mész Guantánamóba jogok nélküli senkinek, ahol kicsit megkínoznak, esetleg el is tűnsz, mivel semmilyen infó nem lesz arról, hogy hol vagy.

Kedvenc sorosgyurkó barátotok mondta egy fél éve kb., hogy ne legyenek senkinek illúziói, ha az usában bármilyen felkelés/lázadás törne ki, pillanatok alatt levernék.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 12:12:48

@különvélemény2:

Nekem tök mindegy lejár-e Orbán ideje. A lényeg: ne a ballibek jöjjenek a helyére.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.13. 12:13:17

@s:

Nekem tök mindegy lejár-e Orbán ideje. A lényeg: ne a ballibek jöjjenek a helyére.

s 2015.08.13. 12:31:58

@különvélemény2: "ha az usában bármilyen felkelés/lázadás törne ki"

Ez erősen túlzó. Nem bármilyen felkelésre igaz ez. A felkelések azon körére igaz ez csak, ami mellé nem áll be a hadsereg is. Ugyanis a politikai hatalom tehetetlen a fegyveres erők nélkül. Tehát amennyiben az elégedetlenkedés eléggé széles körű és a hadsereg vezetői sem reménykednek már az éppen hatalmon lévő politikusok megmentésében, akkor otthagyják őket a picsába. Ezt nyilván tudják maguk a politikusok is, ezért mindig úgy lavíroznak, hogy az erők egyensúlyát fenntartsák. Nem mindig sikerül. Kennedyt a saját katonai ereje tette el láb alól, mert túlságosan hülyének bizonyult a hidegháború legkeményebb éveiben. És ez csak egy példa a sok közül. A magányos merénylő mindig is egy kiszámíthatatlan kockázat volt és az is marad.

s 2015.08.13. 12:52:18

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Ne fossál, nem azok jönnek. Ilyen, hogy ballib nem is létezik. Már csak ezért sem jöhetnek, mert nincsenek is. Ez orbán egyik bábjátéka, kb. olyan mint a vitéz lászló. Egy normális, az emberek mindennapi igényeit és az ország valós lehetőségeit figyelembe vevő erő azonban felbukkanhat, kérdés, hogy megszavazzák -e. A politikai feladat tehát ez: Megtalálni a kivezető utat a jelenlegi társadalmi megosztottságból, az ország és a többség érdekeit képviselő programot adni rövid, közép és hosszú távon, továbbá többséget szerezni és megszavaztatni magadat. Nem egyszerű és nem is azon bukik el, hogy ne lehetne ilyen programot találni. Azon bukik el, hogy a magyar választó TÚLSÁGOSAN HÜLYE AHHOZ, hogy felismerje a saját érdekét és inkább jelszavak mentén nyomul a rövidebbnek gondolt úton, hatalmat adva aljas gazemberek kezébe, akik meglopják. Ez a mostani helyzet még annyival is túltesz mindezen, hogy a lerabolt ostoba többség tapsikolva szavaz újra bizalmat ennek a rablóhordának. A fasz sem érti ezt.
A társadalmi megosztottság fenntartása a fidesz alapvető érdeke. Felismerte ezt és ennek megfelelően egymás ellen hangolja a társadalom különféle rétegeit. Alkalmazott-vállalkozó, dolgozó-munkanélküli, gazdaságilag aktív-nyugdíjas, magas keresetű-alacsony jövedelmű, stb. Most a legújab: nő-férfi.
Az teljesen érthető volna, ha mondjuk én a fideszre szavaznék. Abban a jövedelmi kategóriában vagyok, aki kurva jól járt ezzel az egész gazdasági nagyfaszkodással. Az, hogy mégsem teszek így, - ne aggódj, az mszp-re és klónjaira sem szavazok, mert senkire sem szavazok - azért van, mert TUDOM, HOGY A FIDESZ HOSSZÚ TÁVON ANYAGI ROMLÁSBA TASZÍTJA AZ EGÉSZ ORSZÁGOT. Tehát nem orbán az államférfi, hanem én vagyok az, mert képes vagyok a saját érdekem ellenében az ország érdekét helyezni előtérbe.

különvélemény2 2015.08.13. 14:44:25

@s:
Mivel náluk a média, így nem tud "elterjedni" a lázadás, 1 perc alatt terroristáknak vagy bármi másnak bélyegzik őket.

Ez ugyanolyan, mint ahogy az ukránoknál kezdődött.
Mindenki tüntetett, majd amikor megválasztották a nyugatcsicska oligarchát (Klicsko egy vezércsellel visszalépett a javára), keleten TOVÁBB tüntettek, mert nem fogadták el az új vezetést.
Akik előző nap bátor felkelők voltak, másnap már szakadár terroristák lettek a világsajtóban.
(Most hagyjuk, hogy az oroszok és az amcsik ott izmoznak a legelejétől, csak a médiáról beszélek)

Azóta tudjuk milyen az új vezetés, elprivatizálnak mindent nyugatra, "betiltják az Asterixet", folyamatosan hazudoznak a médiában, stb...

s 2015.08.13. 15:03:23

@különvélemény2: "Mivel náluk a média, így nem tud "elterjedni" a lázadás"

A média szerepét a mai kor túlértékeli. A média nem mindenható. A köznapi tapasztalatokkal ellentétes tényeket nem fog tudni soha elhitetni, erre nagyon sok példa van akár ma is. Magyaroszágon az mtva látványos ám hiábavaló erőlködése (szabó lászló zsolt éppen most húz el onnan a gecibe, mert megcsinálta azt a kurva nagy bravúrt, hogy a földdel tette egyenlővé a céget évekkel ezelőtt, és ezt a remek húzást most megismételte, tehát kettőből kétszer volt kibaszott nagy fasz). Mondjunk egy orosz példát is: putyin mester tiszta erőből azt nyomatja szeretett népének, (csak vicceltem) hogy minden a legnagyobb rendben megy, de ők ezt nem hiszik el teljes mértékben neki, mert a rubel zuhan, a polcok üresek, a megtakarítások elértéktelenednek és az ororsz mamáknak sem lehet elhinteni azt a rablómesét, hogy Ukrajnában nem harcolnak orszok, hiszen ott haltak meg a fiaik és ezt inkább a szomszéd asszonnyal fogják megbeszélni, nem az optimista orosz propagandának hiszik el. Tehát a média kozmetikázni tud, de alapvetően mást állítani nem. Olyan ez, mint a smink. Egy fiatal nő szépségét kiemeli, eltünteti az apróbb hibákat, de egy idős asszonyon már nem sokat segít. Azt nem lehet fiatal nővé sminkelni, csak egy befestett öregasszony lesz belőle.

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 15:08:08

@pamut:
"ekkora baromságot még nem hallottam :D"

Ez azért van, mert csak az ilyen fosblogokon élsz. Gúglizz, olvass, és fogsz még ennél cifrább dolgokat is hallani. Tanulni soha nem szégyen

Ízelítőnek egy írás (nem antiszemita helyről, ha erre gondolnál):

www.globalresearch.ca/how-the-israeli-lobby-works-in-the-united-states/5313557

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 15:20:05

@különvélemény2:
És ezen kívül falat építenek Oroszország felé, amit érdekes mód még egyetlen libsi firkásznál se láttam kifogásolni. Pedig ott sokkal kényesebb a humanitárius helyzet mint Magyarország esetében, mivel saját lakosaik számára akadályozzák meg a menekülést a polgárháború elől

"Libsi kormányról jót vagy semmit" - ez a jelszó a mainstream médiában

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 15:26:32

@bunkó:
"Magyarországon viszont egyes véleményeket kapásból törvény büntet, másokat rendőrség/bíróság szankcionál, "

A holokauszttagadáson kívül nincs olyan, amit véleményként szankcionálnának Magyarországon. Persze ez is elég aggályos a szólásszabadság szempontjából

s 2015.08.13. 15:31:22

@Pánikrohamosztagos: Egy fal általában nem csak egy irányban blokkoja az áthaladást. Az igaz, hogy a lakosságot sem engedi Oroszország felé, de ami talán még fontosabb, hogy az oroszokat sem engedi Ukrajna felé. Erre nem gondoltál?

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 15:34:03

@AmcsiJancsi:
"Az átlag Amcsi szarik rá, hogy ki van hatalmon Washington DC-ben,. Az csak az európai parasztokat érdekli,"

Az átlag magyar szarik rá, hogy mit ugatsz onnan a távolból,. Az csak a csicskatartódat érdekli

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 15:35:19

@s:
Ja én azt hittem hogy az oroszok már rég ott vannak Ukrajnában. Ezek szerint mégse? Most akkor kinek higgyen a zember?

s 2015.08.13. 15:36:37

@Pánikrohamosztagos: Például én név nélkül, ezzel a kibaszott fika nickemmel simán le merem írni, hogy orbán bassza telibe pofán a kibaszott fogatlan ribanc kurva rohadt anyját úgy, hogy még a könnyzacskója is kidurran a gecitől annak a vén tripperes kurvának, de mindezt nem merném megtenni egy papírcsákóval a fejemen, amire ugyanez van kiírva, miközben én önfeledten mosolyogva villamosozok a nagy körúton. Remélem érted a finom különbséget.

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 15:39:26

@s:
" A politikai feladat tehát ez: Megtalálni a kivezető utat a jelenlegi társadalmi megosztottságból, "

Ritkán volt ilyen egységes a magyar politikai akarat, mint az utóbbi években. Ezen alig változtat, hogy hápog a libsi, hiszen csak egy béna kacsáról van szó

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 15:43:11

@s:
Kipróbáltad már a gyakorlatban?

Szerintem csak megkérdeznék, hogy hőgutát kaptál-e a gyógyszereid elhagyása mellett

s 2015.08.13. 15:45:47

@Pánikrohamosztagos: Csak magadnak, öreg, az a biztos. Persze ha van elég eszed ahhoz, hogy gondolkodj. Ez fontos.
Vannak oroszok katonák ukrajnában. A fal azért kell, hogy többen ne legyenek ott. Érted? Abból hogy falat építenek ellenük, nem következik, hogy nincsenek ott. Azt hitted? Nem vagy okos.

Egyébként a különféle elméletek tesztelésére van egy jó módszerem. Mekkora összegben mered lefogadni, hogy az általad tett kijelentés igaz? Ez komoly szűrő feltétel. Az ember hajlamos össze-vissza fecsegni, mindent összehordani, de ha egy jelentősbb összeget mellé kell helyezni, akkor azért sokat tisztul a kép. Tehát?
Fogadjunk, hogy vannak orosz katonák Ukrajnában. Nem ismerem az anyagi lehetőségeidet, ezért rád bízom, hogy nevezz meg egy akkora tétet, amit minden gond nélkül hajlando vagy (szinte biztosan) elveszíteni.

s 2015.08.13. 15:50:55

@Pánikrohamosztagos: Nem vagy tájékozott. Az általad ballibaként emlegetett réteg nem létezik. Nagy társadalmi csoportokra gondolj, szektorok dolgozóira, országrészek lakóira, jövedelmi kategóriák szerinti rétegekre. Ellentéteket szítanak közöttük, hogy a hatalmat fenn tudják tartani. Ez a jó öreg oszd meg és uralkodj elve. Nem orbán találta ki, de annyi esze még maradt, hogy alkalmazza.

s 2015.08.13. 15:52:46

@Pánikrohamosztagos: Sajnos még nem, de állandóan gyötör a gondolat, hogy egyszer mégis meg kellene tegyem.

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 16:39:02

@s:
"Nagy társadalmi csoportokra gondolj, szektorok dolgozóira, országrészek lakóira, jövedelmi kategóriák szerinti rétegekre. Ellentéteket szítanak közöttük, hogy a hatalmat fenn tudják tartani. "

Igen, pontosan ez az amerikaiak módszere, ksözi a pontos megfogalmazásért!

Amit alkalmaztak pl. Ukrajna esetében is a térség destabilizálására a saját nagyhatalmi törekvéseik érdekében.. Vagy pl. Szíria esetében, és ezzel közvetve destabilizálva Európát is. Minél rosszabb annál jobb az ő nézőpontjukból

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 16:41:57

@s:
Menjél nyugodtan, amióta bezárták az OPNI-t egy bolonddal több vagy kevesebb úgyse számít

különvélemény2 2015.08.13. 16:52:17

@s: "putyin mester tiszta erőből azt nyomatja szeretett népének, (csak vicceltem) hogy minden a legnagyobb rendben megy, de ők ezt nem hiszik el"

Putyin támogatottsága messze veri bármelyik nyugati állam vezetőjének népszerűségét.

"A média szerepét a mai kor túlértékeli."

Dehogy, az emberek lusták, nagyon kevesen olvasnak el mindent, még kevesebben keresnek rá dolgokra, ha csak a netet nézzük.
Elhiszik, ami a tévében/rádióban/neten megy, és ebbe a legalább 30-40% agyhalottat bele se kalkuláltam.

s 2015.08.13. 18:09:39

@Pánikrohamosztagos: Nem mondtam volna, hogy orbánra értettem? Te hülye vagy, esetleg engem nézel annak, talán mindkettő?

s 2015.08.13. 18:10:42

@Pánikrohamosztagos: Nagyon képben vagy. Gyanús ez nekem. Orvosod mondta, hogy így van?

s 2015.08.13. 18:15:10

@különvélemény2: "Putyin támogatottsága messze veri bármelyik nyugati állam vezetőjének népszerűségét."

Igen. Kim Dzsongun esetében is ez a helyzet, de ettől függetlenül ezeket az adatokat némi fenntartással kezeljük. Nem mindenki, mert például te sem, de én azért mindenképp.

"az emberek lusták, nagyon kevesen olvasnak el mindent, még kevesebben keresnek rá dolgokra, ha csak a netet nézzük.
Elhiszik, ami a tévében/rádióban/neten megy, és ebbe a legalább 30-40% agyhalottat bele se kalkuláltam."

Ne magadból indulj ki.

különvélemény2 2015.08.13. 21:30:33

@s: "ezeket az adatokat némi fenntartással kezeljük."

De persze az amcsi adatokat "tényként kezeljük".
Ez az a gondolkodás, amire már az usa is ráfaragott párszor.

"Ne magadból indulj ki."
Ha magamból indulnék ki, nem is beszélgetnénk, mert azt gondolnám, csak viccelsz.

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 21:35:51

@s:
Nem kell paráznod, igazolni tudom hogy benne volt a fikázásban orbán neve, úgyhogy mehetsz a lóvéért

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 21:49:43

@különvélemény2:
Amikor az Eurostat kiadta a felmérését, hogy az EU-ban Putyin sokkal népszerúbb Bushnál, szinte megállt a kés a levegőben. Azóta se mernek hasonló felmérést nyilvánosságra hozni. Képzelem mi lenne, ha kiderülne hogy Orbánt a németek többsége nem úgy ítéli meg ahogy szeretnék, annyi sok agymosáás után

Pánikrohamosztagos 2015.08.13. 21:55:17

@Pánikrohamosztagos:
Az egytől egyig Orbán ellen heccelő cikkek után mindig érdemes elolvasni a kommenteket is. Két teljesen külön világ, de a libsik csak tovább erőlködnek. Ettől olyanok, amilyenek ezek a zelóták

mandiner.blog.hu/2015/07/28/nemetek_orban_tusvanyosi_beszederol kommentek

sanyix 2015.08.13. 23:46:43

@Pánikrohamosztagos: megint új nicknév? "elvtárs"
süti beállítások módosítása