A világ egy egyetemista szemével.

concerningthirdparty

concerningthirdparty

Nyílt levél fideszes szavazóknak

2017. július 07. - concerningthirdparty

Emlékszem már tizenéves koromban furcsán néztem a politikai vitákra. Volt szó kommunizmusról, és nácizmusról. Kádárról és Horthyról, jobboldali polgárságról és baloldali ploretárokról. A két oldal folyton csatározott, és mindenki választott magának egy csapatot, pont mint a fociban. És a csapatot védeni kellett, nem volt baj, ha valaki kezezett, csak ne vegye észre a bíró, és fújolni kellett, ha a másik csapat megszerezte a labdát.

És ott áltam én a rendszerváltozás után felnőve, és értetlenül néztem, hogy politika csinálók évtizedes sérelmeken rágódnak, amit én csak történelemkönyvekből ismerek. Nem vittek el a nácik, és az ÁVH-tól sem kellett sose féljek, sajnos (illetve egyáltalán nem sajnos) így én mind a két oldalt megértettem. Illetve egyiket sem. Nem tudtam oldalt választani, és szerintem nem vagyok egyedül a korosztályomban. De azért lássuk be elég morbid lenne, ha két tizenéves arról vitázna ki mit vesztett a kommunizmusban, és mennyire volt antikommunista a másik.

Így hát néztem az atv-t meg a hírtv-t amikor még az ellentettjei voltak egymásnak, és érdeklődve néztem a két oldal érveit. Na mondjuk amikor már az őszirózsás forradalomban betöltött szerepeket vágtak egymás fejének egy veszekedés résztvevői, akkor felhorgadt bennem az ifjú hév, hogy húzzatok le vidékre, és a kert végében kiabáljatok egymással, ne a parlament környékén, de belátom, nehéz a régi sérelmeken túllépni.

Sokat változott azóta a politika, és én egyre kevésbé értem az érveket. Nem hiszem, hogy a politikusok lettek feltétlen rosszabbak, egyszerűen egyre több idő telik el egy demokratikus rendszerben, és jobban látszik ki mennyire tudott hitelesnek maradni ebben a huszon pár évben. Például egy liberális, soros ösztöndíjas politikus, aki Nagy Imre újratemetésén tartott beszédével hívta fel magára a figyelmet, már egy konzervatív, sorosgyűlölő politikus lett, aki igyekszik eltüntetni Nagy Imrét, mert nem illik a narratívájába. Persze az ember változhat, de a magyar politikusoknak valahogy sikerül mindig úgy változni, hogy közben hitelesek maradnak és mindig ugyan azt gondolják. Kis duplagondol technikával én ezt el is tudom fogadni, amit nem értek, hogy miért áll ez a két nagy tömb?

Illetve jószerivel inkább egy. Az "elmútnyócív" az MSZP-t összetörte, de a Fidesz valahogy megmaradt, a 7 év kormányzása után is. Hogy hisznek emberek még mindig a Fideszben? Itt most nem kormányzatt politikára gondolok, az olyan amilyen, lehet vitatkozni az irányról, itt ebbe nem mennék bele. Inkább csak a politikusok emberi színvonaláról szeretnék szólni.

Az elfogadott tény, hogy az MSZP sokat lopott, meg is fizette az árát. Egykori legnagyobb párból középpárttá lett, és nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. De, most már ott járunk, hogy aki szerint a fidesz nem lop az vagy:

a. hülye,

b. nem tud olvasni

c. nem akar erről olvasni,

d. pénzt kap, hogy ne lássa.

Nem akarok belemenni hosszan, mert egyszerűen túl egyértelmű, de csak egy példa: Mészáros Lőrinc. A fidesz vezetőjének szomszédja és barátja a fidesz hatalomrakerülése után, fideszes vezetés alatt álló cégek, önkormányzatok, és az állam által adott megrendelésektől már a top 10 leggazdagabb magyar között van. Minden közbeszerzés, eu pályázat megnyerhető neki. Ha ehhez a sikerhez bármi köze van a fidesznek, az korrupció és lopás.

Tehát a fidesz korrupcióját vegyük alapnak, de hogy védik ezeket az érvekkel? És hogy akad bárki, aki szerint ez elfogadható?

1. A másik is lopott. Ez alapján, a fidesz pont olyan rossz mint az MSZP. Hiszen pont ezt csinálták ők is, loptak. De ezért miért is kéne rájuk szavazni? És én mit kezdjek ezzel az érvvel, aki nem MSZP-s? Komolyan, menjenek mind börtönbe kézenfogva. Ez az érv csak akkor állja meg a helyét, ha két tömb, két csapat van. Eddig ti loptatok, most mi. Csakhogy én nem loptam senkitől sem. Szóval a végső gondolatom erre az érvre, hogy takarodjatok a pénztárcámból az anyátokba.

2. Nemzeti tőkésréteget kell képezni. Hiszen ha nem ők akkor külföldiek szerzik meg ezt a pénzt. És hát múszáj a szomszádnak, tesónak, feleségnek, gyereknek adni, majd a pénzből venni egy nagy lakást, amit papíron a gyerek birtokol, illetve elmenni 5 csillagos szállodába, csak le ne fotózzanak, mert az gáz. Nyílván ez az igazságos módja a nemzeti tőkésosztály létrehozásának. Nem a verseny, hanem a haverság. Az mondjuk tény, hogy én nyugodtabban alszok, hogy Mészáros jachtot vett a horvátoknál, sokkl jobb mintha valami német milliárdos tette volna.

3. Mindenki lop. Klasszkus módszer, lesöpörni ezt a témát az asztalról, mondván ez olyan mint a levegővétel. Lássuk be milliós fizetésekből nem lehet megélni. Nem lehet találni Mo-n olyan embert aki mondjuk nem lop ha csak 700 ezer forintot keres havonta. Ennek ellenére én szerintem találnék, lehet ez a szuperképességem.

4. Ne foglalkozzunk ezzel, nézzétek Mo fejlődik. Ez az egyik kedvencem, itt  már nem is tagadják a dolgot. De ha fejlődik az ország akkor te azzal ne foglalkozz, hogy mi a te pénzedből utazgatunk a világban. Logikus, hiszem megdolgoztak azért, hogy ellophassák az emberek pénzét.

Tehát kérdésem a még álló tömbben lévők felé: Ez nektek elég? Nem bántásból kérdem, komolyan érdekel. Kell nekem egy fideszes aki elmagyarázza érvekkel, miért fog erre a kupacra szavazni. Mit mondotok Mészárosra, Vajnára, Garancsira? Hogy magyarázzátok meg, hogy jó, hogy lop tőletek a kormány?

Nyílván a újságírókat és elemzőket fizetik, hogy hülyék legyenek, mert ingyen senki sem az. De ha te aki ezt olvasod szeretnél szavazni a Fideszre, kérle mond el nekem miért. Mivel vélhetőleg marad Orbán még jó ideig, és szeretném megérteni, miért kell vigyorgó sorost nézzek a plakátokon valahánszor kiteszem a lábam az ajtón.

Köszönöm!

Egy értetlenkedő polgár

A bejegyzés trackback címe:

https://concerningthirdparty.blog.hu/api/trackback/id/tr2612646537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2017.07.07. 12:07:15

ITT LEHET MAGYAROKNAK IS KOMMENTELNI VAGY CSAKIS ZSIDÓKNAK ???
A vizes vb legnagyobb sztárja is lemondta koncertjét...""""""a milliárdos tételek aprópénznek számítanak az ország 40 ezer milliárd forintos büdzséjéhez képest."""""" BAZDMEG ! CSAK AZ EGÉSZSÉGÜGYRE NEM JUT MI ???!!++!+++

MN

2017. július 7., péntek 07:23, frissítve: péntek 09:59

Egy szakember az egyik mûugróplatformot méri a Duna Arénában, a nyári vizes világbajnokság központi létesítményében, Budapesten 2017. március 21-én

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Kezdetben a The Rolling Stones fellépését ígérték a vizes világbajnokság nyitóünnepségén, ám a napokban kiderült, hogy a csereként meghívott Emeli Sandé sem koncertezik a július 14-i expozén, a művész egészségügyi okokra hivatkozva lépett vissza.

Skót lapértesülés szerint egyébként Sandé egyébként nem csak a vizes vébés fellépést mondta vissza, de egy teljes európai turnét lemondott - ennek keretében jött volna Budapestre is. A visszalépés oka fáradsága, kimerültség lehet - írja a The Scottman.

Nem jön el Corki sem, aki állítólag egész turnéját lemondta – értesült a 444.hu. A portál stábtagok beszámolóira hivatkozva hozzáteszi, hogy a visszalépések mellett a fejetlenség és kommunikációs hibák sora jellemzi a világbajnokság szervezését.

A Lánchíd pesti hídfőjéhez tervezett, megarendezvény a Papp László Budapest Sportarénába szánt záróbulival és a füredi megnyitóval együtt a HVG-nek nyilatkozó szervezők szerint 3,4 milliárd forintba kerülhet, ebből pedig 2,4 milliárd csak a látványtechnikára megy majd el. Vagyis, a 120 perces nyitóünnepség percenként 28 millió forintba kerül majd, miközben a programot – a színpad elhelyezése és a nézőtér elhelyezése miatt – csak néhány száz VIP-meghívott láthatja élőben, a közönség nagyobbik része kivetítőkről követheti az eseményeket.

Lázár János kancelláriaminiszter csütörtökön azt mondta, megéri ennyit költeni a megnyitóra, hiszen a milliárdos tételek aprópénznek számítanak az ország 40 ezer milliárd forintos büdzséjéhez képest.

ORBÁN TÉLLEG EGY GECIÁLLAT !!!

NAHÁT !!!! EJJJNYAHHH !!! NEM KOMMENTELHETEK ??? OCCT MIÉRTISNEM ??? :o)))))

szemi90 2017.07.07. 12:11:53

Akár én is írhattam volna, annyira egyetértek. Ahogy kivettem a szövegből, nagyjából egy korosztály lehetünk.

kvadrillio 2017.07.07. 12:18:24

EZT CSAKIS ZSIDÓK SZERVEZHETTÉK ! SZÉLSŐBALOLDALIAK...:o))))"""
""""Galéria: Éjszaka is folytatódott a tüntetés HamburgbanFotó: Hannibal Hanschke / ReutersGaléria: Éjszaka is folytatódott a tüntetés Hamburgban(Fotó: Hannibal Hanschke / Reuters)
Eközben Donald Trump megérkezett a helyszínre, az elnök pedig híresen nehezen tűri a tüntetéseket. Ráadásul az aktivisták kifejezetten a védelmi zónákat támadják - ebből kettő van, Messénél és Elphilharmonie-nál:"""
Hamburg lángokban áll, megtámadták Putyin szállását

incognito ergo sum 2017.07.07. 12:23:40

"a pártok vagy a kormány által megfogalmazott állítások a szimpatizánsaik számára tényekké válnak."

inforadio.hu/belfold/2017/07/05/torok_gabor_van-e_meg_lejjebb/

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 12:24:56

@kvadrillio: b+! Mondtam a nővérnek h reggel a betegek nem olvashatják a netes híreket és nem nézhetnek tévét. Téged külön kiemeltelek. :-((

dekoninckxx 2017.07.07. 12:26:07

Tán azért mert Gyurcsányek még kreténebbek, mint Rogán/Habony/stb.
A Momentumról meg nem tudunk semmit.
A Jobbik, az... nem is tudom.
Más meg nincs.

Peter Götz 2017.07.07. 12:27:38

gondolom az ország lakosságának nagy része megirigyelte a Görögök sorsát

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 12:28:01

@dekoninckxx: nem is tudom.. gyurcsiék nem próbálták Sorosra fogni a problémákat.

talgaby 2017.07.07. 12:30:08

Attól félek, kvadrilliónak immár végleg elfogyott a gyógyszere, eddig legalább némi koherenciát ki lehetett még olvasni a csupa nagybetűs ömlengéseiből.

A bejegyzésre: a válaszuk az, hogy ez egyfajta társadalmi szerződés. A kormánytagok lopnak, de amíg az egyszeri szavazó ezt nem érzi meg közvetlenül és letagadhatatlanul a saját bőrén, addig hagyja, mert megvédik őt a mindenféle ellenségektől. Legyen képzeletbeli vagy létező.
A másik, hogy tényleg annyira beléjük lett táplálva, hogy márpedig a balosokat és a liberálisokat gyűlölni kell, hogy a hatalomtól távol tartásuk minden, de tényleg minden pénzt megér.

Ez az a réteg, aki még képes is gondolkodni. A maradék 99,98%-ot nem érdekli, csak az, hogy megmondják neki, hogy mostantól kisebb a gázszámla, azt meg magától az életben nem fogja észrevenni, hogy a mindenféle ilyen-olyan apró adók és ezek óvatos minden másba beleárazása miatt sokkal kevesebb marad hó végén, egyszerűen ráfogja a kapzsi multikra.
Ugyanis az a probléma, hogy általában az ember igyekszik a legegyszerűbbekben gondolkozni. Az ilyen blogbejegyzések csak egy szűk rétegnek szólnak. Mintha az 1984-ben lennénk, ahol bizony a lakosság döntő többségét nem érdekli a politika, csak az, hogy egyik napról éljen a másikra, és kész. Az ilyen blogok meg a maradék kisebbségnek szólnak, akik azt hiszik, bármit tehetnek olyan szavazattömeg ellen.

ParaBello 2017.07.07. 12:34:16

Posztoló for president!

véleményM 2017.07.07. 12:41:05

Hasonlóan gondolom mint a blogger.
Csak még a tehetetlenség is feszít.
Mások mondják, majd tehetsz a szavazófülkében.
Én meg azt hiszem, ezek majd azt is elcsalják!

J.W. Booth 2017.07.07. 12:41:30

Ez nem a fideszes szavazóknak szól.

Hogy várhatja el a posztoló, hogy egy fideszes szavazó elmagyarázzon bármit is? Hogy várhatja el, hogy érveljen? Hogy várhatja el, hogy felfogjon bármit is az ország helyzetéből? Hogy várhatja el, hogy bármilyen szinten átlássa a felcsúti kisember valós céljait?

Itt csak trollokkal lehet találkozni, de az nem érdekes.
A többi néma csend.

sas70 2017.07.07. 12:41:58

1. Sorosgyurcsányelkúrókmigráncsok
2. Erősödésesjobbanteljesítésvan
3. Brüsszelitanihilistaellenzék

Na ezek a pont tökéletes válaszok, bármilyen felvetésedre!

Kampfer 2017.07.07. 12:43:12

Megpróbálok segíteni.

Már elég régóta hiszem, hogy a fideszt nem a szavazói, hanem az ellenzéke tartja hatalomban. És erre nagyon jól rá is érzett a fidesz kommunikációs gépezete és a stratégiáit kidolgozók.

Egy választás során dönthetsz úgy is, hogy választasz a politikai étlapról, vagy nem választasz. Ez utóbbiak a kiábrándultak és a politikailag inaktívak táborában vannak, politikai szempontból a véleményük irreleváns. Maradnak az aktív választók. Na, nekik kell válogatniuk az étlapról és ezt ők meg is tették, hiszen szavaznak.
Sok hibája és korrupciója mellett a fideszről lehet ma leginkább elmondani, hogy van víziójuk, van elképzelt jövőképük. Hogy az jó vagy rossz, arról lehet vitatkozni, de nekik van. Akár konkrétumokról is lehet beszélni, de van jövőképük. A többi pártról ez már nem mondható el, nagyvonalakban nyomják a mantrát és az elvárt 'pc' kommunikációt. És ebből is nagyon sokaknak elege lett már.
Miért a fidesz? Veszteségminimalizálásként is akár! A lehető legkisebb rossz választása egy érv lehet a sok közül. Közepesen kereső polgár, aki most 15%-ot adózik, míg emlékszik rá, milyen jó volt 36%-ot adózni (szuperbruttóval, ugye...)! Családosok, akinek a munkájuk után sokkal kedvezőbben kell adózniuk, havi szinten is akár több tízezer forinttal kapnak többet. Sokak szemében a 'szolidaritás' szó már hányingert, undort kelt, dühöt ébreszt. Bármely párt, aki ezt elsüti a kommunikációja során, az már bukóban is van ezeknél a szavazóknál. Most csak a közvetlen környezetemből vettem három példát.
És akkor konkrétan:

Maszop? Köszi, épp elég esélyt kaptak. Támogatták ezerrel a cigányokat (HHH polgártársaink), folyamatos 'magyarozás' és magyargyalázás, szénné adóztatott átlagbérek, mást sem ismerünk csak megszorításokat és elvonásokat, feltételek és küzdelem nélkül behódolva nyaltak ki minden uniós segget, amit csak eléjük toltak! Még a magyar zászló is náci volt... Jah, és persze a kerítés nem megoldás, nem kell tenni semmit, mert a migrik csak 'álprobléma'! Köszi, nem!

DK? Pfff... Minden, amit a maszopról el lehetett mondani, meg kell szorozni ezerrel, négyzetre emelni és duplázni. Na, ez a dk...! No meg európai egyesült államok és migrihadak mindenhová! A csótány még nem elég, ott az a tuti niedemüller és a vadai...! Hát köszi, de nem!

MLP? Az egyszemélyes fodorgáborral??? Mindenki emlékszik még a horngáborra és a kókára, igaz? A 'nekem a párt érdeke az első, nem az országé'! Bármiféle devianciákat erőszakosan támogatunk és mindenki véleménye szent, aki egyetért velünk! Hm... Annyira népszerűek voltak, hogy szerencsére még a nevük is szitokszó lett! Köszi, nem!

Moma? A bokroslajosunk nagysikerű pártocskája? Aki egyre vadabbul üvöltözve átkoz ki mindent és mindenkit, aki nem vevő az ostobaságaira? Köszi, belőlük is épp elég volt! Nem!

A momo? Jah, miután befutottak, első dolguk volt a dobálózós akciójuk után lepályázni a határhoz és a kerítés ellen, határok ellen és a migrikért tüntetni. Most épp a homo/leszbi és még kit tudja milyen abc kombinációkért tüntetnek és a pride a szívügyük! Semmiből jött, semmit nem bizonyított arrogáns kis ifjú ostobák hangos kiabálása? Köszi, nem!

Az együtt (külön)? Élén a fütyülő kendermagos fotelvitézzel? És a takonyevő viktorral? Nos, hagyjuk... Ez utóbbi legutolsó vágya épp a csecsen homokosok befogadásának propagálása volt! Köszi, nem!

Pm? Az lmp-ből kiváltak, akik mindenre hajlandóak csak a párbeszédre nem? Nagyrészt elmondható róluk is az, ami a maszopról. Más az ideológiai köntös, de az eredménye ugyanaz. Megfejelve az alapjövedelem agybajával! Hát köszi, de nem!

Az lmp? Talán a leginkább vállalható volt/lett volna, vannak (voltak) értelmes és értékelhető gondolataik. A Schiffer minden hibájával együtt akkor is elfogadhatónak és korrektnek tűnt (a többihez mérve biztosan), ha nem érettem vele egyet! De ő is lelépett. És még páran le is fognak. Nem releváns erő. De legalább van (volt) karakterük és csak jót tett nekik, hogy a szabótimike--féle agyamputáltak kiváltak. No és önerőből jutottak be, nem volt lista-matek! De gyengék. Köszi, de nem!

És a jobbik??? Az utóbbi másfél év alatt sikerült úgy hazavágniuk magukat, hogy még a lakóhelyemen lévő pártirodájukon lévő műanyag rács is rájuk rohadt! A lényege veszett el, ami maradt, amiatt akár másra is lehetne szavazni. Így mi értelme volna támogatni őket, mikor magukat sem tudják definiálni? Köszi, így már nem...

És akkor marad a választás: el sem megyek vagy úgy szavazok, hogy legalább ne legyen rosszabb! És ha mindez még nem elég: jelenleg valóban a kormánypártok politikája garantálja egyedül, hogy a migrik ne lepjék el az országot! Tökmindegy, hogy meggyőződésből vagy politikai érdekből, de ők képviselik ezt az opciót! Aki nem akar koszlidérceket és muszlim hordákat az országban, az jó eséllyel őket fogja támogatni! Egyetlen már ellenzéki párt sem jelentette ki, hogy minden ostoba és korrupt húzásból elég volt, de egy migri sem jöhet be! Az talán nyerhetne is! De így...?
Talán segítettem!?
Üdv: Kamp.

gyurmicsek 2017.07.07. 12:56:24

Attól még hogy zavarja őket a lopás nem feltétlenül kellene a másikra szavazni.
Egy jó irányzott tüntetés sorozattal rá lehetne venni őket a kiskapuk bezárására és akkor tőlem maradhatnának. Az a abaj, hogy mindíg valami ellen mozdulunk meg, Miért?
De, ha már így van, akkor a korrupció ellen mért nem lehet tüntetni? Ez mindkét oldali embereket zavarja nem? Nem lehetne összefogni?
Ha látnák a felháborodást, akkor nem mernék ilyen nyíltan megtenni, A buzi internet adó jobban zavar valakit, mint a korrupció? Miért?

J.W. Booth 2017.07.07. 12:57:09

Kampfer: a minősítéseiddel nem akarok foglalkozni.

De: a valóban béna, sokszor töketlen ellenzék sem menti fel a rezsimet a bűnei alól, a nem agyhalott, birka szavazóit a bűnrészesség alól.

A birkákkal kell valamit kezdeni, de az ilyen posztok nem alkalmasak rá.

Conchobar 2017.07.07. 12:57:23

MIért privilegizáljuk ezt a lopás témát? Ha csak ennyit hozol fel a Fidesz-kormány ellen, akkor tuladonképpen már meg is kaptad a választ, hogy miért még mindig a Fidesz. Arról már nem is beszélve, hogy tulajdonképpen mit takar ez a 'lopás', mi van emögött

Kivlov 2017.07.07. 12:59:48

Nekem meg csak egy kérdésem van. ALTERNATÍVA???

Kampfer 2017.07.07. 13:04:48

@J.W. Booth: Üdv!

A minősítéseknek előzményei és okai is vannak. Persze, ez szubjektív.

Egyetértünk! Az elkövetett bűneik alól egyik hatalmat, egyik kormányt sem menti föl az ellenzéke hülyesége és tehetetlensége! A mostani kormányra is igaz ez.

A szavazókkal kapcsolatban én azért árnyalnék. Melyik szavazó az agyhalott és melyik szavaz az érdekei mentén??? Hogyan döntöd el, ki milyen megfontolásból szavazott egy adott pártra? Egy másik szavazó rólad ugyanúgy elmondhat vagy feltételezhet ugyanígy teljesen téves dolgokat! Ez nehéz ügy, nem a szavazók oldaláról közelíteném meg!

A birkákkal szerintem nincs mit kezdeni. A választókat viszont meg kell nyerni. Alternatívákat nyújtani, igazolni a programot, érvelni. És azt megmutatni, NEKI miért jó, ha az adott erőt támogatja. Szerintem...
Üdv!
Kamp.

inebhedj - szerintem 2017.07.07. 13:06:10

Nem túl bonyolult, és kb 27 éve így megy: a Fidesz szavazó ugyanazért szavaz a FIdeszre, ami miatt bármely más pártra szavazó bármely más pártra, ti. hogy ne a másik nyerjen (protest).

(Tisztelet a kivételnek, de a kivétel igazából nem jár szavazni.)

nemecsekerno_007 2017.07.07. 13:14:37

Mér' nem inkább a nem szavazóknak írtok nyílt levelet????

nemecsekerno_007 2017.07.07. 13:15:37

@Kampfer: Jaja, így valahogy. Nem is értem, hogy értelmesnek tűnő emberek miért nem nyílvánvalóak ezek a dolgok. Lehet, hogy egy helyről tájékozódnak?

Barbaarb 2017.07.07. 13:16:34

@Conchobar:

Pontosan. Épp az a baja a szoclib oldalnak, hogy nem foglalkoztatja őket az emberek problémája. Probléma a korrupció, annak mértéke is, de a népnek nem e körül forog az élete.
Én nem tudom, hogy most kire szavaznék, de biztosan hamarabb szavaznék egy korruptabb, de migránsellenes, alacsony költségvetési hiánnyal üzemeltető pártra, mint egy ESETLEG kevésbé korrupt, de migránssimogató, pénzszóró pártra. A béruniós hülyeség meg a harmadik valós opciót is kiüti.

NBarbieReloaded 2017.07.07. 13:16:48

Pont par napja irtam, hogy anyam, aki szinten fideszes, miert szavaz rajuk.
Mert bevezettek a (Jobbik-tol lopott otlet alapjan) a nok 40 ev munkaviszony utani kedvezmenyes nyugdijazasat, amit o ki tudott hasznalni. Tudja, o, hogy lopnak, nem kicsit, nagyon, de neki szemely szerint ezzel segitettek, igy marad fideszes szavazo.
Kemenyen dolgozok, rajta, hogy ez valtozzon, szerintem sikerulni fog a valasztasokig. :)

Amugy ha mar szavazokrol van szo, meg kell emliteni a tobb szaz ezres, konnyen megvasarolhato cigany szavazokat, akik mindig arra szavaznak, akitol megkapjak a 2 kilo szaraz tesztat vagy az adag marhaporkoltet. Ami a felelos valasztasok szembekopese. Merthogy ennyi szavazo nem 1-2 szazalekot jelent, hanem bizony valasztasokat donthet el. A cigany szavazatok megvasarlasaval anno a az mszp is elt, de tomegesen a fidesz jaratja csucsra.
Ezert (is) kene bevezetni azt a minimumot, hogy aki nem rendelkezik minimum 8 altalanossal, az bocs, de nem szerzett jogot valasztasokon valo reszvetelre. nem veletlenul nem akarja bevezetni a fidesz, rogton ugrana a tobb szaz ezer biztos cigany szavazat nagy resze.

Tomiko 2017.07.07. 13:23:56

@Kampfer: Sajnos nem segítettél, csak leírtad, hogy megadtad magad. Neked jó a rossz. Jó utat neked, én keresném azokat a magyarokat, akik a jóért nem a kevésbé rosszért harcolnak.

NBarbieReloaded 2017.07.07. 13:25:12

@Kampfer: "Sok hibája és korrupciója mellett a fideszről lehet ma leginkább elmondani, hogy van víziójuk, van elképzelt jövőképük. Hogy az jó vagy rossz, arról lehet vitatkozni, de nekik van. Akár konkrétumokról is lehet beszélni, de van jövőképük"

Ez engyszeruen nem igaz. A fidesz jovokepe jol tettenerheto mondjuk a 2014-es valasztasi programjukban: folytatjuk.
Tenyleg, azt` mit folytatsz, a mertektelen lopast? Sokat elmond egyebkent egy kormanyzo part jovokeperol, ha mar arra sem veszi a faradtsagot, hogy egy valamire valo valasztasi programot irjon.
Na nem azert, a 2010-es programjuk se volt sokkal tobb: gyurcsany takarodj.

A sok idiota barom meg rohant rajuk szavazni, az ember esze megall.

"És a jobbik??? Az utóbbi másfél év alatt sikerült úgy hazavágniuk magukat, hogy még a lakóhelyemen lévő pártirodájukon lévő műanyag rács is rájuk rohadt! A lényege veszett el, ami maradt, amiatt akár másra is lehetne szavazni. Így mi értelme volna támogatni őket, mikor magukat sem tudják definiálni? Köszi, így már nem..."

Ez meg mellebeszeles. Amikor kemenyebben mondtak oda, akkor az volt a baj. Akkor azert nem szavazunk rajuk, mert nacik.
Most, hogy ilyen mar nincs, most meg az a baj.
Egyebkent pedig semmilyen lenyegi kerdesben nem valtozott a politikajuk.
Szoval ennel azert kicsit tobb kene, hogy, hat inkabb szavazok a tolvaj fideszre, mert a Jobbik, hat, ize, nem tudom. Ez igy gyenge.

Tomiko 2017.07.07. 13:27:07

Egyszerű a recept. Eddig nem volt az, de ahogy telik az idő, egyre tisztább a kép. Jól indult célok jól elbaltázva. Ez volt a Fidesz. Most már csak szabad rablás, de közben szavazóbázis váltottak. És bizony kevés szavazó van aki értelmes, tanult, tisztességes és kisebb hibáktól mentes, mint pl. kirekesztő, idegengyűlölő, rasszista. Most már nem a kormányzást nézik a szavazóik, hanem a szappanoperát. Nos ezek a népek akik nem okosak, vagy igen de kisebb emberi hibákkal bírnak bizony szavaznak a megmentőkre.

6.Lenin 2017.07.07. 13:29:41

90-ben az SZDSZ-re szavaztam, mert azt hittem, hogy...
94-től a Fideszre szavaztam, 18-ban is ők a favoritjaim...
Miért is ?
Megértenétek, ha elmagyaráznám?
Kétlem, ezért is szavazok a Fideszre (amíg nincs náluk jobb)

Dr Gregory House 2017.07.07. 13:30:44

Nem a kormányzáshoz és a haza felvirágoztatásához kell sütnivaló, hanem az agyatlan tömeg elbutításához és manipulálásához, mert evvel sokkal könnyebben meglehet az újabb négy év.

lobaszopiatej 2017.07.07. 13:33:26

Érdekes, ha tőlem lop valaki, azt azonnal elzavarm a picsába, utána már mindenképp a többiből válogatnék.

Maszopnál /Szdsz- nél hiányzott az "immunrendszer", de azért tisztességesnek kellett látszani, hullottak is a csontvázak. Talán ott követték el a hibát hogy beismerték... mert a hülye mélymagyar szavazó nem tűri az igazságot, ők az igéretekre szavaznak.

Fidesznél tökmindegy mert hívők a rászavazók, ezek meggyőződésből mindent elhisznek, dogma amit a pártvezérük mond.
Tény hogy migránsokkal ill adópolitikával jó lóra tettek, de attól még nem tűröm a nyílt hülyének nézést, csalást és lopást (Olimpia, Mészáros, ...). Mszp-nél ezek legalább eltakarodtak, fényévekre vagyunk már a Tocsikolástól, ma már nyíltan mehet az egész.

Szamiz67 2017.07.07. 13:33:41

@dekoninckxx: Ezesetben lelkiismeretes ember nem szavaz., a távolmaradás is véleménynyilvánítás.

kvadrillio 2017.07.07. 13:35:32

JAHHH.....bűbájos, ahogy Orbán....TAGADVA...( MÁRMINTHOGY, MI NEM ! MI AZTÁN TÉNYLEG NEM AKARJUK A MIGRÁNSOKAT HAZÁNKBA ! :o))))))))),.... szép lassan adagolja be a magyar népnek, hogy betelepítik a migránsokat Soros akaratának megfelelően ! :O)))))))))

Mérnork 2017.07.07. 13:35:52

@Kampfer:
Tökéletes összefoglaló.

6.Lenin 2017.07.07. 13:36:08

@Dr Gregory House:

Kösz...

Ez az 1ik ok amiért a Fideszre szavazok. Gondolom majd szép sorban jönnek a többiek is a magyarázatokkal/igazolásokkal

Svegacomp 2017.07.07. 13:37:10

A Fidesz azzal betonozta be magát, hogy megengedte a pálinkafőzést és a részegen biciklizést. Csak annyit kell mondaniuk, hogy az ellenzék ezt a jogát akarja elvenni a népnek, s ennek a népnek ez elég is. Hogy a jövő hogy alakul, mert már gyerekkorban ott a szesz a házban korlátlanul, az a fideszt nem érdekli. Csak ezért az intézkedéséért kellene viktort eltakarítani..

Bobby Newmark 2017.07.07. 13:38:00

@Kampfer: Az ország ilyen szintű módszeres lerablásánál nem nagyon lehet rosszabb. Még a legbalfaszabb idióták sem tudnák ilyen ütemben leépíteni az országot.

Miattad fos itt élni.

Mérnork 2017.07.07. 13:39:12

@6.Lenin:
Én még '94-ben is a szadeszre dobtam a voksot, aztán megkaptam jutalmul bokrost, mer én "gazdag" voltam. Akkor döntöttem el, hogy ezeket soha többet.

mh1973 2017.07.07. 13:39:16

@dekoninckxx: én speciel fordítva gondolom, a ferkó kisiskolás az ilyen hablaty félékhez képest!

6.Lenin 2017.07.07. 13:39:53

@Bobby Newmark:

Neked is kösz.

Ez is 1 ok amiért inkább a Fidszre kell szavazni.

mh1973 2017.07.07. 13:41:17

@NBarbieReloaded: de akkor azzal nincs tisztában, hogy más kormány esetén még dolgoznia kellene, viszont cserében nem a nettó 75-80%-át kapná meg nyugdíjban, hanem ennél jóval többet!

metal · http://electric.blog.hu 2017.07.07. 13:41:37

Addig amíg a tevékenységetek ilyen csuda posztokban, meg orbán takarodjban csúcsosodik ki, addig hatalmon is fog orbán maradni! Ti tartjátok hatalomban, ugyanis ti mint ellenzék (tudom a posztoló független bérrettegő) a legkisebb látszatát sem tudjátok felmutatni, hogy képesek lennétek kormányozni az országot. Minden hét, minden napján összevesztek egymással, program nuku, csak egy dologban értetek egyet, hogy a nép hülye, mert helyettetek orbánra szavaz.

NBarbieReloaded 2017.07.07. 13:43:00

@6.Lenin: "90-ben az SZDSZ-re szavaztam, mert azt hittem, hogy...
94-től a Fideszre szavaztam, 18-ban is ők a favoritjaim...
Miért is ?
Megértenétek, ha elmagyaráznám?
Kétlem, ezért is szavazok a Fideszre (amíg nincs náluk jobb) "

Ez volt eddig a legjobb: nem magyarazom el, hogy miert szavazok notorious tolvaj bandara, akik radasul gazdasagilag sem alkottak semmi maradandot (elkuroeknal egy fokkal jobbnak lenni nem teljesitmeny), mert ugyis csak izzadtsagszagu magyarazkodasnak es onmentegetesnek tunne, ja, nem, inkabb azt irom, hogy azert, mert ugyse ertenek meg.
:DDD

6.Lenin 2017.07.07. 13:44:58

@Mérnork:

Én már 92-ben rájöttem, hogy kire érdemes, és kikre soha többé. Igaz, előtte nem sokat foglalkoztam a politikával, mert nem hittem a változás lehetőségében.
Hosszú tanulási folyamat ez.
Az úton mindenkinek végig kell mennie, míg a hídhoz érsz, ha szeretnél átmenni a másik partra.

NBarbieReloaded 2017.07.07. 13:45:21

@mh1973: Egy nyugdij elott par evre allot mar csak az erdekli, hogy mikortol nem kell dolgozni. Nem fog elkezdeni szamolgatni.

kvadrillio 2017.07.07. 13:45:36

...SZÉLSŐBALOS FEKETE BLOKK, Molotov-koktélokat dobálgat Frankfurtban....Kijafasz ez a fekete blokk ?????

Ezek visszahozták a Molotov-koktélokat, mint Orbán az elavult, régletűűűnt Feudalizmust ! :O)))))))

AZ ÁLLANDÓAN ZAJLÓ TÖRTÉNELEMBEN, EZEN A BOLYOGÓN, MINDIG AKADNAK BETEG EMBERKÉK, AKIK ÚJRA ÉS ÚJRA MERÍTENEK A MÚLTBÓL ! :o))))))))) MIATTUK ISMÉTLŐDIK FOLYAMATOSAN A TÖRTÉNELEM.........

NU, MIKOR IS JÖN ÚJRA HITLER ??? TALÁN NEMSOKÁRAHHH ??? :))))

.

6.Lenin 2017.07.07. 13:49:38

@NBarbieReloaded:

Fogadást ajánlok.

Szép sorban fel fogják sorolni mások, hogy miért is érdemes a Fideszre szavazni, vagy inkább rájuk semmiképpen sem szabad.
Miért kellene nekem bármit is megmagyarázni?
Hiszen nem értik, hogy tulajdonképpen ők adják a magyarázatot.
Akkor?
(gondolom neked se fog menni első nekifutásra)

NBarbieReloaded 2017.07.07. 13:50:18

@ÖLNÉK IS A VIKTORÉRT FÖLLEG LIPSIT: A nicked mindent elmond a gondolkodasi kepessegeidrol. :)

A tobbit is picit arnyalnam. Tudod mi a legnagyobb kulonbseg az mszp (es mas elozo) kormany es a fidesz kozott korrupcioban? Attol eltekintve, hogy a merteke kozel sem volt a mostanihoz, az, hogy ha kiderult, az elozok legalabb kicsit szegyelltek magukat. Ezzel szemben a fideszes kormanyzas alappillere a korrupcio es mertektelen mutyi, es ha kiderul valami, nemhogy egyik se szegyelli magat, hanem meg nekik all feljebb. A rendszer resze lett a pofatlansag es pokhendiseg.

Kivlov 2017.07.07. 13:52:06

@Bobby Newmark:
De letudják.
lásd: kvázi államcsőd 2008ban... :D

Szamiz67 2017.07.07. 13:53:43

@Kampfer: Az írás nem a Választókhoz szólt, hanem a Fidesz szavazókhoz (számomra minden biztos pártválasztó hasonlóan necces) , akik nem képesekek önálló, független szavazóként viselkedni, hanem számos negatív tapasztalatuk ellenére is kényszeresen a Fideszre (a stabil MSZP szavazók dettó) szavaznak.
Nekem nincs fix párt preferenciám (van viszont egy stabilnak mondható értékrendem, amelyhez egyik párt sem passzol), ha nincs kire szavazni, akkor nem szavazok, vagy csak azért választok (2006) egy kisebb pártot, hogy ne 2 nagy párt maradjon a Parlamentben.
Egy ilyen nagy pártot, mint a Fidesz el kell néha engedni (ahpgy sajnos a szoci szavazók nem engedték el 5% alá 2010-ben az MSZP-ét) , hogy elinduljon egy belső mozgás, öntisztulás. A pártokat forgatni kell (2010-ben az MSZP teljes leépítése, Parlamentből való kiebrudálása volt számomra a legfontosabb), a beállt hatalmi viszonyok , a százmilliárdok ellopására kialakított céghálózatokat le kell néha bontani, hogy csökkenjen,nehezebb legyen lopni.
Függetlenség, változatos, nem berögzült választás, vagy a távolmaradás, ez a minimum, amit minden Választónak el kell érni, előbb vagy utóbb, ehhez persze nem szabad rettegni a többi választó döntésétől, viszont ki kell menni az utcára, ha egy törvény, kormányzati döntés nem tetszik, ilyesmi....

high up! 2017.07.07. 13:54:50

@6.Lenin: "90-ben az SZDSZ-re szavaztam, mert azt hittem, hogy...
94-től a Fideszre szavaztam, 18-ban is ők a favoritjaim...
Miért is ?
Megértenétek, ha elmagyaráznám?"

Nem kell erőlködni, ércsük mi a folyamatokat. Még csak akéne, hogy most mind a 9 millió Átlaghülyemagyar idejöjjön oszt elkezdje megmagyarázni a bitonyítványt. Ráadásul 1990-től kezdve.

1990 óta minden félnótás magyarázgassa, hogy miért is jó így ahogy szavazza. Aztán ebből lett egy túlélt és mára megerősödött 3/3-asokat megvédő büdös komcsi hatalmi réteg, a demokráciához síkhülye 10 milliós alattvalói réteg, 2008-ra egy toalisan bebukott konvergencia remény, 2010-től pedig a 100 ezres létszámú, pánikszerü kivándorlási hullám és az ország lecsúszása az EU 5. legszegényebb országává. Oszt az út csak egyre lejjeb vezet.

Még jó hogy az Elmútthuszonhétévben minden félnótás meg tudta magyarázni, hogy miért is volt jó, hogy anno egyszer erre a gengszterre szavazott, másszor meg arra. Meg hogy a jövőben melyikre fog. Má csak annyit kéne ezeknek megmondaniuk, hogy mijafaszra is jutott a hatalomra jutott imádottjaival a világtörténelemben????

FOLYTASSUK!

GyMasa 2017.07.07. 13:54:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...nem is tudom.. gyurcsiék nem próbálták Sorosra fogni a problémákat...
Nem is kellett, mert annyira dilettansan kurtak el, hogy egyertelmu volt, hogy ok csinaltak.

GyMasa 2017.07.07. 13:55:39

@talgaby:
...kvadrilliónak immár végleg elfogyott a gyógyszere...
En mar meg sem probalom elolvasni, csak siman atgorgetem...

GyMasa 2017.07.07. 13:57:54

@véleményM:
...Mások mondják, majd tehetsz a szavazófülkében...
Hat, ha ott nem akarsz, akkor sajnos vagy be kell elpned egy partba, vagy alapitanod egyet, es vegigjarni a szamarletrat.
...Én meg azt hiszem, ezek majd azt is elcsalják!..
senki nem csalt el semmilyen valsztast a rendszervaltas ota. Szerinted miert kezdenek el most?

Mérnork 2017.07.07. 13:59:10

@6.Lenin:
Én '92-ben még a diplomáért hajtottam, nem igazán érdekelt a politika. Sokkal jobban a haverok, buli, csajok stb. ;-))

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:00:13

@6.Lenin: Mert, mazohista vagy, bazdmeg? Tényleg az kell, hogy egy családtagod belehaljon a magyar egészségügybe, például, hogy felfogd, hogy ennél szarabb nekünk a jelenlegi felhozatalból SENKI nem lehetne?

NBarbieReloaded 2017.07.07. 14:00:50

@6.Lenin: Szallj le a magas lorol oreg, nem vagy te itt senkinel se okosabb, hogy itt eloadd a bolcs gondolkodot.
Ami raadasul meg nem is igaz, mert bolcs ember nem szavaz es ezzel nem tart hatalomban tolvajokat. Soha, semmilyen indokkal. Soha, semmilyennel.

Innentol te utalgathatsz ra, hogy te azert szavazol tolvajokra, mert a balliba politikusok meg kommentelok hulyek, meg utaljak a fideszt, ezzel a szanalmas magyarazattal csak magadat nevetteted ki.

De tudod mit? Lehet meg en is rajuk szavaznek, a tolvajlasuk ellenere, HA barmi kiemelkedot alkottak volna a kormanyzasuk alatt. Gazdasagi es egyeb teruleteken. Ha messzirol koroznenk le a mutatoinkal mas orszagokat (marmint a valodiakkal, nem az alaptalan sikerpropaganda mantrairol beszelek). Akkor azt mondanam, hogy na jo, use kavics, igaz, hogy lopnak, de ilyen kormanyzati teljesitmenyre mas nem lenne kepes.
De nem, semmi ilyesmi nincs.
Igy meg tenyleg nincs mentseg tolvajokra szavazasra.

6.Lenin 2017.07.07. 14:01:21

@high up!:

Már bocs, de te magyarázod, hogy miért is nem szavazok olyanokra, akiket te is képviselsz.
Én eddig csak leírtam, hogy kikre szavaztam, kikre fogok.
Ezt eddig mások indokolták. Én erről sok mindent nem írtam.
Minek, úgysem értenéd, mert, ha értenéd, nem írnád, amit. (pedig nem olyan bonyolult, mint gondolod. Bocs, hogy gondolkodást feltételezek tőled)

Trisi · www.alphawing.hu 2017.07.07. 14:01:28

@gyurmicsek: Miért nem tüntet a nép a korrupció ellen? Mert csak az a korrupció, amiből engem kihagynak. Hát ez egy elég erős érv. Például tüöntethetnének az orvosi hálapénz, a taxis borravaló, a felszolgálási 15% jutalék ellen és mindennemű korrupció ellen. De akkor a saját szülést zsebbe 150 ezerrel a dokinak miként kell értelmezni? Az építkezéskor kenőpénzesen megvett engedélyeket hogy értékeljük ha az a saját lakásunknál jön elő és ha nincs papír, bukjuk a banki hitelt?
Az itt élő emberek mindennapi életében szervesen működik a hálapénz ami a korrupció alapja. A szívesség alapú eljárások, az uram-bátyám mentalitás. Hát ezért nem lesz itt tüntetés a hálapénz ellen.

Lásd példának Gyenes Levente esetét. Sikkasztott, hamisított, de Gyömrő szépül, épül. Tehát igen, Levente egy köztörvényes elítélt bűnöző...de ha lopott is, a környezete is fejlődött. Mellette áll a város nagy része. Amíg ez így elviselhető és az emberek erkölcsi szintje itt van, addig marad a korrupció is.

GyMasa 2017.07.07. 14:03:37

@Kampfer:
...Az lmp? Talán a leginkább vállalható volt/lett volna, vannak (voltak) értelmes és értékelhető gondolataik. ...
Hat, nem tudom, nekem a Paks koruli fogalmatlan, demagog hazugsagaikkal sikerult mostanra is leirniuk magukat.
Nagyon jol megirtak mar az alakulasuk utani evben, hogy LMP= Lofaszt Mas a Politika...

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:03:58

@GyMasa: Akkor nézz utána a választásikörzet-csalásnak, vagy angolul "gerrymandering"-nek. Aztán majd rájössz...

GyMasa 2017.07.07. 14:05:08

@Kampfer:
Teljesen egyetertek veled!
Elmondtam mar tobbszor is: Azert eleg durva, hogy az ellenzek kozul a ketfarku kutyapart a leghitelesebb formacio, pedig ok nyiltan csak trollkodnak.

6.Lenin 2017.07.07. 14:05:24

@Mérnork:

Én már túl voltam ezeken, ezért kezdett jobban érdekelni a politika. Már volt mások iránt is felelősségem.

6.Lenin 2017.07.07. 14:07:21

@Bobby Newmark:

Mi köze a családom egészségének a politikához?
Jól tippeltem, hogy nem fogod érteni.

Girhes Joe 2017.07.07. 14:08:46

Lassan mondom, hogy az Orbán-fóbiások is megértsék:
NINCS-AL-TER-NA-TÍ-VA.
Hogy vannak enyves kezűek minden oldalon, az tény. Hogy mennyien, az már politikai kérdés, nyilván mindenkinek az ellenfele fújja fel ezt minél jobban. Na de hol van egy másik erő, amelyik nem fekszik le szó nélkül minden külföldi igénynek, hanem hajlandó szembe is menni velük, ha a magyar érdek úgy kívánja? És még a szent makromutatók is jól állnak, ami anno a 94-98 között a Hornék egyetlen érve volt mindenre, meg mindennek az ellenkezőjére...

megamedve 2017.07.07. 14:08:53

@véleményM: A fogatlanok és az imaláncosok lenyomnak bennünket. Hiába szavazol ellenük, ha egy fog és/vagy IQ mentes szerencsétlen közmunkával zsarolt cigányember simán kinulláz téged, addig itt nem lesz változás.

Ahol a közmunka az egyetlen megélhetési forrás, ott simán eljátsszák, hogy az első ember kihoz egy érvényes üres szavazólapot a helyiségből, majd a következő szerencsétlen kezébe adják az előre fideszre ikszelt szavazólapot, majd megmotozzák, hogy ne legyen nála toll, és ha nem hozza ki az üres szavazólapot, akkor éhen döglik a családjával együtt.
Konkrét példa.

GyMasa 2017.07.07. 14:09:24

@Bobby Newmark:
...gerrymandering..
Ja, ertem, nyilvan a Gerrymandering az oka annak, hogy a komplett ellenzek nem tud felmutatni annyi biztos szavazot, mint a fidesz!
Ez eleg gyenge ellenerv.
Tobben leirtak mar, hogy az ellenzek mai teljesitmenye gyalazatos!
Es, amig nem veszi ezt eszre a szervilis tamogaatotoboruk, es csak mindnefele kulso okokra hivatkozik, addig esely sincsen semmilyen valtozasra.
Lehet nyugodtan alltatni magadat, de ha nem tesz az ellenzek valamit, akkor nem lesz kormanyvaltas.
A Gerrymanderinget pedig a demokracia öshazajaban, az USA-ban csinaltak.
Akkor megint jon a kettos merce?
AZ USA-ban jofele Gerrymandering van Magyarorszagon meg rosszfele?

Kampfer 2017.07.07. 14:09:53

@Tomiko: Látom, nem volt világos a lényeg! Nem azt írtam, hogy nekem jó a rossz....! Azt írtam, hogy a látható alternatívák által kínált utak számomra rosszabbnak. Keresgélj nyugodtan, a te döntésed! De hogy a 'mások' majd a valóban a 'jóért' harcolnak-e, vagy csak egy számukra jobbért, azt ismét csak a jövő fogja megmutatni neked. Szerencsére mindenki eldöntheti, hogy mit és merre keresgél.

@Bobby Newmark: Ne légy naiv! Mindig lehet sokkal rosszabb! Lerablásnál is létezik rosszabb! Csak nézz körül a világban és Európában is akár...!
Ha szerinted 'fos itt élni', akkor annak akár te is lehetsz oka! Ha szar az életed, az rajtad éppen annyira múlik, mint a kormányon. De, hogy rajtam nem múlik a te életed, ez egészen biztos! Ergo csak simán ostobaságként tudom kezelni a véleményed!

@NBarbieReloaded: A jövőképük nem a programjukból volt látható, hanem a végrehajtott intézkedéseikben. Ismét írom: lehet rossz, vagy jó, de van jövőképük!
Pl.:
- családpolitika, népesedéspolitika kitűzött célokkal
- bevándorláspolitika konkrétan kitűzött célokkal
- hazai ipar fejlesztése, újrateremtése konkrét célokkal
- infrastuktúrafejlesztés egészen konkrét célokkal
- védelempolitika konkrét célokkal
- pénzügypolitika konkrétan kitűzött célokkal

Ezekről a többi politikai erőnek csak nagyvonalas és ideológiáktól átszőtt homályos elképzelései vannak, vagy az sem! Támogassuk a szegényeket, a hhh-s tömegeket, engedjük be a migriket, majd azok megoldják a népesedést, az ipart majd fejlesztik a multik, buszt, vonatot vegyünk külföldről, nem kell több katona, majd a NATO és a 'zeju' megoldja, pénzügyeket majd a 'zijemef' és a 'zeju' megoldja, stb...

Lehet, hogy rossz vagy téves a jövőképük! De van nekik! És nem a melegházasság a legfontosabb megoldandó problémájuk! (Ez is csak egy példa...)!

Amit a jobbikról írtál, no számomra pedig AZ a mellébeszélés! Ott voltam, mikor a Vona '10-ben elmondta a választás utáni beszédét még a Hajógyárin...! Ott később is, tavaly is, idén is! Ő volt az, aki nem ugyanazt mondta, mint '10-ben! És ő tette parkolópályára nagyon szemét módon olyan társait, akik még '10 előtt a hátukon vitték a pártot! Akik még anno saját pénzen meló után dolgoztak a pártért! No, azok az emberek tavalyelőtt már vegzálva voltak, tavaly pedig már félre voltak állítva! És akkor a retorikájukról nem is érdemes beszélni! Hogy most már 'szalonképesek'??? Ugyan már! A többi politikai erő számára egy csöppet sem! A korábbi választóik egy jó része számára már szintén nem!
Kamp.

6.Lenin 2017.07.07. 14:11:43

@NBarbieReloaded:

Neked se esett le. Mind1.
Szerintem te arra szavazol, akire csak akarsz.
Én is.
Itt feltettek 1 kérdést.
Válaszoltam (igaz, a posztot nem olvastam el végig) a saját döntésemmel kapcsolatban.
Azt is leírtam, hogy sokan nem fogják érteni. jól tippeltem.
A magyarázatot meg magad írod. Nekem ezzel nincs sok dolgom.

halaloszto 2017.07.07. 14:12:11

van itt egy ordas nagy hazugság. ez a fő gond. ugyanis az ország kurvára nem fejlődik. ez az igazi baj.

megamedve 2017.07.07. 14:12:51

@Kampfer: ja, nagyjából. Ez volt a legjobb mondat: a fideszt nem a választói, hanem a nemválasztói tartják hatalomban. Teljesen jó.

6.Lenin 2017.07.07. 14:16:38

@Girhes Joe:

"Lassan mondom, hogy az Orbán-fóbiások is megértsék:
NINCS-AL-TER-NA-TÍ-VA."

Nyugodtan mondhatod gyorsan is, vagy bárhogy. Úgysem értik, mert, ha értenék, akkor , de .....ezen kár lenne rugózni jelenleg.

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:24:32

@6.Lenin: Komolyan, ezt a szádba kell rágnom? Ennyire azért nem néztelek ostobának.

Szóval... az a köze, hogy tudod a beszedett adók elköltését a kormány szabályozza. És ennek a kormánynak úgy nagyjából MINDEN fontosabb, mint az egészségügy, ami meg egyébként kb az egyik legfontosabb állami feladat. Na most a Fidesznek ez kurvára nem fontos, nem szánnak rá pénzt. Nyilván egyrészt azért, mert ők nem a közegészségügyet veszik igénybe, ha valami bajuk van, akkor az ellopott adónkból kezeltetik magukat, másrészt meg azért, mert az egészségügyre költött pénzből nem lehet sokat lopni.

Na most ennek az a hatása, hogy nincs elég orvos, nincs elég ápoló, ezért akik vannak, azok túlterheltek, ezért rosszabbul végzik a munkájukat. Plusz ugye az egészségügyi eszközökre sem jut pénz.

Ennek a levét egyszer te, vagy a családod is meg fogja inni, akármennyire is nyalod a Fidesz seggét. Nincs fidesznyik kórház külön, és ha nem vagy benn a csókos körökben, akik százmilliókat lopnak havonta, akkor nem is fogod tudni megfizetni valószínűleg.

Szóval kérdezem még egyszer, tényleg az kell, hogy valamelyik családtagod belehaljon a magyar egészségügybe, hogy rájöjj, hogy ezek TÉNYLEG egy okádék módon kormányoznak?

5perc 2017.07.07. 14:25:11

@Kivlov:
"Nekem meg csak egy kérdésem van. ALTERNATÍVA??? "
Ez egy nagyon jó érv! Kim Dzsongunt is az alternatíva hiánya miatt nem sikerül leváltani.
Itt sem nőhet alternatíva, bár ebben a pillanatban még nem (csak ősztől) ágyúval írtják, hanem lejáratással.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 14:28:20

@Girhes Joe: Stimmel. Sztálinnak, Hitlernek, Kádárnak, Maonak sem volt alternatívája. Tettek róla jégcsákánnyal, kivégző osztaggal, III/III-al. Most ugyanezt "demokratikus" eszközökkel, az állami és síbolt pénzekkel megvásárolt médián keresztüli lejáratással teszik.

MACISAJT 2017.07.07. 14:28:28

Rendben, válaszolok.

Első alapigazság: kormányoznia muszáj valakinek( különben itt is kijevi anarchia és káosz következne).
A jelenlegi kínálatból pedig(1. agyonvert ballibák, 2. Fidesz/Orbán, 3. operettnácik powered by simicska 4. majdnemzöldek) világos hogy az egyedüli kormányképes erő a jelenlegi.

Melyik manapság az agyonvert ballibák legvadabb rémálma?
Hosszú a lista (és unalmas) ezért aztán csak a legbanálisabbat említeném: a zsigeri, 1993 óta tartó Orbán gyűlöletükkel kapcsolatos .
Ami azóta veszi el a józan eszüket(ha egyáltalán valaha volt nekik ilyen), amióta Orbán szakított a sorosok által neki szánt, "szdsz ifjúsági tagozata" szereppel. Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában.Próbálkoztak itthon és külföldi cimboráikkal kinyírni, volt kendepéter és májeraranka meg debreczenijózsef és ferenczikrisztina, popperpéter és kohnbendit meg ronwerber..hadd ne soroljam.
És ennyi, idáig tart a tudomány.

Mert ha egyik ballibát is megkérded hogy jójó, Orbán nem, eddig világos, hanem mondd, mutasd fel akkor helyette a kormányképes alternatívát...akkor nagy kuss következik majd újra az jön hogy igen de az Orbán..:P
Most sem lesz másképp.

Érdekes az is , hogy egyik agyonvert ballibának sem jut eszébe az ami kézenfekvő.
Éspedig hogy azzal kéne kezdeni hogy egy valódi és magyar, nemzeti baloldalt kéne létrehozni.
Mert addig amíg az egész vircsaft nem egyéb mint egy sorosi, gyurcsányi, niedermüleri,újhelyi, jávorbenedeki és hasonlóak nettó hazaárulásaiból áll...
addig bizony annyi esélyük van(lesz) mint lendvai ildikó nénének a Miss Universe manilai döntőben.
A régi proletár internacionalizmus a mai globalizmusnak az elődje, azt a célt szolgálta/-ja hogy a háttérhatalom minél zavartalanabbul avatkozhasson be egy ország belügyeibe.
Viszont sok államban már a baloldal is kinőtte ezt és védi országa érdekeit.

Magyarországnak viszont idáig még ballib hazaárulókból is csakis a legalja jutott.
Ezeknek csak az a céljuk hogy naponta azt hörögjék: most aztán tuti hogy bukik a Zorbán.
Mert mindennap az Indexen legalább egy blogger hangosan ajvékol. Azt meg ki nem szarja le, ugye.

A ballibáknak csak és kizárólag az a bajuk, hogy nem ők vannak kormányon.
Meg hogy nem ők lophatnak minden hullámhosszon, lásd Demszkigrád 20 évét mszp-szdsz alatt,négyes metróval...
Bár azért, a Leisztinger és tsai azért most sem szegényedtek el...

No de ha kimennek valahova annyit bírtak kinyögni hogy " börtönbe a fideszesekkel".
Meg az " MSZP ha 2018-ban kormányra kerül , megszünteti a korrupciót". Ja. Hiteles.
Kb. mintha dr.Joseph Mengele szerepelne egy UNICEF reklámban...
A dk meg "háromszorozná az egészségügyiek bérét."Ja. Mikor meg kormányon voltak akkor jött a molnár lajos meg a mengelica ágnes és a kórházbezárások.

Ennyit bírnak. Ja és csodálkozni, hogy a népek miért nem viszik őket a vállukon vissza a hatalomba.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 14:28:41

A jó politikus az, aki a közjót erősíti.

Ideális magyar politikus nics, se ilyen párt.

Arra kell tehát szavazni, aki a legkisebb mértékben dolgozik a közjó ellen.

2014-ben az LMP-re szavaztam, "befogott orral", mert sok elvükkel nem értek egyet.

Jövőre a Fideszre szavazok, ők a legkisebb rossz.

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:28:55

@6.Lenin: Valójában meg az van, hogy BÁRMI ALTERNATÍVA. A balfaszok nem tudnának ekkora kárt okozni, egy másik simlis banda meg nem ennyire gyakorlottan és módszeresen rabolná le az egész országot, PLUSZ először el kéne távolítaniuk azokat a szarfaszúakat, akiket a Fidesz most betolt a húsosfazék mellé.

Egy véletlenszerűen kiválaszott bármelyik párt kevésbé lenne káros az országnak, mint ezeket hatalmon hagyni.

Csak mondjuk ehhez kéne egy kis ész, hogy belásd.

Mennyi volt az árad egyébként? Egészen biztos, hogy megvettek kilóra, vagy ez a munkád, hogy itt éltesd az akasztanivaló köcsögöket. Szóval mennyi? Elég volt a rezsicsökkentés, vagy kaptál valami zsírosabb koncot is?

Kampfer 2017.07.07. 14:28:57

@megamedve: Üdv! Igen. Már nagyon hosszú hónapok óta gondolom ezt. Ami energiát ölnek/öltek az 'orbánozásba' és a 'korrupciózásba', akár egy vállalható és értelmes alternatívát is kidolgozhattak volna! És szerintem nem is volna túl bonyolult ez a projekt!

- Antikorrupció, átláthatóság, közpénzek korrekt felhasználása
- Patrióta külpolitika, kritikus hozzáállás úgy az EU-hoz, mint Oroszországhoz
- Magyar (nemzeti) érdekek előtérbe helyezése
- Hazai ipar és gazdaság priorizálása
- Értelmes adópolitika (nem a szolidaritás mantrázása, értékteremtő és dolgozó réteg priorizálása)
- Oktatásügy, egészségügy priorizálása
- Védelempolitika, hazai képességek fejlesztése (igen, akár hadiipar is)
- Eddigi migránspolitika FOLYTATÁSA, határvédelem fenntartása, erősítése akár
- Családok, gyermeket nevelők támogatása és ezek priorizálása
- Szélsőséges liberalizmus elutasítása
- Adósságcsökkentés
Persze, ez az én véleményem.

@GyMasa: Üdv! A Pakssal kapcsolatos ostobaságaik vállalhatatlanok. Ez számomra is egyértelmű! Amit az LMP-ről írtam, szigorúan a széll(ütött)bettike nélkül értendő! Számomra ő a nullával való osztás.

@Szamiz67: Soha nem szavaztam eddig a fideszre. De nagyjából ismerem az érveket (illetve egy részüket), miért szavaznak rájuk sokan. Amíg őket nem érti meg a többi erő, addig szerintem bukó!
Üdv!
Kamp.

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:29:26

@MaxVal BircaMan HJCD: A Fidesz 100% a közjó ellen dolgozik. Felköptél és aláálltál.

J.W. Booth 2017.07.07. 14:29:29

Kampfer: szerintem nem olyan nehéz megállapítani, hogy ki a birka szavazó, függetlenül attól, hogy melyik pártra szavaz.
Jelen esetben, aki csak annyit tud felhozni, hogy Gyurcsányahibás, elmúltnyolcév, liberálbolsevikok stb. az agyhalott. Aki nem tud egy fidesz vagy Orbán-kritikára reagálni, max annyit, hogy bezzeg a komcsik és ennek az árnyalatai.

Ha valaki az érdekei mentén szavaz - mert pl anyagi előnye van belőle - azzal nincs semmi baj, ez egy jól alátámasztható racionális érv. Ő viszont, szerintem, bűnrészes.

Ha valaki mindig ugyanarra a párta szavaz, az is nagyon gáz, mert nem gondolkodik. Lásd a Jobbik pálfordulásait, a fidesz útját 1990-2010-ig, de a régi SZDSZ, FKGP, a szocik vagy MDF is járt már sok felé.

Nem kell, hogy mindig egyetérts a választott pártoddal, mert az gáz. Fontos, hogy a szavazatod mindig az elveidnek megfelelő legyen. Mindegy, hogy hívják éppen az adott pártot.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 14:29:58

@6.Lenin: A te korodban, amikor munkásőr voltál sem volt. Sőt arra esküdtél amikor felvetted a munkásőr egyenruhát és megkaptad a davajgitárt, hogy ez a dolgod, hogy ne is lehessen. Oszt mégis lett.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 14:30:34

@J.W. Booth: "Ha valaki az érdekei mentén szavaz - mert pl anyagi előnye van belőle - azzal nincs semmi baj, ez egy jól alátámasztható racionális érv. Ő viszont, szerintem, bűnrészes."

- Ez jó! :-))

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:30:39

@Kampfer: Ez úgy nagyjából a mostani Jobbik programja, csak mondom...

Egéridomár 2017.07.07. 14:31:38

@6.Lenin: Ó, te kis Gőgös Gúnár! :D Fideszgecinek tetszik lenni? :D

PonDrow 2017.07.07. 14:35:05

@Kampfer: Nagyon egyszerű, ha nem tudsz választani a szavazólapról (bármilyen okból kifolyólag), DE nem vagy elégedett a Fidesszel, akkor el kell menni ÉS ÉRVÉNYTELENÜL szavazni.
Ennyire egyszerű. Remélem segítettem.

Kampfer 2017.07.07. 14:35:53

@5perc: Talán tévedek, de a koreai esetben leváltásról nem lehetne beszélni, hiszen ott választások sincsenek! Ott nem leváltásról lehet elmélkedni, hanem harc, vér és erőszak árán történő változásról. Hogy ez belülről következik-e, vagy valamilyen ballépés következtében kívülről szabadul rá az országra, ezt majd megválaszolja a jövő.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Üdv! Igen... Ebben nagyjából igazad van. Persze, ha lehet választani, a média általi lejáratás egy fokkal (talán) jobb, mint a jégcsákány, vagy az osztag...
Mondtam volna még, hogy ha nincs ok a lejáratásra, ha nincs támadási felület, akkor a lejáratás sem működik, de aztán meggondoltam. Multinál dolgozván már meg kellett tanuljam, hogy ez pusztán illúzió!
Kamp.

6.Lenin 2017.07.07. 14:35:55

@Bobby Newmark:

Még 1x, a családom soha nem függött a politikától, kivéve 48-ban, amikor mindenünket elvették.
Azóta nem nagyon volt ránk befolyással.
Az egészségünk meg végképpen nem tőlük függött/függ.

Az, hogy jelenleg a Fideszre szavaztam, és talán jövőre is rájuk fogok, semmiben se jelent valamilyen elvakult imádatot. Seggnyalást meg végképpen nem.

olvasd el:
Kampfer
2017.07.07. 14:09:53

valami hasonlót gondolok én is, de nem tartottam szükségesnek leírni mert úgysem értitek.
Ha értenétek, lenne alternatíva is. Nehezebb lenne a választás, nekem is.

Természetesen a véleményedet szabadon leírhatod. jogod van hozzá. Nekem meg nem 1etérteni vele.
Neked az enyémmel szintén ez a helyzet.

paveway 2017.07.07. 14:36:07

Meg tudja valaki mondani, mi szükség pártokra? Azon kívül, hogy beül a sok gombnyomogató majom a Parlamentbe és a hátulról parancsolt gombot megnyomja? Se egyéni vélemény, se lelkiismeret szerinti szavazás, se önállóság. Ma mindenki pártra szavaz, azt sem tudja, hogy hívják a parlamenti képviselőjét vagy a polgármesterét. A lényeg, hogy a párt megkapja a szavazatot, a konkrét ember mellékes.

Brumm Brumi 2017.07.07. 14:36:22

Bevallom, automatikusan jobb a kedvem, mikor azt látom hogy agyonvert ballibák őrjöngenek változatlanul minden hullámhosszon a 2018-as újabb buktához közeledve..:P

Nem titok , az Orbánék kormányzásából, ha semmi mást sem csináltak volna( de, csináltak bőven, az államháztartás látványos rendbetételétől kezdve a kettős állampolgárságig) , szóval ha mást nem is csináltak volna nekem már egyvalami is megérte: az hogy nem "ezek" vannak hatalmon..Hogy nem a strigák és honkupecek, nem az apró antall pereputtyok, nem a kókák, demszkik, mesterháziak, nem mszp-szdsz ormányoz.
Hanem hogy azt látom/láthatom amint az agyonvert ballibák,a szellemi homlesszek óbégatnak, ajvékolnak naponta mindenfelől , minden hullámhosszon.
Ez nekem már megérte, ugyanis számomra PRICELESS.
( Megfizethetetlen):D

A magam részéről egy csomó mindent kifogásolok, nyíltan is kritizálok a jelenlegi kormányzásból.
De. De ezt nem jelenti azt hogy bármi olyan mögé beállnék ami anarchiát, káoszt, extrém esetben kijevi polgárháborús állapotokat hozna, mindezt csak azért hogy azok akik hagyományosan mindig és mindent elkúrtak, valahogy újra a húsosfazékhoz közelítsenek.
Mert szépek a lózungok. De tegyük a kezünkre a szívünket: erről szól az egész.A valóság az hogy az agyonvert bal-és/vagy libák bárhogy, bármilyen eszközzel Orbánt szeretnének buktatni. Mindegy hogy kivel, simicskával, zazriveczel, sorossal, bárhogy és bárkivel.Ezért egy új Ukrajnáról és akár polgárháborúról/forradalomról álmodoznak.
Hogy aztán ők ugyanott, ugyanazt folytathassák mint a rendszerváltás előtt, vagy után, immár "demokratikusan".

Csakhogy az ország nagyobbik és józanabbik fele a stabilitásra vágyik.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 14:36:40

"1. A másik is lopott."

Így igaz, minden politikus lop, azaz ez nem szempont. A két lopós közül azt kell választani, aki jobb a társadalmi érdeknek.

"2. Nemzeti tőkésréteget kell képezni.

A verseny mítosz, liberális mítosz. Nincs igazságos módja a tőkésosztály kialakításának, minden tőkés végsősoron gazember, a "nemzeti" és a "liberális" is. Mégis, a belföldi tőke kisebb rossz.

"Ennek ellenére én szerintem találnék, lehet ez a szuperképességem."

Én nem lopok, de nem is akarok politikus lenni.

"Ne foglalkozzunk ezzel, nézzétek Mo fejlődik."

Az ország stagnál, immár 30 éve, ez a helyzet. Most van apró emelkedés, de nem jelentős. Az oka ennek: Brüsszel kisíbolja a pénzünket. Az a politikus jó, aki ezt felismeri. A ballibek szerint az ok a "korrupció", a "versenyképtelenség", meg anyámtyúkja és a húsvéti nyúl. Orbén viszont helyesen látja a valós okot: a jelenlegi geopolitikai ketrecünk.

arckönyv 2017.07.07. 14:40:30

@MaxVal BircaMan HJCD: hazudsz, te mindig is a fidesz kis birkája voltál...

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:40:33

@6.Lenin: "Az egészségünk meg végképpen nem tőlük függött/függ."

Az egészséged egészen addig nem függ tőlük, amíg egészséges vagy. Amint beavatkozásra van szükséged, választhatsz:
1. Rábízod magad arra az egészségügyre, amit az adónkból fizetünk, és ellátnak többnyire plusz költségek nélkül
2. Magánorvoshoz mész, és kifizeted a kezelésed teljes költségét
(3. Megdöglesz)

Ez viszont már a politikától függ, hogy 1. esetben milyen minőségű ellátást kapsz, illetve hogy rá vagy-e kényszerűlve arra, hogy a 2. megoldást válaszd.

Kampfer 2017.07.07. 14:41:35

@J.W. Booth: Egyetértünk. Egyedül a bűnrészességgel kapcsolatban nem! Ha valaki az érdekei mentén szavaz, de ezzel a támogatott párt, vagy a kormánya bűnt követ el, azért nem a választó a felelős! Felelőssége annak van, aki jogkörénél fogva elkövette/elkövethette a bűncselekményt! Választott vezetőként súlyosbító körülménnyel terhelve. Szerintem...

@Bobby Newmark: Csak nekik egyszerűen már nem hiszem el. Ez bizalmi kérdés. Sajnos ez van.

@PonDrow: Igen, ezzel tisztában is vagyok. :-) De köszönöm!
Kamp.

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:43:36

@MaxVal BircaMan HJCD: Brüsszel... márminthogy pénzosztó, hihetetlen-hogy-még-mindig-ide-pumpál-vagyonokat Brüsszel... kisíbolja a pénzünket...

Te most komolyan, mennyire nézel minket hülyének, hogy ekkora, irdatlan, felfoghatatlanul pofátlan hazugsággal próbálkozol?!

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:44:14

@MaxVal BircaMan HJCD: Komolyan, ha ennyit hazudnál a pofámba egy sör mellett, már be lenne törve az orrod.

Cinkes 2017.07.07. 14:45:32

@Brumm Brumi: te egy két lábon járó sztereotípia vagy. csak azért mert ne a másik, meg különben is ha nem a fidesz van hatalmon akkor jön a káosz és pusztulás. Viktor okos ember, te meg buta.

Bobby Newmark 2017.07.07. 14:46:52

@Kampfer: És te a Fidesznek elhiszel bármit? TÉNYLEG? Muhaha.

Na jó, maradjunk annyiban, hogy meg vagy te is vásárolva kilóra, aztán kapálózol bármi kifogást találni.
A Jobbik körülbelül negyedfordulatot tett a köpönyegen azzal, hogy megpróbál kevésbé náci lenni, a Fidesz a megalakulása óta meg körülbelül három négy teljes fordulatot tett. Te meg mégis a Jobbikot tartod hiteltelennek... Na ez annak a tényállása, hogy vállig a Fidesz seggében van a fejed.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 14:47:43

@GyMasa:

A gerrymandering első esete az I. e. V. századi Athén...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 14:49:47

@Bobby Newmark:

Nem igaz. A magyar gazdaság profitja nyugtra megy, ez a fő ok a lemaradásra.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 14:50:29

@Bobby Newmark:

Elmúltak már azok azidők, amikor ti ballibák terrorkodtatok a kisemberek felett...

Ekrü 2017.07.07. 14:50:31

Hogy miért is nem fog nyerni a baloldal 2018-ban?Hát azért mert ahelyett ,hogy megpróbálna szavazókat szerezni magának,már megint csak annyit tud ,hogy a Fideszre szavazókat szólja le.Igaz az könnyebb,mint normális programot készíteni (csak szólók,az orbántakarogy az nem az)vagy megszólítani az embereket esetleg .Van ebben az országban 8 millió választópolgár.Ebből kb 2,5 millió szavaz a Fideszre.Marad kb.5,5 millió.Ha ennyiből nem tudnak annyi szavazót összeszedni ,hogy nyerjenek akkor ássák el magukat.Mondjuk ehhez a Fidesz szavazók vegzálása helyett dolgozni is kéne...

6.Lenin 2017.07.07. 14:50:34

@Bobby Newmark:

Úgy élünk, hogy ne kelljen orvoshoz menni. Ez tőlem függ.

1x voltam kórházban a 70es évek elején (akkor is feketén. fizetni kellett a vakbélműtétemért, megoldottam)

Értem én, hogy mikre gondolsz, de sok dolog elsődlegesen tőlünk függ .
(Sok beteg szerint minden orvos hülye, de ez sem politikafüggő) ezekről kár vitát nyitni.

6.Lenin 2017.07.07. 14:54:07

@Ekrü:

Röviden ennyi a lényeg, de kár ezekkel előjönni, mert úgysem értik.

Cinkes 2017.07.07. 15:03:25

@Ekrü: azt felfogtad, hogy itt nem baloldali pártok írnak? ha alaphelyzetből hülye vagy akkor miért csodálkozol, hogy le vagy szólva? eleve épeszű ember nem pártkutya, hanem belátja, hogy a mindenkori hatalom és ő nem egy platformon állnak. aztán a fidesz programjából idézhetnél mert kb 10 éve semmilyen programjuk nincs azon kívül, hogy a birkáikat beszaratják. ami persze könnyen megy mert buták vagytok.

Májkül 2017.07.07. 15:07:59

A legviccesebb az, amikor a fidesznyikok azzal érvelnek, hogy "NINCS ALTERNATIVA". Igen, nincs. Azért mert nem akartok többpártrendszert. Mert azt szeretnétek, hogy ezután is csak ti lophassatok. És ezért meg is tesztek mindent. Kvázi megtiltottátok az ellenzéknek a TV és rádió reklámokat, nehogy már a választók megismerjék az ellenzéki pártokat és programjukat. Persze a kormánypárt korlátlanul reklámozhatja magát az adófizetôk pénzén. És most kvázi megtiltottátok az ellenzéknek, hogy plakátokon kampányoljanak, nehogy már megtudják a választók, hogy a kormánypárt mit mûvel. Bezzeg a kormánypárt még mindig korlátlanul reklámozhatja magát az adófizetôk pénzébôl. Ezek után eléggé irónikus dolog kijelenteni, hogy "NINCS ELLENZÉK, NINCS ALTERNATIVA".

Gonda István 2017.07.07. 15:10:32

Szerintetek a rendszerváltás óta melyik volt a legjobb kormány? Mert szerintem a mostani.

GyMasa 2017.07.07. 15:12:50

@Szamiz67:
...Ezesetben lelkiismeretes ember nem szavaz., a távolmaradás is véleménynyilvánítás....
Igen, maradj nyugodtam otthon, hiszen jogod van hozza, de akkor a 2018-2022 kozotti idoszakban egy nyikkanast ne halljunk toled, hogy "deszar az egesz!"

NBarbieReloaded 2017.07.07. 15:13:12

@Kampfer: A kituzott celokrol semmit nem irtal, igy az a vicc kategoria.
Csak par szo erejeig es cask azert, hogy lasd, hogy a kormanypropaganda mantraival szemben mi a valosag:

- családpolitika, népesedéspolitika kitűzött célokkal
Ami mi is? Marmint nem ilyen innen elveszunk 1 szazalek adot, es atpakoljuk mashova, hanem vilagos celok, konkret eredmenyekkel. Nincs ilyen. Kivandorolt szazezrek hazacsabitasara ertelmes kiserlet? Nincs. Nepesedesre, gyerekek szamanak novelesere ertelmes program? Nincs.

- bevándorláspolitika konkrétan kitűzött célokkal
Bevandorlaspolitika. Az. Gazdag migrans johet, ha kitomi a haverok zsebet, a szegeny nem. Ezzel szemben a valoban hiteles hozzaallas az lenne, ha egyik sem johetne. Meg esetleg az, hogy ha nem neznek hulyenek a valasztot, hogy egyik nap alair valamit viktor szo nelkul, kovetkezo heten meg mar letagadja.

- hazai ipar fejlesztése, újrateremtése konkrét célokkal
Lathato eredmenye nincs. Az, hogy kitomjuk a haverok zsebet par milliarddal mikor ceget, uzemet akarnak nyitni, az nem iparfejlesztes.

- infrastuktúrafejlesztés egészen konkrét célokkal
Esetleg vannak ennek szamai is, vagy csak kodszurkalas? Mik a konkret celok es ennek erdekeben milyen latvanyos, erzekelheto infrastrukturafejlesztes tortent?

- védelempolitika konkrét célokkal
Itt nem tudom mire gondolsz, a honvedsegre? Az megvan ugye, hogy ott sem tortent evtizedek ota semmilyen lenyegi fejlesztes? Az emberallomany egy vicc, a haditechnika meg meg annal is nagyobb vicc. Szoval ez a terulet is bukta.

- pénzügypolitika konkrétan kitűzött célokkal
Mik is azok a kituzott celok? Mondjuk a hiany feken tartasa, ami meg az ev vegi pofatlan trukozesekkel is csak nehezen megy? Hol van a 2010-ben beigert allamhaztartasi hiany mutato? A kozeleben se vagyunk, meg a kozmetikazott adatokkal sem.

Hat igy nagyjabol ennyi. Ezeket csak azert irtam, hogy nekem ne is probalkozz a szokasos panelvalaszokkal az alaptalan fideszes sikerpropagandabol.
Nincs alapjuk, nincs mire verni magukat. Semmilyen teren nem alkottak kiemelkedot, amire sok ev utan is emlekezhetnenk, mint nagy, pozitiv valtozast okozo lepesre. Nincs ilyen, a gazdasag egyik teruleten sem. Innentol meg komolytalan par tized szazalekokrol meg szamokkal buveszkedesrol beszelni.

Tehat az allitasoddal ellentetben a valosag az, hogy egyik teruleten sincs ertekelheto jovokepuk, sodrodnak az arral, vagy populista torvenyeket hoznak. Lasd migrikerdes. Az anno sorosberenc, liberalis internacionale jeles kepviseloje, orban, most, hogy arra van igeny, nemzetinek csufolt lepeseket tesz. Es ez neked hiteles. De ha a Jobbik probal valtozni, akik azert a "masik" oldalon soha nem voltak, viktoroddal ellentetben, az neked mar nem hiteles.

"És ő tette parkolópályára nagyon szemét módon olyan társait, akik még '10 előtt a hátukon vitték a pártot!"

Ezt egy fideszestol hallani igazan nevetseges. A fideszt felepito, penzelo es evtizedekig segito oligarcha, simicska megvan ugye?

blah 2017.07.07. 15:13:22

@Gonda István: lopásban és néphülyítésben tuti.

GyMasa 2017.07.07. 15:14:24

@Bobby Newmark:
...Miattad fos itt élni...
El lehet menni!
Senkinek nem kötelezö Magyarorszagon elni!
Kinyilt egesz Europa, oda koltozol ahova csak akarsz!

GyMasa 2017.07.07. 15:16:37

@NBarbieReloaded:
...Ez volt eddig a legjobb: ...
Es, szinte azonnal igazoltad is a mondanivalojat ezzel a cseppet sem elfogult, es intelligens valasszal.
Igaza volt, tenyleg nem ertened meg, mivel nem is akarod!
Akkor miert mondja el?

Gonda István 2017.07.07. 15:16:51

@blah: Látod megkerülöd a választ. Szóval összességében melyik volt a legjobb szerinted?

sircharley 2017.07.07. 15:18:05

Megpróbálok válaszolni egy pár mondatban a felvetett kérdésre:
Az, hogy a politikus korrupt, az Mo.-on evidencia. Teljesen mindegy, hogy a Parlamentben ül, vagy az utolsó kisváros önkormányzatában, úgyis lop. Legalábbis az emberek így hiszik, bár biztos van, aki nem. Tehát ez a választóknál nem üti meg már az ingerküszöböt.
Ami a Fidesz elmúlt 7 éve és az az előtti MSZP-SZDSZ 8 év között a legnagyobb különbség az a kormányok hozzáállása és kommunikációja között van, de nézzük ezt bővebben.
Az MSZP kormányok(lásd Gyurcsány és Öszödi beszéd)konkrétan azt csinálták, hogy ígértek valamit, és a szöges ellentétét vezették be.(gázáremelés, adócsökkentések, stb)
Ha valami baj volt a költségvetéssel, (lásd Meggyesi 100 napos program), akkor azt gyorsan hitellel intézték. Ha nagyobb baj volt, jöhetett az IMF és a többi.
Szembeköpték a határon túli magyarokat a románok kérésére és eladták az ország vagyonát és nem utolsó sorban az EU-ban képesek voltak sározni Mo-ot és a legitim kormányt(bár ez inkább már az Orbán érában volt jellemző.
Tehát összességében az emberekben az a kép alakult ki, hogy a baloldal a külföldnek adja el az egész országot és szarnak a magyarokra ,ráadásul mindig az éppen létező középosztályon(lásd dolgozó kis ember)-en csattant az ostor.
Ezzel szemben a Fidesz kiállt az országért, ha valamit kitaláltak azt bevezették(rezsicsökkentés, adókedvezmények, multik adóztatása stb). Szembeszálltak az EU-val, IMF-el, ha szerintük az nem volt jó az országnak.
Félreértés ne essék ,nem vagyok egy elvakult Fideszes(bár eddig mindig rájuk szavaztam),nyilván nem vagyok szerelmes Orbánba, mint az öreg nénik és látom azt, hogy mi hogy megy az országban.
Viszont azt kellene látnia az ellenzéknek, hogy az embereknek arra van szüksége, hogy valaki vezesse őket, valaki kiáll az országért, ad az embereknek valamit, irányt mutat, elmondja, hogy ezt és ezt akarunk csinálni és tényleg azt csinálja. Az, hogy ez jó-e az országnak, vagy nem, majd később derül ki, de az embereket ez amúgy sem érdekli.
Azért van még mindig 1,5-2 millió szavazója a Fidesznek, mert ezek az emberek nem akarják azt, hogy olyan kormány vezesse őket, aki sodródik az árral, hanem olyan, aki KORMÁNYOZ, a szó szoros értelmében.
Amíg az ellenzéki oldalon csak teljesen hiteltelen emberek és pártok lesznek, addig ez nem is fog változni.
A JOBBIK lehetne aki ezt képviseli, csak a szélsőjobbos gyökerek miatt nem tudom elképzelni, hogy Mo.-on bármikor is kormányzó erő lehetne.
Remélem érthető volt amit írtam.

igaz_ember 2017.07.07. 15:19:43

Abban, hogy ki kire szavazz rengeteg minden benne van. Az elsődleges a szocializációs faktor. Mivel a családom tobb tagját is 1945 után a baloldal tette tönkre és pusztította el. Nem létezhet olyan eset, hogy rájuk szavazzak. Elnézést de a nagyszüleim emléket nem tudom pofán köpni. Így vagy nem megyek el szavazni vagy jobboldal, s nem a Jobbikra gondolok. Vona muszlim mániája súlyos. A gondotok az valójában, hogy a magyarok többsége alapvetően konzervatív. Lásd 1945 november 4-i Nemzegyulesi választások . FKgP győzelem. Lehet okoskodni de a valasztas ertekrendrol is szól. Nekem a bal nem fér bele. Elég volt belőle negyven év.

alfacharlybravo 2017.07.07. 15:21:41

@Kampfer: Engem már megnyert az ellenzék miután egybites agyhalottnak titulált, meg még az egyéb degradáló alaptalan vélemények. A lopás feltételezése érdekes amíg nincs konkrét eset addig csak vélemény. A másik oldalon Gyurcsány Bajnai Meggyesi Kóka ügyei azok konkrétumok, ha elévültek akkor is.

Bobby Newmark 2017.07.07. 15:21:47

@6.Lenin: Ennyire nem lehetsz ostoba. Tökmindegy, hogy élsz, egyszer meg fogsz halni (elképesztő, hogy EZT kell magyaráznom, bazdmeg!) , és az jellemzően betegség lesz. Csak nem mindegy, hogy a halál mikor következik be, és az meg az egészségügy minőségétől függ.

Nyilván nem te fogsz először meghalni a családodból, ha te vagy a legfiatalabb, és az is teljesen természetes, hogy amíg fiatal vagy, nem kell orvoshoz járnod.

Ez nem vita egyébként, hanem az élet eléggé közismert és alapvető tényeit magyarázom neked, mert a jelek szerint ahhoz is hülye vagy, hogy ezekkel tisztában legyél.
Egyébként innentől kezdve egyrészt ne beszélj hozzám politikával kapcsolatban, mert az neked elérhetetlen magasságú intellektuális szint lenne, másrészt most már értem, hogy miért vagy Fidesz szavazó. Az a fura, hogy képes vagy leírni a retardált gondolataidat. De komolyan, ennyi intelligenciával általában nem írástudók az emberek...

blah 2017.07.07. 15:24:23

@Gonda István: nem volt kérdés amire válaszolni kellett volna... mondjuk olyan kérdésre elég nehéz is válaszolni, hogy mit ennél szívesebben fost vagy szart.

febiha 2017.07.07. 15:24:47

@kampfer: elég fejlett a bérkommentelő detektorom, de nála bizonytalan. Ha bérkommentelő, nem a németszilárdos iskolából jött, nem tagadva a tagadhatatlant, és ügyesen hangsúlyozva a fontosat. Nincs alternatíva, és kész. A munkavállalók nagyrésze kedvezőbben adózik, családpolitika van, a nyálcsorgatós nyugat-európai bevándorlási idiotizmussal szembeszálltunk, lopni mindenki lop, hát mi kell még? Mindenki a gyomra szerint szavaz, olyan apróságok, mint a teljesen gátlástalanul hazug agymosás és uszítás (sorosmigráncsbrüsszelközművízműgázműaájemefbankbankokmindenbanknemleszünkgyarmat stb.), a politikai kommunikáció egybitesre hegyezése, a gerinctelen szinvonaltalanságot helyzetbe hozó kliensrendszer kiépítése, a közvélemény mákonnyal altatása (sikeres és erős Magyarország!), a korlátolt, begyöpösödött gazdaságstratégiából levezetett jövőkép ("munkaalapú társadalom, újraiparosítás, keleti nyitás") pedig apróság. Hogy ez a lassú lecsúszás, az antikonvergencia, a bolgár-szerb szintre beállás receptje, azt meg kevesen értik. No meg mindez nem is 2018-ban szól majd nagyot, tehát nem kell vele foglalkozni.

És még egy apróság: lehet, hogy "fizessenekagazdagok"Laci kormányzati teljesítménye még ennél is rosszabb lenne. Ám a NER csápjai minden hatalomban töltött évvel egyre mélyebben fúródnak a magyar televénybe, gondoljunk csak a Mészáros-Matolcsy-Tiborcz-Garancsi stb. vonal cégszerzéseire. Ez alighanem exponenciális folyamat, négy év műlva már a magyar reálgazdasági vagyonnak egy nagyon komoly része lenne a kezükben. Ismerve a mindenkori magyar igazságszolgáltatás - akár egy kormányváltást követően is - legendás impoteciáját, erre kollektívan vethetünk keresztet. Gondoljátok meg, proletárok!

Bobby Newmark 2017.07.07. 15:25:00

@alfacharlybravo: Mi az, hogy nincs konkrét eset? NAPI SZITEN van konkrét eset, bazdmeg!

Egyébként meg nem az ellenzék vagyunk, hanem "a nép". Aki fel fog lógatni titeket, ha ez sokáig így megy tovább, és elcsaljátok a következő választást is.

sztd 2017.07.07. 15:27:37

Nem olvastam el a hozzászólásokat, és mástól sem kérem (a posztírót leszámítva), hogy olvassa el az enyémet.
Nehezítés, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a Fideszre fogok szavazni, de arra az esetre, ha rájuk szavaznék, akkor leírom, hogy ezt miért tenném.

1. Működő országban szeretnék élni. Nem akarok hosszan vitatkozni rajta, hiszen az MSZP kormányzásban ez volt a legnagyobb baj. Nem volt koncepció, és a végére már feladták, hogy bármit tegyenek. A kormányzó többségnek tudomásul kell venni, hogy van egy agresszív ellenzéke, és az intézkedéseinek a jelentős része a többség szimpátiájával konkrétan ellenkezik. Ennek ellenére kell valamit tenni, és azt neki kell megtennie.
Nem látom, hogy az MSZP erre képes lenne, és az sem egyértelmű, hogy a Jobbik erre képes lenne. A kisebbeknél pedig azt sem látom, hogy az alapvető értelmezhető létezésre képesek lennének.

2. A baloldal nekem akkor alternatíva, ha a másik jelölt a neoliberális emberjogiizmus, vagy tényleg olyan kaotikus erő, akinél konkrétan utcai harcoktól kellene félnem. Ez most nincs, ilyen veszélyt nem látok.
A baloldal azért nem alternatíva, mert a nemzeti és a keresztény világkép keveredik bennem ebben a sorrendben, és a baloldal jellemzően ezekkel szemben burkoltan ellenséges, de minimum nem érti. A Jobbik érti a nemzeti szívet, nem csak elhiszi, hogy van olyan is, és nem érti, de nem ellenséges a kereszténységgel. Ez érzelmi kérdés, nem érdemes érvelni mellette vagy ellene, mindenkinek más a fontos.
Ilyenkor persze jönnek az álkeresztény meg hasonló jelzőkkel, csak ezt olyan keresztények mondják, akik nem gondolkodnak, és olyan pogányok, akik nem tudnak semmit a kereszténységről, maximum hallottak róla. (Nem akarok itt hittant tartani, elég, ha megérted kedves posztíró, hogy van olyan, akinek ez fontos.)
Az is lényeges kérdés, hogy kinek a világképéről hiszem el, hogy leginkább a világról és nem egy ábrándvilágról alkotta. A baloldalról és a liberálisokról nem. Az ő világukban szerintem nem emberek élnek, hanem jószándékú macskák.

Lopás: ez önmagában nem ellenérv. Azért nem, mert más is ezt tenné. Sajnos. Ráadásul az első érvvel még csak egy lapon sem említendő. Mi a különbség korábban Simicska, most pedig Garancsi, Mészáros ÉS pl. a Strabag között? Nézz rá a Fidesz 2009-es és az MSZP mostani gazdasági helyzete közötti különbségekre, és megtudod. A Fidesz persze közben ellenzékben felépített egy médiahálózatot is.
Szóval tényleg nem mindegy, hogy az illető hogyan viszonyul az országhoz. A Strabagnak ez csak bevétel/kiadás a hazája máshol van. Simicska pedig itt akar élni. (Mészáros és Garancsi még nem eshetett át a teszten.)

Nem befolyásol a szavazásban, nem is azért írom, de mindenki, aki nem támogat pártot anyagilag és/vagy aktivistaként (jelenleg én sem teszem), az felelős a korrupcióért. Működni és kampányolni kell valamiből, és azt valakinek fizetni kell.
Ha nem akarsz korrupciót, akkor támogasd anyagilag és/vagy aktivistaként a legszimpatikusabb pártodat! (Egy fecske nem csinál nyarat, de a változások így kezdődnek.)

Bobby Newmark 2017.07.07. 15:27:40

@febiha: Van egy tök jó örökösödési törvényünk, ami megoldja ám ezt az ellopott reálgazdaságot: ha nincs örökös, akkor a vagyon visszaszáll az államra.

ami szabad 2017.07.07. 15:28:23

@6.Lenin: Pedig pont ezt kérte a poszt írója, hogy magyarázd meg! Egyébként, vagyunk még páran, akit érdekelhet! Bár a koránál fogva a posztoló elsősorban a 70% körülire nőtt lopási ráta oldaláról közelíti meg az alkalmatlanságukat , de van azért még egynehány ok, hogy miért NE a fideszre szavazz! :) Most, hogy tavaly már a románok is állva hagyták Magyarországot , kérlek, ne szuper gazdaságpolitikára hivatkozz, mert bár elő tudok sorolni 4-5 jó intézkedést is, - amiből legalább kettő nem is itthon dől el- az összes többi, sajnos kifejezetten rossz. Ha meg a migráns nem migráns az ok, arról azért lehetne normálisan is beszélni, mert akármilyen hihetetlen, ennyi rizsa mellett is, elég kevés valóságos információ jut el idehaza hozzánk, a propaganda meg nem egyenlő a valósággal.. Ezt úgy mondom, mint aki egyébként nem vágyik nagy számú olyan muszlimra, aki nem azért jön Európába, hogy Európaiként éljen, és meggyőződése, hogy a helyi problémákat helyben is kell kezelni. De tekintve, hogy mi sem tudjuk , ezért is ment el vagy 600 E ember innen, és tervezi további 1,2 millió- azért kicsit normálisabb hozzáállás elvárható lenne.....

CM2131 2017.07.07. 15:28:52

A szerző elég naiv. Nagyot mosolyogtam ezen: példa Mészáros Lőrinc. Vicces, hogy mindig számonkéritek a Sorosozást, de az ellenzéknek gyakorlatilag egy érve maradt, Mészáros Lőrinc.
Akkor most elárulok valamit. Igen, lopnak a fidesz kormány alatt,. Nem a kormány, ahogy az MSZP alatt sem a kormány lopott, hanem a köré sereglett siserehad, Mészáros Lőrincek, Simicskák, Habonyok, Tocsikok stb. Van egy rossz hírem, Mészárosból nagyon sok van.
És ez a réteg meglesz BÁRMILYEN kormány alatt, még ha a Momentum nyerné a választást, akkor is.
(Mit gondoltok, ha Simicska segítségével sikerül megbuktatni a kormányt, nem fogja benyújtani a számlát?)
Igen, a kormányok mellett mindig lopni fognak. Ahogy lopnak nyugaton is, csak ott jóval nagyobb nagyságrendben, és azt tudjuk, hogy a nagyságrend növekedésével fordítottan arányos a lebukás esélye.

Szóval a lopás dolgot kipipálhatjuk.
Viszont van egy óriási különbség. A Fidesz kormány MEGTERMELI azt amiből lehet lopni, amíg az MSzP ehhez hitelt vett fel. Amit mellesleg a Fidesz alatt fizettünk vissza. Na ez a nem mindegy.

Egyébként képzeljük el, hogy ez a mostani szedett-vedett ellenzék nyer. Mi fog történni? Semmiben nem tudnak megegyezni, 2-3 évig csak a koncon marakodnak majd, persze a Fidesz eredményei annyit még talán ki is tartanak , és mivel a simaszájúság is meglesz, a megmondóemberek imádni fogják őket úgyhogy még a 22-es választást is megnyerhetik, amikor is beáll ismét a krach, a csőd szélére kerülünk. Megismétlődik 2002-2010. Tényleg ezt akarjátok?

GyMasa 2017.07.07. 15:29:25

@5perc: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...Itt sem nőhet alternatíva,...
Hat, ha igy latjatok, akkor eleg sokaig marad a fidesz hatalmon.
Sajnos tenni kell valami mast, mint eddig, ugyanis az mar nagyon jol latszik, hogy az ellenzek jelenlegi stragtegiaja nem eleg a kormanyvaltashoz.

goes 2017.07.07. 15:29:39

Egyszerű a válasz. Mert nincs kire szavazni, csak a Fideszre. Látom és értem a korrupciót, a központosítást, de biztonságban érzem magam, jobban élek, mint Fletó alatt és van jövőképem. Nem igazán érdekel, hogy mit szenved az a pár liberális aktivista, ők mindig minden ellen lesznek, sose valami mellett. Az elég jó sem jó nekik, egy viccként léteznek. Nem akarok migránsokat, mert sokat járok nyugat európában és látom mi történik.

Most akkor így a végén megkérdezem, kire szavazzak? MSZP? DK? :D Vagy a szinte mérhetetlen kategóriában lévő mikropártokra? Vagy a Fidesz által finanszírozott Momentumra? Tehát vagy nem szavazok, vagy Fidesz. Ennyi.

parrre 2017.07.07. 15:29:55

Egyetértek veled kedves cikkíró, sőt nem csak a lopás zavar, hanem sok minden egyéb is. De azt gondolom, hogy arra kérni a fidesz hívőket, hogy adjanak magyarázatot naivitásra vall. Ti. ők nem adnak magyarázatot. Legfeljebb annyit hogy "mérkilegyen a kúrcsáány ? meg a libajnaigágágá ?? " vagy hogy "mennyétazaanyádba rohadt libsi/komcsi/buzi/zsidó/sorosbérenc és ezek tetszőleges kombinációja.

5perc 2017.07.07. 15:31:49

@GyMasa:
"Hat, ha igy latjatok..."
Helyesen így írd:
"Hat, ha igy latod..."

árnyékgyuri 2017.07.07. 15:32:24

Miért szavazok a fideszre?
1. SZJA csökkentés +egy kulcsos adó. Nekem nem fontos, a fiamnak havi 150 ezer.
2. Gyerekadó kedvezmény.
3. 25-éve a legjobban összerakott segélyezési rendszer: ösztönöz a munkába állásra.
4. Budapest rengeteget fejlődött, szépült.
5. Értelmes visszakozások: pl. vasárnapi boltzár, internet adó: lehet velük beszélni.
6. Visegrádi négyek közeledése.
7. Viszonylag fájdalommentesen ügyesen behúzott állami bevételek (bankadó stb.). Ezt se előttük nem csinálta senki: ez igenis politikai zsenialitás.
8. Ugyanilyen az autópályadíj: nekem kevesebbe kerül, mégis több a bevétele az államnak.
Szóval a bevételi oldalt kb. 30-50%-kal jobban csinálják eddig bárkinél.
Kiadási oldal: totális csőd, lopás, stadionok. Ha lenne olyan párt, aki a bevételi jó dolgait megtartja és a kiadásokból nem lop ennyit, rá szavaznék. De egyenlőre, azt akarják szétzúzni, ami működik. Tehát azért, mert rossz a fidesz, de a választható és nyerésre esélyes pártok közül a legjobb. Ettől függetlenül lehet, hogy a kétfarkúra fogok szavazni.

Gonda István 2017.07.07. 15:32:35

@blah:
- Szerinted ez nem kérdés volt: "Szerintetek a rendszerváltás óta melyik volt a legjobb kormány? "
- "hogy mit ennél szívesebben fost vagy szart. " Nem a jövőre kérdeztem rá, hanem a múltra. Ha lehet, kérlek válaszolj!

Bobby Newmark 2017.07.07. 15:33:51

@CM2131: Mármint hogy MI termeljük meg a Fidesznek azt, amit ellophat.

Az gondolom az ilyen egybites fidesznyikeket nem zavarja, hogy alapvetően nem Fletó kúrta el a dolgot, hanem gazdasági világválság volt, most meg nem a Fidesz olyan kurvafasza, hanem egész egyszerűen most nincs gazdasági világválság.
Fletó alatt is posvány volt az ország, Viktor alatt is az, csak most a világ éppen megint felfelé tart a gödörből, aztán azon lovaglunk mi is.
Olyat meg egyébként a ma élő magyar lakosság még nem látott, hogy jó kormányzás, mert akkor nem neveznéd a Fideszét annak.

G_Akos 2017.07.07. 15:36:34

Kedves Posztoló, a Fidesz alatt csökkent az infláció, van munkánk és jobban élünk, mint az előző kormány alatt. Az adó nem viszi e a fizetésem felét mint korábban. Nem lőnek rám azonosító jel nélküli rendőrök... ezek a jó oldalai ennek a kormányzásnak és vannak negatív oldalai is... Légyszíves mutass alternatívát.... azt nem tudom elfogadni, hogy váltsuk le mert bármi jobb... Az a helyzet megéltem már a "bármit" és nem volt jobb. Mutass egy olyan erőt aki képes leváltani a jelenlegi kormányzást és előre mutató programja van..és lehetőleg már bizonyított.

moloy 2017.07.07. 15:38:34

@Kampfer: A matek nem az erősséged! A nullával való osztás a végtelent adja; ellenben a nullával való szorzás, ami bármilyen nagy számnál (a végtelen esetében is) a nullát adja eredményül.
Ennyit a matekról. Berni-re lefordítva, de maradva a számtannál:
Bármilyen téma * Berni hozzászólásának értelme = Nulla

Pop40 2017.07.07. 15:38:56

Kedves posztoló, elkövetted azt a hibát, hogy logikai úton közelítesz meg egy hívő szektát. Ezzel az erővel az allah akbar-ozó öngyilkos arab terroristát is győzködhetnéd észérvekkel - csak minek.

index.hu/velemeny/olvir/2017/05/11/megszolal_a_fidesz-torzsszavazo/

Próbáltunk, próbáltunk, de nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, egyszerűen muszáj megosztanunk talán leghűségesebb olvasólevelezőnk friss gyöngyszemét. Az egyébként magasan kvalifikált, tudományos területen dolgozó olvasó (valószínűleg) erre a cikkre reagált, kordokumentum-értékű sorait változtatás nélkül közöljük.
***
Tamás,
el sem olvasom a cikket, mert hülyeségeket írsz.
Minket, akik eddig is a fideszre szavaztunk, egyáltalán nem érdekel a korrupció, a lopás, Habony, Ferhófstadt, Sulc, Bayer és a lopás, meg a putyinozás, meg oroszozás és hasonlóak. Ha megszorozzátok ezeket a jelenségeket kettővel, vagy hárommal, az sem érdekel, akkor is a fideszre fogunk szavazni.
Azért, mert mi a nemzeti értékeket felvállaló politikusokra szavazunk. Nem jobbra, balra, vagy liberális köcsögökre, nem Teréz anyákra és a Pápára, hanem azokra, akik Magyarországot nem akarják elveszejteni.
Érted? Felőlünk hússzor bezárathatják a CEU-t, lefejezhetik Soros Györgyöt és taknyán-nyálán, akár összeverve rángathatják a soros civileket, a liberál-bolsi újságírókat, a nyávogó tizenéves “újságíró” firkászokat, a ligetvédő idiótákat, a Szélütött Bernadetteket és CIA Tímeákat, a festett hajú nyomoronc Uj Pétereket, az antiszemitázó magyar-gyűlölőket, mi akkor is megválasztjuk újra és újra Orbánékat, mert végre nyílt egy kis tér Magyarországon az itt élő magyaroknak is, nem csak a turistáknak.
Érted? Nem kell baromságokat írni, hiába erőlködtök, akiket meg akarnátok győzni, azok nem olvasnak ilyen simicska-soros szagú cikkeket.
Üdv,

-----
Ezt az agyhalott biomasszát te meg nem győzöd soha.
Ő hisz az egy istenben, Vityában - aki sajnos nem öngyilkos szektát vezet.

A megoldás nem ezeknek az agyhalott véglényeknek a győzködése, hanem az ellenzéki összefogás, persze nem azt a szerencsétlenkedést értve ezalatt, amit 2014-ben.
Ezeknek az agyhalottaknak a problémáját meg megoldja az idő, a zömük 60+ -os agyhalott nyugdíjas, áldják az eget, hogy életük végén még kaptak egy új Kádárt / Rákosit. Jó esetben a zömük kihal pár év alatt.

blah 2017.07.07. 15:40:54

@Gonda István: mind rossz volt, a jelenlegiek a legrosszabbak közé tartoznak. a legkevésbé rossz talán a horn kormány volt, annak voltak előremutató intézkedései amit ha végigcsinálunk most nem itt tartunk. de a jelenlegi az csillagos rossz. nyilván aki ezt a kommunista utánérzést a legjobbnak tartja az úgyse fogja érteni. de igazán engem nem zavar, nem volt olyan kormány amelyik alatt ne tudtam volna érvényesülni, a párt freakek meg nem véletlenül azok amik és teszik ennyire függővé magukat a politikától. csókollak.

Lajos Csánó 2017.07.07. 15:41:59

@ÖLNÉK IS A VIKTORÉRT FÖLLEG LIPSIT: Tényleg így gondolod?Ki nyitott keletre,ki engedte,parolázott egy bűnöző muszlinnal? Ki az aki mindennek ellent mond amit az EU szeretne megvalósítani?(állítsuk meg Brüsszelt)Ki telepített be minimum 6000 embert,adta el az országot bagóért?Soroljam még?Nem szóltam a körülbelül eltapsolt 6-8 ezer milliárdról! A megosztásról,stb!

6.Lenin 2017.07.07. 15:42:08

@Bobby Newmark:

72 múltam. Elég sok mindent átéltem már.

Értem én, hogy mivel erőlködsz. Oktatás, egészségügy, stb....

Olvasd el a világ bármely politikai formációjának a választások előtt írt "programját", mindenki ezt ígéri, hogy rendbe teszi. Ez 1 nagy kamu.
Mindenkinél mást jelent a rendbetétel. A beteg, orvos, kórház, állam, biztosító érdekei elég eltérőek is lehetnek.
Mire bevezetnek egy változtatást, már teljesen másak is lehetnek az elvárások/lehetőségek.
Ezeket soha nem lehet rendbe tenni. Javítani lehet, kell is, hiszen van mindig min javítani, de ezek részletkérdések, amit esetleg csak hosszabb távon lehet megítélni.
Vannak dolgok, amik a saját elhatározásodtól függenek elsődlegesen, te vagy érte felelős.

Ekrü
2017.07.07. 14:50:31
Ezen érdemes (lenne) elgondolkodnod.

Nekem semmi bajom azzal, hogy nem értesz velem 1et.

blah 2017.07.07. 15:43:08

@G_Akos: javaslom nézegesd kicsit a költségvetéseket, minden évi fent van, aztán majd gondolkodj el azon milyen kevés adót fizetsz most. meg azon, hogy talán nem ártott volna továbbtanulni.

Netuddki. 2017.07.07. 15:46:50

@Kampfer: "Sok hibája és korrupciója mellett a fideszről lehet ma leginkább elmondani, hogy van víziójuk, van elképzelt jövőképük."

Micsoda B+? Diktatúra? Királyság? Ne röhögtess!
Te is valami fizetett tolvajfidesz troll lehetsz, ahogy lököd a fidesz agitpropot (mogtráncsok, ja), meg fikáűzod a többi pártot. Ugyanez folyik a közpénzen sikkasztott tolvajfidesz médiából is. Elmehetsz vele a picsába!

McZozo 2017.07.07. 15:47:11

@Kampfer: Most egyesevel nem mennek vegig cask annyit ragadnek ki mikor azt mondod most alacsonyabb a szemelyi jovedelemado mint elotte volt.
Na most elmondom neked en pont az a kereso voltam akit nagyon is jol erintett ez a jovedelemado csokkentes. De mar akkor se hittem benne mert tudtam hogy nagy hokusz pokusz kiralyunk amit az egyik kezevel ad azt a masikkal haromszor veszi el. Sorolhatnam hogy kozbe milyen adokat vezettek be es miket emeltek meg. Nettoba hidd el a honap vegen a fidesz alatt kevesebb maradt a tarcamban mint elotte hiaba let kevesebb a jovedelemadom. CSak a tobbi dologrol nem beszelunk es a buta ember nem vonja ossze mint pl a bank koltsegek emelkedese mert ugye beadtak a buta nepnek hogy azert a csunya liberalbolsevik nagtokes bankok a felelosek pedig a bank azert emelte meg mert az allam kulonadokat vetett ki ra. TEhat az is a mi adon volt cask nem kozvetlenul hanem kozvetetten. S aki ezeket nem tudja atlatni az vak.

1100011 2017.07.07. 15:47:27

@ÖLNÉK IS A VIKTORÉRT FÖLLEG LIPSIT:
És mit szólsz a végösszegben 200 milliárdnál drágább vizes vb-hez?

Tudod, a metró legalább évtizedekig használható lesz. Ez a vb meg csak a pánz elrablásáról szól, cserébe nem kap az ország semmit.

GyMasa 2017.07.07. 15:47:32

@MaxVal BircaMan HJCD:
...a jelenlegi geopolitikai ketrecünk....
Igen, es ebbol az egyetlen jarhato kiut az, amit csinalnak.
- Idehozni (elöször csak) az összeszerelö ipart
- hagyni (segiteni) a hazai tökes reteg kialakulasat. Befektetök es toke nelkül ugyanis nem fog kialakulni es megerosodni a hazai ipar.
Ugyanezt csinaltak a kistigrisek is 40-50 eve.
Akkor Delkorea egy lesajnalt, csicska ber-összeszerelö üzem volt.
De nem adtak fel, hanem fejlodtek, es mara mi is lett belölük!

6.Lenin 2017.07.07. 15:47:57

@Pop40:

Akkor fordítsuk meg a kérdést...
Mi a toszért kéne olyan idiótákra szavaznom, akiket ilyen szavazók támogatnának, mint te is?
Nyitott vagyok.

Gonda István 2017.07.07. 15:49:59

@blah: A Horn kormány nem rossz választás!
Az én sorrendem: legjobb a mostani, utána holtversenyben az első Orbán és a Horn. a mélypont a Medgyessy-Gyurcsány-féle. Az Antal kormányt nem sorolnám be, mert a rendszerváltás nem összehasonlítható a többi kormány feladatával.

Tom66 2017.07.07. 15:50:32

Jó volna már elrágni a korrupciós gumicsontot. Sajnos korrupció mindig is volt és ezután is lesz, ideológiáktól, politikai irányultságoktól függetlenül. Az agyon imádott EU is tele van pénzügyi botrányokkal, az Európa Tanácstól kezdve a multi cégekig. Az a különbség, hogy a jelenlegi kormány a lopások mellet épít is, szemben a Demszky érával. Az ellenzék egyik fő problémája az, hogy a történelem folyamán a balliberális kormányok a nemzeti érdekekkel szemben folyamatosan idegen érdekeket szolgálnak ki, a nemzeti szimbólumokat bagatellizálják és semmibe veszik.

Netuddki. 2017.07.07. 15:52:31

@Pop40: "Kedves posztoló, elkövetted azt a hibát, hogy logikai úton közelítesz meg egy hívő szektát."

Ez a lényeg! A tolvajfidesznek nincs több másfél millió drukkernél, ezek ha az orbán cigány gyerekeket eszik is rá szavaznak. Mindenkinek fel kell emelni jövőre a valagát és elhúzni szavazni! Különben a végeredmény borítékolható. Újabb tolvajfidesz "győzelem", aztán polgárháború. Mert az nem lehet, hogy ezek a tolvaj bűnözők tovább lopjanak. Nem leváltani kell őket, hanem lecsukni!
A kötéllaca nem téved amikor polgárháborút vizionál. Csak nem ősszel lesz, hanem jövő tavasszal.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 15:54:15

@GyMasa:

"Akkor Delkorea egy lesajnalt, csicska ber-összeszerelö üzem volt.
De nem adtak fel, hanem fejlodtek, es mara mi is lett belölük!"

Egész más helyzet az. Nem megismételhető.

Netuddki. 2017.07.07. 15:54:50

@6.Lenin: Ki a faszt érdekelsz, mocskos tolvaj fideszes! Arra szavazol akire akarsz!
Az én öregapám engem gyerekkoromban úgy tanított, hogy még egy doboz gyufát se szabad ellopni. A tiétek úgy látszik másképp nevelt benneteket börtöntöltelékek.

Bobby Newmark 2017.07.07. 15:54:51

@6.Lenin: Tudod mivel lehet rendbe tenni? Hogy amikor megszavazzák az éves költségvetést, akkor az "egészségügy" rubrikában háromszor nagyobb szám van.
Csak akkor az történik, hogy ezt a pénzt nem lehet ellopni, nem úgy, mint egy stadion vagy uszoda építésének árát. Mert az "orvosok és ápolók" az egy elég sok emberből álló csoport, nem pedig egy kiválasztott cég, akinek a haverunk a vezetője, és visszaadja haszna kétharmadát.

És te azoknak tapsolsz, akiknek mindennél fontosabb az, hogy a haverok zsebét kitömjék, ahelyett, hogy az országot javítanák. Ha 72 vagy, akkor ideje lenne meg is döglened már ahelyett, hogy az én jövőmet teszed tönkre az elbaszott baromságaiddal és ostobaságoddal.

McZozo 2017.07.07. 15:56:19

@Girhes Joe: Azert a makromutatokrol annyit hogy egyreszt nem vagyok meggyozve a valodisagukrol de tegyuk fel hogy igaz. Namarmost akkor is baromi nem mindegy hogy mibol jon ossze mert jelenleg az ugy ugy all hogy a fidesz letrehozott es hoz egy feudalis huberuri rendszert amit ok feltokesitenek iszonyatosan a lakossag ezen mondjuk 5% kapja meg a javak 90% at a fennmarado 95% meg sulyed lefele . Jelenleg Magyarorszag 4.5 million letminimum alatt elo orszaga ilyen rosszul meg a kadar rendszer alatt se elt az orszag. Tehat lehet mondani hogy milyen faszak a mutatok de et a huberuri 5% eri el es naluk is csapodik le mig a tobbi meg rabszolgalizalodik. Szal ha ettol jo nekunk Akko r megerdemli a nep.

legyetek 2017.07.07. 15:58:43

Ez egy tök normális szöveg, még akkor is, ha van benne egy kis álnaív felhang. Szívesen válaszolok a kérdésére:

Az emberek azért szavaznak a fideszre, mert a választási ígéreteiket sokkal inkább betartják. Nem a kocsmában veszik meg a szavazatokat, hanem kilóra fölvásárolnak 3-4 millió embert. Igen, fizetésemeléssel, munkalehetőséggel, CSOK-kal, rezsicsökkentéssel. További 3-4 millió ember ért egyet a fidesz politikájával migránskérdésben és kettős-állampolgárságban. Végül senki nem tagadja, hogy az ország makrogazdasági mutatói látványosan javultak. Minden lépésüket indokolják, elmagyarázzák és az egyszerű emberekkel is megpróbálják megértetni. Nem a belvárosi ficsúrok lenéző stílusában, ahogy azt korábban láttuk, hanem egyszerű, mindenki számára érthető tőmondatokban.

Hát ezért, nem másért.

Zsoltbacsi 2017.07.07. 15:58:46

@Bobby Newmark:

"Az gondolom az ilyen egybites fidesznyikeket nem zavarja, hogy alapvetően nem Fletó kúrta el a dolgot, hanem gazdasági világválság volt,"

2006ban milyen válság volt? Tudod, arra gondolok, amikor 10 százalékot ránkvertek a szlovákok, úgy hogy 10% volt a hiány. Tudod, arra gondolok, amikor mi voltunk a pannon puma, minket irigyelt az egész nyugat, 5 éves adócsökkentés, nem lesz gyógyszerfelírási díj, lassan mondom, hogy mindenki megértse nem lesz gázáremelés, le majd visszavitt áfa.....

GyMasa 2017.07.07. 15:59:28

@MaxVal BircaMan HJCD:
...Nem igaz. A magyar gazdaság profitja nyugtra megy, ez a fő ok a lemaradásra...
Nem ertem, hogy nem lehet ezt latni?
Mi abban az annyira nem megertheto, hogy adott egy multi, aki Magyarorszagon termeltet, mondjuk bizgentyut.
- Nemetorszagban ugyanezt a gyarat kb ugyanennyibe kerulne felepiteni.
- DE, Nemetorszagban Herr Schmidt havonta olyan 2000-2500 EUR-t hazavisz azutan, hogy egesz honapban bizgentyuket csavarozott ossze.
- Ugyanez a Multi Magyarorszagon, ugyanannak a bizgentyu-összecsavarozonak kifizet 150 000 HUF-t (az 500 EUR, csak, hogy konnyu legyen osszehasonlitani)
- A Magyar bizgentyunek tokeletesen ugyanolyan a minosege, mint a nemetnek, hiszen, gyakorlatilag ugyanazzal a technologiaval keszul.
- Nyilvan a bizgetyu-elosztasnak kicsivel magasabb a koltsege, Magyarorszagrol Europaba, de ez igazabol marginalis, mert a kamionokban siman elfer vagy 10 000 db bizgentyu.
- Tehat, a multinak MINDEN EGYES MAGYARORSZAGI alkalmazotton van havonta 2000 EUR haszna. Persze, ez nem olyan haszon, ami utan adozniuk kell, hiszen, nem aruforgalom, vagy penzmozgas altal keletkezik, hanem az orszag gyarmati soranak a lefolozesebol.
Tehat a multi oldalan ez egy sporolas.
Csak a nagysagrendek erzekeltetese vegett, ez ugye 24000 EUR-t (7,44 millio HUF) jelent TISZTAN minden egyes magyar munkavallalo utan, minden egyes evben.
1000 munkavallalonal ez evente 24 millio EUR (7,44 milliard HUF)
Es, ez csak az az osszeg, amit netto fizeteskent nem adnak oda a melosoknak.

1100011 2017.07.07. 16:00:10

A Fidesz leváltására EGYETLEN esély van, amit már megfogalmazott Gyurcsány meg Botka is: a teljes ellenzéknek össze kell fognia.
Gyurcsány és Botka álláspontjával szemben viszont csakis úgy, hogy ebbe a Jobbikot is beleveszik.
Különben esélytelen.

Valamint ha arra biztatják a szavazókat, hogy MINDENKI menjen el, mert a Fidesz-birkák mind elmennek, viszont a létszámuk 1998 óta ugyanannyi, illetve mostanában egy kicsit csökkent, kb. 1,7 millió agyatlan birka. Szóval meg lehet őket verni, de csak kossuthi alapon: mindnyájunknak el kell menni. Szavazni.

Aztán felállítani egy kormányt azzal a céllal, hogy a teljes orbáni rablóbandát (Orbán, Habony, Rogán, Lázár, Pintér stb.) mind egy szálig életfogytiglanra becsukni, teljes családi vagyonelkobzás mellett (szülők, gyerekek, gyerekek családjai, unokák, unokatestvérek vagyonát mind), a Tákolmányt eltörölni, az AB-t feloszlatni, és minden 2010 óta hozott 2/3-os törvényt törölni.
Aztán ez a kormány feloszlatná magát, és lehetne tartani egy normális választást.

1100011 2017.07.07. 16:01:33

@Gonda István:
Horn tényleg nem volt rossz, de a Fidesz minden eddigi kormánya az ország legszarabb kormánya volt.

1100011 2017.07.07. 16:02:55

@6.Lenin:
"72 múltam."
Ja, akkor ez már az aggkori demencia tünete, amiket összeírogatsz.
Így már érthető.

6.Lenin 2017.07.07. 16:03:27

@Bobby Newmark:

"Ha 72 vagy, akkor ideje lenne meg is döglened már ahelyett, hogy az én jövőmet teszed tönkre az elbaszott baromságaiddal és ostobaságoddal. "

Én megoldottam mindig a saját problémáimat, miért kéne törődnöm egy magatehetetlen fasszal is?
Segíts magadon, és...
Jól gondoltam, hogy nem értesz az egészből semmit.

Netuddki. 2017.07.07. 16:04:14

@1100011: Tudok egy jobbat! A teljes tolvajfideszes vezérkart lecsukni, még a választások előtt! Voálá!

Teljesen mindegy mi lesz jövőre a választások kimenetele, a tolvajoknak akkor is a börtönben a helyük, ha meg is "nyerik" a választásokat! Akkor már jobb lenne előtte mint utána.

NBarbieReloaded 2017.07.07. 16:04:36

@6.Lenin: Unalmas ez a nagykepuseged. Es a hazugsagoddal ellentetben nem valaszoltad meg a kerdest. Azt, irtad, hogy nem valaszolsz, mert ugysem ertenek meg, es azota is ezt mantrazod.
Igy konnyu. En is gondoltam valamire, de nem mondom meg mire, talald ki. Nem tudod? Jaj de buta vagy. :)

6.Lenin 2017.07.07. 16:06:45

@1100011:

Neked is kösz.
Te biztos, hogy nem lehetsz alternatíva a Fidesszel szemben.
Te is pont azt igazolod, amit kezdetben írtam.

Kampfer 2017.07.07. 16:07:46

@Bobby Newmark: Ki mondta, hogy elhiszem??? Amit a saját életemen, a saját bőrömön és pénztárcámon tapasztalok, azt viszont érzem és mérlegelhetem. Ez szerintem nem bonyolult. És elhiszem neked azt is, hogy '10 előtt kevesebbet loptak. Lehet! És mégis '10 előtt adóztam 36%-ot szuperbruttósítva és tolták ezerrel a pénzt a cigányoknak (is)! Persze vannak, akik szerint ez kevésbé ártalmas, kevéssé bűn. Az ő dolguk. Ahogy az meg a tiéd, hogy milyen seggbe milyen fejet képzelsz, a te dolgod! Amíg ezért nem akarsz felelősségre vonni, nem akarod bűnnek beállítani, addig teszek rá!

@NBarbieReloaded: Alapvető célokat írtam, a részletek és konkrétumok a hírekben.

Népesedéspolitika: gyes mellett is lehetőség dolgozni, bölcsődei férőhelyek létrehozása (legalább elindult), családi adópolitika, gyermekek után járó adó- és járulékkedvezmények, ingyenes iskolai étkeztetés, egyre szélesebb körnek ingyenes tankönyvek, gyermekvállalás ösztönzése, sajnos eléggé félresikerült szemléletformálás (de legalább megpróbálták)
Alapvetés, hogy nem a migri kell megoldja a népesedést, hanem a magyarság!

Bevándorláspolitika: figyelj! Kötvényest te egy darabot nem fogsz találni az országban, mert azok fizikailag nincsenek és sosem voltak itt!!! A magyarországi tartózkodást igazoló PAPÍROK miatt veszik a kötvényt, nem azért, mert itt akarnak élni! Továbbá az is egyértelmű, hogy nem a kötvényes fogja teleszarni a parkolót és nem a kötvényes fog százasával randalírozni és követ csókolgatni naponta ötször a téren! De ezt szerintem te is tudod! Egyébként egyetértünk, azoknak sem kell itt lenniük, bár én inkább a fizetett hozamok miatt vagyok pipás, mintsem amiatt, hogy ezek itt héderelnek az országban! Nincsenek itt, nem is voltak.

Hazai ipar: szerintem a mostani fejlesztéseket ne is akarjuk hasonlítani a '10 előttiekhez! Sem minőségben, sem mennyiségben! De: hazai vagongyártás, hazai buszgyártás, szolgáltatók hazai megrendeléseinek priorizálása, hazai villamosgyártás újraindításának legalább a fölvetése, hazai beszállítók priorizálása...

Infrastuktúra: leginkább a közlekedésre és közművekre értettem. Útépítések, víz-csatornahálózat fejlesztése (sajnos többször is kérdőjeles kivitelezéssel), ipari parkok fejlesztése. Természetesen az állami feladatkört értettem, lakáspiac nyilván magánszféra. De ide érthető pl. az is, hogy gázüzemű busszal utazok minden nap és nem 'B'-s rendszámú IK-420-assal!

Védelempolitika: tudod, legalább ötlet és retorika szintjén fölvetettek valamit, amiért 10 éve csak nácizás és irredentázás lett volna (és volt is) a válasz! A tartalékos állomány bővítése, a hazai lőszergyártás felemlegetése, a hazai páncélautók beszerzésének az ötlete is színtiszta fasizmus lett volna (és volt is) '10 előtt! Hogy mi valósul meg, az majd kiderül, hogy mekkora lesz a létszám, az kiderül, de az tény, hogy legalább ötletük és elképzelésük van, ellentétben BÁRMELYIK ellenzéki erővel!
A 'natozás' és 'uniózás' és 'közösözés' az csak lózunk, üres frázis! A legyen hazai gyártás, vegyünk hazai páncélost és legyen többezer tartalékos pedig koncepció (a.k.a.: jövőkép)!

Pénzügypolitika: nos, legalább retorika szintjén csökkenteni akarják az adósságot (sajnos nem sikerül, nominálisan növekszik, gdp-arányosan csökken picit). Ez nem új. Adósság mindig is volt, lesz is, mai ellenzékiek elég szépen tettek már róla! De ma legalább arra figyelnek hogy a devizaadósság aránya 24% alá került! Továbbá a hazai állampapírpiacot föllendítették, a jegybank végre nem a gazdaságpolitika ellen dolgozik! Sanszos, hogy ezután is el fognak síbolni pénzeket. Ez nem új. A víz meg nedves... Az összkép azért picit más. És most 15%-ot adózom, nem 36%-ot szuperbruttósítva!

Néhány nagyvonalakban említett 'konkrétum' után azt hiszem, hogy a migrikérdés megítélésében egyáltalán nem értünk egyet, ezért a kormány megítélése is más a részünkről! Számomra fontos, hogy ide egy se jöjjön be! Hogy így lesz-e, azt nem tudom, de ha bármely ellenzéki volna a nyerő, szerintem sokkal nagyobb eséllyel kezdenének ide önteni és engedni is migriket! Ennyit nekem nem ér, hogy egy másik erő lopjon kevesebbet a sajátjainak!

Figyelj, Barbi! Nekem ne nagyon simicskázz, épp eléggé rálátok/ráláttam a jobbik belső viszonyaira! És itt nem simicskáról és a vonáról van szó! Az csak a felszín! A lényeg az, amit leírtam. Hogy erről te mit gondolsz, vagy mi mögött sejtesz propagandát, az számomra lényegtelen! Te úgy szavazol, ahogy akarsz. És mindenki más is. A lényeg majd az lesz, hogy kire és mennyien!
Kamp.

Pop40 2017.07.07. 16:10:25

@6.Lenin:

Összekeversz valamelyik fidesz-központból kivezényelt narancstrollal, én nem téríteni járok ide.

Ha neked megfelel a vajda maffiaállama, szavazz arra.

Kampfer 2017.07.07. 16:11:45

@moloy: Pfff... Üsd be a telódba a nullával való osztást! :-) Nekem az android azt írja, hogy nullával nem lehet osztani. A régi C-64 errort írt ki. De matekórán azt tanultuk, hogy a nullával való osztás nem értelmezhető! :-) Ennyit a matekról...
Üdv!
Kamp.

G_Akos 2017.07.07. 16:12:18

@blah: Kedves Blah, köszönöm szépen elvagyok a végzettségemmel és megnéztem az adóimat... Lényegesen többet keresek mint az előző kormányok alatt és lényegesen kevesebbet adózom. Ki is tudom számolni ... mert valami ilyesmit taultam annó.. amikor tovább tanultam. Lehet persze személyeskedni, hiszen egyszerűbb mint tényeket felvezetni... De te biztosan tudod a tutit, szóval kérdezlek: Jövőre a szavazáson kire is tegyem az X et aki grantáltan jobban vezeti az országot mint a jelenlegi kormány.

6.Lenin 2017.07.07. 16:13:23

@NBarbieReloaded:

Nem érted még most sem.

Ekrü
2017.07.07. 14:50:31

Ő leírta, én feleslegesnek tartottam. Ezt igazoljátok azóta is. Én tudtam előre.
Ha nem így lenne, nagy bajban lennék, mert kellene keresnem mást, akikre szívesen szavaznék.

alfacharlybravo 2017.07.07. 16:14:33

@Bobby Newmark: Mint a tudományos szocializmusban ezt nem kell bizonyítani ezt a vak is látja?
Tudom ti vagytok a nép látom, csak melyik is pontosan? Amúgy meggyőztél, hogy szörnyűség lenne ha ti a hatalomra kerülnétek. A népbíróságok hozzátok képest a jogállam quintesszenciája lenne. Köszi a 2/3 -t vagy a 3/4 -t. Ilyen nyílt fenyegetőzés esetén akinek még voltak kételyei azok is meg lettek győzve. Amúgy van rátok két szó "Idióta terrorista".

Kampfer 2017.07.07. 16:16:11

@Netuddki.: Mondanám, hogy nem érdeme foglalkozni veled, de azért egy picit mégis:

Nagyjából a telivágott qrvaanyád! Kb. ennyire vagy érdemes!
Üdv: Kamp.
- IGNORE -

polpetti 2017.07.07. 16:16:37

"Kell nekem egy fideszes aki elmagyarázza érvekkel, miért fog erre a kupacra szavazni".

Kell nekem egy ellenzéki, aki elmagyarázza érvekkel, miért fog arra a kupacra szavazni. Ez fordítva is igaz kérdés.

6.Lenin 2017.07.07. 16:18:24

@Pop40:

Nem is ilyesmire gondoltam én sem. Olvasom amiket írsz, és ez megerősít abban, hogy jó döntés volt/lesz a Fideszre szavaznom.
Ebben viszont jó irányba térítettél.

GyMasa 2017.07.07. 16:18:46

@5perc:
...Helyesen így írd:
"Hat, ha igy latod...".
Nem csak neked valaszoltam :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 16:22:25

@NBarbieReloaded: ايمثكمطشطثثححبنرضحث ص ث δφτφγξξφφ

BiG74 Bodri 2017.07.07. 16:22:51

Nem értem!
Ki, miért szavaz a fityiszre, az pont annyira az ő dolga, mint a többi nem fityiszre szavazó emberkének a saját elhatározása. Lehet köpködni egymást, csak kurvára felesleges dolog. Van ma Magyarországon annyi fityiszt utáló ember, hogy a megszólításukkal a fityisz és zseniális lopbánunk örökre eltűnne a porondról. Ráadásul 7 éve ilyen közel soha nem volt még a lehetőség erre.

GyMasa 2017.07.07. 16:22:54

@Bobby Newmark:
...Az gondolom az ilyen egybites fidesznyikeket nem zavarja, hogy alapvetően nem Fletó kúrta el a dolgot, hanem gazdasági világválság volt,..
Gondolom, az meg etegd nem zavar, hogy Fleto 2004-ben kerult hatalomra, es 2008-ra mar sikerult megduplaznia az allamadossagot. A hudemekkora gazdasagi pezsges kozepette is.
A szar csak azutan jott, amikor a magas adossagrata miatt megugrott az orszag CDS-e, es csak nagyon dragan lehetett volna tovabbi hitelekhez jutni.
AZ, ha nem akkor, de mostanra egeszen biztosan a Görög klubba vitte volna az orszagot.
Tehat, de FLETO toszta el.

Bobby Newmark 2017.07.07. 16:23:13

@alfacharlybravo: Igen, annyiból igazad van, hogy a népbíróságok egy picit sem demokratikusak. Ezért kibaszottul kontraproduktív így sárba taposni a demokráciát, ahogy a Fidesz teszi, mert ha elérik, hogy tényleg semmiféle módon nem lehet demokratikusan leváltani őket, akkor nem leváltva lesznek, hanem kinyírva a gecibe, családostul.
És akkor a hozzád hasonló behódoló kiszolgálószemélyzet sem ússza meg.

Kampfer 2017.07.07. 16:24:15

@McZozo: Üdv!

Ami alapvetés volt a fidesz részéről, hogy ők a fogyasztási jellegű adózás felé akartak elmenni. Hogy ez jó vagy rossz, mindenki eldöntheti magában, én mindkét oldal által felvonultatott pénzügyi és szociológus 'szakértők' véleményét hallottam ezerszám pro és kontra. Ami számomra tény, az az, hogy a munkabéremet sújtó adók és járulékok összege csökkent. Érdekképviselőként a legutóbbi járulékcsökkentések hatásait is érzékeltem, mikor bért tárgyaltunk a vezetéssel, illetve a szövetségtől kapott információk is kedvező hatást erősítettek meg. Persze régiótól is függött ennek a hatásnak a mértéke, ez is tény!
Ami a többi költséget illeti, tudod azokba ha minimálisan is, de már bele tudsz szólni. Banki és telefonköltségeket optimalizálni tudtam, a pénzhasználati szokásaimon változtattam, szerződéseket szüntettem meg és kötöttem újra. Illetve a közműszámlákon is látok változásokat. Van, amin nem tudsz változtatni, míg van, amin sokat! Okiratokkal kapcsolatos költségeim és a ráfordított időm pl. a töredéke a 2004-ben és 2007-ben tapasztaltakhoz képest. Ingatlan eladással, örökléssel kapcsolatos tapasztalataim 2013-2016 időszak alatt is alapvetően pozitívak voltak. Vagyis, ha a kiadási oldalt nézem, szerintem ott is sokkal árnyaltabb a kép, mint ahogy azt elsőre próbálod érzékeltetni. Mondom ezt úgy, hogy sosem támogattam szavazatommal ezt a kormányt!
Üdv: Kamp.

Nevoeiro66 2017.07.07. 16:25:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Tényleg nem. Ők csak simán átbasztak mindenkit aki élt és mozgott. Ja és neki köszönheted ovi kétharmadát.

Bobby Newmark 2017.07.07. 16:26:08

@alfacharlybravo: Ja, meg tudom a másik szót is, amivel szerettetek dobálózni: ellenforradalmár.

GyMasa 2017.07.07. 16:27:06

@MaxVal BircaMan HJCD:
...Egész más helyzet az. Nem megismételhető....
Nem azt mondtam, hogy meg kell ismetelni, hanem, hogy ok is igy kezdtek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 16:27:23

@Zsoltbacsi:
Államadósság
2010 május 19330 milliárd
2017 május 25800 milliárd. Közben eltűnt 3000 milliárd manyup, 3000 milliárd valutatartalék.

2010 május euró 265 forint
2017 május euró 310 forint

Netuddki. 2017.07.07. 16:27:56

@Kampfer: "Nagyjából a telivágott qrvaanyád! Kb. ennyire vagy érdemes!"

Azért csak kibújt a batyuból az igazi tolvajfidesztroll. Muhaha!

NBarbieReloaded 2017.07.07. 16:29:23

@GyMasa: "Es, szinte azonnal igazoltad is a mondanivalojat ezzel a cseppet sem elfogult, es intelligens valasszal.
Igaza volt, tenyleg nem ertened meg, mivel nem is akarod!
Akkor miert mondja el? "

A problema annyi, hogy nincs mondanivaloja. Mantrazza itt, hogy ugyse ertenenk meg az o okait, es kesz.
Egyetert azokkal a hozzaszolokkal akiknek, annyi a mondandoja, hogy azert szavaz a fideszre, mert a ballib partok es szavazoik hulyek, meg csak a fideszt szapuljak, de mikor en ugyanezt elmondom neki, akkor megint azzal jon, hogy nem ertettem meg.
De azert nem mondja el, hogy akkor vegulis mi az oka, nyilvan mert igy mindenre ra lehet fogni, hogy meg mindig nem ertette meg.

De vegulis mindegy is, ertelmes embernel az nem indok, hogy azert szavazok tolvajokra, mert a masik oldal egy resze hulye. Felesleges is lenne vedeni a vedhetetlent.

Amugy csak mellekesen, a fidesz es tabora nem ugyanezt csinalta, mikor ok voltak ellenzekben? Semmi program, semmi konkret lepesek, csak barmit csinalt az akkor epp kormanyzo baloldal, az minden rossz, es a szavazoik hulyek.
En emlekszem erre is.
Es o bevallasa szerint megis a fideszre szavazott, holott ugyanazt csinaltak, mint most a ballib oldal.
Szoval lehet itt nagykepuskodni az ugyse ertened meg dumaval, de a lenyeg, hogy nincs mit megerteni, illetve, hogy a napnal vilagosabb, hogy mit is nem akarodzik neki leirni.

Netuddki. 2017.07.07. 16:29:46

@polpetti: "Kell nekem egy ellenzéki, aki elmagyarázza érvekkel, miért fog arra a kupacra szavazni."

Ezerszer el lett mondva. A tolvaj bűnözőknek a börtönben a helyük. Arra szavazok akik a programjuk szerint lecsukják ezt a mocsok tolvaj bandát. Amire egyre több a jelentkező, úgyhogy örüljetek tolvajfidesz trollok!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 16:29:54

@Netuddki.: Beszélj meg vele egy találkát az Őrsön. Ha meglátja hogy 70 kilónál nehezebb és 170 centinél magasabb vagy, akkor elfut. Amikor engem meglátott, akkor a NASA jött a szabadalomért hogy tud ennyire gyorsulni.

Gonda István 2017.07.07. 16:30:21

@1100011: Talán mégse lehetett a legszarabb kormány, ha az emberek már háromszor megválasztották Viktort miniszterelnöknek.

GyMasa 2017.07.07. 16:30:32

@1100011:
...Aztán ez a kormány feloszlatná magát, és lehetne tartani egy normális választást...
Haver, te aztan a tolerans demokrata mintapeldanya vagy!

legyetek 2017.07.07. 16:30:49

@Bobby Newmark: Na, most akkor képzeld el, hogy megvalósul a liberálisok nagy álma, az egészségügy magánkézbeadása. Ugyanúgy, ahogy a garantált tőkearányos nyereségű (9%!) közműszolgáltatás, vagy a garantált állami kiegészítésű magánnyugdíj megvalósult. (Ez volt a buli, nem a kispályás Rogán Lőrinc.)

Nevoeiro66 2017.07.07. 16:32:54

@Netuddki.: Persze, aztán ki fog neked polgárháborúzni? A dk-s nyuggersereg, vagy a ballib homokoshorda?

muszaka 2017.07.07. 16:33:18

Nem olvastam végig az összes hsz-t, nézzétek el nekem. És emiatt nem is biztos, hogy újat mondok, de nem is célom amúgy se. A rizsát félretéve és a lényegre fókuszálva a véleményem:
Egyfelől, tényleg nincs alternatíva, azzal engem se győzne meg egy ellenzéki párt sem, hogy arra építi a politikáját, hogy a másik nem túl népszerű húzását próbálja a maga előnyévé kovácsolni. Példa: a kormány nem akar migránsokat az országba beengedni, mire az ellenzéki párt azt nyomja, hogy öleljük őket keblünkre.
Másfelől az ilyen Momentumos suhancok, vagy akármelyik hirtelen fellángoló arcok 1-2 napi hírnévre tudnak csak az akcióikkal a címlapokra kerülni. Ebben látnám a jelenlegi kormány leváltásának lehetőségét, de sajnos egy fecske nem csinál nyarat. Nagyon sok olyan (értelmes és jövőképpel rendelkező) fiatal kéne, akikben megvan a tenni akarás és a kitartás. Mert csak a szaron át való gázolással lehet feljebb törni, mert ott fogják ocsmányabbnál ocsmányabb rágalmakkal illetni őket a kormánypártiak és az ellenzékiek is, ahol tudják, ahol érik. A leggyerekesebb módon is. És ha nincs kitartás, és süket fül az ilyen szidalmakra, akkor kár is azért az 5 perc rivaldafényért, mert örökre megbélyegzik: ő volt az, aki 5 éve próbálkozott, és a lelkesedése páratlan volt, de 2 hónap alatt úgy eltaposták, mint egy legyet. És minthogy élni, előrébb jutni akarnak ezek a fiatalok, nem engedheti meg maguknak a lázadást, mert akár a munkahelyükbe is kerülhet. Egy rebellis fiatalt elhajtanak, hogy nehogy már miatta rossz fény vetüljön a munkahelyére. Ha még ezek ellenére is kitartó, akkor itt jön még egy nagy probléma. Mégpedig az, hogy mi lenne, ha a hatalom mégis a kezükbe kerülne? Milyen politikai és gazdasági programjuk legyen? Mert ép kéz-láb ötletekkel senki nem rukkol elő. Ha meg hatalomra kerülne ténylegesen, akkor miként lehetne kiirtani azt a gyomot, ami a jelen kormányok alatt minden zegzugba megvetette a lábát? Unom már, hogy a rokon-rokonai kerülnek a mézesbödön mellé, nem számít, hogy ért-e hozzá. Lopjá', adjá" belőle, oszt jól megleszünk így. És ezen a mentalitáson nőttünk fel, mi fiatalok, mert anyáink,apáink megmondták, hogy tisztességesen nem lehet jómódra szert tenni. Amíg nem fog ez a szemlélet eltűnni, addig nem lesz jobb, csak a remény marad, hogy tényleg nem akarja kilopni a szemünket a következő kormány, és érzi belül,hogy van olyan, hogy elég. És az olyan inaktívak, mint én is (bár inkább szégyen, hogy felelős vagyok a döntésemért és a nem döntésemért is), inkább nem szavaz, mert nem is tudja, mi a kisebb rossz, csak magában forrong, mert félti a megélhetését. Vagy becsukja a szemét, és az utolsó vasából lelép külföldre boldogulni.

vakapad 2017.07.07. 16:36:10

@GyMasa:

1./ "Fletó" 60 %-kal vette át az államadósságot Medgyessytől, és a világválság előtt az 65 % volt.
2.! A kormányváltáskor az államadósság 80,4 % volt.
3./ A zemútnyócévesek hagytak a fiókban Orbánnak 38 milliárd EUR MNB devizatartalékot (ma már csak 24 milliárd, a különbség 4200 milliárd HUF, az akkori GDP 14 %-a), 3000 milliárd MANYUP pénzt (az akkori GDP 10 %-a), Orbánnak nem kellett már fizetni a MANYUP kiegészítő összegeket (6 év alatt 1800 milliárd, a GDP 6 %-a), és gyurcsány volt az, aki biztosította, hogy a 2007 -2013 évek időszakára az EU évi 1000 milliárd támogatást adjon.
4./ A fenti összegek Orbán regnálása alatt eltűntek a fiókból, ugyanakkor az adósságunk csk 6 %-kal csökkent (6 év alatt!!!)

Ha valaki nem csak hogy dilettáns, de még az adatokat se ismeri, inkább ne szóljon hozzá.

Netuddki. 2017.07.07. 16:36:59

@Nevoeiro66: A helyedben azért nem bíznék annyira, hogy megúszom. Főleg ha szerepelsz bizonyos kifizetési listán...

vakapad 2017.07.07. 16:38:19

@muszaka:

Legfeljebb rád se számíthatunk, oszt annyi.

GyMasa 2017.07.07. 16:39:25

@Bobby Newmark:
...Igen, annyiból igazad van, hogy a népbíróságok egy picit sem demokratikusak. ....
Hat, ha ennyire felted a demokraciat, akkor javaslom, hogy beszelgessel el nehany Török emberrel.
Aztan kerdezd meg tölük, hogy mi a velemenyuk a magyar diktaturarol.
Szerintem erdekes dolgokat fognak neked meselni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 16:40:39

@muszaka: "És ezen a mentalitáson nőttünk fel, mi fiatalok, mert anyáink,apáink megmondták, hogy tisztességesen nem lehet jómódra szert tenni."

" Kopjáss Istvánt váratlanul kinevezik főügyésznek. Megválasztása azért meglepő, mert Makrócz a város kiskirálya, s egyben igen jó cimborája a helyi vezetőknek. Felesége, Line is elcsodálkozik ezen, de nem is firtatja, hogy miért pont férjét választották meg. Kopjáss elmondja feleségének, hogy valójában Makróczy elszólta magát: zsé, vé. Ez pedig egyet jelentett: „zsebre váglak”. Mindenkinek ezt mondogatta, miközben üdvözölte az embereket, ezt megtudván a közgyűlés nem Makróczyt, hanem Kopjáss Istvánt nevezte ki főügyésznek.

Kopjáss ahogyan nézegeti az aktákat, s az ügyeket, egyre inkább rájön, hogy mindenhol jelen van a korrupció. A hír, hogy főügyész, minden kedves ismert és eddig ismeretlen rokonhoz is eljut, akik most pénzt kérnek tőle. Minden rokona csak ezért keresi meg, és kínál fel különböző üzleti lehetőségeket – Berci bácsi is csak Kopjáss pénzére pályázik. Nem véletlenül, hiszen ha valakinek hirtelen felviszi az Isten a dolgát, akkor minden létező és nem létező rokon jelentkezik, hogy pénzre van szüksége – rokonok között pedig úgy illik, hogy segítik egymást. Kopjáss számára megvételre ajánlják fel a Boronkay-villát, méghozzá alacsony áron.

Kardics bácsi, a helyi takarékpénztár igazgatója is közli, hogy ők ketten végül is rokonok, s ennek mentén rá akarja venni őt, hogy segítsen a Sertéstenyésztő üzemet újraindítani. Kopjáss utánanéz az ügynek, s óriási csalásokat fedez fel. Rendet akar teremteni. A Sertéstenyésztő ügyeit kezdi tisztán látni, s úgy érzi, végre győzhet, elérheti minden célját, mert a kezében van mind a polgármester, mind Kardics bácsi. Közben igyekszik az összes rokonnak valamilyen állást szerezni.

Boronkay búcsúestélyén vesznek részt feleségével, amikor hazafelé menet észreveszi, hogy a Városházán ég a villany a polgármester szobájában, de ekkor még nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek. Másnap bemegy dolgozni, s látja, hogy felforgatták a Sertéstenyésztő aktáit, s minden bizonyítékot, amit idáig megszerzett, eltüntettek.

Bemegy a polgármesterhez, mert feljelentést akar tenni, de a polgármester kineveti, és elmagyarázza a főügyésznek, hogy ő azért töltheti be ezt a posztot hosszú idő óta, mert bár segítette a rokonait, soha egyiknek sem szerzett állást a városnál. Kiderül, hogy Berci bácsi, tulajdon nagybátyja is átverte Kopjásst.

Úgy érzi elveszett, s letaglózva hagyja el a polgármester szobáját. Nemsokára jön a hír, hogy Kopjáss pisztollyal öngyilkosságot kísérelt meg. A polgármester, s Kardics bácsi is azonnal intézkednek, hiszen a város legbecsesebb emberéről van szó, akinek életéért mindent meg kell tenni."

6.Lenin 2017.07.07. 16:40:42

@muszaka:

"Vagy becsukja a szemét, és az utolsó vasából lelép külföldre boldogulni. "

Gyenge önfelmentés.

Nagyon sokan kint aztán szépen becsukják a szemüket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 16:43:04

@vakapad: A GDP arányos adósságunk csökkent. Mind a bruttó, mind a nettó adósságunk durván nőtt. A GDP arányos adósságot is vitatja az EUROSTAT, mert az állami Eximbank 600 milliárdos adóssága nincs benne.

Netuddki. 2017.07.07. 16:43:30

@muszaka: "Példa: a kormány nem akar migránsokat az országba beengedni, mire az ellenzéki párt azt nyomja, hogy öleljük őket keblünkre."

Valóban, ez a tolvajfidesz adu ásza, az agitpropjának a koronája. Ami gyakorlatilag ordas nagy hazugság. Senki nem akarja a migráncsokat a kebelére ölelni. Találj ki más indokot, mert ezzel csak egy tolvajfidesz agitprop által megvezetett hülyének állítod be magad. vagy csak magad is az agitpropjukat terjeszted.

A Momentumosok meg megmondták mikor lesz programjuk. Tessék szépen türelemmel kivárni! Addig fél lábon is kibírod.
Az, meg hogy a tolvaj banda mit hazudozik össze róluk, kit érdekel? Minél ordasabbakat hazudnak, az azt jelenti egyre inkább tartanak tőlük. Ennyi.

6.Lenin 2017.07.07. 16:43:37

@vakapad:

Ezt nagyon tisztán látod.

NBarbieReloaded 2017.07.07. 16:48:29

@Kampfer: Nem erted a lenyeget. Az osszes erintett temaban elmondhato, hogy a magyar gazdasag teljesitokepessegehez kepest apropenzekrol beszelgetunk. Innen kivesznek 20 forintot, orulsz neki, a masik intezkedessel meg vissza is veszik, de azt mar nem latod, vagy nem akarod.
Ezert mondtam, hogy az eg vilagon semmi, minosegi, nagy volumenu valtozas, elorehaladas nem tortent 7 ev alatt. Egyik, az orszagot sulyosan erinto kerdesben sincs lenyegi valtozas. De te meg akarod magyarazni, hogy de, igen. 7 ev utan meg mindig te is csak koncepciokrol meg tervekrol beszelsz. Nem erzed mennyire gaz is ez?
Sok sikert, de ne az en hibam legyen mar, hogy meseknek, meg nem alatamasztott propagandanak nem hiszek. Ahogy 7 ev kormanyzas utan, a majd persze meg csak ez utan jovo terveknek sem.

Irja itt masik fideszes, hogy na o azert szavaz rajuk, mert o a penztarcajan, a fizetesen erzi a valtozast. Aha. Mert nem latja, hogy porhintest vett be. Mert biztos vagyok benne, hogy ismet csak par ezerrol/par szazalekrol beszelgetunk, Amit szepen kivesznek a masik zsebebol. Es ez nem hit kerdese, csak meg kell nezni a koltsegvetesi szamokat. A lakossagi adokbol varhato bevetel folyamatosan no. Akkor mirol beszelunk?
Ez a fidesz taktikaja. Egy kis apropenzt adunk ennek a retegnek is, egy kicsit annak is (majd ugyis visszavesszuk mas adok formajaban), hadd oruljon, persze tudatositjuk is bennuk a csapbol is folyo kormanypropagandaval, hogy azt bizony a fidesznek koszonheti, mi meg kozbe semmi erdemit nem csinalunk, sot meg a szemuket is kilopjuk, ez a sok okos meg meg tapsol is nekunk.

Az meg erdekelne, hogy honnan is latsz te ra a Jobbik belso viszonyaira, mikor bevallottan evtizedek ota fideszes vagy? Es mik is ezek pontosan, vilagositsd mar fel a jonepet, ha mar ilyen jol ertesult vagy?

1100011 2017.07.07. 16:49:24

@6.Lenin:
Egyre jobban hatalmasodik el rajtad az aggkori elhülyülés. Hozzászólásról hozzászólásra.

1100011 2017.07.07. 16:51:40

@Kampfer:
"és tolták ezerrel a pénzt a cigányoknak"
Hány milliárdot is sikkasztott el Farkas Flórián az elmúlt 3 évben?
Leverték rajta?
Börtönben van?

6.Lenin 2017.07.07. 16:53:02

@1100011:

Ilyenkor valamid bizseregni kezd? Ilyen kevéssel is beéred?
Ennyire sivár az életed?
Miben segíthetnék? Próbáltál már kitörni a jelenlegi környezetedből?

1100011 2017.07.07. 16:53:19

@moloy:
Hát a matektudásodra ne vágj fel...

1100011 2017.07.07. 16:54:06

@6.Lenin:
Mondom én, látszik rajtad az aggkori elhülyülés.
Minden hozzászólásodból.

alfacharlybravo 2017.07.07. 16:57:11

@Bobby Newmark: Hamburg lángokban áll! Bástya elvtárs ne fenyegetődsz ki tudja mit hoz a jövő.

1100011 2017.07.07. 16:57:43

@Gonda István:
Ezért nem volna szabad a hozzád hasonló hülyéknek szavazati jogot adni.

GyMasa 2017.07.07. 16:58:04

@vakapad:
...1./ "Fletó" 60 %-kal vette át az államadósságot Medgyessytől, és a világválság előtt az 65 % volt...
Igen, es 2009-ben is ment a mahtrazas, hogy "Magyarorszagra ez a valsag nem fog begyuruzni"
Aztan megis pofancsapott minket...
...2.! A kormányváltáskor az államadósság 80,4 % volt....
Tehat 60%-rol felvitte 80%-ra. Ugye ez nem az Orban kormany hibaja?
...3./ A zemútnyócévesek hagytak a fiókban Orbánnak 38 milliárd EUR MNB devizatartalékot (ma már csak 24 milliárd, a különbség 4200 milliárd HUF, az akkori GDP 14 %-a),...
Es megsem meg tonkre bele az orszag, hogy lecsokkent.
.... 3000 milliárd MANYUP pénzt (az akkori GDP 10 %-a), ...
Igen, az egy kivalo dolog (LETT VOLNA) csak eppen azzal is a tipikus balliberalis szarsag tortent, azaz kiloptak az emberek szemet.
Tudod, en nem engedtem, hogy elvegyek a penzemet!
Erre mindenkinek megvolt a lehetosege.
Azon felul az is igen erdekes, hoyg az einstand elott jo ev volt, amikor nem fogyott el tobb penz a szamlamrol, mint amit (nem kevese) atutaltak ra evente.
Azota csak a minimumot fizetem, es megis 10% korul van evente a gyarapodas.
Ja, ha nem 9,5% eves kezelesi koltseg van, akkor marad nekem is?
Azt nyugodtan kijelenthetjuk, hogy a MANYUP rendszer egy elbaszott szar penzszivattyu volt.
Es a nyeresegessegi adatait nezve nem volt kar erte, hogy megszuntettek.
Mondjuk azert haragszom, amiert a beigert egyeni szamlakrol mar nincs szo!
...Orbánnak nem kellett már fizetni a MANYUP kiegészítő összegeket (6 év alatt 1800 milliárd, a GDP 6 %-a),...
Mondom en, hogy egy elbaszott penzszivattyu volt, amit felszamoltak, es akiknek volt kitartasa, azkonak most egy jo rendszere van.
...és gyurcsány volt az, aki biztosította, hogy a 2007 -2013 évek időszakára az EU évi 1000 milliárd támogatást adjon...
AZt nem az EU biztositotta veletlenul?
Nem ugy volt, hogy azok a penzek jarnak nekunk?
...4./ A fenti összegek Orbán regnálása alatt eltűntek a fiókból, ugyanakkor az adósságunk csk 6 %-kal csökkent (6 év alatt!!!)...
Kozben a deviza kitettseg meg lecsokkenz 24%-ra, szoval, ha ma jonne egy ujabb valsag, akkor nem bokaig letolt nadraggal varnank azt.
...Ha valaki nem csak hogy dilettáns, de még az adatokat se ismeri, inkább ne szóljon hozzá....
Csak ismerni az adatokat nem eleg.
Erdemes egy kicsit tulnezni a sajat ideiologiadon is, es nemcsak mindenfele ketseg nelkul elfogadni, amit mondana.k

6.Lenin 2017.07.07. 16:58:28

@1100011:

És?
Neked ez valamiért fontos? Talán másnak érzed magad ilyenkor?
Vagy ez valami cáfolat lenne?

B+, pont azt igazolod, amit az elején írtam. Kösz, mégis igazam van.

Gonda István 2017.07.07. 17:04:10

@1100011: Én eddig azt hittem, hogy az általános választójog egy liberális vívmány. Most akkor az illiberális kormányt megdönteni kívánók elveszik a választójogot egyes emberektől? És ez nyíltan benne is lesz a választási programotokban? Érdekelnének a részletek!

1100011 2017.07.07. 17:04:55

@6.Lenin:
Ahogy látom, egyre súlyosabb tüneteket produkál az aggkori elhülyülésed.
Nézd meg, nem hugyoztál-e már magad alá, mert aztán kapsz az ápolótól!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 17:08:19

@Bobby Newmark:

Ha polgárháborút csináltok, ott ti fogtok csúnyán veszteni. Gondolod, hogy a nép hajlandó lesz Soros és Brüsszel csicskásait életben hagyni?

NBarbieReloaded 2017.07.07. 17:09:21

@Kampfer: Mas. Nezzuk peldaul az engem legjobban erinto problemat, a tomegek kulfoldon dolgozasat.
Mit mondott erre par eve szeretett vezered? Azt, ami egy felelos, torodo vezetotol elvarhato?
Dehogy. Meg lehet nezni a parlamenti valaszat, elkuldom a linket ha szeretned. A fideszes kormanyzas sava borsa lathato benne.
vikike egyszeruen letagadta a problemat a maga szokasos pokhendi, kioktato stilusaban, sot odaig ment a pofatlansagban, hogy azt mondta, hogy mindenki, aki kulfoldon dolgozik, az nem gazdasagi menekult, hanem kalandvagybol van kint, vagy esetleg tanulni.
Na ez a hozzaallasa egy sulyos problemahoz viktorkanak.

A demokrácia leszakadó függönye (törölt) 2017.07.07. 17:09:50

Érv a fidesz mellett? Nem sok...
Az utóbbi időben az egyedüli pozitív húzásuk az összeurópai konszenzus nélküli betelepítés elleni fellépésük. De az is csak addig, amíg a saját zsebük más nem diktál. Lásd: betelepedési kötvény.

Szóval nem sok. A ballibek is loptak érv legfeljebb arra jó, hogy ne utáljam őket annál jobban, mint az országot 2010-re szinte csődbe vivő ballibeket. De ez még egy szavazathoz vajmi kevés tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim...

Magyarország fejlődik: a libsiknél leállt minden, nagyjából annyira értettek hozzá, hogy zárjunk be mindent, állítsunk le mindent, majd veszünk fel hitelt, és megvesszük külföldről. Ezek beindították a gazdaságot, de ez a pénz nem forog vissza az emberekhez, mert elb**k a haveroknak, élsportra, filmekre, megalomán kirakatberuházásokra (Liget pl.) stb..

A módszerek mások, és sokkal jobbak a gazdasági mutatóink, de az átlagember zsebében pénz ugyanúgy nincs semmire. Ugyanúgy beázik az iskola és ugyanúgy a beteg visz gyógyszert a kórházba... '18-ban mehetnek ezek is oda, ahova 2010-ben a libsiket küldtük.

6.Lenin 2017.07.07. 17:10:17

@1100011:

Tulajdonképpen ismét csak igazolod, hogy miért is érdemesebb inkább a Fideszre szavaznom.
(bár gondolom ebből semmit nem értesz, de nem is várom el tőled)

biobender 2017.07.07. 17:10:34

Talalos kerdes azoknak akik szerint az mszp ugyanolyan korrupt volt mint ma a fidess: hogy hivjak gyurcsany gazszerelojet es mennyit keresett at mszp alatt?

Kampfer 2017.07.07. 17:11:50

@NBarbieReloaded: Hol írtam azt, hogy mindaz jó, amit hét év alatt csináltak? Ostobaság lenne, mert nem az! Elbasztak egy rakat dolgot és rengeteg időt! Ezek tények. Ahogy a lenyúlásaik is! És újra elmondom: nem támogattam őket sosem a szavazatommal!
De amiről ez a poszt szól, az az, hogy nem arról kell meggyőzni a népet (és engem sem), hogy a fidesz korrupt és szar! Ez alap. Mindenki tudja. Az a gond, hogy nem tudom, hogy kivel lehetne őket felváltani és akik alternatívaként itt vannak, azokkal föl akarom-e váltani őket! Számomra ez a gond, és ezen anyázással, gyalázással és hasonló ostoba fröcsögésekkel sem tud változtatni itt senki! Ezt az adott politikai erők és a politikusaik tudnák megtenni. De valamiért nem megy...

"Az meg erdekelne, hogy honnan is latsz te ra a Jobbik belso viszonyaira, mikor bevallottan evtizedek ota fideszes vagy? Es mik is ezek pontosan, vilagositsd mar fel a jonepet, ha mar ilyen jol ertesult vagy?"

Talán a szövegértéseddel lehetett valami gond, mert nem először írtam le, hogy sosem szavaztam a fideszre! Onnan van (némi) rálátásom, hogy rokoni körben és baráti körben is voltak, akik dolgoztak már 2006-tól alapszervezetben. Olykor én is segítettem némi fizikai melóval, szervezésben... Akik 2010-ben mint alapszervezeti tagok bekerültek önkormányzati képviselőként vagy adminisztratív területen a képviselők mellé, szinte már egy sincs a pártban. Elég nagy mértékű változások voltak már az országgyűlés szintjén is, ami látható mindenki számára. Alsóbb szinten már sokkal korábban nagyobb változások zajlottak le. '15-ben már nagyon komoly ellentétek voltak alsóbb szinteken (is) a párton belül és a helyi szervezetek és a vezetés között is.
Üdv!
Kamp.

@Netuddki.: Azt kapod, ami jár. Sötét vagy! Ennyi.

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem 170 és nem 70. Azóta sem.
Kamp.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.07. 17:12:02

@polpetti:

Van sok ballib rokonom, ismerősöm, haverom.

Az indokiak:
- nyugaton magasabb az életszínvonal, így ha szót fogadunk nekik, nálunk is magas lesz,
- minden rpssz, ami nem kapitalizmus és liberalizmus.

GyMasa 2017.07.07. 17:13:10

@NBarbieReloaded:
...az engem legjobban erinto problemat, a tomegek kulfoldon dolgozasat....
Magyarorszagon a legalacsonyabb az elvandorlas a kornyezo osszagok kozul.
A migracios index pedig pozitiv, azaz tobben Jonnek Magyarorszagra, mint amennyien elmennek.
Azonkivul azt sem ertem, hogy pont a balos EUsimogatok mit vannak ezen felhaborodva?
Hat nem pont az az EU lenyege, hogy oda koltozok benne, ahova csak akarok?

Kampfer 2017.07.07. 17:13:55

@1100011: Túl sokat. Szerintem bőven többet is, mint amiről tudunk! És nem...! Sajnos még nem vágták be a sittre! Ott lenne a helye! Neki is és a támogatóinak is.
Kamp.

Grisa 2017.07.07. 17:16:17

Szerintem:

A fideszes szavazó nagyon hitt! Hitt abban, hogy a fiatal srácok tényleg mások. A komcsikról már sok tapasztalata volt: bunkók (lásd egykori munkaügyi miniszterünket), lopnak (lást Tocsik), és még ki sem merik mondani hogy magyarság, nemzet stb.... Aztán itt álltak ezek a srácok, azt mondták: Ez gáz és gusztustalan, mi mások leszünk. Szeretünk mindent amit te is kedves szavazó: családbarátak vagyunk, vallásosak, nem lopunk, okosak vagyunk és persze magyarok. Sokan beléjük szerettek. Aztán persze más lett a választás után (még 98-2002-höz képest is nagyon). A kedves fideszest megcsalták. De ki az aki ezt boldogan és azonnal elismeri, belátja? Azért szavaznak oda, mert még nem lendültek át a holtponton. Nehéz az! Olyan mint egy válás, érezni, hogy már nem jó és menni kellene, de nincs meg hozzá az erő.
Saját környezetemben is látom, mennyi értelmes okos ember néz üveges szemekkel és keresi kétségbeesve a mentségeket minderre, mert ő fideszes és rohadt nehéz elengedni ezt az egészet!

GyMasa 2017.07.07. 17:17:01

@A demokrácia leszakadó függönye:
...mert elb**k a ...filmekre,...
Mondjuk a filiparunk az eppen szerintem sokat javult, mennyi oscart gyujtottek be magyar filmek az elmult evekben?
Azonkivul szerintem eleg jo minosegu magyar filmek is keszulnek (Liza, Kincsem, stb)
SZoval a filmekkel szerintem nincsen baj.

NBarbieReloaded 2017.07.07. 17:17:31

@Netuddki.: Azta, naci is maradtam? Nem mondod. :)
Te meg anyagyilkos pedofil allat, aki a sajat gyerekeit rontotta meg.
Vagdalkozni en is tudok, ahhoz nem kell esz.

A demokrácia leszakadó függönye (törölt) 2017.07.07. 17:20:22

@GyMasa: Mennyivel adnak többet a boltban ugyanannyi pénzért, ha közlöm, hogy Oszkár díjat kaptunk?

Illetve mennyivel kevesebb csurgalékvíz jut az iskola tantermébe akkor, ha az anno Kádár János által átadott, viseletes, de még működő képcsöves tévén éppen a Kincsem megy?

NBarbieReloaded 2017.07.07. 17:21:28

@GyMasa:
"Magyarorszagon a legalacsonyabb az elvandorlas a kornyezo osszagok kozul.
A migracios index pedig pozitiv, azaz tobben Jonnek Magyarorszagra, mint amennyien elmennek.
Azonkivul azt sem ertem, hogy pont a balos EUsimogatok mit vannak ezen felhaborodva?
Hat nem pont az az EU lenyege, hogy oda koltozok benne, ahova csak akarok? "

1. Hat igy mar tenyleg sokkal boldogabban dolgozok kulfoldon, a hazamtol, a csaladomtol tavol, hogy tudom, hogy mas orszagokbol meg tobben mennek el. Ja, nem.
2. Tobben jonnek MO-ra, mint mennek. Aham. Ne nezzuk mar egymast madarnak.
Ugyan mi is az oka az allitolagos tomeges MO-ra koltozesnek, hmm?
3. Balos EU simogato? Kirol beszelsz?

legyetek 2017.07.07. 17:24:03

@biobender: Apró Piroska néni. Nyertem?

Kampfer 2017.07.07. 17:25:01

@NBarbieReloaded: Jól látod. Egyik legpofátlanabb nyilatkozata volt. Empátiából egyes, kommunikációból gyenge hármas. Ebben a témában szerintem védhetetlen volt az álláspontja! A fiatalok hazacsábítása pedig egy vicc volt. Sajnos csak retorikai szinten (színészkedéssel együtt) foglalkoztak a problémával és akik hazajöttek, adminisztratív eszközökkel azokat is szénnészopatták! Ezek tények, nincs is vita.
Ami a külföldön dolgozókat illeti, azt el kell még mondani, hogy (ahogy itt @GyMasa: társunk is írta) arányait tekintve nem kiugró a magyar elvándorlás, de szerintem sokkal súlyosabban érinti a gazdaságot és a társadalmat, mert a munkaerőpiacunk mérete és az aktívak aránya miatt nagyobb veszteséget szenvedtünk, mint amit a számok mutatnak. A határátkelőn olvastam, hogy sokan azért mentek ki (itthon volt munkájuk), mert a megnövekedett törlesztőt (devizahitelek) csak a külföldön keresett magasabb pénzből tudták fizetni. Ezeket a hiteleket jellemzően '10 előtt vették fel (most nem mennék bele azok milyenségébe), de az elszállt törlesztők miatt nem volt más esély. Az is tény, hogy a munkaerőpiac '11-ben nyílt meg az unióban a magyarok számára, ezért a korábbi kormányokat ez nem is érinthette ilyen mértékben.
Anno 2005 és 2007 között három alkalommal ajánlottak munkát Finnországban, akkor kb. 2000-2200 euro fizetéssel. Akkor nagyjából 650 euro volt az itthoni nettóm. Csak ennyi eltérést jelenthetett egy külföldi munka (nyilván nem minden szegmensben).
Tavaly azon háborodtunk föl az érdekképviseletben, hogy a Varga épp egy éve lengette be az ukrán vendégmunkások ötletét az országban. Februárban 52 ukrán érkezett a céghez. Ma már csak 23-an vannak! Hosszú hónapok óta hiába érveltünk, hogy a meglévő magyar munkaerőt volna érdemes megtartani, rendesen megfizetni, de nem...! A kormány ugyanezt a politikát gyakorolta nagyban! Szánalom...
Kamp.

ami szabad 2017.07.07. 17:27:59

@CM2131: Van néhány tévedésed, engedd meg, hogy összeszedjek egy párat: Az elmúlt 2010-ig, valóban az volt a jellemző, hogy az aktuális kormányhoz közeli sameszek loptak főleg. a korrupció nagyjából az Aranybulla óta 10-20% körül mozgott idehaza. Morogtunk is ezért, hisz képzeld el, hol tartan az ország, ha ez nem így lett volna.. 2010 azonban éles fordulatot hozott.. Mára jogszabályba rögzítetten lopnak a kormányhoz közeli csahos ebek, és maguk a kormánytagok is, a lopási ráta pedig 10-20%-ról, 30-90% közé csúszott fel, annak függvényében, hogy van -e anyag igénye is ( pl autópálya, vagy csak az EU-s forrást kell eltüntetni. Itt, nem csak a Voldemortos hangfelvétel, de egyéb céges infók is megerősítik, hogy 90 azaz kilencven % a lopási ráta!!!!! Megtermelik: Sajnos, ez nem igaz. A z ország, évente a GDP 5% -át japja szinte folyamatosan EU-s forrásként,. Ebből , 2% körüli növekedést produkált eddig az ország, és az államódásság elleni harc ellenére is, nominális értékben NŐTT az államadósság, bár sikerült az éves eladósodást lelassítani! Ehhez, azért eltűnt több mint 5000 azaz ötezer milliárd a majdani nyugdíjakból, hisz a 2011-ben einstandolt manyup pénz az addigi havi 30 Mrd-os befizetéssel mára már ennyi lenne, hiába szajkózza mindenki a 3000 Mrd-ot! Az alapkamat csökkenés helyes, csakhogy ez nem magyar érdem sajnos, a világgazdaságban, a válság hatására mindenhol alacsonyak most még a kamatok, ha a FED, az EKB emel, itt sem lesz lehetőség tartani a szintet... A házi tőkésosztályról pedig annyit, hogy olyannyira rövidtávon gondolkodnak ( illetve hát vissza kell tolni a strómanoknak a lét a fidesz-be,meg ennek-annak) hogy minden évben a nyereséget 100%-ban veszik ki osztaléknak, vagyis egy lyukas forint újabb beruházás nem történik részükről, Bocs, de azt én nem nevezem megtermelésnek, ha egy 25Mrd-ra tervezett költséget majdnem határidőre sikerül megoldani 127 Mrd-ból! ÍAz konkrétan 100 Mrd lopás, + egy baromi nagy blama esélye, miközben akár még jó is lehetett volna.. ( lsd vizes vb) A forráskivonás közben a z egészségügyből és az oktatásból olyan mértékű volt, hogy az KOMOLYAN veszélyezteti az ország megmaradásának esélyeit. Itt most nem csak az évente az eü nyomora miatt +-ban meghalt ( elkerülhető lett volna, ha másik EU-s országba születik) 32.000 fő = városnyi emberre, és nem csak a kiürülő országra gondolok, bár az nem kicsit baj, hogy ma már minden 6. magyar gyerek KINT születik meg, és kérdéses, hazajön-e egyáltalán, de az oktatás drámája miatt, a növekedési POTENCIÁL kinyírása lesz igazi dráma, vagyis hogy akik kikerülnek a rendszerből akár szakmunkásként, akár 2 diplomával, szart se tudnak. Ennek pedig bőven meglesz a böjtje, mert nem csak a kiátkozott multik húznak majd el innen, ha nem találnak embert ( végül is a GDP-nek alig 2/3-áz adják, ugyan kinek fáj az) de a magyar vállalkozók is becsukhatják a boltot, aztán mehetünk mind önellátóan kecskét b...szni. A XVI. századot már meghaladtuk, most ebbe az irányba VISSZAFELÉ visz minket ez a politika, és nem csak a normál korrekciós szinteken, hanem durván. Így a XXI. században , ez nem csak röhejesen kínos, de kvára kártékony is!

GyMasa 2017.07.07. 17:28:30

@A demokrácia leszakadó függönye:
...Mennyivel adnak többet a boltban ugyanannyi pénzért, ha közlöm, hogy Oszkár díjat kaptunk?..
Ja, hogy neked ez az ertekrend.
OK ertettem!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 17:28:32

@A demokrácia leszakadó függönye:

Államadósság
2010 május 19330 milliárd
2017 május 25800 milliárd. Közben eltűnt 3000 milliárd manyup, 3000 milliárd valutatartalék.

2010 május euró 265 forint
2017 május euró 310 forint

Kampfer 2017.07.07. 17:31:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Viszonylagos. Kempon nem panaszkodott rá az edzőm (az angol spagira igen). Az öböl-átúszáson is működött rendesen, tegnap pedig 16.24 alatt futottam 3000-et. De egy baleset nem használt neki... Ez tény.
Kamp.

GyMasa 2017.07.07. 17:36:39

@NBarbieReloaded:
...1. Hat igy mar tenyleg sokkal boldogabban dolgozok kulfoldon, a hazamtol, a csaladomtol tavol, hogy tudom, hogy mas orszagokbol meg tobben mennek el. Ja, nem....
Sajnalom, hogy neked igy alakult. Nekem kifejezetten tetszik itt, es nem akarok hazamenni a kozeli jovoben.
Mondjuk azt nem ertem miert KELL neked kulfoldon elned, de ez csak nyilvan az en ertetlensegem miatt van.
2. Tobben jonnek MO-ra, mint mennek. Aham. Ne nezzuk mar egymast madarnak.
1.3 migrant(s)/1,000 population (2016 est.)
Ugyanitt Nemetorszag 1.50-tel pont egy hellyel elottunk van.
www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/hu.html
...Ugyan mi is az oka az allitolagos tomeges MO-ra koltozesnek, hmm?...
Pl. a kulfoldi magyarok?
...3. Balos EU simogato? Kirol beszelsz?...
Azokrol, a jellemzoen baloldali ideologiaval rendelkezo emberekrol, akik szerint az EU az isten, es mindenben szolgalelkuen alavetnek az orszagot az akaratuknak.
Es azokrol, akik ugyanekkor azon is haborognak, hogy "a fidesz eluldozi az orszag nepet"
Mint mondtam, az EU.nak pontosan az a lenyege, hogy oda koltozol benne, ahova jol esik.

putris72 2017.07.07. 17:38:06

@vakapad: Te figyu!Ha minden olyan jó volt akkor miért kellett az IMF hitel???Tudod amit a fidesz fizetett vissza!A 60 % adósság amiről írtál az meg 2002-ben csak 55% volt!Gratula!A munkanélküliség csak kb 6 % volt 2002-be 12% körül mozgott 2010-re.az afa 12.5% volt 2010-re már 25% volt ugyan az!A gáz viz villany ára konkrétan többszörösére emelkedett!A bérek nem!Egy jó döntésük nem volt!Ja és kb 10 szer annyi Mészáros Lőrincük volt!Söt akkor a baloldali,és multi cégeken kívül senki,mondom még egyszer senki nem rúgott labdába!

2017.07.07. 17:39:19

@CM2131: Azt hiszem, egy fontos tényt mindenki elfelejt.
Amikor azt mondjátok, hogy lopnak, akkor azt kellene helyesen leírni, hogy TŐLEM lopják el azt, ami az ENYÉM!!!
Amikor befizetem az adómat, járulékaimat és azt nem jó célra használják, pl. útépítés, felzárkóztatási program, valódi rezsicsökkentés, etc., hanem ellopják, akkor engem rabolnak ki. Ez pont olyan, mint a betörés, csak valamiért Magyarországon ez nem bűn, hanem dícséretes teljesítmény. Még meg is köszönjük azzal, hogy újraválasztjuk a rablók közösségét (jobb vagy baloldal, mindegy).
Szerintem ez a cinkos hozzáállás jellemzi a mai magyar közvéleményt.
És a katolikus barátaimnak (én kálvinista vagyok) - idézet Isten tízparancsolatából:
VII. Ne lopj!
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!

Miért van az, hogy a becsület, tisztesség olyan üres, megvetendő kifejezések lettek? Miért van az, hogy senki nem háborodik fel, hanem engedékenyen vállonveregeti az elkövetőket?

ami szabad 2017.07.07. 17:40:43

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az a 3000 Mrd Manyup pénz, mára jóval több, hiszen havi 30 Mrd ment bele folyamatosan a munkáltatói befizetésként, ami már vagy 6 éve hogy az államkasszába kerül. Szóval évente 360 Mrd forinttal nő az összeg. Külön kíváncsi leszek, hogy azt hogyan élik majd meg a népek, hogy a szolidaritási adónak átnevezett nyugdíjjárulék ( amit a munkáltató fizet be) semmiféle nyugdíj kifizetése nem kötelezi az államot! Hiszen a járulék, az a jogszabályok szerint jogok -és kötelezettségek, míg az adó, kizárólag kötelezettség... Végül is csak a bruttó bér 25%-a folyik így le a kormány torkán...

Rwindx 2017.07.07. 17:42:45

Nézz az ellenzékre és más érv nem is kell.

Pop40 2017.07.07. 17:44:08

@Netuddki.:

Így igaz.

Ugyanakkor önmagában a szavazás kevés, ha elindul 10-20, 2-3%-os párt.
Sajnos amíg az ellenzék nem áll össze, nem tudja megállítani a maffia tombolását.

vajdasagi 2017.07.07. 17:48:04

@nemecsekerno_007: De az is lehet, hogy Te meg Kampfer tájékozódtok egy helyről.
A fidesz lop. Talán többen is mint a szocik tették. De mindegy is, hogy többet vagy kevesebbet.
Erre ti azzal érveltek, hogy "de legalább nem engedik be a migránsokat".
Szerintem meg a migránsokat valóban nem kell beengedni, de ha a gyerekeinknek nem biztosít
a kormány jobb oktatást, akkor a mi nemzetünknek vége lesz, úgy is, hogy egy migráncs se lépi át a határt.
Kérlek hidd el, a Haza sorsa most a tudásban rejlik. Ha mi sok olyan emberrel rendelkeznénk, akik magyarországi székhellyel londoni munkát végeznek, meg szingapúri munkát (nagyon jó pénzért), akkor megmaradunk. Egyébként meg nem. És a fidesz-kormény nemhogy semmit nem tesz a tudásért, hanem egyenesen ellene dolgozik. Ez nagyobb károkozás a Nemzetnek, mint az, hogy lopnak (amiért amúgy szintén börtönben a helyük).

Szóval ne gyertek nekem ezzel a "migráncs" dumával. Ez csak a hülyék megvezetésére alkalmas habony-féle agymosás.

Pop40 2017.07.07. 17:49:49

@1100011:

Tökéletesen igazad van.

jaap 2017.07.07. 17:59:27

@Kampfer: Hogyne, segítettél. Az teljesen világos, hogy világéletedben fidesz szavazó voltál és az is maradsz. Kár volt ezt ilyen hosszan körítened. :) A többi meg a nem tudás, nem értés klasszikus példája. Lényeg, el ne felejtsd hova kell ikszelned jövő tavasszal :D

vajdasagi 2017.07.07. 18:03:58

@ami szabad: +1. Aki nem olvasta el ezt a kommentet (lásd: 17:27:29) az tegye meg, mert ott a pont.

jaap 2017.07.07. 18:04:19

Sok mindennel egyetértek amit írsz de nem lehetne, hogy publikálás előtt ráfuttatsz egy helyesírás ellenőrzést? :) "Múszáj"(!!) így kirakni?

vajdasagi 2017.07.07. 18:07:34

@putris72: Rajtuk kívül most sem rúg senki (hangsúlyozom: senki) labdába. A fidesz úgy lop, mint soha senki. Azért nem éhezünk még, mert jönnek az EU-s pénzek.

Kampfer 2017.07.07. 18:09:14

@jaap: Te se olvastál elég figyelmesen. Sebaj, nem rólam szól...!
Kamp.

GyMasa 2017.07.07. 18:10:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...Látom az algebra nem erősséged....
Mindenben nem erthetunk egyet.
Nincs is ezzel baj.
En, szemely szerint az egyik legartalmasabb dolognak tartom, amit a szocik tettek az orszaggal 2002-es 2010 kozott, de ez csak az en maganvelemenyem.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 18:15:15

1. A fideszes azért szavaz erre a tolvajbandára, mert ő is részesül a lopott szajréból.
2. Azért, mert egyszerűen annyira primitív, elmaradott gondolkodású, és nem érdekli hogy kilopják a szemét.(ennek nagy az esélye)
3.Buta, tanulatlan, nembeszél idegen nyelveket és félrevezethető középkori dogmákkal, mint a vallás emberi értékek fölé helyezése, a saját nemzet más nemzetek fölé helyezése, populizmus, egyszemélyi vezetői elvek(királyság).

élveteg 2017.07.07. 18:15:17

Na nézd csak kisöreg :

Lakatosokat keresünk!

Versenyképes bér: bruttó 2.400ft/óra, túlóra magasabb órabérben

tesk.hu/Lakatos-Sopron

Ez 168 órára számolva bruttó 403 200 ft ami ha van két gyerek akkor netto 286 083 ft Namost a drágagalátos balodal az ilyen embert besorolná a gazdag kategóriába második kulcsot rakná rá meg elvenné a családi adókedvezményt ( igazságtalan családtámogatás ezt óbégatják , Na persze az igazságtalan ha nem a f ...szából megélni kivánó cigót támogatom hanem a dolgozó embert )
Szóval ezért NEM szavaznak a baloldalra bármilyen mészároslőrincelés ellenére sem

vajdasagi 2017.07.07. 18:19:38

@Kampfer: Szia, én elég figyelmesen olvastam. És sok kommentedre emlékszem. Mi nem ugyanazt gondoljuk általában, de ez nem baj. És én Téged nagybetűvel írlak, és nem gondolom, hogy Te lennél az, aki ellopja a gyerekeim jövőjét ebben az országban.

De kérlek fontold meg komolyan, hogy mi sokan hisszük azt, hogy csak úgy maradhat meg a Haza, ha sok-százezer nagy tudású ember fog nemzetközi versenyben szolgáltatni külföldre, és versenyezni angollal, amcsival, némettel, indiaival, sőt még kínaival is, és ha ezek elegen lesznenk, és elég pénzt hoznak haza a nemzetközi melójukkal, akkor a Haza túlélheti. Ha nem lesz ebből elegendő, akkor kampec. Idővel bezár majd a Mercedesz meg a Bosch meg a többi külföldi multi és mi egy skanzen leszünk, ahova a külföldi esetleg eljön bulizni egy hétvégére és megkúrni az örömlányokat, de ebben a szerepben nincs köszönet.

Szóval: a mostani tolvajok fő bűne, hogy kivonnak pénzeket az oktatásból. Talán mert a vezér úgy érzi jól magát, ha buták veszik körül. EZÉRT kell másra szavaznod. Javaslom a Momentumot (a szocikra én se szavaznék).

Üdv.
Vajdasági

vajdasagi 2017.07.07. 18:23:07

@élveteg: Hazudsz, az ilyen bért nem sorolná be a gazdag kategóriába. Nézz utána, hol kezdődne a gazdag. Engem egyébként gazdagnak sorolna be.

De itt a kérdés az, hogy miért a fidesz. A szocikat sem akarjuk mi. De ezt az új bűnbandát sem. Érted?

zokogjatok 2017.07.07. 18:39:23

@Netuddki.: "Senki nem akarja a migráncsokat a kebelére ölelni."

Különösen az nem, aki a saját házába is befogad párat mutatóba, meg kerítést bontana, az aztán hű de nem.

Gonda István 2017.07.07. 18:43:41

@bluebear: Szerintem el kellene döntenetek, hogy most akkor az a célotok, hogy sértegessétek a fideszre szavazókat (és ezzel még jobban megerősítsétek az összetartásukat a választás előtt), vagy az, hogy felmutassatok valami jobbat, ami alapján esetleg felmerül bennük, hogy másra kellene szavazniuk.

medium size devil 2017.07.07. 18:47:11

@putris72: Minden allitasod egy hazugsag. Allj le, csak a szar jon ki a szadon.

Lord Kilburn 2017.07.07. 18:50:09

Végtelen szomorúsággal és határtalan pesszimizmussal tölt el, hogy a hozzászólók közt láthatóan jól érvelő, érzékelhetően normális honfitársaim is képesek kiállni és érvelni az Orbán-rezsim mellett.

Hogy vannak, akik a rezsim 2010 óta gyűlő, egyértelműen lefelé tartó aljasságspirálja, mérhetetlen cinizmusa ellenére képesek a legkisebb rossznak láttatni Orbán egypártrendszerét.

Amit egyébként a hatalom megragadásán és megtartásán kívül semmi más nem érdekel, semmilyen értékrend nem befolyásol. Orbán bandája százszor bebizonyította, hogy valójában nem tisztel sem Istent, sem embert, sem törvényt. A legcsekélyebb mértékben sem.

Egyetlen dolog érdekli: a hatalom. A minél nagyobb hatalom. És egyetlen dologból ért: az erőből. Ezért összpontosít egyre több és több erőt és hatalmat a saját kezébe.

medium size devil 2017.07.07. 18:53:07

@Gonda István: A ketto nem zarja ki egymast. Kell egy jobb kormanykepes ero de attol meg fikazhatjuk a fidesz szavazokat. Ez a laposhomloku alacsony IQ-ju szocialisan alulfejlett mucsai hustomeg ugyanis egy ellenzeki gyozelem eseten is itt lesz es huzza melybe az orszag jobbik felet. Nem kell eroltetni az osszefogast, a polgarhaboru alaposabban rendberakja a dolgokat mint barmifele hazug bargyu alnemzeti osszefogasosdi.

Kampfer 2017.07.07. 18:54:26

@vajdasagi: Üdv! Nagyrészt egyet is értünk. Mivel van/volt szerencsém néhány egyeztetéshez és régiós eszmecseréken is ücsörögtem, van némi fogalmam arról, hogy akár a Merga, akár a Bosch és hasonló munkáltatók milyen célokkal és stratégiával működnek Magyarországon. A tevékenységek hozzáadott értékével és annak nemzetgazdasági hasznáról is nagyrészt ugyanazt gondoljuk, néhány árnyalatnyi különbség azért van. Leginkább az, hogy saját erőből, saját alapokról a tőkehiány és a már jórészt leosztott lapok miatt nem fogunk tudni valódi versenybe szállni a többi nyugati céggel és gazdasággal. Ezek már leosztott lapok, mások az erőviszonyok és a kezdőszint is. Nem is beszélve a nagyságrendekről. A lehetőségeinket a külföldi GAZDASÁGI szervezetekkel való együttműködésben és abban látom, hogy mind nagyon hozzáadott értékű tevékenységet végzünk el, ilyet hoznak ide. De ennek feltétele a normálisabb oktatás és egészségügy. Nem ostobaság a biztonság és közbiztonság, amiről a kormány papol, de nem egyedüli és nem elsődleges. A kivont pénzekre nincs bocsánat. Ez is igaz. Ne gondold, hogy a fideszre fogok szavazni csak azért, mert nincs más jobb...! De szerintem tényleg nincs már értelmes alternatíva!
A momo javaslatoddal köszönettel nem élnék, mivel számomra ellenszenves, vállalhatatlan és a legalapvetőbb értékeimmel ellentétes, amit és ahogyan hirdetnek (ceu, meleglobbi, migránsok támogatása)! Ezek miatt egyáltalán nem tartom őket támogathatónak! Még mindig tartom, hogy jobb egy stagnáló gazdaság, mint muszlimokat behozni/beengedni és fölborítani egy amúgy is terhelt társadalom belső egyensúlyát! A mai ellenzékiek jelentős része ezt tenné!
És még valami: sanszos, hogy simán be lenne az átlagbér is ismét lőve a 'gazdagok' közé! Egyrészt: semmit nem hiszek el a maszopnak (a botkának sem), másrészt nem nagyon lenne más mozgástere a szociknak! A költségvetési egyensúlyért idő kérdése, mikor áldoznák be a jövedelemadóztatást! Szerintem nagyon gyorsan. Egyszóval nagyon nem rózsás a helyzet... :-(
Üdv!
Kamp.

Átlag János · http://atlagjanos.blog.hu 2017.07.07. 18:56:13

Én erkölcsi alapon nem vagyok képes a fideszre (sem) szavazni. Mert hülyének néznek, semmibe vesznek. Egyszerűen nem tudok olyan pártot tisztelni, aki minden nap a pofámba hazudik. Például az egész Sorossal kapcsolatos propaganda egy marhaság, mindenféle bizonyíték nélkül izgatják vele a népet. Vagy nem tudom megbocsátani a nép megzsarolását a MANYUP-pal, akkor se, ha én személyesen nem vesztettem sokat.

Tőlem irányíthatják tökéletesen az országot, nálam egyetlen ilyen hazugság lenullázza az összes jócselekedetüket.

legyetek 2017.07.07. 18:56:56

@MaxVal BircaMan HJCD: Kérdezzük még meg tőlük azt is, hogy hány év alatt.

Orwelldisznok 2017.07.07. 19:10:02

Velemenyem szerint nem kellene ilyenekkel hergelni a zombikat, ugy sem jutnak el a lenyegig, csak addig, hogy "gyurcsany" meg "'migrans". A maradek fidesz szavazora mar mem hatnak az eszervek.

Janossz 2017.07.07. 19:17:34

@MaxVal BircaMan HJCD: Birka, birka, nem lesz ennek jó vége!
Egyszer már megfenyegettél egy bloggert életveszélyesen, nem tanultál, most újrakezded?
Tényleg valami kirgiz faluban képzeled az öregkorod?
Azt hiszed, az internet felejt? Hát nem.

Lord Kilburn 2017.07.07. 19:18:53

Sokan vitáztok az ellenzék és a Fidesz összehasonlítgatásáról. Hogy melyik a kisebbik rossz, van-e valódi alternatíva. Ez teljes tévút. Aki ebbe a vitába beleáll, eleve rezsim aljas játékszabályait húzza magára.

Tudomásul kell venni: a féldiktatórikus, autoriter rezsimekben működik ellenzék. Ez az ellenzék, akár szándéka ellenére is, a féldiktatórikus rendszer fontos része, a hatalom legitimálásának fontos pillére. Ugyanakkor egy jól megkonstruált, rafinált autoriter rezsim – az Orbán-rezsim ilyen – vigyáz arra, és minden eszköz kezében is van ahhoz, hogy ellenzékét komolytalannak tüntethesse fel, hogy az alternatívátlanság érzetét keltse a szavazókban.

Éppen ezért, ha a mára kiépült Orbán-rezsim túl nagy hibát nem követ el, 100%, hogy nem választásokon fog elbukni. Távol álljon tőlem, hogy forradalmat vizionáljak: a rezsim el is fáradhat, esetleg meghalhat Orbán, vagy nagyot változik a külpolitikai helyzet. Emlékezzünk: még az 1990-es rendszerváltás is békés volt. És Kádár halálával éppen egybeesett.

Tizenötmillió Magyarok 2017.07.07. 19:19:39

Abszolut elhanyagolhato JELENTEKTELEN dolognak tartom a korrupciot, SEMMIT SEM befolyasol nincs hatassal egy orszag lenyegi mukodesere. (folleg hogy csak a hatalom megszerzeseert hazudjak a libbantak)
A LENYEG az orszag es a nemzeti erdekek vedelme, kepviselete, es az Orban ebben MILLIARDSZOR jobban teljesit a 23 millio romanozo, nemzeti unnepeken embereket MEGVAKITO, FELHOLTRA VERO libbantaknal.
SOSEM SZAVAZNEK IDEGEN ERDEKEKET SZOLGALO A SAJAT NEMZETERE FEGYVERREL TAMADO KORMANYRA ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !

Ha a kettos allampolgarsag megadasan kivul az elmult 8 evben semmi mast nem csinalt volna az Orban, akkor is a kovetkezo NEGYVEN evben minden korulmenyek kozott ra szavaznek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.07. 19:20:36

"Kell nekem egy fideszes aki elmagyarázza érvekkel, miért fog erre a kupacra szavazni."

Kell nekem egy baloldali, aki elmagyarázza érvekkel, miért kellene arra a balos szarkupacra szavaznom.

Lucifer Morningstar 2017.07.07. 19:24:05

@élveteg:

Ezzel szemben a drágalátos jobboldal elhiteti az agymosott hülyékkel, hogy milyen kurva jó neki ha keres 2 kilót nettóban, miközben az agymosott hülyéje lazán elhiszi, hogy a 8 évvel ezelőtti 500 forintos kilós árú termék nulla inflációval vagy inkább deflációval csökkentett mostani ára 1500 Ft, amitől a 2 kilója valóban annyit sem ér mint 8 évvel ezelőtt 30 rongy.
És az agymosott fideszes hülye örül, hogy át lett baszva, mert viktor seggéből még a szar is finom neki.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.07. 19:24:16

@Tizenötmillió Magyarok:

OK, de a szavazati jogot nem kellett volna megadni a határon túliaknak.

Lucifer Morningstar 2017.07.07. 19:26:25

@MaxVal BircaMan HJCD:

T nagyon agyhalott, miből gondolod a másfél millió, de inkább egyre jobban csökken agyhalottakról, hogy az a nép?

6.Lenin 2017.07.07. 19:28:51

@Lord Kilburn:

"Emlékezzünk: még az 1990-es rendszerváltás is békés volt. És Kádár halálával éppen egybeesett. "

Azért ezeket megelőzte egy komolyabb összeomlás. Nélküle nem történt volna semmi.

Az alternatívák feltétele, hogy legyen mögöttük erős külső támogatás. Ez még meg is lenne, de a belső hiánycikk, jelenleg még, és, ha így marad, sokáig nem is várható gyökeres változás.
Szerintem.

putris72 2017.07.07. 19:30:38

@vajdasagi: Esetleg valami tényszeri korrupció??De most tényleg!!Mert azért valahol az röhejes,hogy a baloldal mindent korrupciónak tart most ami se most sem az ö idejükben nem volt az!Tudod az EU-s pénzek akkor is jöttek,de arról nem a fidesz tehet,hogy a baloldal még azt sem tudta lehívni,és értelmes dologra fölhasználni!!

putris72 2017.07.07. 19:33:03

@medium size devil: Egyszeri érv!Tartalom semmi,de hát mit is várhatnánk tőletek.Esetleg valami tényszerű cáfolat?Mert amit ide rittyentettél az nem az!!

Lord Kilburn 2017.07.07. 19:43:31

Ráadásul nagyon sokan még most is be vagytok szorulva a bal-jobb, másképpen ballibbant-fidesznyik kétpólusú világ szemben álló lövészárkaiba.

Ez a megközelítés már réges-rég, a harmadik magyar köztársaság bukásával érvényét vesztette, elévült.

A mai lövészárkok az Orbán-rezsim hívei, pártolói közt, és a rezsimet elvetők közt húzódnak. Azok közt, akik bármilyen okból a mai napig is kiállnak az Orbán és legszűkebb köre által uralt magyar világ mellett, meg azok közt, akik átlátják, hogy mindez valójában micsoda, és hová vezethet.

Az Orbán-rezsimet elvetők egy elég heterogén csoport, sokféle ideológiával, de az talán már leírható róluk, hogy valódi többpárti demokráciában gondolkodnak, fair játékszabályokkal, és az újra megosztott hatalmat visszaadnák egy új köztársasági intézményrendszer kezébe.

ami szabad 2017.07.07. 19:45:17

@élveteg: Még Bajmao volt az ME, amikor az SZJA kulcsokat a következő képpen szerették volna kialakítani: Minimálbér: adó jóváírással 0, egészen a 2,5M -es bruttó bérig csökkenő mértékű adójóváírás. A 2. sáv 20%- emlékeim szerint, 15 azaz 15 M bérig! A fölött lett volna emelt kulcs, tán 35% ha jól rémlik, a válság közepén, hid el, keveseket érintett volna..

medium size devil 2017.07.07. 19:53:45

@Kivlov: Pl. LMP vagy az egyeni listan egy hiteles fuggetlen.

medium size devil 2017.07.07. 20:01:30

@MaxVal BircaMan HJCD: Az lmp-re befogott orral szavaztal azt mondod, akkor a fideszre minimum kivett aggyal kell szavaznod (bar lehet, hogy ez az allapot mar meg is valosult nalad).

Lord Kilburn 2017.07.07. 20:12:31

B@ssza meg, a rendszerváltás után én komolyan elhittem, hogy a történelem – jó értelemben – véget ért. Hogy rövid emberi életem egy nyugati típusú, jóléti, liberális, többpárti demokráciában élhetem le. Lesz egy alkotmányunk, „a magyar demokrácia egyik vastörvénye”, amit majd mindenki betart, gerinces, jogtudós, bölcs alkotmánybírókkal. A pártok világos, fair játékszabályok szerint játszanak, szilárd jogbiztonság lesz, meg a köztársasági intézmények uralma, akár a pártok felett is. Szocdemek és kereszténydemokraták, liberálisok és zöldek fogják váltogatni egymást egy folyamatosan gyarapodó, normális ország élén. A sajtó szabad lesz, az újságíró meg gerinces, aki képes szakmája szabályait politikai szimpátiái elé helyezi.

A mai helyzet mindezekhez képest végtelenül sivár és elkeserítő. A rosszul működő harmadik magyar köztársaság bukásával a történelem nagyon is visszatért. Az Orbán-rezsim jelenében már egy Yoda mester sem tudná kifürkészni a jövőt...

6.Lenin 2017.07.07. 20:23:32

@Lord Kilburn:

"Hogy rövid emberi életem egy nyugati típusú, jóléti, liberális, többpárti demokráciában élhetem le. "

www.atv.hu/kulfold/20170707-egyre-durvabb-a-tuntetes-hamburgban

most örülhetsz, hogy inkább itt vagy, egy fasiszta diktatúrában.

Szerintem valamit mindig félrenézel.

Beowulf... 2017.07.07. 20:29:18

Röviden c., mert d., és 4...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 20:37:15

@Gonda István: Azt csináltok amit akartok. Tőlem össze is foghattok, végülis a barbárok is legyőzték Rómát. Én majd távolról figyelem, ahogy egymást legyilkoljátok, és kiszúrjátok egymás szemét egy darab koncért.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 20:40:18

@6.Lenin: Megint hülye vagy vén munkásőr. Mi köze egy elszabadult tüntetésnek a diktatúrához?

Lord Kilburn 2017.07.07. 20:42:27

@6.Lenin: Szerinted attól, hogy Hamburgban a G20 ellen tüntetnek, Magyarország már rögtön jobb hely is lett, mint Németország?

Egyébként pont ugyanilyen képeket Budapesten is lehetett látni 2006-ban. A sérült rendőrök száma is kb. ennyi lehetett. És itt még csak G20 sem kellett hozzá. :(

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 20:43:43

"De ha te aki ezt olvasod szeretnél szavazni a Fideszre, kérle mond el nekem miért."

Ez csak a töredéke a lehetséges valasznak, amit terjedelmi okokból mellőzök.

Biztosította a fenntartható növekedés feltételeit. Trendszerü javulas valamennyi makrogazdasagi mutatóban. Növekvő bevetelek az allamhaztartasban.
A budapesti tőzsde soha nem latott csucson van, ujra növekednek az ingatlan arak, nő az ingatlanbefektetesek volumene, ami jelzi a gazdasagi prosperalast.

Jelentősen csökkent az ország pénzügyi sérülékenysége azáltal, hogy a magyar lakosság nemzeti össztermék arányos adóssága az EU-n belül az egyik legalacsonyabb és azzal, hogy a nemzeti adósságon belül a devizahitelek egy jelentős részét forintadósság váltotta fel.

2013-tól evi 370 milliard forinttal csökkentek a hitelesek terhei. Ez nagyobb, mint a gdp 1,3%-a.

A külső tartozasallomany a gdp114%-a 2009-2010-ben. (Sierra Leone-val egy szinten)
A külsö tartozasallomany a gdp-hez viszonyitva a 2009-es szintről 2015-re 70%-ra csökkent 2016-ig.
49%-ról 30%-ra merseklődött az államadóssag külső fizetőeszközben denominált aránya.

Jelenleg a magyar államadosság 10%-al alacsonyabb az unio alamadossaganal es 20%-al alacsonyabb az eurozona allamadossaganal a megtermelt jövedelem aranyaban.

Folyómerleg egyenleg 2009 óta nem deficites.
2012 ota 3% alatt a költsegvetesi hianyunk, 2013. majusaban kikerültünk a túlzott deficit eljarasbol.

A 2010-es kormanyvaltast megelőzően 1millióval kevesebben dolgoztak Magyarorszagon aranyaiban, mint Csehorszagban vagy Nemetorszagban.
3,7 millió ember dolgozott, 2 millió után fizettek adót.
Jelenleg mintegyy480.000-en dolgoznak többen, mint hat eve a nyílt piaci munkahelyeken.
Több, mint 4,4 millióan dolgoznak összesen.

Egy keresőre jutó reálkereset index /1960=100/

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html11

2003-2007 között 1,4 százalékpont/év
2013-2016 között 7, 0 százalékpont/év

5-szörös különbség!

A nettó reál atlagber 23%-al nött a csaladi adókedvezmenyt is figyelembe véve 2010 óta.
A 2017-es beremeleseket fihyelembe veve 7 ev alatt 33-35%-al nö a netto real atlagber, penzügyileg fentartható módon.

Ez tényleg csak kivonatosan, hosszú oldalakon lehetne még sorolni. És akkor még a többi meghatarozó témaról nem is beszéltünk!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 20:44:00

@6.Lenin: Itt nem fasizmus van hanem birkaisztán. Ha orbán bevezetné a rabszolgaságot, a fideszbirkák még azt is megszavaznák. Egy feltételük azért lenne a törvény megalkotása előtt: hogy ők ne legyenek a rabszolgák között.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 20:44:33

@MaxVal BircaMan HJCD: Jaj, birca! Ne erősködj! Ne fenyegetőzz! Gyáva kis hazaáruló vagy te.

Quadanium 2017.07.07. 20:45:35

Én a KDNP-re szavazok. Hajrá-hajrá! :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 20:46:45

@atomic power 1986DucaDuca:
Az államadósság:
2010 május 19330 milliárd
2017 május 25800 milliárd, közben eltűnt 3000 milliárd manyup és 12 milliárd euró devizatartalék.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 20:48:34

@GyMasa:

Az államadósság:
2010 május 19330 milliárd
2017 május 25800 milliárd, közben eltűnt 3000 milliárd manyup és 12 milliárd euró devizatartalék.

2010 május az euró 265 forint
2017 május az euró 310 forint

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 20:49:09

"De ha te aki ezt olvasod szeretnél szavazni a Fideszre, kérle mond el nekem miért."

Íme itt a válasz! Terjedelmi okokból csak töredékesen.

Biztosítottak a fenntartható növekedés feltételeit. Trendszerü javulas valamennyi makrogazdasagi mutatóban. Növekvő bevetelek az allamhaztartasban.

A budapesti tőzsde soha nem latott csucson van, ujra növekednek az ingatlan arak, nő az ingatlanbefektetesek volumene. Ez csak prosperalo gazdasagban lehetséges.

Jelentősen csökkent az ország pénzügyi sérülékenysége azáltal, hogy a magyar lakosság nemzeti össztermék arányos adóssága az EU-n belül az egyik legalacsonyabb és azzal, hogy a nemzeti adósságon belül a devizahitelek egy jelentős részét forintadósság váltotta fel.
2013-tól evi 370 milliard forinttal csökkentek a hitelesek terhei.Ez nagyobb, mint a gdp 1,3%-a.

A külső tartozasallomany a gdp114%-a 2009-2010-ben. (Sierra Leone-val egy szinten)
A külsö tartozasallomany a gdp-hez viszonyitva a 2009-es szintről 2015-re 70%-ra csökkent.
49%-ról 30%-ra merseklődött az államadóssag külső fizetőeszközben denominált aránya.

Jelenleg a magyar államadosság 10%-al alacsonyabb az unio alamadossaganal es 20%-al alacsonyabb az eurozona allamadossaganal a megtermelt jövedelem aranyaban.

Folyómerleg egyenleg 2009 óta nem deficites.
2012 ota 3% alatt a költsegvetesi hianyunk, 2013. majusaban kikerültünk a túlzott deficit eljarasbol.

A 2010-es kormanyvaltast megelőzően 1millióval kevesebben dolgoztak Magyarorszagon aranyaiban, mint Csehorszagban vagy Nemetorszagban.
3,7 millió ember dolgozott, 2 millió után fizettek adót.
Jelenleg mintegyy480.000-en dolgoznak többen, mint hat eve a nyílt piaci munkahelyeken.
Több, mint 4,4 millióan dolgoznak összesen

Egy keresőre jutó reálkereset index /1960=100/
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html11
2003-2007 között 1,4 százalékpont/év
2013-2016 között 7, 0 százalékpont/év
5-szörös különbség

A nettó reál atlagber 23%-al nött a csaladi adókedvezmenyt is figyelembe véve 2010 óta.
A 2017-es beremeleseket fihyelembe veve 7 ev alatt 33-35%-al nö a netto real atlagber, penzügyileg fentartható módon.

Lehetne még sokáig folytatni, és akkor még más meghatározó témákat nem is erintettünk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 20:49:35

@GyMasa:
1990-hez viszonyítva

2005-ben a reáljövedelem 115 százalék
2015-ben 110 százalék

KSH adat

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 20:50:34

@atomic power 1986DucaDuca: És te ezt a sok kormányzati sületlenséget el is hiszed? Melyik kormányzati statisztikai hivatal kreálta ezeket a mutatókat, kommunista tervgazdálkodás-kádári mintára?De még ha igaz is ez az egész, egy világgazdasági konjuntúra idején nem nehéz pozitív számokat produkálni. Olyat még kádár is tudott. Aztán jött egy nagy világválság, még akkor se vallották be, hogy nagy a baj, majd két évtizednek kellett eltelnie mire összeomlottak a sok hazudozás után. No, orbánékra is ez a sors vár, ennyi kozmetikázás után.

6.Lenin 2017.07.07. 20:50:53

@Lord Kilburn:

Nem, csak olyan bájos, hogy ott, és az ellen tüntetnek, ami az álmod.
Vagyis mindig vannak, akiknek nem tetszik valami, és ez így van jól.
A rossz az, ha olyasmiről álmodozik valaki ami nem létezik.

Szerintem indulnod kéne valamilyen téli versenyeken, kiválóan megy a csúsztatás.

6.Lenin 2017.07.07. 20:53:07

@bluebear:

Ha villamos lennék, néha csengetnék neked.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.07. 20:53:44

@atomic power 1986DucaDuca:
Hehehe.. látszik hogy előkészített propaganda anyaggal dolgozol. :-))
Az általad adott linken ez van, jóval azelőtt, hogy te megadtad.
Üvölt hogy fizetett, irányított fidesz propagandista vagy.

"Tisztelt felhasználóink!

Szolgáltatásumk a KSH teljes hálózati rekonstrukciója miatt 2017. július 07-én 14:00-tól július 10-én 8:00-ig nem elérhetõ.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Központi Statisztikai Hivatal"

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 20:55:35

@atomic power 1986DucaDuca: Mivel az ellenőrzést jóformán lehetetlenné tette ez a gátlástalan geci kúrmány, mindent titkolnak, így bámilyen adatot kihoznak, komolytalan.

6.Lenin önálló gondolata 2017.07.07. 20:56:00

@atomic power 1986DucaDuca: Ezzel csúnyán odaégtél. Nézd csak meg mi van ott!

6.Lenin a láncfűrészes lopott fa orgazda 2017.07.07. 20:57:24

@atomic power 1986DucaDuca: Ne dolgozz olyan anyagból amit odalöknek neked, de nem nézel utána!

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2017.07.07. 20:58:47

@atomic power 1986DucaDuca: Megnézted egyáltalán azt a linket, vagy csak kaptad levélben hogy ezt kell terjeszteni?

Tomiko 2017.07.07. 21:02:39

@GyMasa: Butaságokat írsz, nemlétező statisztikát. De a legnagyobb kérdés, hogy még ha igaz is lenne, minek írod ide: "A migracios index pedig pozitiv, azaz tobben Jonnek Magyarorszagra, mint amennyien elmennek."
Ezt hogy értsem? Amikor apámnak életmentő műtétet ígértek az orvosok, azt mondták 3-4 hétig várjon, nincs altatóorvos. És képzeld, az ukrán mezőgazdász bevándorló nem vállalta az altatást. Te ne kerülj ilyen helyzetbe, mint mi, jó lenne, ha magadtól jönnél rá a hülyeségedre.....

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 21:05:09

@6.Lenin: Inkább akaszd fel a füleidet a magasfeszre, hátha feltölt értelemmel.

gázóra ellenőr 2017.07.07. 21:07:14

@atomic power 1986DucaDuca: Barom! Legalább nézd meg mit linkelsz! Épp most hamisítják.

6.Lenin 2017.07.07. 21:09:18

@bluebear:

Látom nem esett le.
Mi lenne, ha.....
"Ha orbán bevezetné a rabszolgaságot, "
tehát elsőnek magadon próbáld ki, a módszeredet, mert ez sem csillog az értelemtől

BiG74 Bodri 2017.07.07. 21:09:22

@atomic power 1986DucaDuca:
Gyönyörű rózsaszín köd száll az éjszakai Magyarországra, kár, hogy jő a reggel, és csipás szemmel vakarjuk a seggünket.

Ad Dio 2017.07.07. 21:14:17

A Fidesz szavazóinek a zöme - a wannabe narratívával ellentétben - NEM "fideszes", végképp nem "fidesz hívő". Sima pógi, aki jobb híján a Fideszre szavaz. Aláhúzandó, hogy _jobb híján_. Sajnos annak ellenére, hogy a Fidesz regnálása egyre vállalhatatlanabb felhangokkal jár, a horizonton sincs alternatíva. Addig meg marad a Fidesz...

Hajrá kedves ellenzék! Növesszetek agyat!...

6.Lenin 2017.07.07. 21:16:03

Hmm!

Már hányadik köcsög ugrik egy ilyen apróságra.
Szerintem mindenkinek vannak elmentett linkjei, amit esetleg többször is felhasznál.
Amennyiben az indexen karbantartás zajlik, az addig ott megjelentek eltűnnek?

Ennyire éhes a ballib tábor a sikerélményre, hogy ilyen kis dologra is ilyen vehemensen ugranak.
Szánalmas egy társaság.

Hány videóm van elmentve a rendszerváltáskori időkből, amiket azóta töröltek a netről.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 21:21:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"1990-hez viszonyítva

2005-ben a reáljövedelem 115 százalék
2015-ben 110 százalék

KSH adat"

És mennyi volt 2010-ben ? Ez kimaradt! Egyebkent elökészített anyaggal dolgozol?

Lord Kilburn 2017.07.07. 21:21:59

@atomic power 1986DucaDuca:
@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Lehet vitatkozni az Orbán-rendszer gazdasági teljesítményéről, csak nem érdemes. Több okból sem.

A legfontosabb, hogy az előző kormányzatok gazdasági teljesítményével való reális összehasonlítás lehetetlen. 2010 előtt ugyanis egyetlen kormánynak sem volt teljhatalma Magyarországon, minden kormány kezét kötötte az akkor még létező jogállami intézményrendszer. Nézzetek utána, hogy pl. a Bokros-csomag mekkora részét semmisítette meg az alkotmánybíróság.

2010 után az Orbán-rezsim mindenféle demokratikus kontroll és minimális ellenzéki nyomásgyakorlás mellett kezdhetett hozzá rezsimje kiépítéséhez úgy, hogy Rákosi államosítása óta nem látott mértékű vagyont (MANYUP) kaparintott meg, és a korábbiakhoz képest is fokozottan ömlött az EU támogatás az országra. Nagyjából ezek teremtették meg a rezsim gazdasági alapjait.

A köztársaság hideg polgárháborús viszonyaihoz képest az Orbán-rezsim által előállított viszonylagos gazdasági stabilitás számomra nem tűnik túl nagy gazdaságpolitikai teljesítménynek. Azt is mondhatnám, hogy teljhatalom birtokában ez a minimum.

Egyébként meg a gazdaság állapota teljesen független lehet egy rendszer természetétől. Úgy tudom, a Pinochet-rezsim idején pl. sokat fejlődött Chile gazdasága.

Vagy hogy szemléletesebb példát is mondjak: nem tudok róla, hogy Darth Sidious nagymester uralma csődbe vitte volna a Galaktikus Birodalmat. De ez nem is számít sokat. Én a Galaktikus Birodalom esetleges gazdasági sikerei ellenére is elutasítom Sidious nagymester politikáját. :)

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 21:23:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: t

"1990-hez viszonyítva

2005-ben a reáljövedelem 115 százalék
2015-ben 110 százalék

KSH adat"

És mennyi volt 2010-ben? Egyébként előkészített anyagból dolgozol?

6.Lenin 2017.07.07. 21:24:18

@atomic power 1986DucaDuca:

"Egyebkent elökészített anyaggal dolgozol? "

Volt néhány perc öröme ennek a köcsögnek, miért rontod el ?

Lord Kilburn 2017.07.07. 21:27:23

@6.Lenin: Nem. Ott nem az álmom ellen tüntetnek. Ott a G20 ellen tüntetnek.

Az én olvasatomban kb. azért, mert úgy gondolják, hogy egyes országok és emberek kezében túl sok vagyon gyűlt össze, és ezt valami módon szélesebben kellene elosztani a társadalmakban.

6.Lenin 2017.07.07. 21:30:47

@Lord Kilburn:

"és a korábbiakhoz képest is fokozottan ömlött az EU támogatás az országra. "

Nem ömlik, pályázni kell, és jóváhagyatni. A megvalósítást ellenőrzik. Az az állam tulajdona marad kormányváltás után is, vagy vissza kell fizetni, ha más célra használták.
Már megint csúsztatsz.

6.Lenin 2017.07.07. 21:33:10

@Lord Kilburn:

Akkor az sem lehet olyan tökéletes. Az ideálisban is létezhet hiba? Ne bassz!
Pedig már majdnem kiábrándultam, de így, kár lenne.

lobaszopiatej 2017.07.07. 21:35:38

Fidesz-harcosoknak:

1. lopás / nem lopás.

Nyilván a lopni mindig fog valaki. A kérdés:
a) van-e kövezkezménye? Szerintem pl Tocsiknál / Gyurcsánynál stb. még megvolt (lemondás / oknyomozás a BALOS sajtóban.) De legkésőbb az elkergetésben.

Fidesznél? Még több stadiont! Hú micsoda ügyes ez a Matolcsi, 310-es eurót csinált 280-ról! Fizetésemelést neki!
Olimpiát, még nyugger halálom előtt, úgyis ingyér kapom! Ja, és mégtöbb államtitkárt!

b) hozunk-e törvényt a lopás ellen? Nemhogy nem hoznak, de bevezették a TAO-t (= felcsúti csilliárdok a kétballábas-képzőnek, hogy aztán kf-ről hozzunk focizni is tudókat)

c) átláthatóság. Lásd civilek. Ilyen Maszop idején se volt.

d) EU-s pénzek: oké bárkinek, de visszaosztva "alkotmányos ktg-en"
Ma ez 50-50%, régebben még 70/30 volt (amig mi fizettük teljesen).

Szóval persze van lopás mindig is, de van-e következménye, tesz-e a kormány ellene? A leghülyébb is tudja a választ.

2. Alternatíva.
Akkor fideszesek szerint legyen 1-pártrendszer, bólogassunk mindenre hogy az úgy jó?
A szemünket is kilopják, bevezetik az igazi Feudalizmust ha ezekre mégegyszer rászavaztok!
Fidel Castro-t akartok Orbánból csinálni? Egy idő után tényleg nem lesz alternatíva.
Lásd Oroszországot példaképp. Bemondják hogy Putyin a főisten, aki meg ellenkezik legyilkolják. Hát hajrá.

A demokrácia alaptulajdonsága, hogy sokszínű. Aki ezt nem így gondolja, az KOMMUNISTA.
Ilyen meg nincs hogy nincs alternatíva. Tessék arra szavazni akire goldosz, csak ne a böszme tolvajra!

Parajpuding 2017.07.07. 21:36:30

Agyhalottaktól érveket várni? :DDD

6.Lenin 2017.07.07. 21:38:36

@Lord Kilburn:

"mert úgy gondolják, hogy egyes országok és emberek kezében túl sok vagyon gyűlt össze, "

Mondjuk néhány ezer család kezében, sok milliárd ellenében?
fékek, ellensúlyok, talpig becsületes demokraták, ÁB-k hol a toszban vannak ilyenkor?
B+, most nagyon megleptél.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 21:38:49

@6.Lenin: Látom inkább neked nem esett le. Ez a rabszolgaság csak egy példa, írhattam volna ősközösséget is, nem a valóság. Tudod, olyan, mint amit orbán is nap mint nap kreál. Olyan virtuális-szerű. Tudod? A rabszolgaság egy túlzott példa, igaz nem tudom az orbán hívek hogyan reagálnának erre az intézkedésre, de gyanítom, hogy seggen csókolnák érte a führerüket. Hitlert is vakon követte a sok birkája a teljes összeomlásig. Ezer ilyen példa van rá a történelemben. Az orbán birka pszichológiája, hogy fél. Félti a megszerzett egzinszteciáját, amit führere adományozott neki, és ha kiesik a pikszisből gyorsan elveszítheti. Te is ilyen vagy? Vigyázz, nehogy orbánnal ellentéteset írj, mert pórul járhatsz.

Lord Kilburn 2017.07.07. 21:41:10

@6.Lenin: Magyarország uniós tagságának mérlege a csatlakozás óta
év egyenleg (millió euróban) a bruttó nemzeti összjövedelem, a GNI arányában (%)
2004 + 193,4 0,25
2005 + 590,1 0,70
2006 + 1 115 1,31
2007 + 1 605,9 1,74
2008 + 1 111,7 1,13
2009 + 2 719,4 3,11
2010 + 2 748,4 2,98
2011 +4 418,3 4,67
2012 + 3 280 3

Rébusz 2017.07.07. 21:41:36

Szerintem egy fideszes szavazó 2 dolgot csinálhat: 1. nem megy el szavazni 1. a fideszre szavaz. Az 1 csoportba azok tartoznak, akik csalódtak a fideszben. A 2. csoportba pedig azok, akik semmilyen körülmények között nem hajlandóak egy baloldali pártra szavaszni vagy egy leamortizálódott egyéb pártra.
A lényeg: egy fideszes nem szavaz másik pártra.
A fidesz egy kizsigerelt országot kapott, mégsem tudom megbocsájtani nekik a magánnyugdíjak elvételét. Soha!!! Ismerek olyan embert, aki a kilakoltatás szélén áll és a tőle elvett 1 millió forint, egyetlen millió forint most megmentené az életét!!!! Úgy gondolom, hogy semmit nem tudnak tenni, amivel ezt a tettüket überelhetnék, akkor nálam minden eldőlt. De soha nem szavaznék az MSZP-re, jelen pillanatban egyik ellenzéki pártra sem, kutyafarkakra és egyéb momentumokra sem és a fideszre sem! Másrészt elismerem, hogy az országnak iszonyú mázlija van, hogy a népvándorlás idején Fideszes kormányzás van és nem más. Szerencsénk van, hogy a fidesz érdeke is azt kívánja, hogy ne jöjjenek migránsok ebbe az országba.

6.Lenin 2017.07.07. 21:46:02

@Lord Kilburn:

És ebből mennyi csorog vissza?
Ismered a görög példát is?

Őket mentik, de mások járnak jól belőle.
Valami ütősebbet, ha lehet.

Ja, és, ha rajtunk segítenek, hogy ne éhezzünk, akkor miként kerül jóval nagyobb érték néhány ország, család kezébe?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 21:46:26

@6.Lenin: Ti fidesz@Lord Kilburn: ezért teljesen felesleges tüntetni. A vagyon ugyanis nem tesz boldoggá, ezt nap mint nap láthatjuk a vergődő hollywoodi sztárok láttán. Csak elég megnézni orbánt, vagy mészarost. Ahogy nő a vagyonuk egyre jobban válnak idegbeteggé. Már kerülik a közösséget, csak a híveik előtt hajlandóak nyilatkozni, ha esetleg mégis eléjük keveredik egy nekik ellentmondó, akkor rángatózik a szemük, remeg kezük-lábuk, és elkezdenek dadogni. Már ki van adva kormányzati szinten hogy nem is lehet nyilatkozni semmit, mert nem akarnak leégni ha valaki rákérdez a vagyongyarapodásukra. Szánalmas egy kis senkik ezek, még arra sem méltók, hogy szemenköpjem őket.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 21:46:35

@Lord Kilburn:

"........nem látott mértékű vagyont (MANYUP) kaparintott meg, és a korábbiakhoz képest is fokozottan ömlött az EU támogatás az országra. Nagyjából ezek teremtették meg a rezsim gazdasági alapjait."

A MANYUP pénzzel nagyjából azonos összeg ment el az IMF- EU hitel viszafizetésére. A kamatfizetési kötelezettségünk pedig 2010-2016 között nagyjábol megegyezett a bérkező uniós támogatasokkal.

Ezeket az öröklött hátrányokat is vedd figyelembe, mert akkor vagyunk korrektek.

"A köztársaság hideg polgárháborús viszonyaihoz képest az Orbán-rezsim által előállított viszonylagos gazdasági stabilitás számomra nem tűnik túl nagy gazdaságpolitikai teljesítménynek. Azt is mondhatnám, hogy teljhatalom birtokában ez a minimum."

Ahhoz képest, hogy Magyarorszagon nem volt háború, 2002-2010 között sikerült annyi allamadóssag növekményt összehozni, ami megyegyezik a Horvatorszag ďelszalav haboruban elszenvedett vesztesegeivel. Ha nincs IMF -EU hitel, bekövetkezett volna az allamcsőd. Ha az neked nem nagy teljesítmény, hogy ebből a helyzetből kiindulva ma már ismét reális lehet az euro bevezetése a maastrichti kriteriumok alapján, akkor mi?
"Egyébként meg a gazdaság állapota teljesen független lehet egy rendszer természetétől. Úgy tudom, a Pinochet-rezsim idején pl. sokat fejlődött Chile gazdasága."

Ez igaz! Sőt a legnagyobb gazdasagi fejlődések diktatúrakban, vagy illiberalis demokraciákban történtek. Lásd Szingapur.

"Vagy hogy szemléletesebb példát is mondjak: nem tudok róla, hogy Darth Sidious nagymester uralma csődbe vitte volna a Galaktikus Birodalmat. De ez nem is számít sokat. Én a Galaktikus Birodalom esetleges gazdasági sikerei ellenére is elutasítom Sidious nagymester politikáját. :)"

Az emberek többségenek a gazdaság a fontos a Maslow fele piramis szerint.

Lord Kilburn 2017.07.07. 21:47:27

@6.Lenin: Lusta vagyok a további évekről adatokat keresni. Nyilvánvaló a nagymértékű emelkedés. És nem kéne tenni az ostobát. Mindnyájan pontosan tudjuk, mekkora lopások övezik az EU támogatásokat.

A brexit kampányban érv volt a kilépés mellett, hogy mifelénk milyen felelőtlenül bánnak a brit adófizetők befizetéseivel.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 21:52:22

@6.Lenin:

"Volt néhány perc öröme ennek a köcsögnek, miért rontod el ?"

Van olyan, hogy valaki a saját kardjába dől. De az adatai a bázis nem megfelelő megvalaszatasa miatt felrevezetőek.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 21:55:31

@6.Lenin:

"Volt néhány perc öröme ennek a köcsögnek, miért rontod el ?"

Van, hogy valaki a saját kardjába dől. Egyebkent az adatai is félrevezetőek, mert nem megfelelően választja meg az összehasonlítas bázisát.

6.Lenin 2017.07.07. 21:57:34

@bluebear:

Rossz példa volt. Még tagjai vagyunk az EU-nak, és remélem maradunk is, de remélem ez a balfasz vezetés azért változni is fog közben.
Nemcsak Hitlert imádták sokan, hanem a kommunizmust is, sőt igen sok volt a maoista is a most sok kibaszott nagy demokraták közt.

Azt sokan elfelejtik(vagy szeretnék), hogy kik is voltak a gyarmattartók, és, hogy mennyire is szerették a helyi helytartókat (megfizetni a saját népük ellenében)

Kritizáld a jelenlegi kormányt-mindig van mit bőven-, de mond meg azt is, hogy te mit is szeretnél helyette. A többit bízd rám, majd eldöntöm. Ha meggyőztél, rád szavazok.

Mi a tosz ebben a bonyolult? Miért nem képes ezt felfogni a jelenlegi ellenzék?

Miből gondolják, hogy a hülyének tartott választók őket fogják imádni? Mit akarnak kezdeni egy birka néppel?
Valami hihetőbb kéne már fiúk, de ez legyen a ti gondotok, ha balfaszok vagytok, akkor szívjatok. Megérdemlitek.

Lord Kilburn 2017.07.07. 22:01:04

@atomic power 1986DucaDuca: Hát ha igazán korrektek akarunk lenni, akkor le kell írnunk, hogy az államadósság a Horn kormány alatt csökkent drámai mértékben, mely csökkenés az első Orbán kormány alatt, 2001-től már a GDP %-ában is megfordult, és egyenletesen emelkedett ötvenpár százalékról kb. hatvanöt százalékig, mígnem a gazdasági válság további 15%-ot dobott rajta. Ezt a szintet teljhatalma ellenére az Orbán-rezsimnek valódi értékén nem, csak a GDP %-ában számítva sikerült 6 év alatt 6-7%-kal csökkentenie. És cserébe nem lesz nyugdíjunk.

Janossz 2017.07.07. 22:02:05

@atomic power 1986DucaDuca: Figyu, Agitátor!
Mielőtt végképp belezavarodnál a táblákba, meg a KSH-s hazugságokba, mondanék valamit.
ROSSZABBUL ÉLÜNK, MINT TIZENNÉGY ÉVE! Ezt érted?

Lord Kilburn 2017.07.07. 22:04:19

@6.Lenin: "A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik."

6.Lenin 2017.07.07. 22:04:47

@Lord Kilburn:

Nem kell keresni semmit, az süket duma, minden oldalon. Politika.
Vannak érdekek, irányok, amit egy adott ország kormányának követni kell(ene). elvek, és gyakorlat.
Mindig voltak//vannak/lesznek, akiknek ezekkel ellentétes az érdekeik.
A lényeg a támogatottság, az alternatívák kínálata.
A többi álmodozás.
Szerintem

6.Lenin 2017.07.07. 22:08:14

@Lord Kilburn:

Jól hangzik, aztán mégis tüntetnek ellene is.
Érdekek vannak. Ki, mennyire tudja/képes érvényesíteni a sajátját, az a lényeges.
Szerintem.

arturdent 2017.07.07. 22:08:39

Tisztelt Blogg iró!
Én nem vagyok egy tipikus Fidesz szavazó de legutóbb A helyi listán Fidesz, az országoson Lmp-t húztam.
Nos a Fidesz mellett, szól, hogy nekik van valami elképzelésük az ország sorsáról, van valamiféle viziójuk a jövőről, a többi párt többnyire csak sodrodik és semmi elképzelése sincs a jövőről. Az ugymond baloldali erőkre sosem fogok szavazni, ugyanis a rendszerváltás után tkp ők árusították ki az országot elvtelenűl. Tudsz nekem ennél nagyobb lopást mondani, mint amit privatizáció formájában a balos kormányok levezényeltek. Szinte semmi értékes nem maradt magyar kézben, tulajdonképpen ellopták az ország jövőjét, és egy generációt tettek tönkre. Ehhez képest Mészáros sehol sincs. Gyurcsányék a válság alatt ezt tovább fojtatták volna még jobban kiszolgáltatták az országot. a nyugatnak/IMF hitel)
Ezen kívűl a deviza hitel válság és a bankok szabadon engedése is az ő bűnük. Persze a Fidesz sem szent, mint ahogy a nagy példa nyugati demokráciák sem szentek. Lásd a Bush kormányt, amit nevezhetnénk Exon mobil-Goldman kormánynak is. De ha fiatal korodban csak 1-2 Dallas sorozatot láttál, akkor tudod, hogy a kapitalizmus alapja a korrupció és az erősebb kutya él nemi életet elv.
Szóval mindenhol vannak kormányközeli cégek akik zsíros sápot húznak az államból. Ez nem fog változni bármilyen kormány jön.
Szóval ha az ellenzék szimpatikus akarna lenni, akkor felvázolna valami viziót a jövüről, lenne valami fogalmuk, hogy mihez kezdjenek a hatalommal (azon kívűl, hogy elszámoltatással meg hasonló baromsággal fárasztanák a választot) . Ezen akkorát nevetek mikor belegondolok, hogy szegény Kellernek egy egész minisztériuma volt erre, aztán nem ment semmire. Mint ahogy a Fidesznek sem sikerült senkit bezárnia szinte, pedig volt rá hatalmuk is meg minden.

Fiká Zoltán 2017.07.07. 22:09:04

Nem csak az a baj a baloldallal, hogy lopott. Ennél jóval több kárt okozott és törvényszerűen okozni is fog megint, ha hatalomra jutna.
6 ok, ami miatt továbbra is csak a Fideszre fogok szavazni:

1. A baloldal (is) lop(ott/ni fog).

2. A baloldal nemcsak lop, hanem gazdaságilag is tönkrebassza az országot, mint ahogy majdnem sikerült is nekik már egyszer az esztelen osztogatással. És megint nem bírnak magukkal (alapjövedelem stb.). A Fidesz ezzel szemben értelmes gazdaságpolitikát folytat, nem cseszi szét idióta osztogatással az államháztartást.

3. Tetszik a Fidesz adópolitikája és az egykulcsos adó. Nem minősítenek gazdagnak csak azért, mert a magyar átlagnál némileg jobban keresek és nem akarják az utolsó bőrt is lehúzni rólam, hogy az ingyenélőknek adják.

4. Tetszik a Fidesz család-és szociálpolitikája. Nem támogatják a megélhetési gyerekszülést, helyette inkább a produktív rétegeket támogatják, akik sok energiát és erőforrást fordítanak a gyerekeikbe, nem a mennyiségre, hanem a minőségre mennek, és rendes adófizető állampolgárokat nevelnek fel.

5. Tetszik a Fidesznek a nemzeti érdeket előtérbe helyező gazdaság, energia-és külpolitikája. A Fidesz visszavett számos elkótyavetyélt létfontosságú vagyont, amint a baloldal külföldi kézbe adott. Paks 2 is abszolút racionális beruházás, szemben a ballibek hagymázas és tudománytalan megújuló energiás téveszméivel.

5. Szívből gyűlölöm a PC-fasizmust, a toleranciadiktatúrát, az elmebeteg feminácikat, a homokos propagandát, a transznemű őrületet, tehát mindazt, amiről a mai modern balliberális oldal szól. Megintcsak egyértelmű a választás, mert ezekkel a Fidesz, még ha óvatosan is , de szemben áll. Ha az összes többi ok nem állna fenn, ezért az egy dolog miatt is megérné a Fideszre szavaznom.

6. A balliberálisok integrálhatatlan, vallási fanatikusokat és potenciális terroristákat akarnak Magyarországra telepíteni. Ez az a szememben nettó hazaárulás, mi, akik 150 évig nyögtünk az iszlám elnyomás és terror alatt, igazán tudhatnánk, hogy az iszlámmal lehetetlen békésen együtt élni, de nem kell mást tenni, elég egy pillantást vetni Nyugat-Európára, hogy milyen sikeres a multikulti, ahol 3. generációs muszlimok állnak terroristának. Ismét egy olyan ok, ami miatt, még ha az összes többi érv nem állna meg, ezért az egyért akkor is rájuk szavaznék.

1ghost 2017.07.07. 22:09:35

A tolvaj korrupt, fideszbandával a helyzet a következő.

Minden a rendelkezésükre áll, az eszközökben nem válogatnak. Nem finnyásak, erkölcsi aggályaik nincsenek, lelkiismeretük pedig sohasem volt.

Nemrég még Brüsszel ellen folytattak ádáz, kíméletlen harcot, abba a kézbe piszkítottak, amelyik enni adott. Az Orbán rezsimet az általuk hanyatlónak mondott nyugat pénze tartja lélegeztető gépen. Ha az EU egyik-pillanatról a másikra elzárná a pénzcsapot, a rendszer rövid időn belül összeomlana. A magyar gazdaság termelékenysége a béka segge alatt van. A Fidesz oligarchái piaci viszonyok között gyorsan csődbe mennének. Előre lebótolt közbeszerzésekből lenyúlt milliárdokból működik az egész korrupt rendszer, a lopás a párt katonái számára törvényesített, legalizált. Cserébe, feltétlen hűséget vár el, a legfőbb hadúr.

Orbánt a kultúrnemzetek vezetői nem tekintik partnernek, szóba sem állnak vele.

A hét év alatt a hazára zúdított mocsokáradatot már biztosan nem tűri tovább az ország. A fidesznek game over, megbuktak, mára e legelutasítottabb párt a politikai palettán.

A 2018-ban a helyzet kristálytiszta: CSAK NE A FIDESZ!

6.Lenin 2017.07.07. 22:14:15

18 nyarán okosabbak leszünk. Remélem Fidesz győzelemmel, de egy komolyabb ellenzék csírájával is egyben, hogy aztán valóban mérhető is legyen a teljesítmény.

ipi-apacs, én megyek hunyni.

Jó volt veletek (most egy picit kamuztam)

Jó éjt, mindenkinek (ez viszont nem kamu)

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.07.07. 22:18:42

@6.Lenin: Irány a mauzóleum, lenin elvtárs. Szép álmokat!

P. J. Fry 2017.07.07. 22:19:17

@1ghost: Érdekes, hogy a legnagyobb troll vagy az indexes blogokon, de téged még sehonnan nem tiltottak ki. Lassan csinálhatnál egy új nicket, mert már nagyon kilóg a lóláb.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 22:23:03

@Lord Kilburn:

"Hát ha igazán korrektek akarunk lenni, akkor le kell írnunk, hogy az államadósság a Horn kormány alatt csökkent drámai mértékben, mely csökkenés az első Orbán kormány alatt, 2001-től már a GDP %-ában is megfordult"

Az első Orbán kormány 2002-ben alacsonyabb GDP arányos allamadóssaggal adta at a kormanyzast, mint amivel atvette. 2001-től alóban ismét emelkedésnek indult, de ennek ellenére a gazdaság olyan allapotban volt, hogy kisebb kiigazításokkal 2006-ra az euro bevezetese realis lett volna.

"és egyenletesen emelkedett ötvenpár százalékról kb. hatvanöt százalékig, mígnem a gazdasági válság további 15%-ot dobott rajta."

A felelőtlen gazdasagpolitika miatt történt mindez. 2002-2010 között Szlovakia 1,7%-al csökkentette GDP arányos allamadósságat, pedig a válsag nem állt meg a hatarukon.

"Ezt a szintet teljhatalma ellenére az Orbán-rezsimnek valódi értékén nem, csak a GDP %-ában számítva sikerült 6 év alatt 6-7%-kal csökkentenie. És cserébe nem lesz nyugdíjunk."

A GDP aranyos allamadossag a mervadó. A befektetők es a hitelminösítök is ezt nézik. Ne becsüld a csökkenés mértékét, mert ennél nagyobb csökkentes mar meg jobban visszafogta volna a növekedést es komoly tarsadalmi feszültsegekhez vezetett volna. Sokkal nagyobbhoz, mint amit tapasztalsz. A MANYUP pénz felhasznalasa kenyszerhelyzetben tórtént. Azonnali, likvid tőkere volt szükseg, adóssagspiralban voltunk. Elszallt volna a GDP arányos allmadóssag akar 90%-ig is.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 22:28:01

@Janossz:

"ROSSZABBUL ÉLÜNK, MINT TIZENNÉGY ÉVE! Ezt érted?"

Egyszerü a recept. Jövőre az orszaggyűlési valasztason a kormanypartok ellen szavazol. A káosz kolaíció valamelyik pártjara!

Consuela NO NO 2017.07.07. 22:28:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: jaj megkúrt úrfi mostmár 12csilliárd devizatartalék is eltűnt? egyre viccesebbek a számaitok.

1ghost 2017.07.07. 22:34:04

@atomic power 1986DucaDuca: Már @P. J. Fry:

Na látom legalább tizenöt nicken bérhazudtál ma itt! Ütős a cikk mi? Micsoda szar érzés lehet tudni, hogy tíz hónapon belül mentek a történelem szemétdombjára, majd azzal a lendülettel a cellába.

És tudod mit? Hiába nyalod a gazdád valagát akár ezer nicken is, rajtatatok már semmi sem segít, annyi mocskot hánytatok a honra!
Jövőre a magyarok mindenképp revansot vesznek az egész fideszmaffián!

Janossz 2017.07.07. 22:38:07

@atomic power 1986DucaDuca: Megfogadom tanácsod. Azt teszem. Ennél nagyobb kuplerájt tizenhárom veszekedő párt se lenne képes összehozni, mint ez a mostani gyülekezet.

Janossz 2017.07.07. 22:40:36

@Consuela NO NO: Szólítottalak, Szépségem? Holnap lesz a a Ti napotok, várd ki szépen, Consuela, nem vagyok az eseted, hidd el!

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 22:44:11

@Janossz:

"Ennél nagyobb kuplerájt tizenhárom veszekedő párt se lenne képes összehozni, mint ez a mostani gyülekezet."

De! Lehet még fokozni! Kormanyalakítasi keptelenség, új valasztasok, közben elszall a forint, befektetök elmenekülnek, tőzsde összeomlik, allamadóssag elszáll. Kezdödik minden előlről, azzal a különbséggel, hogy a regiós versenytarsakról vegleg leszakadunk. De a lényeg: megdöntöttük a kormanyt, mindenki örülhet!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.07. 22:46:29

@Lord Kilburn:

"Hát ha igazán korrektek akarunk lenni, akkor le kell írnunk, hogy az államadósság a Horn kormány alatt csökkent drámai mértékben"

Ha igazán korrekt akarrnál lenni, akkor hozzátennéd, hogy Hornék mindezt az állami vagyon elkótyavetyélésével, bagóért nyugati cégeknek eladásával érték el. Így már persze nem is olyan szép az egész, mi?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.07. 22:48:55

@1ghost:

"Micsoda szar érzés lehet tudni, hogy tíz hónapon belül mentek a történelem szemétdombjára, majd azzal a lendülettel a cellába. "

Erre majd térjünk vissza 10 hónap múlva. Tudom persze, ha Orbán győz ismét, akkor csalt. :D

Janossz 2017.07.07. 22:51:09

@atomic power 1986DucaDuca: Kihagytad az aszteroida-becsapódást, a földrengést, árvizet, marslakó-inváziót, meg ilyen apróságokat... Minden lehetséges. De ne gondold, hogy a Föld forgása meg fog állni Fideszke nélkül. Biztos lesz ezer nehézség, amit jórészt ez a mostani garnitúra hordott össze, de nyugi, az élet megy tovább.
"...a regiós versenytarsakról vegleg leszakadunk..."
Éppen ez van most. Ezért kell váltani. Mielőbb.

Lord Kilburn 2017.07.07. 22:52:50

@atomic power 1986DucaDuca:
Hál´ istennek ugyanazokról a számokról beszélünk, csak kissé más megközelítésben.

„A felelőtlen gazdasagpolitika miatt történt mindez. 2002-2010 között Szlovakia 1,7%-al csökkentette GDP arányos allamadósságat, pedig a válsag nem állt meg a hatarukon.”

És ki a felelős a felelőtlen gazdaságpolitikáért? A gyengekezű Medgyessy, aki Orbánék hűvös leheletétől berezelve két kézzel szórta a pénzt a nép közé? Vagy Gyurcsány?

Egyáltalán ki az a Gyurcsány?

Gyurcsány Ferenc az anti-Orbán. Orbán hatalomtól való távoltartása érdekében a szocik találtak egy ellen Orbánt. Egy választás erejéig be is vált. Összességében a magyar baloldal és az ország is nagy árat fizetett érte.

Figyi csak: Orbán egy gonosz, hatalommániás, elvtelen gazember.

A rendszerváltás óta hatalomban, vagy annak közvetlen közelében található, egyetlenként a politikai elitből. Az 1990-tól 2010-ig terjedő köztársasági, „hideg polgárháború” sújtotta, kétpólusú időszakban a ring egyik sarkában kb. 1996-tól megszakítás nélkül ő állt, vele szemben folyamatosan rotálódó politikusokkal. Együtt járatták le a köztársaságot, nem azért, mert az eleve rosszul volt kitalálva, hanem azért, mert egyszerűen nem akarták normálisan működtetni. És ebben, a jobboldal uraként Orbánnak van a legnagyobb felelőssége.

Viktorka belülről rothasztotta szét a harmadik magyar köztársaságot, hogy a világgazdasági válsággal végleg romba dőlő politikai rendszer felett, 2010-ben, kétharmados többséggel, fehér lovon megmentőként bevonulhasson, és építgethesse az egyre nyilvánvalóbb féldiktatúráját.

Ami csak azért féldiktatúra, és nem egész, mert manapság nem a Szovjetunióból, hanem az EU-ból fújnak a passzátszelek.

I-Work 2017.07.07. 22:53:53

concerningthirdparty
Cimbora!
Amíg a társadalomban nincsen igény arra, hogy a jelenlegi kupac sz@r helyett egy másik kupac ürülékre szavazzanak, addig a fidesz lopni, csalni, hazudni, uszítani és maradni fog!

Kicsit leegyszerűsítem:
Magyarországon kizárólag baloldali eredetű pártok vannak jelen a közéletben, ki hangosabban, ki halkabban pengeti a kommunista és szocialista húrokat, - Rákosi és Kádár elvtárs sírva könyörögnének a receptért.

A társadalomnak egyelőre így jó, mert még többségben vannak a társadalomban azok, akiknek előnyük származott, vagy származik a kommunista múltból.
Történelmileg amúgy is kódolva van a génjeinkbe, hogy túlélni csak úgy lehet, ha kicsit sumákolunk, kicsit csalunk, kicsit hazudunk...
Mivel alig akad bárki az országban, aki ne jutott volna kisebb-nagyobb jogtalan előnyökhöz, az emberek hajlandóak elnézni és megbocsájtani a regnáló diktatúra túlkapásait, tévelygéseit is!!!
ÍRHATSZ TE BÁRMILYEN NYÍLT LEVELET, TOJIK ARRA MINDENKI MAGASRÓL!
Akinek nem tetszik és teheti is, mert tehetséges, ismeretsége, vagy szerencséje van, - elmegy külföldre, - a KSH, tehát a kormány saját bevallása szerint is LEGALÁBB TOVÁBBI EGYMILLIÓ EMBER FOG MAGYARORSZÁGRÓL ELVÁNDOROLNI a közeli jövőben.
Amíg a közgondolkodás meg nem változik és alapjaiban nem változik meg, addig a kivagyi Rogánok, Mészárosok, Garancsik, az offshore letelepedési kötvénnyel betelepülő muszlim, kínai, orosz és ukrán bűnözők, a szomszédok, komák, iskolatársak dévajkodását kell eltűrnie az országnak, egy másfél milliós kisebbség terrorját a többségnek, mert hallgat és nem veszi a fáradtságot és a bátorságot ahhoz, hogy kiejtse a Soproni Ászokat a kezéből és elkergesse a hatalmaskodókat!!!
NEM ORBÁN, LÁZÁR, TIBORCZ ÉS A TÖBBIEK HIBÁJA, HOGY SENKI NEM AKARJA ŐKET ELKERGETNI, MERT ÍGY KÉNYELMES, A LEPATTANÓ APRÓBB-NAGYOBB STIHLIKBŐL IS MEG LEHET ÉLNI, MIKÖZBEN FELELŐSSÉGET NEM KELL VÁLLALNI!!!

1ghost 2017.07.07. 22:54:33

Amíg az átlagos jobboldali szavazó a kormány Brüsszel ellenes propagandáit olvasgatja és azon mérgelődik és elhiszi, hogy a Fidesz az ő szabadságuk érdekében ‘szabadságharcot’ vív.

Nos, eközben a Fideszes politikusok és családtagjaik, sikeresen pályáznak az uniós források felhasználására.

Kossuth Lajos szavaival élve: "soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia!…”

Íme a legújabb termés:

Tiborcz vejkó 150 milla
Bánki Erik feleség 42 milla
Simon László 70 milla
és a legszebb: Matolcsy fia: 350 milla!

Fasza mi?

Na ezért van az, hogy a fideszre már csak a slepp, a kitartott gerinctelenek, és a címzetes marhák szavaznak.
Jövőre pontosan megtudjuk, hogy mennyi van belőlük, de jóval kevesebb, mint sokan azt vélik.

Andy73 2017.07.07. 22:59:59

Gyenge elemzés. Ha tényleg kíváncsi vagy, miért sokkal népszerűbb a jelenlegi kormány a korábbi, baloldalinal, akkor hasonlítsd össze a főbb gazdasági mutatókat.

vajdasagi 2017.07.07. 23:05:13

@putris72: Tényszerűt akarsz a fiedsz-korrupcióról:

1. Voldemort.
2. mészáros lőrinc
3. régen simicska
4. orbán veje
5. rogán tóni letelepedési biznisze
6. andy vajna kaszinói
6. az a mindenki által ismert tény, hogy a csuszópénzek
a szocik 10-20%-os mértékéről megnőttek az egekbe
(immár több az ellopott pénz, mint a hasznosan felhasznált)
7. a főügyész, aki a narancsos gazfickókat futni hagyja

Kérsz még továbbiakat is?
És nem mondd, hogy "bezzeg a szocik is": őket azért váltottuk le.
A narancsosokat is le fogjuk. És jó lenne, ha a Jobbik nyerne és
kőkemény retorziókat vezetne be: ha azt igérik, hogy a főügyésszel
kezdik, és Isten-uccse rájuk fogok szavazni. Elég volt a lopásaitokból!
Kezdjetek reszketni!

Lord Kilburn 2017.07.07. 23:09:25

@1ghost:
„Jövőre pontosan megtudjuk, hogy mennyi van belőlük, de jóval kevesebb, mint sokan azt vélik.”

Nem értek egyet. Szerintem Te jövőre csalódni fogsz. Mint már fentebb leírtam, az Orbán-rezsim valószínűleg nem választásokon fog megbukni. Nem vagyok jövőbe látó, de a rezsim természetéből már inkább ez valószínűsíthető. Mint ahogy Putyint sem fogja az orosz ellenzék leváltani.

Mindkét említett országban az ellenzék már a rezsim része. Nem valódi alternatíva, csak a hatalmat legitimáló tényező. Csak sajnos ezt sok esetben még maguk sem veszik észre.

Lord Kilburn 2017.07.07. 23:10:41

@Andy73: Gyenge érvelés. Lásd fentebbi hozzászólásaimat.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 23:14:42

@Janossz:

"Éppen ez van most. Ezért kell váltani. Mielőbb."

A váltas mar megtörtént 2010-ben! Ugyanis a gazdasagi trendek regiós összehasonlítasban sokkal rosszabbak voltak, mint most. Ha az EUSTAT adatai alapjan utánaszamolsz , a következő számokat kapod:

Lengyelorszag, Csehorszag, Szlovakia 2003-2009 között a GDP volumennövekedes tekintetében 28,9 % atlagot teljesített. Magyarországe 8,9%.-ot. Azaz az említett országok 3,25 -ször gyorsabban fejlődtek Magyarorszagnál ebben az időszakban, miközben 3,5 szer nagyobb mertekben nött a GDP arányos allamdóssagunk.
2010-2016 között Lengyelorszag, Csehorszag, Szlovakia a GDP volumennövekedésének tekintetében 15,4%-os atlagot teljesített, Magyarorszag 14, 3 %-ot. A csehek fejlődese 10, 1 % volt. Magyarorszag ebben az időszakban 6,4%-al csökkentette GDP arányos allamadósagat.

2017. I. n.é.-ben 4,2 %-os volt Magyarországon a gazdasági növekedés, nagyobb, mint a visegrádi hármaké.

Én nem latok olyan leszakadast jelen időszakban, amit te vizionalsz!

Lord Kilburn 2017.07.07. 23:15:28

@vajdasagi:
Nem lesz váltás. Ráadásul a jobbikból néznék ki a legkevésbé valamiféle jogállami restaurációt.

A Jobbikot szerintem az Orbán-rezsim létezésében pusztán annyi zavarja, hogy nem Vona Gábor ül Orbán Viktor helyén.

vajdasagi 2017.07.07. 23:18:52

@6.Lenin: Nem @Lord Kilburn: néz valami félre, hanem te. Tudod, Nyugateurópa az többszáz millió
ember. Sok-sok város. Az, hogy Hamburgban épp sokan tiltakoznak a globalizáció ellen, az egy
pici része csupán az európaiaknak. Nem gondolják végig, hogy az okostelefonjaikat is ez
a globalizáció hozta, meg az olcsó éleémsizert, meg úgy általában a jólétet. Úgyhogy még Hamburgban is sokkal jobb élni, mint idehaza. Még a mai napon is így van ez, máskor meg pláne. Tudod, az, hogy Észak Koreában meg senki sem tüntet, nem azt jelenti, hogy ott jobb az élet. Szóval: 6.Lenin: te szerintem tévedsz, vagy hazudsz.

Vincenzo6 2017.07.07. 23:20:05

Ostobák és/vagy szarháziak, pont mint a guyrcsányisták, szocik, stb.

1ghost 2017.07.07. 23:20:19

@Lord Kilburn: Az ellenzék "Nem valódi alternatíva..."

Baromság. Ilyesmit kommunisták és az orbán fizetett pribékjei szoktak mondani. De te miért ne használhatnád az agyadat?

Andy73 2017.07.07. 23:20:46

Már a cím és a műfaj is elhibázott. Nyílt levélnel meg szokták adni a levél írójának a pontos nevet, címet stb. Ez csak egy névtelen senki agymenese, amit éppen ezért nem is lehet érdemben kezelni. Ki

vajdasagi 2017.07.07. 23:22:21

@atomic power 1986DucaDuca: Lebuktál. Az a link nem is működik. Te a nemzetellenes kormány fizetett trollja vagy. Javaslom: változtass ezután nick-et.

megamedve 2017.07.07. 23:24:54

@Kampfer: Jól összeszedted. Nagyjából ezeket a vonalakat kellene követni. A liberalizmus egy remek dolog, de csak teljesen liberalista környezetben. Mihelyst valaki kilóg a sorból, borul az egész mutatvány.
A fidesz pontosan ezzel élt vissza. Mekkora dumákat nyomtak ellenzékben, és mekkora gecik (hivatalosan is) lettek kormányon, döbbenet.
Igen, a tömeges országonátvándorlós migránsokat és/vagy menekülteket meg kell állítani, és azonosítani, regisztrálni, kezelni kell. Nem kell Józsi bácsira a szívbajt hozni, amikor a tanyájára éjfélkor becsönget 30 menekült ivóvizet kérni.
Orbánt és sleppjét sürgősen el kellene tüntetni, mert visszafordíthatatlan katasztrófa felé viszik az országot, de sajnos tényleg nincs karakán alternatíva.
Így aztán egyre többen beleszarnak.

1ghost 2017.07.07. 23:28:56

@Andy73:

Hát ez haláli! Vicsorogj csak te orbánista bérhazudozó szaralak! Jó lenne a szerző címe, neve ugyi? Küldenétek érte a fekete autót mint ávós apáitok, igaz te tetves narancskomcsi?

Lord Kilburn 2017.07.07. 23:32:18

@1ghost: Kapaszkodj meg, én pont az agyam használatával jutottam erre a következtetésre.

De akkor megpróbálom bővebben kifejteni, mire gondolok. Az tény, hogy egy totális diktatúrában nincs ellenzék. De ez azért napjainkban ritka. Manapság sokkal körmönfontabb autokráciák működnek. Ellenzék pl. még Putyin Oroszországában is működik, de senki nem gondolja komolyan, hogy képesek lennének választásokat nyerni.

Nézzük Magyarországot. Elméleti lehetőség itt is van az ellenzék győzelmére, de az Orbán-rezsim annyi ponton torzította a játékszabályokat, hogy ez már csak elméleti lehetőség.

Futball hasonlatban kifejezve: Orbán jelenlegi ellenzéke úgy lép pályára, hogy a meccs 5:0-ás hátrányból indul, és a játékvezető is a Fidesznek fúj. A győzelem csak elméleti lehetőség.

De azzal, hogy egyáltalán pályára lép az ellenzék, legitimálja a hatalmat.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.07. 23:38:45

@Lord Kilburn:

"Figyi csak: Orbán egy gonosz, hatalommániás, elvtelen gazember."

Ez a te vélemenyed. Ehhez jogod van. A kormanyfőnek meg türnie kell az ilyen megnyilatkozasokat, mert közszereplő. Sokaknak meg mas a vélemenye. 2018: "szabad a gazda".

"Viktorka belülről rothasztotta szét a harmadik magyar köztársaságot, hogy a világgazdasági válsággal végleg romba dőlő politikai rendszer felett, 2010-ben, kétharmados többséggel, fehér lovon megmentőként bevonulhasson, "és építgethesse az egyre nyilvánvalóbb féldiktatúráját."

Nem csak liberális demokrácia van. Magyarorszagnak olyan rendszert kell valasztani, - nyilvan a megfelelő keretek között - amiben a leggyorsabb a fejlődes, mivel nagy a lemaradasunk. Mas orszagok is sikeresen vegigjartak ezt a fejlődesi lépcsőt, utána "kiengedtek", tökéletesítettek demokraciajukat.
Akkor van baj, ha a rendszer nem a nepert van. Jövőre mindenkinek meglesz a lehetősege, hogy valasszon , eldöntse, hogy jó uton jarunk-e.

1ghost 2017.07.07. 23:41:01

@Lord Kilburn: Aha! Így már értem a magyarázatot és egyet is értek vele.

Viszont nem következik az a korábbi állításod, hogy nincs alternatíva. Alternaítíva van, csak a rendszer olyan, hogy nem képezi le a népakaratot. Pont ez volt nemrégiben a Momentum egyik üzenete a társadalom felé. Helyesen.

Janossz 2017.07.07. 23:42:10

@atomic power 1986DucaDuca: Szegény ember! Te valami pincében élsz?
Csak a KSH-t, meg a közmédiát kapod, kenyéren, meg vízen kívül?
Azt se tudod tán, hogy egy hónapja a ROMÁN fogyasztás beérte a magyart?
Nézegesd ezt kicsit, tudom, kicsit szakállas, de nem érsz te annyit, hogy újabbat keresgéljek! Hidd, el, az se jobb!
index.hu/chart/2014/04/30/erre_jutottunk_a_sok_eu-s_penzzel/

I-Work 2017.07.07. 23:42:37

@Kampfer:
A jelenlegi kormányzatnak nem célja a képzettségi szint, az általános műveltség növelése, - sarkítva: a cél ezzel éppen ellenkező!
Amennyiben a társadalom többsége felismerné, hogy mennyire át van verve, ha az emberek felismernék, hogy tudnának tenni önmagukért, a társadalmi igazságtalanságok megváltoztatásáért, a kirekesztés, a szegregáció elkerüléséért, - azzal a mostani hatalom alternatívát termelne önmagának, amelyet egyetlen diktatúra sem enged meg magának.
A probléma már kisiskolás korban elkezdődik, az egyik gyerek elit-képzést kap, tehetség-fejlesztést, míg másnak a felzárkóztatás sem jut.
Akarva-akaratlanul "kasztok" alakulnak ki, szegények, a közép réteg és gazdagok között anélkül, hogy ezek a csoportok érintkeznének egymással, meghallgatnák és megismernék egymás problémáit.
A szülőknek fel kellene ismerniük, hogy azzal nem tesznek jót a gyerekeiknek, ha magántanárér, elit szakkörért, elit táborért harcolnak egymással és lassan már az óvodai felvételihez is protekciót és profi felkészítést fizet, aki tud...
Ez a folyamat tűrhetetlen és tarthatatlan, mert olyan elidegenedést és kontraszelekciót keletkeztet, amely alig lesz jóvátehető, három emberöltő alatt sem.

vajdasagi 2017.07.07. 23:43:15

@Lord Kilburn: Én is sajnos attól tartok, hogy nem lesz váltás. És ez hatalmas baj a Hazánkra nézve, mert egyszerűen nincs most elvesztegetni való négy újabb évünk (vagy még több).
Ezért nekem bármilyen váltás a mostani helyzethez képest megváltásnak tűnik.

A régi bűnök megtorlása egy populista húzás ugyan, de talán mementóként hasznos lenne. Ne írd le a Jobbikot etéren. Én az utóbbi másfél évben figyelmesen meghallgatom a vezető politikusaik kijelentéseit és azok nem rosszak. Mondjatok bármit ,van ott kb. 10 igen felkészült politikus. Több mint a fideszben. És nem nézem ezt a kb. 10 embert tolvajnak. Hosszú távon ők sem lennének persze megoldás, de mint a demokrácia visszaállítói és mint a nagy lopások megtorlói lehetnének hasznosak a Hazának. Komolyan mondom.

Persze az én favoritom a Momentum. A Jobbik úgy kerül a képbe, hogy még ők is jobbak a mostani helyzetnél.

I-Work 2017.07.07. 23:43:43

@Gaspen:
Ezt beszéljed meg a pszichológusoddal.

I-Work 2017.07.07. 23:46:20

@bluebear:
Cimbora, ez valóban emberi, tudatos, szolidáris és felelősségteljes viselkedés a részedről...
Ember, neked is büdös, ha éppen csinálni is kell valamit és még felelősséget is kellene vállalni!!!
Vedd már észre, hogy nem a menekülés, a szemellenző felkötése a megoldás!

1ghost 2017.07.07. 23:52:41

@vajdasagi:

Vajdasági polgártárs! Hasonlóan látom a helyzetet én is!

vajdasagi 2017.07.07. 23:56:25

@Kampfer: Szia. Nem gond, ha nem a Momentumra szavazol. Csak kérlek, ne a mostani nemzetrontókra :-)

Viszont honnan veszed a Momentumról a migránsok befogadását. Ezt a szocikra mondják (részben joggal). A Momentumot ebbe ne keverd. A "fizessenek a gazdagok" hülye ötlet sem a Momentumtól származik. Te ezeket kiterjeszted minden más pártra - helytelenül.

Már írtam: az, hogy mi másként gondoljuk szolgálni a Hazát, az nem baj. Attól még mi tudunk együtt élni. Azokkal nem lehet összeférni, akik a pusztulása felé lökik a népünket azért, hogy ők maguk kapjanak valami fideszes lopott pénzt. A fizetett troll szerintem Júdáspénzért hazaárulást kísérel meg. Számomra ez nem megbocsátható bűn. (Még véletlenül sem rád gondolok - Téged én egy rendes embernek gondollak, akivel nem egyezik a véleményem. Van ez így.)
Üdv.

Andy73 2017.07.08. 00:01:10

A bloggernek először azt kellene bebizonyitania, hogy a palyazatok elnyerése egyenlő a lopással. Utána azt, hogy ennek mi a koze a pártokhoz és a valasztasokhoz. Soros egy másik téma, róla eleget lehet olvasni máshol is. Hu

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 00:04:22

Romániában 2010-2016 között 1%-pont GDP növekedésre 2,1% -pont GDP arányos allamadóssag növekedés jutott.
Ugyanezen időszakban Magyarországon 1 %-pont GDP növekedéshez 1, 9 % GDP arányos allamadóssag csökkenés járult.
Vagyis Magyarország a 2002-2010 közötti gazdasági ámokfutás miatt erőteljesen csökkenti kényszerül külső államadóssagat és emiatt kevesebb jut fogyasztásra, addig Románia hitelből fogyaszt es a folyó fizetési mérlege deficifes.

Lord Kilburn 2017.07.08. 00:09:36

@atomic power 1986DucaDuca:
„Nem csak liberális demokrácia van. Magyarorszagnak olyan rendszert kell valasztani, - nyilvan a megfelelő keretek között - amiben a leggyorsabb a fejlődes, mivel nagy a lemaradasunk. Mas orszagok is sikeresen vegigjartak ezt a fejlődesi lépcsőt, utána "kiengedtek", tökéletesítettek demokraciajukat.
Akkor van baj, ha a rendszer nem a nepert van. Jövőre mindenkinek meglesz a lehetősege, hogy valasszon , eldöntse, hogy jó uton jarunk-e.”

Szerintem kb. minden diktatúra azt állította magáról, hogy a népért van. De valójában egyik sem a népért volt, még ha némelyik alatt jobb is lett széles néptömegeknek.

A Kádár-rendszer gazdasági „teljesítményénél” jóval több kárt okozott a magyar társadalomban az, ahogyan megváltoztatta az emberek gondolkodását, téves beidegződések, rossz társadalmi viszonyulások kialakításával.

Orbánt pont azért tartom gonosz, elvtelen gazembernek, mert tudom róla, hogy csak szerepet játszik.

Teljesen nyilvánvaló számára, hogy a menekültválság valójában nem magyar ügy, a kutya se akar ide költözni, mégis a legembertelenebb, leggusztustalanabb módon kovácsol belőle politikai tőkét, teljesen keresztényietlen módon kimaxolva azt.

Meggyőződésem, hogy Orbán pontosan tudja, Soros és a támogatott civiljei ártalmatlanok, de új ellenségkép kellett a propagandájához, ezért támadja őket.

Orbán pontosan tudja, hogy Magyarország távlatos boldogulását az szolgálná legjobban, ha az országból mielőbb nyugatos demokrácia válna, de valamiért – valószínűleg a hatalom mámorától megrészegülve – politikusi tevékenységével mégis pont ellentétes irányba taszítja az országot.

Egyre durvuló, zsigeri gyűlöletre apelláló kampányaival ma még felmérhetetlen károkat okoz a magyar emberek gondolkodásában, amit akár évtizedekbe is telhet, míg a társadalom kihever.

De hogy röviden kézzelfoghatóbb dologról is beszéljek: egy alkotmányos jogállamot mindig sokkal könnyebb romba dönteni, mint egy alkotmányos kultúrát meghonosítani, működővé, a társadalom szerves részévé tenni.

I-Work 2017.07.08. 00:09:40

@atomic power 1986DucaDuca:
MAGYARORSZÁG nem rés, hanem erős bástya a béke frontján! (Rákosi)
MAGYARORSZÁG, BÜSZKE ÉS ERŐS EURÓPAI ORSZÁG! (Orbán)
Ember,
elég hosszú időn keresztül voltam stratégiai elemző a fidesz érában is, a mszp-szdsz érában is, majd újra a fidesz kormány alatt.
Túl nagy a rálátásom arra, mi, hogyan és miért történik, - a blog kereteit sokszorosan meghaladná bármely mondatodnak a cáfolása.
A gazdaságunk (is) romokban hever, még ha nem is veszed tudomásul! Még ha nem is veszed tudomásul, azért sem olyan nagy a tolongás a hatalom megszerzéséért, mert senki nem tudna semmit kezdeni azzal a szemétdombbal, amit a fidesz hordott össze, pontosabban lopott szét.
Amennyiben a mostani diktatúra megbukna, vélhetően sokáig, hosszabb időn át egymást gyorsan váltó kormányok alakulnának, amelyek néhány hónapot követően belebuknának a fidesz által épített gazdasági és közjogi csapdákba.
Ezt jelenleg senki nem vállalja.
Azt írod, hogy az államadósság csökkent... Ez is legfeljebb részben igaz, a külső államadósság csökkent, - amíg le nem hívjuk az orosz hitelt Paks ürügyén.
Azt közben nem veszed észre, hogy a belső államadósság az egekben van, ergó a hatalom a társadalommal finanszíroztatja magát, - ergó mindenki önként és dalolva jelentkezik rabszolgának a NER és a CÖF köreiből, - sok idióta pedig ezt végignézi...
Saját jogon GDP termelésünk lényegében nincsen, a külföldi cégek nélkül veszteséget termelünk, az EU és Norvégia támogatása nélkül talán elérnénk Banglades színvonalát.
Nincsen Alkotmányunk, nincsen Alkotmánybíróságunk, nincsen Parlamentünk. Feudál-bolsevik abszolutizmus működik az országban, ha ismered ezt a fogalmat!
Csúnya vége lesz.
Arról már ne is beszéljünk, hogy az elmúlt 12-14 évben egymillió ember vándorolt el az országból, az elvándoroltaknak kb. fele a visszatérés szándéka nélkül hagyta el az országot.
A KSH, vagyis a fidesz kormány saját mérése szerint, a következő években a folyamat tovább tart és újabb egymillió fő fog elvándorolni, de ezeknek az embereknek már a 2/3-része nem akar Magyarországra visszatelepülni...
Majd letelepedési kötvényekkel jönnek arab, kínai, orosz, afrikai gazdag bűnözők, tízezer számra, miközben kétezer menekült esetleges befogadása miatt folytat gyűlöletkampányt a fidesz kormány.
Nem ártana gondolkozni, még ha fáj is...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.08. 00:10:26

@atomic power 1986DucaDuca: Hülye vagy bazzz... Milyen államadósság csökkenés?
2010 május 19330 milliárd
2017 május 25800 miliárd

Hogy is csökkent 1,9 százalékot a GDP arányos államadósság, ha abszolút értékben nőtt, mikor a GDP növekedés alacsonyabb, csak egy százalék? Öreg! Te elvégezted egyáltalán az általánost?

1ghost 2017.07.08. 00:13:59

@atomic power 1986DucaDuca:

Hú vazze! Grat! Fasza ez a legújabb bötűhalmazod! Marha jót röhögtem. Ez van, ha egy kétbites bérhazudozó okoskodásra adja a fejét, és kiizzad egy akkora baromságot hogy az még matolcsynak és becsületére válna.
De most már próbálj megnyugodni, és csicsikálni. Holnap is sokat kell majd bérhazudoznod, mert különben éhen döglesz.

Lord Kilburn 2017.07.08. 00:14:35

@vajdasagi: A Jobbikkal kapcsolatban lehet, hogy igazad van. Annyi elvtelen politikai köpönyegforgatást láthattunk már… Lehet, Vona Gábor éppen ellentétes utat jár be, mint Orbán Viktor.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.08. 00:16:35

@atomic power 1986DucaDuca: Te hülye fasz! Nézz utána hányszor írtam már be ezt! Fejből tudom, mert minden barom fideszesnek az orra alá dörgölöm. Ja és én nem adtam nem működő linket. Nagyon gyenge vagy.

I-Work 2017.07.08. 00:18:08

@Lord Kilburn:
Most Soros György lélekelemzésébe ne menjünk bele, Magyarországra nézve ő valóban ártalmatlan-, amúgy is már elég idős ember ahhoz, hogy gonosz ellenforradalmár legyen, -de azért legyünk tárgyilagosak: az emberkereskedelem jó üzlet. Soros lényegében ugyanazt teszi, amit Rogán és haverjai az offshore letelepedési kötvényekkel...
Az egyik 19, a másik 20-1.
Sorosnak abban van igaza, hogy minden menekült, már a puszta létezésével emeli a befogadó ostzág GDP-értékét, eltartottként is, mert használja a szolgáltatásokat, fogyaszt, stb. Előbb-utóbb a termeléshez is hozzá fognak járulni, legelébb olyan területen, amelyre egyszerű bárkit kiképezni, - a hadsereg lesz a legnagyobb foglalkoztató.
Cserében, majd az igazi klíma-menekült áradatot, amely milliárdos tömeg, -lesz, aki megállítsa.

I-Work 2017.07.08. 00:24:35

@megamedve:
Igaz...
Ahogyan az is igaz, hogy az édes, drága jó Kuncze Gábor fogta és dogmatizálta a "liberalizmus" fogalmát és ideológiát gyártott!!!
Az egész hülyeség a második szdsz generáció bűne.
Aki megmondja, ki minősül liberálisnak, az nem liberális, hanem demagóg, dogmatikus.
A másik hatalmas hiba akkor történt, szintén Kuncze Gáborunk sunyisága mellett, amikor Gyurcsány puccsal megbuktatta Medgyessy Pétert.
Nem kellett jósnak, vagy zseninek lenni ahhoz, hogy tudjuk, mi fog történni...

Lord Kilburn 2017.07.08. 00:26:31

@I-Work: „de azért legyünk tárgyilagosak: az emberkereskedelem jó üzlet. Soros lényegében ugyanazt teszi, amit Rogán és haverjai az offshore letelepedési kötvényekkel...”

Van arra bármilyen hiteles bizonyíték, hogy Soros valamilyen formában hasznot húz az emberkereskedelemből?

vajdasagi 2017.07.08. 00:27:11

@Lord Kilburn: Félreértés ne essék: általában jónak tartom a Te véleményedet - és hát én ehhez nem is értek annyira, mert ezek a kérdések távol esnek a szakmámtól. De speciel a Jobbikra mostanában nagyon odafigyelek: kb. 10 olyan emberük van, akik:

1. nagyon okosakat mondanak, ha meghívják őket TV műsorokba
2. okosakat nyilatkoznak itt-ott
3. a parlamentben jól szerepelnek.

Tudom én, hogy a múltjuk milyen, meg nem is a Vona tetszik nekem annyira,
hanem egyes párttársai. De akkor is: nekem a fideszből most már csak az egy
szem Varga tetszik. (meg régen a Navra és a Pokorni).
Szóval: ne legyünk a sztereotípiák rabjai.

De amúgy meg: hajrá Momentum.

I-Work 2017.07.08. 00:28:33

@vajdasagi:
Csak nem találsz olyan kb 2 millió fős tömeget az országban, amely hajlandó egy nem fidesz nevű tömörülésre szavazni.
Egyébként nincs is olyan alternatív politikai közösség, amely akár egyetlen szavazatot is megérdemelne...
Amíg ripacsok, pojácák és prostituáltak vannak, addig nem lesz változás.
Nem a regnáló hatalom hibája, hogy a társadalom álszent és gyáva...

I-Work 2017.07.08. 00:30:05

@1ghost:
Na, ennek a hozzászólásodnak, sok értelme volt...
Többek között ilyenek miatt marad még úgy uszkve 8-12 évig a fidesz.

kewcheg 2017.07.08. 00:35:15

Én leszarom ki kormányoz, csak lenne igazságosabb!!! a társadalom...45 év szocializmus meg 27 év faxomtudjami után ott tartunk, hogy a legklasszikusabb kapitalista társadalmak is igazságosabbak....Az azért már valahol gáz, hogy az USA-ban egy szegény gyereknek több esélye van az emberhez méltó életre mint itt, ahol valaha szavakban a melós volt az első...Nem is beszélve egy Svédországról, vagy Kanadáról....

Lord Kilburn 2017.07.08. 00:37:36

@I-Work:
Ezeket a Kuncze Gáboros részeket jobban is kifejthetnéd.

„Nem kellett jósnak, vagy zseninek lenni ahhoz, hogy tudjuk, mi fog történni...”

Mit lehetett látni? Hogy Gyurcsány majd legyőzi Orbánt? Vagy hogy később megpróbálja maga alá gyűrni a szocikat, és Orbánhoz hasonlóan központosítani a pártját?

Lehet, a fáradtság, de én ebből nem sokat értek.

vajdasagi 2017.07.08. 00:39:04

@Lord Kilburn: @I-Work:

Én is pont erre az emberkereskedelem-Soros kapcsolatra kaptam fel a fejem. Mert ez tisztázandó.
Amennyire én látom:

1. Nagyon sok NGO létezik
2. Ezek közül párat Soros pénzel
3. A sok NGO közül pár valóban bűnözik és hasznot húz az emberkereskedelmen

De a fentiekből még nem következik, hogy épp azok az NGO-k bűnöznek, amelyeket
Soros pénzel. Én sem láttam erre semmilyen adatot, csak rosszindulatú rogán-tóni szerű
gyanúsítgatást. Ti többet tudtok ennél?

Ha a maffia veférkőzik egy NGO-ba, attól még ne kiáltsuk ki bűnösnek az összes NGO-t!

1ghost 2017.07.08. 00:39:38

@I-Work:

Persze, persze, persze! Majd te mint Kunczézó, Gyursányozó orbánpribék megszabod meddig marad fidesz! Na ne röhögtess!
A végén még annak is örülnétek, ha ép bőrrel megússzátok. Nem fogjátok.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 00:41:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Kevered a nominalis adossagot a GDP arányos allamadóssaggal. 2010-2016 között a GDP volumen növekedése mintegy 12% volt, a GDP aranyos allamdaossag pedig 6,4%-al csökkent. Ebből ki tudod szamítani, hogy 1% GDP növekedesre hany százalek GDP arányos allamadossag csökenes jut.

vajdasagi 2017.07.08. 00:49:26

@I-Work: Szia. Azért nem is kellene 2 millió, aki ugyanarra szavaz. Én el tudok képzelni 1 millliót az LMP-Momentum-Együtt oldalon és másik egymilliót a Jobbiknál. Aztán működjenek együtt 1-2 évig és állítsák vissza a jogrendet. Utána meg kezdjük előröl, hátha ezúttal "jobban teljesítünk" majd.

A szocikat én mellőzném, mert abból nincs haszon, a gyurcsány meg dettó csak árt. De mondjuk a jogrend visszaállítását még ők is támogatnák - egy ideig...

Tudom: ez csak hiú ábránd a részemről, de mit tegyek, ha nem látok jobbat.
Az a baj, hogy felgyorsul a technológiai fejlődés és az utolsó utáni pillanatban vagyunk, mint nemzet. A dolognak ezt a részét nagyon jól értem, mert olyan a szakmám
Megjegyzem: én meg tudom úszni a kataklizmát úgy, hogy kivándorlok nyugatra. Csak olyan jó lenne itt megérni az öregkort...

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 00:54:36

@I-Work:

Legközelebb szamokat hozzál, mert amit leírsz, túl altalanos, nincsen adatokkal alatamasztva.A kivandorlas aranya nem nagyobb, sőt alacsonyabb, mint a regiómtöbbi orszagaban. Ez tehát nem specifikusan magyar ügy. A belső allamadóssag nagy resze a lakossag kezében van Japánban is.
Jó éjszakát!

vajdasagi 2017.07.08. 00:55:33

@Lord Kilburn: A kunczének szerintem is komoly része van a dolog ilyen alakulásában. Azért lehet a liberalizmus szitokszó Magyarországon, mert ő és párttársai lejáratták azt. Pedig az milyen nemes eszme amúgy.

És a gyurcsány hatalomba kapaszkodása mindenáron is sok kárt okozott, és ebben is benne voltak ők is.
Nagy kár.

Én nyilván nem láttam, mi lesz ebből, de rossz sejtéseim voltak. A Bajnai meg túl rövid ideig irányított. Az én ízlésemnek ő szinte teljesen megfelelt. De már béna kacsa volt. És még úgy is ő és Oszkó sokat tettek.

vajdasagi 2017.07.08. 00:57:22

@atomic power 1986DucaDuca: neked nincsenek önálló gondolataid, csak a kormány propagandistáinak a paneljeit böfögöd vissza.

Szégyelld magad. Ismered azt a fogalmat, hogy Júdás-pénz?

Lord Kilburn 2017.07.08. 01:11:51

@vajdasagi: „Megjegyzem: én meg tudom úszni a kataklizmát úgy, hogy kivándorlok nyugatra. Csak olyan jó lenne itt megérni az öregkort...”

Én is hasonlóan gondolkodom.

Nagy szerencséje egyébként az Orbán-rezsimnek, hogy a civil ellenzékének jelentős része eléggé művelt és eléggé individualista ahhoz, hogy előbb lépjen le külföldre, minthogy felmenjen egy budapesti tüntetésre.

Lord Kilburn 2017.07.08. 01:27:12

@vajdasagi: Hát, Kunczéval kapcsolatban nem értünk egyet. Követtek el hibákat, nyilván, de a liberalizmus szóból nem ő csinált szitokszót, hanem Orbán.

Az meg, hogy kapaszkodott az eszmébe, kisajátítva azt, szerintem nem csoda. Pont ennek köszönhette az SZDSZ, hogy utolsó valódi önálló erőként tudott megmaradni a kétpólusúra silányult köztársasági időszakban.

Szerintem egyébként minden hibája ellenére az SZDSZ következetesebben, elvszerűbben képviselte a liberalizmust, mint az MSZP a szociáldemokráciát, vagy a Fidesz a kereszténydemokráciát. A két nagy párton sokkal kevésbé volt számonkérhető elvszerűség, bár ez méretükből, néppártiságukból is adódhatott…

Végezetül szerintem az sem véletlen, hogy az SZDSZ halála csaknem egybeesik a harmadik magyar köztársaság halálával. Amióta nincs Magyarországon az eseményeket befolyásolni képes liberális párt, azóta nincs jogállam sem.

Jó éjszakát!

1100011 2017.07.08. 01:48:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Kevered Hornt Antallal. Amit írsz, azt Antallék tették, mire Hornék kormányra kerültek, már nem nagyon volt mit eladni.
Mondjuk pár állami gazdaság még maradt - de várjunk csak, azt meg Orbánék adták oda gombokért a haveroknak.

Fekete Gyor Andras 2017.07.08. 01:50:40

Szerintem fideszeseket, ugy kene meggyozni, hogy mindegyiket JOL POFAN KELL VERNI.

Mindegyikhez elmenni, berugni az ajtot "KURVAANYAD SZEMET FIDESZES AKARSZ MEG A NACI ORBANRA SZAVAZ ?" DURRR egy pofon kezdesnek.
Aztan addig utni, amig nem lesz a liberalis demokracia elkotelezett hive.

Fekete Gyor Andras 2017.07.08. 01:52:17

Es ugyan igy kene eljarni azzal is, aki nem akar vonulni a Pride-on.

Telekolsz 2017.07.08. 01:53:06

@Fiká Zoltán:
1., Fidesz (is) lop és lopott és lopni fog , nem mentség hogy más is lopott. Pl: ha megfognak a boltban hogy lopsz nem
hatja meg a rendőrt hogy más is lopott...

2., Értelmes gazdaságpolitika ? "nem cseszi szét idióta osztogatással az államháztartást" ? remek ellenpélda Matolcsy

3., Mert Te jobban keresel az azt jelenti hogy a szerencsétlen közmunkás is ? Definiáld az ingyenélőt !

4., Megélhetési gyerekszülés ? Ezt is kifejthetnéd , számomra értelmezhetetlen kifejezés.

5., magánvélemény , megosztó és elavult beszükült gondolkodásmód

6., Ez konkrét hazugság

1100011 2017.07.08. 01:57:51

@vajdasagi:
Irigylem a türelmedet és a higgadtságodat. :-)
Ráadásul tök jókat írsz.
Viszont egyik ellenzéki párt vagy tömörülés sem fog nyerni, ha nem szövetkeznek mind össze.
Ez a Jobbikra is érvényes.
Ilyenkor félre kell tenni a szimpátiát-antipátiát, és a nagy cél érdekében összefogni az addig (meg esetleg későbbi) ellenséggel is.
És nyíltan ki kell mondani, hogy az összefogás ideiglenes, a cél pedig a korrupt Fidesz-vezetőség börtönbe juttatása és a teljes Fidesz-garnitúra leváltása és börtönbe küldése, + mindnél vagyonelkobzás harmadfokú rokonságig bezárólag.
Nem kell szemérmeskedni, meg kell mondani nyíltan.
És azt is, hogy a migránsok ügyében fenntartják a jelenlegi álláspontot, mert a magyarok túlnyomó többsége NEM akar migránsokat. Se 10-et, se 10 ezret.
Emellé odaállna az ország többsége.
A maszatolás mellé csak pár százalék (pártonként 2-20) fog.

Tiszta vizet a pohárba, és tiszta beszédet, ne mellébeszélést.

Akár azt is ki lehet mondani előre, hogy ha nyernek, akkor a Fidesz-vezetők bebörtönzése és egyéb kitűzött célok elérése után a parlament feloszlatja magát, és új, immár tisztességes választást ír ki a mostani Fidesz-féle megbuherált szar helyett.

Hadd fossanak Orbánék!
Mert ha ezzel ki merne állni egy pártszövetség, bizony lenne bokaösszefosás Fidesz-oldalon.

Telekolsz 2017.07.08. 02:07:50

Üdv ,

sokáig csak olvastam a kommenteket és nem írtam. Most ugy érzetem ideje valamit leirnom:

Nincs alternativa, nincs... csak beszükült gondolkodásmódban nincs.
Rengeteg alternativa van. AZ enyém a következő:

-Politkára nincs szükség. sem jobbra sem balra.
Nagyon egyszerü miért. Nincs szükség arra hogy azok az emberek akikben megbiztunk a szemünkbe hazudjanak.
Átverjenek, lenézzek , egyszerü polgárokat alázzanak meg és hagyjanak az utcára kilökni.
Az ország és a polgárok érdekeinek álcázva egymásnak ugrasszák az embereket.
Arra sincs szükség hogy szétlopják az orszgot, több millió ember jövöjét ellopják.

A politikus egy állatfajta ami (remélem) kihalásra van itélve. Egy sok arcu szörnyeteg ami mindig azt az
arcát mutatja amivel a bizalmadba férközhet.

Na de erről ennyit.
Mire lenne szükség ? Felelős vezető szakemberekre akik értenek hozzá amit csinálnak.
Olyan emberekre akik tudják mi a jó gazdasághoz és az iparhoz.
Egy polgárok által megválaztott felügyelő csoportra mely ellenörzi ezen emberek munkáját.

Egy ember kell aki az arca lenne az országnak aki méltán képviselheti az országot a világban, pl. mint Gönz Árpád volt

Ennyi.

Van alternativa , csak nem a legkisebb rossz/gonosz ;)

HABONYKOMMANDÓ. 2017.07.08. 02:35:18

@Telekolsz: Siman csak elmebeteg vagy Gonc pedig hazaarulo patkany volt. SZEGYEN ES MEGALAZO AZ ORSZAGRA NEZVE, HOGY EGY ILYEN FEREG VALAHA ABBAN POZICIOBAN LEHETETT.

Az orszag HABORUBAN ALL. Mostmar nem csak gazdasagilag akarjak megsemmisiteni, hanem a Soros parancsara allig felfegyverzett terroristak rohamozak a magyar hatart. hogy mindenkit megoljnek.
Eros talpra esett vezeto kell aki megallitja a TERRORISTA HADSEREGEKET.

Telekolsz 2017.07.08. 03:05:55

@HABONYKOMMANDÓ.: Ez igen ! Csak gratulálni tudok ehhez a gyönyörüen megfogalmazott lázálomhoz.
Élből elmebetegnek nevezni , szép.

"Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre." Gönz Árpád (forrás wikipédia)

Ezt az embert hazaáruló patkánynak nevezni o.O

1100011 2017.07.08. 04:10:52

@HABONYKOMMANDÓ.:
Igen, te agyatlan isten barma.
A többi hazaáruló patkánnyal (Nagy Imre stb.) együtt ítélték halálra. Aztán enyhítettek életfogytiglanra, majd vagy 10 év után kiengedték, csak épp a szakmájában nem dolgozhatott.

Göncz volt az, akinek 86%-os népszerűsége volt, azaz pár hozzád hasonló faszfej kivételével mindenki szerette, és volt is miért.
Érted, faszfej, 86%.
Csak ő ért el ennyit Magyarországon, senki más közelíteni sem tudta.
Ma a legnépszerűbb politikusok népszerűsége is 50% alatt van.

HABONYKOMMANDÓ. 2017.07.08. 04:34:38

@1100011: Nem kell a hulye duma MINDENKI ismeri o volt a patkany fedonevu AVH-s besugo. Tucatnyi embert vegeztek ki az arulasa miatt.

Csb 2017.07.08. 04:44:15

Ocsem, ez a helyesiras... Alltam egy l-lel, egybeiras-kuloniras, vesszohasznalat, mondatvegi irasjelek... Mi lenne, ha megtanulnal helyesen irni, mielott tomegeknek irsz?

Csb 2017.07.08. 04:49:17

Amirol a blog szol, abban alapvetoen igazad van, de irni tenyleg megtanulhatnal. Lasd "mondd" es hasonlok, az elgepelesekrol nem is beszelve...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.08. 06:53:05

@Lucifer Morningstar:

Majd lesznek választások, s kiderül, akarja-e a nép gazdáidat. Várjuk ki!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.08. 06:57:50

@Janossz:

Sose kezdek újra semmit. S aki az igazság barátja, annak nincs mitől rettegnie. Tudom, ezt te bérkommentelőként képtelen vagy megérteni, d ehidd el: sokan megértik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.08. 06:59:27

@MaxVal BircaMan HJCD: " S aki az igazság barátja, annak nincs mitől rettegnie. " - Már megint, kora reggel kiengedtek a gazdáid a kenderföldre?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.08. 07:02:45

@Csb: Ha már a nyelvtant kéred számon, akkor μφλεςεفعسمض ي都卡多别 a magyar ékezeteket is alkalmazhatnád. Ahogy én görögre, jemenire, kínaira állítottam menet közben.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.08. 07:07:51

@atomic power 1986DucaDuca: Semmi gond. Ha az államadósság 19330 milliárdról 25800 milliárdra nőtt, ez tény, akkor hogy is jön ki 12 százalék GDP növekedés mellett a GDP arányos államadósság csökkenés?
Maradjunk az általános iskolás algebránál!

magyarparaszt 2017.07.08. 07:22:10

A társadalom legalja mindig is a társadalom legaljára fog szavazni. Orbán szavazói ugyanazok a gazemberek, akik kiszolgálják nap mint nap. Egy tábor, egy párt, és minden tagja egyformán retteg a börtöntől.

P. J. Fry 2017.07.08. 07:42:18

@magyarparaszt: Mindenki aki Orbánra szavaz retteg a börtöntől? A szavazók fele retteg a börtöntől? Milyen társadalmat rendeznél be te, ha azokat, akik a kedvenceid ellen szavaztak mind börtönbe dugnád?

rasztaszív 2017.07.08. 07:54:08

@P. J. Fry: szerintem a kedvencei ellen szavazás miatt még ő sem dugna senkit börtönbe.de jobb lenne olyan helyen élni,ahol a közpénzeket dézsmálók jó eséllyel ott kötnek ki.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 07:56:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: :

" Ha az államadósság 19330 milliárdról 25800 milliárdra nőtt, ez tény, akkor hogy is jön ki 12 százalék GDP növekedés mellett a GDP arányos államadósság csökkenés?"

2010 óta a devizaadóssagunk csökken, a forintadóssagunk nő. A kettő erdőjeként az allamadóssság nominális ertekben nőtt, ahogy írtad., azonban a bruttó hazai termék (GDP) értéke forintban folyó aron
nagyobb arányban növekedett. 2010-ben 27 085 900 millió HUF, 2015-ben 33 999 012 millio HUF volt. /pontos 2016 -os adat most mem áll rendelkezésemre/. Ezért csökken a GDP aranyos allamadóssag. Ha ez csókken és a GDP nő, akkor nyilván adódik, hogy egysegnyi növekedesre a GDP aranyos allamadóssagban csökkenesnek kell törtennie.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.08. 07:59:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ezen az alapon te meg az amerikai Soros és Brüsszel szövegét nyomod, azaz hazaáruló vagy.

2017.07.08. 08:05:43

A blogger hülye: levelet írt a fideszeseknek. Ez ugyanaz, mintha 1989-ben levelet írt volna a munkásőröknek, hogy miért jó demokráciában és kapitalizmusban élni.

torró 2017.07.08. 08:08:44

@magyarparaszt:
Milyen találó a nicked:DDD. Viszont ti vagytok az úri intelegencia? Ti lennétek felül az Orbán szavazók felett? Hűha! Azért nem baj ha nem rátok szavaznék?
A poszt írójának csak annyit, hogy amint lesz egy normális programot és embereket felmutató, ja, és tisztességet, felmutató csapat, akik a magyar érdekeket veszik figyelembe elsősorban, rájuk szavazok.

Pop40 2017.07.08. 08:27:47

@atomic power 1986DucaDuca:

Ja, mindig ezzel riogattak a komcsik: muszáj ránk szavaznod, mert különben égszakadás-földindulás-világvége lesz. Grósz anno fehérterrorral riogatott. Kb pont mint a fideszmaffia.
Ennek ellenére noha a temetők tele vannak döglött diktátorokkal, de valahogy a világ egész kellemesen megvan nélkülük. Vitya is maximum a strómanjainak fog hiányozni.

A tőzsdének egy része tényleg bezuhan majd: pl a Mészáros által megszállt cégek, mint az Opimus. Ahol jelenleg a befektetők a Mészároshoz kötődő korrupciót árazzák.
Minden más, normálisan működő cégnek viszont csak jót tesz majd, hogy nem egy diktátor kénye-kedve szerint működő maffiaállamban működik.

Gera 2017.07.08. 09:17:24

Szívesen elmagyarázom a dolgot, bár én nem szavazok rájuk. Arról van szó, hogy a választáson véges számú pártból kell választani, az ostoba fasisztákat és az egyszer már mindent elkúró, azóta sem előnyükre változó ostoba exkomcsi tolvajokat semmiképp nem akarják az emberek, a kispártokban meg nem bíznak, abban a tekintetben sem, hogy egyáltalán ér valamit a szavazatuk, ha oda teszik. Ez utóbbiban mondjuk nincs igazuk, de akkor is ez van. Na, hát így marad az országot többé-kevésbé működőképesen tartó gátlástalan maffia. Nincs itt semmi

leapyear 2017.07.08. 09:24:50

A politikus olyan árucikk, amit gazdasági érdekeltségek vásárolnak olyan célzattal, hogy megválasztásuk esetén az adott gazdasági érdekcsoport érdekeit képviseljék.
A politikusok 95%-ban ugyanolyanok. Pénzt és hatalmat akarnak. A módszerek és a dumák különbözőek.
Magyarországon (és valószínűleg a világ többi rézén is ) bármelyik oldalon állóak nagy része fanatikus aki túl lusta gondolkozni. Zömében mindkét (vagy bármennyi) oldal hozzáállása hasonló: az ő pártja 100% jó, az összes többi rossz, gonosz, hazaáruló, ilyenolyan kottából játszik stb.
A valóság az, hogy mindegyik program képviselhet jó-és rossz dolgokat is. Egy pártkatonának-vagy párthívőnek eszébe sem jutna kritikával illetni a saját oldalát és ezt az adott párt nem is tűrné.

Mivel a politikai élet egy bűzös mocsárhoz hasonlítható, én élni fogok a szavazati jogommal és messzire elkerülök mindenféle szavazó helységet, ezzel fejezve ki a tiltakozásomat a politikai élet és a politikusok erkölcsi színvonala ellen.

Consuela NO NO 2017.07.08. 09:25:50

@I-Work: kérlek, a te érdekedben ne dönts önállóan pénzügyekben, rettenetesen hülye amit leírtál

putris72 2017.07.08. 09:44:13

@vajdasagi: Meg próbálok viszonylag egyszerűen fogalmazni!Tudom nem fogod megérteni!!Amit írtál nem korrupció!Talán a voldemor kivétel!De akkor a baloldali kormányok ideje alatt is annak kellet volna lennie!Viszont találd ki ki mondták,hogy az nem korrupció!Igen az akkori kormánypártok,és igen az EU szerint sem!!Így viszonylag szava hihetetlenek tűnik amit állítasz!Pedig most nem részesültek olyan állami megrendelésben a ismerősök mint akkor!Az EU-ba lépesünk óta 2 ügyet találtak ami korrupció az OLAF szerint!A 4-es metró! Ami 150 milliárd helyet 455 ,milliárdba került!Itt konkrétan 167 milliárdot követelnek vissza!És közelit a 100 milliárdhoz az a pénz amiről nem tudják meg mondni,hogy mire is ment el!A másik a Gyurcsány kormány ideje alatt az Altusz-welt 2000 kft ügye!Tudod Gyurcsány és felesége,meg egy személyes barátjuk,aki azóta már az altusz egy fő vezetője,szóval ők felügyelték azt az információs rendszert amit az eus pénzek informatikai kezelésért felelt!Érted összesen 3 ember!!És ne hidd,hogy az EU akkor ezt nem tudta!!Csak ugyan azt csinálta mint 2006-ban!Amikor azt mondták,hogy az EU nem avatkozhat be egy szuverén ország választásába,belügyébe!!Tudod amikor hazudtak és hamis adatokat közöltek az ország állapotáról!!Így minden irányíthat ember azt hitte milyen jó itt a helyzet miközben robogtunk az állam csőd felé!Most ugyan az a média,és politika ,a nyugat segítségével próbálja el hitetni velünk,hogy minden szar és minden nap csődbe jutunk!Miközben azt látjuk éreztük,hogy pont az ellenkezője történik!

TappancsNyuszi 2017.07.08. 09:47:52

Innen nézve a fidesz csùcsrajáratta ès maximálisan kihasznàlta az öszödi beszèdet. Az átlag polgárnak az elkùrtuk meg a hazudtunk maradt meg, nagyon kevesen làtják benne az egész magyar politika ostorozását, stb. Gyurcsàny kimondta azt, amit màs nem, ellenben minden politikusra/pàrtra igaz.
A fidesz tovàbbá maximàlisan kiaknàzza a nemzeti öntudatot, nacionalizmust- nem keverendő a nácizmussal! Pl a mostani sorosozòs kampány. Mit tud Sorosròl az átlag? Hogy zsidò. Ergo anèlkûl, hogy maga a fidesz nyìltan zsidòzna egyet, csak egy nyìlt platformot teremt hozzà.
Ugyanez vonatkozik a menekûltekre/migránsokra. Lényegében folyamatosan megteremt egy ellensègképet, aki ellen összefoghat a magyarság és akitől a fidesz megvéd. Akàrhogy csavarjuk, ez sokak számára szimpatikus, heroizálják a jelen kormányt.
Plusz tèrjünk rá a megszorìtàsokra és induljunk az első Bokros- csomagtòl. Boktos az elejèn megmondta, hogy a nép utálni fogja, tele lesz megszorìtással de, ha végigviszik, nagyjàbòl kiràngatja az orszàgot abbòl a kátyùbòl, amibe egy csak hitelekkel fenntarthatò gazdasági forma vitte. Fideszèk szèt is barmoltàk, amint lehetősèget kaptak rá és nekikezdtek osztogatni. Ez az átlagpolgárnak kellett, nem èrdekelte, hogy mi lesz holnap. Ez ma is ìgy van, azzal a különbséggel, hogy ma tènyleg egyre rosszabbul él. Mennyit visz ma haza pl az átlag magyar? 100-120 000 között, talán. Kètkeresős családban ez legyen mondjuk 250 000. Ha csak ketten vannak sem elèg tùl sok mindenre, főleg, hogy mára az ember vagy magàndokihoz megy vagy rulettezik az állami egészségügyi ellátásban.
Természetesen ezek a problémák, fidesz narratìva szerint, nem léteznek vagy eltörpülnek az aktuális ellenség ( Brüsszel, Soros, menekültek) elleni harc mellett.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.07.08. 09:56:59

Elsősorban azért, hogy ti, mocsok libsik, véletlenül se jöjjetek vissza a hatalomba.. Nálatok bármi jobb.

Cycmen 2017.07.08. 10:06:43

Mert ti még nagyobb szarkupacok vagytok!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.08. 10:37:37

@EU zászlót mindenhova!: Nyugszik a beteg! A fóbiáit beszélje meg a pszichiáterével! Bár ahogy elnézem, te a proktológusoddal szeretnél találkozni, azért vagy ennyire frusztrált. Jöjjetek össze bircával!

Csabye 2017.07.08. 10:47:14

@putris72:

Egyetértünk! Az előző kormányok szemétségeinek is ki kell derülnie!
Szóval amiben egyetértünk azzal kapcsolatban felesleges több vita.
Tehát a te legnagyobb érvedet sutba is vághatod, amit mellesleg a blogíró már az első pontban leírt:
1. A másik is lopott.
Ez terelésnek jó volt eddig, másra nem való innentől.

Jelen pillanatban azonban a fideath kormányról van szó. Neked nem érdeked az, hogy kiderüljön volt-e, van-e csalás?
Fogalomzavar ellen:
albus.uni-corvinus.hu/kk/index.php/SC_-_Korrupci%C3%B3_fogalma_%C3%A9s_indexe

Jó, hogy említetted az OLAF-ot:
ec.europa.eu/anti-fraud/about-us/reports/olaf-report_en
Szemezgess, hogy évente hány vizsgálat esetében adnak ajánlást adott országok hatóságainak (így a mieinknek is) az adott vizsgálat eredményének függvényében. Annyit spoilereznék, hogy nem kettőről van szó (gondolom az m1 és társai "véletlenül" a többit nem említette, más oka nem lehet.)
Ügyészségünk (drága Polt úrral az élén) mennyi esetben rendelt el alaposabb vizsgálatot?
Tudsz mondani az OLAF által korrupciógyanúsnak ítélt ügyet a 4-es metrón kívül (ahol nagyon helyesen kezdtek el vizsgálódni), amellyel kapcsolatban elkezdtek/lefolytattak vizsgálatot?

Szóval nagyon unalmas már ez a "de a másikak is" szöveg. Azok 7 éve nincsenek sehol sem. 7 év alatt ez a kormány nem tett semmit az előző kormányok korrupciógyanús üzelmeinek felderítése érdekében. Gondolkozz el, hogy vajh miért van ez így!

(ui: ha netán arra jutnál, hogy szvsz nem volt ilyen ügy, hamis a következtetésed.)

Telekolsz 2017.07.08. 10:50:48

Bezzeg az , bezzeg amaz. Mindig másra mutogatni elég gyerekes nem ? Egyik sem jó mert lop lopott és lopni fog. Teljesen mindegy hogy minek nevezed. Négyes metro ? -> vizes vb. lehetne még folytatni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2017.07.08. 10:54:57

@atomic power 1986DucaDuca: Na akkor az hogy jön ki neked, hogy a forintban számolt államadósság 29 százalékot nőtt, a GDP meg csak 12 százalékot. Akkor hogy csökkent a GDP arányos államadósság?
Elemi algebrával hogy állsz?

@MaxVal BircaMan HJCD: Milyen Soros szöveget nyomatok? Mi a Soros szövege? Mi Brüsszel szövege? Hol írtam én olyat? Hazudozol birca!

I-Work 2017.07.08. 11:01:46

@Consuela NO NO:
Volt szerencsém néhány költségvetés összeállításában közreműködnöm, köszönöm a kioktatást, megvagyok enélkül is.
Egyébként nem írtam hülyeséget, nyissad ki a szemed és gondolkodj..

I-Work 2017.07.08. 11:04:25

@atomic power 1986DucaDuca:
Ember, a számok többé-kevésbé nyilvánosak, meg kell tanulni olvasni.
Összehasonlító elemzést szeretnél látni, vagy a költségvetés kiszervezett szférában lévő adatait?!
:::

I-Work 2017.07.08. 11:09:16

@1ghost:
Te elmebeteg vagy, de mindegy...
Tudod édes cimbora, előbb olvassad végig, amit írok, - majd utána "pribékezzél", - ökör.
Pontosan az ilyen magatartás miatt marad a fidesz a végtelenségig, elvakult, ostoba fanatizmus van minden politikai tömörülés körül.
Annyira jó lenne, ha az emberek nem mások hülyeségeit szajkóznák, hanem lenne önálló véleményük és ki is tudnának állni és érvelni a véleményük mellett.

Barkalot 2017.07.08. 11:09:49

A fideszesnek nem kell (nem lehet) magyarázni semmit, ő csak HISZ.

stim 2017.07.08. 11:13:36

Aki figyeli a közgazdaság számait annak nincs szüksége magyarázatra mert azok önmagukért beszélnek. Több ember dolgozik, több adó folyik be ezért lehet csökkenteni az adókat. Az államadósság csökken, a hitelminősítők egyre jobb kategóriákba rakják az országot.

Amikor átvette a Fidesz-KDNP a kormányzást az MSZP-SZDSZ és az USA-ból kiinduló szabályozatlan liberális pénzügyi piac már csődközeli állapotba vitte az országot. Ott tartottunk mint a görögök és ha ők maradtak volna ott tartanánk mint a görögök.

A szabályozatlan liberális pénzpiac az összes európai ország hagyott egy szép nagy szakadékot 2008-2009 környékén. Lehet ellenőrizni. Ezért tűzte ki célul a kormány, hogy a bankok legalább fele magyar kézben legyen.

A helyzet az, hogy ennek a kormánynak legalább vannak tervei, elképzelései, ötletei. A korábbiak csak csinálták amit külföldön megmondtak nekik. A Szovjetúniótól is megkapták az ukázt korábban; tudták, hogy jó csinovnyikként az ő dolguk az engedelmes szolgálat, nem a gondolkodás. Le is szoktak mind a gondolkodásról, mind a tényleges képviseletről. Most Brüsszelt szolgálnák ki. Bárkit aki megnyugtatóan biztosítja nekik a bársonyszéket annak ellenére, hogy intellektuálisan alkalmatlanok vezetésre. Aki fél a konfliktusoktól, akinek nincsenek elképzelései, aki csak azt tudja szajkózni amit külföldön megmondanak neki az nem való vezetőnek. Vannak harcok amikbe bele kell állni mert meg kell védenünk azt ami a miénk. Ezért emelkedhetnek most a fizetések, ezért dolgozhat több ember, ezért van segély helyett munkahely.

Az index sokat változott az elmúlt években. A korábbi sokszor nyíltan magyarellenes, rasszista, gyűlöletkeltő cikkek és íróik lassan kikponak. Nincs rájuk szükség, fogy az olvasótábor.

Az emnberek látják, hogy lehet más a politika mint idegen érdekek kiszolgálása a magyar állampolgárok számlájára.

Aki elfelejti, hogy milyen volt minden évet villanyár emeléssel, gázáremeléssel kezdeni az sem hozza vissza ezeket a számára nyilván kedves időket mert a többségnek helyén van az esze.

Ami a korrupciót illeti. Ha folyamatos az ipari növekedés és önmtik a pénzt a különféle ágazatokba az azt jelenti, hogy van pénz. Tehát nem az a helyzet mint az MSZP_SZDSZ idején, hogy elképesztő mohósággal égették el a közpénzt amikor egyszerre privatizáltak, emelték a közüzemi díjakat, növelték az államadósságot és inflálták a nyugdíjakat meg a fizetéseket. Aki ezt nem tudja összehasonlítani a mostani gazdasági mutatókkal annak a tisztánlátásával komoly problémák vannak.

A hőbörgés, vagdalkozás nem vezet sehová. Aki ködben rohangál előbb-utóbb élőt tapos. Én értem, hogy szándékosan és kétségbeesetten igyekszenek hisztériát kelteni mert a hisztérikus ember már nem lát tisztán. Nem gondolkozik. Nem mérlegel, nem számol. Hanem érez.

Ami az indexen megy az érzelmi hangolás. Azt akarják, hogy a hülyére hisztérizált szíveden kerersztül lásd a kormányzás eredményeit mert ha értelmes, tényszerű vitára kerülne sor amit kulturált, visszafogott, önmérséklő, számolásra, mérlegelésre, higgadt döntésre hajlamos emberek folytatnak akkor egyértelműen kiderülne, hogy a mostani kormány nagyságrendekkel tisztességesebb, a népért sokkal bátrabban kiálló, elkötelezettebb, ötletgazdagabb és hatékonyabb munkát végez mint korábbi szégyenteljes elődei.

Aki a jó munkát nem becsüli az nem is érdemli.

Hadd ejtsek pár szót az országban uralkodó általános hangulatról is. Egy befolyásos kisebbség aki kiszorult a hatalomból és korábbi munkáját tekintve nem is méltó a magyar állampolgárok képviseletére illetve külföldi hangulatkeltők igyekszenek hisztérizálni a közvéleményt. Ennek része az a plakátháború ami szennyezi vizuálisan és mentálisan a környezetünket és biztos vagyok benne, hogy pártállástól függetlenül mindenki elkomorodik amikor ezekkel a plakátokkal találkozik ahogy jár-kel a városában. Azt látja, hogy manipulálják, sok pénzt költenek olyanra amitől rosszabbul érzi magát.

Szeretnék egy kevésbé komor, feszültséggel teli országban élni ahol nincsenek negatív plakátok. Ahol nem manipulűálénak, nem fenyegetnek hanem támogatnak, bíztatnak, segítenek. Ahol felvázolják egy lehetséges jövő képét ahová juthatunk. És majd a felajánlott jövőképek közül eldöntöm, a rendelkezésemre álló információk alapján, hogy melyikkel értek egyet, melyikről hiszem el, hogy aki ajánlja meg is tudja valósítani és melyiknek van realitása. Erről akkor tudok helyesen dönteni ha elég hiteles információm van a világról, a mozgatórugóiról. Ha meg tudom mérni, hogy előnyükre vagy hátrányukra változnak-e a dolgok és nem csak a hisztéria szemüvegén keresztül eltorzítva, homályosan nézem a világot.

Higgadt, józan, értékalapú, reális, mások érdekeit is számításba vevő gondolkodást kívánok mindenkinek. Javaslom mindenkinek, hogy számszerűen hasonlítsa össze az eddigi kormányok munkásságát.

További szép napot mindenkinek. Nyár van, süt a nap, tessék kimenni a szabadba:)

stim 2017.07.08. 11:15:13

...A szabályozatlan liberális pénzpiac az összes európai ország KÖZGAZDASÁGI GRAFIKONJAIN (bocsi, ez kimaradt) hagyott egy szép nagy szakadékot 2008-2009 környékén. ..

beste 2017.07.08. 11:15:55

szívesen szavaznék bárki másra, aki garantálja a max 15% személyi jövedelemadót. Egész életemben csak hivatalos, bejelentett fizetésem volt, és tudom, érzem a különbséget. Pont ez gyilkolta ki belőlem az úgynevezett társadalmi szolidaritásvállalást.

I-Work 2017.07.08. 11:16:56

@vajdasagi:
Jelenleg nincsen olyan politikai tömörülés Magyarországon,amelyik ne kommunista-szocialista gyökerű lenne és ne kompromittálta volna magát.
Megismétlem: a jelenlegi szituáció tökéletesen megfelel mindenkinek, mert bőven jut pénz az un. "ellenzéki" pártok érdekköréhez, amelyből nagyon jól megélnek úgy, hogy zéró a felelősségük ebben...
Momentum? ... Jobbik? LMP?
Nincsen mondanivalójuk, nincsen stratégiájuk és nem tudnak jövőképet mutatni a társadalomnak. Nincsenek szakpolitikusaik, szakértőik.
Orbánnak legalább van valamilyen víziója, elmebeteg vízió, de el tudja hitetni bő másfél millió emberrel.

beste 2017.07.08. 11:18:25

@Csb: van még mit sorolni :) hosszú és rövid magánhangzók.... :)

Csabye 2017.07.08. 11:20:14

@stim:

Utánanézhetnél azoknak a közgazdasági számoknak, ha már hivatkozol rájuk. Akkor nem mondanál olyanokat, mint " Az államadósság csökken".
Vagy legalább egy hivatkozást bökhetnél mellé, hogy ezt mégis honnét szedted. Nagyon kíváncsi vagyok a forrására! :)

I-Work 2017.07.08. 11:24:33

@Lord Kilburn:
Lehetett tudni, hogy az mszp belebukik a saját politikájába és szétesik. 2009-ben már a fidesz elképzelések előkészítésén kellett dolgozni, évekre előre lehetett tudni, mi és hogyan fog történni.
Az másik beszélgetés témája lehetne, miért kellett a fideszt hatalomra juttatni...

6.Lenin 2017.07.08. 11:25:20

@vajdasagi:

Ha nem tudsz szöveget értelmezni, miért szólsz bele?

vajdasagi 2017.07.08. 11:27:17

@1100011: Teljes mértékben egyetértek. És az a vicc, hogy százával ismerek olyanokat, akik pontosan így gondolnák. Tehát az,hogy a narancsosok nem a Haza érdekeit képviselik, azt már tudjuk. Most majd arról is meggyőződhetünk, hogy pl. Gyurcsány inkább a saját érdekeit nézi, vagy a Haza érdekében összezárt fogakkal ideiglenesen kezet fog Vonával. Csak 1-2 évig kell tűrniük egymás társaságát: az bőven elég lenne.

Gondold meg, mi a munkahelyeinket milyen gyakran dolgozunk együtt olyanokkal, akiknek egészen más értékrendje van. És attól még dolgozunk velük egy fedél alatt. Esetleg együtt ebédelünk velük. Nem is olyan nagy ár az, amit mi az ellenzéki politikusainktól elvárunk.

I-Work 2017.07.08. 11:28:22

@vajdasagi:
Nem mondtam, hogy az NGO-k bűnzők lennének...
Azt írtam, hogy az egész migrációs, menekültes mizéria jó üzlet, mind az EU-nak, mind Sorosnak.
Egyébként Európa elnéptelenedett területeire embereket kell telepíteni, mert minden állam, vagy államszövetség akkora területet képes tartósan a felügyelete alatt tartani, amekkora terület a népesség eltartásához feltétlenül szükséges.
(...)

vajdasagi 2017.07.08. 11:38:58

@Lord Kilburn: Mi kb. 99%-ban egyetértünk, és én most nem is ezt a (fontosabb) részt firtatom. Hanem a Kunczét. Én még szavazta is rájuk egyszer. De a Kuncza akkor vált számomra vállalhatatlanná, amikor a Révész Máriuszt lemártiriuszotta. Ha a rendőrség megver egy tüntetésen bárkit, az egy liberálisnak problémás kell hogy legyen. De ha az a valaki egy ellenzéki párt parlamenti képviselője, akkor olyan riadót kell fújni, hogy csak na. Aki ezzel viccel, az leírta magát.

Amúgy meg emlékszel a kakaóbiztos számítógépekre? Ha a pártom egyik tagja ilyen korrupciós ügybe keveredik, akkor nem lapítok, hanem megtisztítom a pártomat. Tudom-tudom, akkor éppen nem Kuncze volt a párt első embere, hanem talán a második. De a lényeg: egy kicsiny liberális párt ne lopjon, hanem példamutatóan becsületes legyen. És ne támogassa az urizáló demszkit. Lényeg a lényeg: liberális pártra szükség van, de patyolatttitszátra. Hát ők nem azok voltak. És megjegyzem nem árt, ha nemcsak zsidók vannak a vezetésében. Sőt: ha rajtam múlt volna, tudatosan törekedtem volna arra, hogy az arány elegáns legyen - hogy ne lehessen az SZDSZ-t a pesti zsidók pártjának gúnyolni (merthogy én így is szavaztam rájuk, mert nálam a zsidó-nem zsidó kérdés nem fontos, de nagyon sok honfitársamnak fontos - erre érzékenynek kell lenni. És nem baj, ha Te meg én ebben nem értünk egyet :-)

vajdasagi 2017.07.08. 11:50:15

@putris72: Ja, ha neked csak az korrupció, amire az ügyészség ezt kimondja, és nem zavar, hogy polt péter a fideszes korrupciókat eltussolja, akkor tényleg nálunk ez nincs is. Jól megnyugtattál - köszönöm.
De tudod, én nem mint nap találkozok ezzel a korrupcióval, és attól, hogy ott a polt péter, még a dolog nem változik. A gazdáid többet lopnak, mint az általam is megvetett szocik. Ezt mindenki tudja - még te is. Hogy te miért tagadod, azt nem tudom.

birka menet 2017.07.08. 12:02:11

Két megoldás van a politikusi korrupcióval való leszámolásra:

1. Orbánékat a bukásuk a határon fel kell tartóztatni miközben menekülnének Moszkvába. Ha nem állnak meg, akkor meg lőni kell rájuk, mint ahogy az egyszeri paraszt fidesznáci lőne a migránsokra.

2. Ha megadják magukat akkor immáron egy új ügyészseggel, rendőrséggel az összes saját, illetve az összes családtagjainak, strómanjával és az egész fidesz maffiának korrupciós ügyéeit kíméletlenül fel kell tárni, melynek következtében a teljes vagyonelkobzás után az egész Orbán maffia klán életfogytiglani fegyházat kap.

Ezek után 50 évre biztosítva van, hogy Magyarországon egy politkisu se mer még egy Tixo ragasztót se lenyúlni a zsebébe.

NEMZETI KONZULTÁCIÓT A POLITIKUSOK ELSZÁMOLTATÁSÁÉRT!

stim 2017.07.08. 12:03:42

@Csabye:

Kedves Csabye,

Az államadósság elszabadulásárt a korábbi MSZP-SZDSZ kormány felel. Nézz utána, hogy honnan hová vitték föl. 65%-ról 82-re, míg a mostani kormány 82-ről lehozta 75-re. A hitelminősítők érzékelik a javuló gazdasági mutatókat de a minősítésük még így sem teljesen objektív. A Maastricht-i egyezmény a konvergencia feltételeit az államadósság százalékában határozza meg hiszen különböző volumenű gazdaságú országokra nem értelmezhető ugyanaz a nominális államadósság mérték. Aki be akarja tartani a vállalásait az a százalékban meghatározott értéket veszi figyelembe:

hu.wikipedia.org/wiki/Konvergenciakrit%C3%A9riumok_(Eur%C3%B3pai_Uni%C3%B3)

Magyarországra a nyugati államok piacként és gyarmatként tekintenek ahonnan ha kellő mennyiségű javakat vonnak el akkor az segít fenntartani a jóléti társadalmukat és a gazdasági növekedésüket. Ők tudják mi a jó nekik de az nem jelenti, hogy az nekünk is jó ami nekik jó. Nekünk is tudni kell, hogy mi a jó nekünk és ez kell, hogy meghatározza az együttműködésünket. Az együttműködésnek win-win típusú játszmának kell lennie nem pedig egy alárendeltségi viszonynak.

lobaszopiatej 2017.07.08. 12:06:28

Azért gondoljunk bele, hogy nézne ma ki a Tocsik ügy:

Orbán nyilatkozna, hogy a sikerdíj a hazát szolgálja, nemzethünk főnemese Tocsik megvédi a népet az idegen tőkétől, mert elrakja előlük magának a lóvét.
Különben is, Soros már a spájzban van.
Legközelebb építtet Tocsikkal mégtöbb Stadiont és Olimpia helyszínt (akkor is ha ezt már leszavazták).
Különben is, emúttnyócév és libsi-libaliba.
Megvédjük a Nemzethet az idegen spekulánsoktól és Brüsszeltől.

kvadrillio 2017.07.08. 12:10:59

"w""G. Soros aktivistahálózata kiterjedt mozgósítással és transznacionális tüntetés szervezésével reagált a felsőoktatási törvény módosítására. A megmozduláson több mint 80 ezer fő vett részt, köztük ismeretlen létszámú – de a legmegengedőbb becslések szerint is több ezer – külföldi állampolgár. Magyarországon máig nincsen megfelelő törvényi szabályozás arra, hogy mi a teendő akkor, ha több ezer külföldi állampolgár utazik Budapestre abból a célból, hogy egy a magyar országgyűlés által elfogadott törvény ellen tiltakozzon.w"""

NINCSEN MEGFELELŐ TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS ??? HÁÁÁÁT, CSINÁLJANAK ! :) ANNYI SZART TUDNAK CSINÁLNI, PONT ERRE NE LENNÉNEK KÉPESEK ???

AZÉÉÉÉ....EZ A....TRANSZNACIONÁLIS TÜNTETÉS....NEKEM NAGYON TECCIK ! EZ OLYAN..., VALAMI ÚJ LIBERÁLIS KITALÁCIÓÓÓÓ LEHET...:Űo)))))

inteligencs elenzeki 2017.07.08. 12:15:53

"De ha te aki ezt olvasod szeretnél szavazni a Fideszre, kérle mond el nekem miért."

Rém egyszerű.

Szocik libsik ill. érdekeltségi körük kapcsolati hálójuk révén loptak ? gyaníthatóan, és több esetben bizonyítottan : igen.
A jelenlegi kormányzó erők érdekeltségi körük kapcsolati hálójuk révén korrupt ? Erős a gyanú hogy
igen.

A szocik libsik eredményesen kormányoztak ? Határozottan nemmel lehet válaszolni.
A jelenlegi kormányzó erő eredményesen kormányoz ? Összességében ki lehet jelenteni hogy igen, gazdasági és költségvetési szempontból mindenképpen.

Jön még a serpenyőbe a jobbik, de az mögött, ha lehet az infonak hinni a Simicska áll.
Szerintetek mi lenne ha kormányra kerülnének ?

ami szabad 2017.07.08. 12:18:28

@I-Work: Sajnos, tök igazad van. A gazdasági potencilunk nulla közeli, uniós csecs- szopás nélkül még most, hogy a világban konjunktúra van, sem tudunk annyit növekedni, amivel az utóbbi évek -és nem is coci- lemaradásaiból, akár csak 1%-ot is faragjunk. Az államdósság nő csak, meg a remény-veszetteké, a kivándorlólé. :( Ez az ország jobb sorsra érdemes annál, mint ami itt zajlik! Az összes ellenség - keresgélés arról szól, hogy ne a politikai elitet húzzák lámpavasra, hanem kifelé utálkozzunk, ha lehet.

ob.szerver 2017.07.08. 12:22:41

@stim:

"Javaslom mindenkinek, hogy számszerűen hasonlítsa össze az eddigi kormányok munkásságát."

Én meg azt javaslom neked, hogy nézz a számok mögé. Nem kell nagyon mélyen, nem kell hozzá közgáz PhD, elég egy minimális józan ész.
2010-ben véget ért az 1929-33 óta bekövetkezett legnagyobb világválság, és azóta tart egy folyamatos konjunktúra. Az elmúlt 7-8 év a gazdasági környezet szempontjából egy nagyon szerencsés időszak volt. Ehhez jött egy páratlanul és soha vissza nem térően szerencsés tényező, az óriási összegű EU-s támogatások. Nagy vonalakban hasonlítsuk össze a 2010 előtti viszonyokkal:
- a GDP átlag 4%-ának megfelelő EU támogatás
- a GDP átlag 4%-ának megfelelő expat hazautalások
- a GDP kb. 2%-ának megfelelő cserearány javulás főként a szénhidrogén árak felére-harmadára esése miatt
- a GDP évi 1,5%-nyi többlet a manyup befizetések eltörlése miatt.

Ez kapásból évi több mint 10%-kal kedvezőbb kiinduló állapot 2010 előtthöz képest. Mit sikerült ebből kihozni? Jó esetben évi 2%-os átlagos növekedést. Ez a két ciklus egy ország jövőjének ellopása, az egyszer-egy-évszázadban esélyének eljátszása volt. Egyetlen egy terület vagy makrogazdasági mutató nincs, ahol az unortodox rendszer valamiféle olyan eredményt tudott volna felmutatni, ami a neki lenne köszönhető. Nem jön a külföldi tőke, nincsenek magánberuházások, nem növekszik a termelékenység, a képzett munkaerő menekül. Az ország minden gazdasági és társadalmi mutatóban csúszik le, már Románia is egyre több területen előz bennünket. A kedvező körülmények által kínált fejlődés helyett a gátlástalan korrupció és a dilettantizmus elegye olyan mélyre rántotta az országot, ami nemcsak hogy évtizedekre elzárta a felzárkózás esélyét, de amikor elapadnak az EU-s pénzek és a rendszer valódi teljesítménye megmutatkozik, a leszakadásunk mind abszolút, mind relatív értelemben fokozódni fog. Ez az elmúlt 7,5 év mérlege, ha már összehasonlításokat akarsz tenni.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 12:36:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Na akkor az hogy jön ki neked, hogy a forintban számolt államadósság 29 százalékot nőtt, a GDP meg csak 12 százalékot. Akkor hogy csökkent a GDP arányos államadósság?"

A 12 % az a real GDP. A folyó áron szamított GDP az a nemzeti valutaban kiszamított GDP, konvertalva az ev vegi euro -forint árfolyam szerint euróba. Az allamadóssagot is hasonlóan számoljak ki az arfolyam alapján. A kettő viszonyszáma alapján 6,4%-al csökkent a GDP aranyos allamadósság 2010-2016 közöt. /lasd EUSTAT/ Ez tény. Tehát 12 %-os real GDP növekedesre jut 6,4% GDP aranyos allamdossag csökkenés.

vajdasagi 2017.07.08. 12:57:50

@stim: Ezt írtad a mostani kormányunk érdekünkben végzett áldásos munkájáról:
"Aki a jó munkát nem becsüli az nem is érdemli."

Hát, én bizony a Varga miniszteren kívül az összes többi munkáját nem becsülöm. És még 8 millióan vagyunk ilyenek. A nemzet többsége tehát nem érdemli meg a narancsos tolvajokat. Megtennéd, hogy megvonod őket tőlünk? Nem mondanátok inkább le, mert mi ilyen hálátlanok vagyunk?

Ember, vérlázító, amit mondasz:
1. az én adómból lopnak
2. ők teszik ki a legtöbb plakátot, és ezek a plakátok Téged is meg engem is zavarnak
3. elvonnak pénzt az oktatásból és a vesztőhelyre viszik a Hazát.

És ezek után mi meg sem érdemeljük őket?? Te valami alternatív valóságban élsz?

I-Work 2017.07.08. 13:01:29

@ami szabad:
Emiatt is írtam, hogy csúnya vége lehet, egyetlen hatalom sem tart örökké. A szellemi frissesség azonban jelenleg hiányzik a társadalomból, sokan elmennek, akik maradnak, hallgatnak.
A letelepedési kötvényes népesség-csere pedig csak mélyíti az identitásnélküliséget.
Volt bő 20 évünk, hogy élhető, nyílt, európai társadalmat és gazdaságot építsünk. Elpazaroltuk. Rosszabb most a helyzet, mint a kádári rendszer bukását követően.
Talán még a mai tizenéveseknek lehet esélyük arra, hogy modernebb társadalomban, több társadalmi érték mellett éljék az országban az életüket, - bár a történelemnek egyértelműen zavarosabb korszaka közeledik, a következő 20-30 év békétlen lesz, konfliktusokkal lesz terhelt.
Az orbáni gondolkodásban ez ellen úgy védekezünk, hogy magunkba zárkózunk, kerítést építünk, mind képletes értelemben, mind fizikai valóságában.
Szándékot, késztetést sem látok arra, hogy pozitív értelemben változzanak a dolgok.
Orbán arra hivatkozik, hogy a V4-ek egységesek és Ausztria elszigetelődött... (...) A lengyelek is csak ímmel-ámmal vannak a V4-ben...
Ausztriáról pedig annyit, hogy őket erős szálak fűzik az oroszokhoz. 1848-ban is, 1956-ban is az oroszok segítettek Ausztriának, a történelmi szálak, kötődések, érdekeltségek nem fognak megszűnni, eltűnni. Irracionális a fidesz, potentátokat tart, protekcionizmust folytat és ilyen irányba befolyásolja a társadalmat is.
Szerintem kritikus a helyzet és nem amiatt, hogy Euró milliárdokat sikkasztanak a csókos cimborák, - sokkal inkább amiatt, mert nincsenek aktív szellemi műhelyei a társadalomnak és a népesség többsége tartózkodik a közélettől.

P. J. Fry 2017.07.08. 13:02:05

@rasztaszív: "szerintem a kedvencei ellen szavazás miatt még ő sem dugna senkit börtönbe."

Konkrétan azt írta, hogy *mindenki* aki a fideszre szavaz retteg a börtöntől. Nem a kormány, nem a felsővezetés, hanem *mindenki*.

zigi. 2017.07.08. 13:44:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Öreg, borzalmas, hogy mennyire sötét vagy a gazdasághoz!

2010 . I. negyedévben az államháztartás konszolidált bruttó adóssága a GDP 80,16%-a (21103,6 MrdFt)

2016. Q4 74,05% (25922,11MrdFt)
www.akk.hu/hu

GDP 2010q1 26327MrdFt
2016q4 35005MrdFt
növekedés 33%

A reál GDP és a nominális GDP növekedés közötti eltérés a GDP- deflátor, ami a Magyarországon előállított áruk és szolgáltatások átlagos árváltozását mutatja.
www.jgypk.hu/tamop15e/tananyag_html/kozgalapok/nominlis_s_rel_gdp.html

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 15:21:38

@I-Work:

"A gazdaságunk (is) romokban hever"

Néhany adatot közölhetnél, ami ezt bizonyítja! Eleg súlyos allítás.

"........ mert senki nem tudna semmit kezdeni azzal a szemétdombbal, amit a fidesz hordott össze, pontosabban lopott szét."

Ősszegszerűen megtudod hatarozni? Gondolom, ha ezt allítod, akkor van bizonyítékod. Ha nincs, legalabb valamilyen közgazdasagilag megalapozott elemzésed, ami kimutatja hihető módon, hogy mekkora összeg lett ellopva.

Azt írod, hogy az államadósság csökkent... Ez is legfeljebb részben igaz, a külső államadósság csökkent, - amíg le nem hívjuk az orosz hitelt Paks ürügyén.
Azt közben nem veszed észre, hogy a belső államadósság az egekben van, ergó a hatalom a társadalommal finanszíroztatja magát, - ergó mindenki önként és dalolva jelentkezik rabszolgának a NER és a CÖF köreiből, - sok idióta pedig ezt végignézi...
Saját jogon GDP termelésünk lényegében nincsen, a külföldi cégek nélkül veszteséget termelünk, az EU és Norvégia támogatása nélkül talán elérnénk Banglades színvonalát.
Nincsen Alkotmányunk, nincsen Alkotmánybíróságunk, nincsen Parlamentünk. Feudál-bolsevik abszolutizmus működik az országban, ha ismered ezt a fogalmat!
Csúnya vége lesz.
Arról már ne is beszéljünk, hogy az elmúlt 12-14 évben egymillió ember vándorolt el az országból, az elvándoroltaknak kb. fele a visszatérés szándéka nélkül hagyta el az országot.
A KSH, vagyis a fidesz kormány saját mérése szerint, a következő években a folyamat tovább tart és újabb egymillió fő fog elvándorolni, de ezeknek az embereknek már a 2/3-része nem akar Magyarországra visszatelepülni...
Majd letelepedési kötvényekkel jönnek arab, kínai, orosz, afrikai gazdag bűnözők, tízezer számra, miközben kétezer menekült esetleges befogadása miatt folytat gyűlöletkampányt a fidesz kormány.
Nem ártana gondolkozni, még ha fáj is...@Consuela NO NO:

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 15:49:28

@I-Work:

A masodik bekezdés utan a szövegrészed veletlen bentmaradt, elnézest kerek!

I-Work 2017.07.08. 16:03:57

@atomic power 1986DucaDuca:
1. Költségvetési törvény.
2. Zárszámadás
3. MNB fejezet.
4. Külker. mérleg, belker. mérleg.
5. Külső adósság finanszírozása, belső adósság szerkezete és finanszírozása.
6. A nem magyar tulajdonú, többségi tulajdonú vállalkozások által termelt GDP.
7. A magyar tulajdonú vállalkozások által termelt GDP.
8. Infláció, - tényleges infláció.
9. A foglalkoztatottság mértéke, kivéve ebből a külföldön élő magyar állampolgárok foglalkoztatottságát.
10. A közpénzekből működő és közpénzekből gazdálkodó, de állami jogokkal felruházott alapítványok, civil szervezetek és vállalkozások tevékenysége.
11. Az offshore letelepedési kötvények által okozott költségvetési deficit.
...
Szívesen levezetem neked, összefüggésekkel, - úgy bő 2 napos előadás lesz, szünetekkel...

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 16:37:20

@I-Work:

Nem gondoltam ilyen bő terjedelemre. Egyszerűsítsük le a dolgot a maastrichti kritériumokra. 2010 óta közeledtünk vagy tavolodtunk ezektől?
A lopasokról vartam volna még valami konkretabbat.
De ha nincs időd én nem eröltetem.

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.07.08. 16:47:53

"Nyílt levél fideszes szavazóknak"

Szamomra inkabb az a felfoghatatlan, es ezt kene inkabb baloldali szavazoktol megkerdezni, hogy az 1956-os tomegyilkosagok utan, a 2006-os verfurdo utan, a 23 millio romanozas utan, hogy letezik az, hogy maradt akar egyetlen baloldali szavazo is ????????????????????????

MIFELE EMBEREK LEHETNEK AZOK AKIK TOMEGGYILKOSOKRA HAZAARULLO TOMEGGYILKOSOKRA AKARNAK SZAVAZNI ?????????????????????

Szamomra soha meg csak fol sem merult, hogy torvenyesnek, legitimnek tekintsem barmelyik baloldali partot is, beleertve termeszetesen a beloluk kinovo jobbikot is, HISZEN TOMEGGYILKOSOKROL VAN SZO.

I-Work 2017.07.08. 17:36:39

@atomic power 1986DucaDuca:
Figyelj,
a szempontrendszert leírtam. Nem lehet csak egy-egy dolgot kiragadni, mert annak nincsen értelme. A teljes rendszer működésének átlátásának lenne értelme. (...)
Csak egyetlen kiragadott példa:
Az MNB a tartalék-forrásokat közalapítványokba helyezte ki.
Teoretikusan tehát, amennyiben a jelenlegi kormány megbukna, az új hatalom üres MNB pénztárt találhatna. Szélsőséges esetben, akár néhány hét elteltével jegyrendszert kellene bevezetni a fogyasztás mérséklésére, már csak azért is, mert az új kormányzat nem tehetne mást, mint durván kamatot emelne, - akár két számjegyű kamatlábbal-, remélvén a finanszírozhatóság helyreállítását.
Ennek következtében a hiánycél "elszállna".
A nemzeti valuta akár a tizedére értékelődhetne le, hetek alatt.
Az új kormányzat magától értetődő módon megbukna és mivel a fidesz felügyelte alapítványok rendelkeznek a tartalék források helyett, a fidesz visszaszavaztathatná magát a hatalomba.
Szélsőséges lehetőség, de akár meg is történhet, van realitása...
Természetesen, ahogyan írtam is, ez is csak egy kiragadott epizód, amikor ezt elemezzük, elemezni kell azt is, hogy az alapítványokba kiszervezett forrásokkal milyen módon gazdálkodik a fidesz.
Figyelni kell arra is, hogy az MNB, -a FED-hez hasonlóan-, kereskedelmi tevékenységet is végez, vagyis tőzsdézik. Leginkább a kötvények piacán és a devizapiacon.
Nézd meg, hogy Ausztriában, Németországban, - lényegében az összes nyugati államban -, a lakosság részére 8-12%-os fix kamatozással is adnak prémium államkötvényeket.
Nálunk a prémium államkötvény nettó hozama kb. 0,5%! A képzelőerődre bízom, mit csinál a fideszes érdekkör a a 0,5% és a 8% közötti különbözettel...
A külföldön élő magyarok jövedelmét mi hozzászámítjuk a GDP-hez, pedig a tartósan külföldön dolgozók elméletileg nem a magyar GDP-hez járulnak hozzá, hanem a befogadó országéhoz.
Ezeket az embereket beszámítjuk a foglalkoztatási statisztikába is, pedig elméletileg ők nem részei sem az SZJA, sem a TB rendszernek.
Nem lehet kiragadott makro számokra kiragadottan hivatkozni, -marhaság-, lehet grafikonokat rajzolni, táblázatokat készíteni, de van kb. néhány ezer embernek rálátása, hogy pontosan mi van a számok mögött.
A politika a befolyásolás művészete, mióta történelem a történelem, azé volt a hatalom, aki hihetőbben tudott hazudni, más oldalról nézve jobban el tudta hitetni a társadalommal a saját vízióit.

Csabye 2017.07.08. 18:57:19

@stim:

Köszönöm, hogy a magad módján kiigazítottad az előző hozzászólásod! Azt is, hogy leírtad, a maastrichti kritériumoknak kell megfelelünk. Bár sehol sem látom azt, hogy ezt cáfoltam volna. :)
Viszont te magad írtad azt, hogy az államadósság csökkent, ami nem igaz. Tehát vagy csúsztatni szerettél volna (mert ugye jól mutat, és a magyar meg semminek sem néz utána), vagy véletlenül lemaradt, hogy a GDP-arányos államadósság az, ami csökkent. Az előbbire gondolni sem merek.

Feltételezem, egyetértesz velem abban, hogy maga az államadósság nőtt. :)

Köszönöm, hogy arra is felhívtad a figyelmemet, hogy nem a fideath kormány lódította meg az államadósságot. Így van, az előző kormányok ideje alatt történt mindez. Az "emútnyócév" viszont elmúlt már 7 éve. Lezárhatjuk a visszamutogatást.

Miért ne lennének objektívek a hitelminősítő intézetek? Ha nem lennének azok, a világ befektetői adnának a szavukra? Ez eléggé ellentmondásos volna.

Sajnálom, ki kell ábrándítsalak. Gazdasági szerepünk a nagyvilágban konvergál a nullához. Ennek tükrében bármilyen kijelentés azzal kapcsolatban, hogy tőlünk javakat vonnak el (milyen javakat lehetne innét elvonni?!), netán gyarmat volnánk, és hogy a gazdasági növekedésük alapja szegény hazánk lenne eléggé nevetséges. Hidd el, jól meglennének nélkülünk is. :)
Természetesen amennyiben bármilyen -, az általad vélt dolgokra vonatkozó - adat a rendelkezésedre áll, nyugodtan megosztásra kerülhet itt a fórum keretein belül. Jó érzés, ha alátámasztja a vitapartner az állítását érvekkel.

Egyébként fogalmam sincs, hogy miért gondolja sok ember azt, hogy az egész világ miket akar szétrombolni, mi vagyunk a főellenség, stb. Fel kellene ébredni végre, isa pur és homu vogymuk a világban, kb senkit sem érdeklünk egy-egy illiberális államon kívül.

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 18:57:23

@I-Work:

"Figyelj,
a szempontrendszert leírtam. Nem lehet csak egy-egy dolgot kiragadni, mert annak nincsen értelme. A teljes rendszer működésének átlátásának lenne értelme. (...)"

Ez igaz, de alapvetően néhány kriterium jól jellemezhet egy gazdasagot. A gazdasagi stabilitast jelzi, hogy az orszag mar most kepes teljesíteni a maastrichti kriteriumok gazdasagi vonatkozasú részeit. Amit nem teljesitünk az politikai, jogi termeszetű. Ilyen helyztben utoljara a 2000-es evek elejen voltunk.

"Az MNB a tartalék-forrásokat közalapítványokba helyezte ki.Teoretikusan tehát, amennyiben a jelenlegi kormány megbukna, az új hatalom üres MNB pénztárt találhatna."

Hát ez tényleg teoretikus. Az MNB tartaléka megfelel a Guidotti-Greenspan szabálynak es az import fedezeti követelmenyeknek. A tartalek meg tulzottan magasnak is mondható. A devizatartalék meghaladja a befektetők és az egyéb piaci szereplők által elvárt biztonságos szintet.
Az euró hitelkockázat-mentes portfólió képezi a devizatartalék nagy részet, amibe magas minősítésű állampapírok, államok által garantált értékpapírok és nemzetközi intézmények kibocsátásai kerülhetnek. Az ertekpapirokba fektetett devizatartalekok nyereseget termelnek.

"Az új kormányzat magától értetődő módon megbukna és mivel a fidesz felügyelte alapítványok rendelkeznek a tartalék források helyett, a fidesz visszaszavaztathatná magát a hatalomba."

????????????????

"Szélsőséges lehetőség, de akár meg is történhet, van realitása..."

Science-fiction. Szerintem te elveszel a reszletekbe. Amiket leírsz, keves a konkretum, inkabb csak feltetelezesek, amelyek nagyon ingatag talajon allnak.

A lopasokról kerdeztelek! Tudsz valami hitelt erdemlő bizonyítékkal, vagy legalabb megalapozott közgazdasagi becsléssel előállni? Mert általanossagban előallni azzal, hogy szetloptak az orszagot, megfelelő alatamasztas nelkül nem ertekelhető.

P. J. Fry 2017.07.08. 20:01:26

@Csabye: "(milyen javakat lehetne innét elvonni?!)"

Nézz utána a GDP GNI különbségnek. És attól, hogy magyarországról csak pár ezer milliárdot lehet kitalicskázni még megéri kihordani, hidd el.

I-Work 2017.07.08. 20:38:51

@atomic power 1986DucaDuca:
Próbáltam elmagyarázni, miért működik minden furcsán...
Amit Te "Sci-Fi-nek" nevezel, arról azt írtam, hogy szélsőséges eset, de nagyon is lehetséges. A politika attól politika, hogy a globális érdekeknek melyek az aktuális szándékai.
Az mszp bukása is szépen tervezett színjáték volt..
...
Bizonyíték: ugye most nem arra gondoltál, ha esetleg van a birtokomban valamilyen kompromittáló irat, akkor ímélben elküldöm...
Voltak nálam akták, de már A/a tettem.
Aki rászánja az időt, a korábban felsorolt és hozzáférhető nyilvános adatokból is le lehet vezetni a matematikai /gazdasági tanulságokat.
Erre írtam, hogy hosszabb előadás lenne A-Z elmagyarázni, mi, mivel, hogyan függ össze.
Példaként írtam, hogy csak az MNB területe mennyire visszás, mert olyan eszközök vannak magánkézben, kivonva bármilyen ellenőrzés alól, - ide értve az EU számvevőszéket is-, amelyeknek nem lenne szabad magánkézben lenniük.
Azt szeretnéd tudni, mi a következménye, ha a GDP-t akár csak 0,3%-kal felültervezem, az inflációt pedig ugyanennyivel alul?
Beszéljünk arról, mi van az inflációs "fogyasztói kosárban"?

Csabye 2017.07.08. 20:56:47

@P. J. Fry:

A nem olvasó ember újra hozzászólt... :)
Az a 97-98%-os arány azt mutathatja, hogy mennyire sok pénzt talicskáznak ki, ugye? :D Valaha volt legalacsonyabb értéke úgy 93% körül mozgott.
Nem kell aggódnod, pont emiatt IS volt a sok extra adó a nagyvállalkozásokra, és gyanítom, hogy lesz is még.
A GNI-nek van azonban egy másik oldala is. Figyelembe akarod venni azt is?
Például a magyar vállalkozások exportjának fellendítése. Ehhez mi kell?
Eladható termék, szolgáltatás. Ehhez mi kell?
Kutatás, innováció. Ehhez mi kell?
Iskolai képzés, ahonnan igazi magyar szakemberek kerülnek ki. Ehhez mi kell?
Színvonalas oktatás!!!! (Ahol pl. nem funkcionális analfabétákat képeznek)
És itt a kör bezárult. :) Remélem ezt az oldalt is figyelembe veszed a továbbiakban.

rasztaszív 2017.07.08. 21:27:44

@P. J. Fry: attól még ugyanúgy logikai bakugrás,hogy ő a máshogy szavazókat akarná börtönbe zárni.

P. J. Fry 2017.07.08. 21:36:26

@Csabye: "Valaha volt legalacsonyabb értéke úgy 93% körül mozgott."

Az volt a mondás, hogy innen nem lehet kivinni semmit, mert nincs itt semmi. Most finoman módosítottad az álláspontodat és azt állítod, hogy most kevesebbet visznek ki, mint régebben? Akkor tehát azt mondod, hogy a korábbi kijelentés nem volt igaz, ugye?

atomic power 1986DucaDuca 2017.07.08. 21:39:07

@I-Work:

Arra, amire választ vartam volna, nem kaptam meg! Mas alárendelt tema meg nem erdekel, ami a müködes "furcsasagait" jelenti, mert elsősorban a vegeredmény erdekel es nem a hozzávezető út.

Ha a vilagegyetem vagy az élet keletkezéseről targyalunk, akkor helye van a feltetelezeseknek , talalgatasoknak, de a magyar valósagról töb konkretumot kellene felhozni, akar a lopasokról, akar a gazdasag allapotaról beszelünk. Óriasi a felelőssegünk, hogy kire bízzuk jövőre a kormányzast, ezert itt nem lehet mellebeszélni.

Köszönöm az eszmecserét, minden jót kívánok.

Csabye 2017.07.08. 22:36:39

@P. J. Fry:
A kérdésemmel arra próbáltam felhívni a figyelmét, hogy ami javakat kivisznek, az a rohadt, mocskos, haldokló nyugat szempontjából vajmi kevés. Ő talán képes arra, hogy a sorok között olvasson. :)
Véleményed szerint a magyar GNI/GPD olló megteremti a 70 éve zuhanórepülésben lévő nyugaton végre a kánaánt?
Nem várok választ, de nyugodtan ragadj ki egy-egy pontot, ahogy mindig is megtetted. Egy funkcionális analfabéta nem képes az egészet elolvasni, értelmezni, és minden leírt pontra reagálni (GNI másik oldala).

I-Work 2017.07.08. 23:02:27

@atomic power 1986DucaDuca:
1. Mindenre válaszoltam.
2. Nagyon sajnálom, hogy terjedelmi okok miatt nem tudtam eléd tárni a költségvetés összes alrendszerét, - ami Téged érdekelne, de hiába érdekel, ha nem ismered meg az alapokat.
3. Amiatt is szíves elnézésedet kérem, hogy most nem osztottam meg minősített adatként kezelendő dokumentumokat, vagy munkaanyagokat.
4. Nem feltételeztem, - valószínűsítettem, elemzőként leginkább a kockázatokkal foglalkozom és javaslatokat teszek. A személyes véleményem teljesen független egy munkától, ha azzal megbíznak. Amennyiben szakmailag, vagy etikailag vállalhatatlannak gondolom, akkor nem vállalom el a megbízást.
5. Jogi értelemben nem lopások történnek, amire Te gondolsz az sikkasztás, vagy egész egyszerűen hivatali hatalommal visszaélés, esetleg üzérkedés.
6. Ha egy kicsit is értenél a gazdasághoz, nem azt kérdeznéd, hogy pl. a Várkert építését hányszorosan számlázták túl, hanem azt kérdeznéd, - mert magadnak is feltűnne -, honnan a fészkes fenéből van annyi pénze a kiváltságos köröknek, amennyi pénz még EU forrásokból sem folyik be a költségvetésbe. (...) A kérdés és a válasz is éppen ebben a pontban van, hogy annyi pénz folyik el, amennyi nincs is... Az érdekeljen, hogyan és honnan van, - és tisztán fogsz látni.
7. Addig is, a nyilvánosan hozzáférhető adatokat, ha összerakod, akkor magad is szorgalmasan jegyzeteled majd a kérdéseidet.

Átlag János · http://atlagjanos.blog.hu 2017.07.09. 08:42:56

@Csabye: "Miért ne lennének objektívek a hitelminősítő intézetek? Ha nem lennének azok, a világ befektetői adnának a szavukra? Ez eléggé ellentmondásos volna."

Láttad a Big Short c. filmet? A hitelminősítők voltak az egyik fő oka a subprime hitelválságnak Amerikában. Az egyik ki is mondja: ha én nem adom meg az AAA minősítést, átmennek az utca túloldalára a konkurrenciához.

stim 2017.07.09. 10:06:57

@Csabye:

Köszönöm, hogy a magad módján kiigazítottad az előző hozzászólásod! Azt is, hogy leírtad, a maastrichti kritériumoknak kell megfelelünk. Bár sehol sem látom azt, hogy ezt cáfoltam volna. :)
Viszont te magad írtad azt, hogy az államadósság csökkent, ami nem igaz. Tehát vagy csúsztatni szerettél volna (mert ugye jól mutat, és a magyar meg semminek sem néz utána), vagy véletlenül lemaradt, hogy a GDP-arányos államadósság az, ami csökkent. Az előbbire gondolni sem merek.

Feltételezem, egyetértesz velem abban, hogy maga az államadósság nőtt. :)

----Az államadósság nomináliasn nőtt, GDP arányosan, százalékot tekintve csökkent. Eddig is és most is erről beszéltem, csúsztatás nincs- A maastricht-i egyezményt nem azért írtam mert kérted hanem mert eszembe jutott. Tőled függetlenül is jutnak embereknek eszükbe dolgok--

Köszönöm, hogy arra is felhívtad a figyelmemet, hogy nem a fideath kormány lódította meg az államadósságot. Így van, az előző kormányok ideje alatt történt mindez. Az "emútnyócév" viszont elmúlt már 7 éve. Lezárhatjuk a visszamutogatást.

----Az államadósságot (amit nominálisan is mérhetünk) 1973 óta folyamatosan növelte az MSZ(M)P hitelfelvétellel. Így lehettünk legvidámabb barakk a mostani generációk számlájára úgy, hogy közben annyira versenyképtelenné váltunk, hogy másfélmillió munkanélküli lett egyből a rendszerváltáskor mert a KMK nem növeli a GDP-t. Ha úgy érzed, hogy lopnak és ezért nem haladunk valójában ennek az államadósságnak a visszafizetésének a súlyos terhét érzed. Köszönd meg az elmúlt nem csak 8 évnek amikor a liberális bankárok megmondták, hogy hitelre lehet gazdaságot építeni a szocik pedig elhitték és csődközeli helyzetbe vitték az országot. Azért mert az elmúlt 8 év elmúlt, az adósságállomány amit a szocik felvettek még maradt feladatként a Fidesznek. Mint megannyi sok más gazdasági probléma amit ők okoztak évtizedek alatt de elvárnák, hogy a mostani kormány azonnal oldja meg. Csak a gazdaság jobban teljesít mert többen dolgozunk ezért az államadósság a GDP-nek kisebb százalékát teszi ki. Ezért csökkent Fidesz-KDNP alatt 82%-ról 75-re. Mert nem segélyezés van hanem dolgozni kell.

Az elmúlt években a Fidesz 12%-ról 4%-ra vitte le a munkanélküliséget. Ezt kellene megérteni, hogy ha milliók nem segélyből élnek akkor több ember több adót fizet, lehet csökkenteni az adókat és felpörög a gazdaság.
Ez az a szemléletváltás ami a hitelek helyett a munkára helyezi a hangsúlyt. -----------

Miért ne lennének objektívek a hitelminősítő intézetek? Ha nem lennének azok, a világ befektetői adnának a szavukra? Ez eléggé ellentmondásos volna.

----A világ befektetői figyelik a hitelminősítőket de már jóval azelőtt jöttek ide mielőtt még felminősítették volna az országot mert látták, hogy az alapok rendben vannak. Csak ha az adósságbesorolás alacsonyan van tartva akkor lehet keresni azzal, hogy a javakhoz könnyebben hozzájutnak. Ezt a pénzt nehezen engedik el azok akiknek a zsebébe megy. ---

Sajnálom, ki kell ábrándítsalak. Gazdasági szerepünk a nagyvilágban konvergál a nullához. Ennek tükrében bármilyen kijelentés azzal kapcsolatban, hogy tőlünk javakat vonnak el (milyen javakat lehetne innét elvonni?!), netán gyarmat volnánk, és hogy a gazdasági növekedésük alapja szegény hazánk lenne eléggé nevetséges. Hidd el, jól meglennének nélkülünk is. :)
Természetesen amennyiben bármilyen -, az általad vélt dolgokra vonatkozó - adat a rendelkezésedre áll, nyugodtan megosztásra kerülhet itt a fórum keretein belül. Jó érzés, ha alátámasztja a vitapartner az állítását érvekkel.

------Nem állítottam, hogy mi fújjuk a passzátszelet de azt sem állítom, hogy a nullához közelítünk. Itt saját állításoddal vitatkozol mint a kommunisták csinálták régen:)
A gazdaságunk ezermilliárdnyit termel évente; ez pont annyi amennyi. Ez a világ pénzmozgását tekintve nem jelentős de az életünk dimenzióit tekintve az. Ebből élünk. Mindenki értékelje ezt a helyén. Mint az élete kereteit:)

Egyébként fogalmam sincs, hogy miért gondolja sok ember azt, hogy az egész világ miket akar szétrombolni, mi vagyunk a főellenség, stb. Fel kellene ébredni végre, isa pur és homu vogymuk a világban, kb senkit sem érdeklünk egy-egy illiberális államon kívül.

----megint olyas valamit állítasz amit nem tudom honnan veszel. Egy adott országban élők természetesen abban az országban keletkező problémálkkal foglalkoznak elsősorban hiszen ez határozza meg az életüket. És akinek van országa, családja és azt támadják az bolond lenne ha nem védené meg. Sok itt a bolond aki elhitte, hogy nem kell védekezni mert megmagyarázták neki. Mint a Wilsoni elvek Trianon előtt és a kommunizmus. Szellemi hadviselés jelentős károkozással.

Akinek van hazája elsősorban a saját hazájára gondol; akinek van családja elsősorban a saját családjával törődik utána tágabb környezetével. Ez a normális
De a támadás az támadás amit fel kell ismerni és tudni kell elhárítani.

Mások kishitűségével pedig nem tudok és nem is akarok azonosulni:)

stim 2017.07.09. 10:26:28

Végezetül pedig ezt a listát a neten találtam:)

- Negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint idén,
- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére)
- a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-kal csökkentget, és idén 4%-kal csökkentek az egyb munkabéreket terhelő közterhek is
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
-A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
-Kártalanította a libatartókat.
-Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
-Újjáépült a Zeneakadémia,
- a Vigadó,

Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
Megújult
- az Olimpiai park,
- a Ferenciek tere,
- a Keleti pályaudvar,
- az Erkel Színház,
- a Mátyás templom,
- a Várkert Bazár,
- a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
- a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
- Megnyílt a felújított füzéri vár.
- Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
- Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
- Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
- Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
- A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
- Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
- Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.

Folyik a kórház felújítás!
- 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
- 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
- 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
- 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
- 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
- 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
- a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
- 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Még néhány kórházi tétel:
- 1) Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
- 2.) A Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
- 3) Heves megye, Markot Ferenc kórház 6milliárd.
- 4) Szombathely Markusovszky kórház.
- 5) Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
- 6) Bethesda gyerekkórház. BP.
- 7) Debreceni kórház.
- 8) Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
- 9) Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
- 10) Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
- 11) Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
- 12) KARCAGI kórház.
- 13) Várpalotai kórház.
- 14) Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
- 15) Nyíregyházi kórház.
- 16) Dombóvári kórház.
- 17) Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
- 18) Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
- 19) Siófoki kórház. 19) Pécsi kórház.
- 20) Mohácsi kórház.
- 21) A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: "Kórház fejlesztések Magyarországon" .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!

- A tanárok fizetését is radikálisan emelték!
- A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó.
- Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak.
- Felminősítették Magyarországot.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
- 2017-ben 1743 milliárd forint lesz a családtámogatásra szánt összeg, ami 243 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

6.Lenin 2017.07.09. 10:46:09

@Átlag János:

Ők abban hisznek, meg abban, hogy képesek bármit is megoldani, de még a sajátjukat sem képesek.
Esélyük sincs hatalomra kerülni.
Ahhoz valóban valamilyen hihető, elfogadható alternatívát kéne felkínálni a választóknak.
Nem megy nekik.
Amíg a választásokat a választók döntik el, esélyük =OO
Hagyni kéne őket csendben(?) kimúlni.

Csabye 2017.07.09. 12:48:53

@stim:

"----Az államadósság nomináliasn nőtt, GDP arányosan, százalékot tekintve csökkent. Eddig is és most is erről beszéltem, csúsztatás nincs- "
Hamis!
" Az államadósság csökken, a hitelminősítők egyre jobb kategóriákba rakják az országot. "
Ezt írtad. Szó sem esett GDP-hez való viszonylatról. Megpróbálhatod még ezer módon elsikálni, de attól félek, hogy újabb és újabb csúsztatás lesz belőle

Hitelminősítőkhöz:
www.akk.hu/hu/statisztika/allamadossag-finanszirozas/magyarorszag-hitelminositese
Váltakozó, de általában stagnáló a ratingjük Magyarországra nézve -> újabb hamis állítás a részedről.
Összeesküvés-elméletekről vitatkozhatunk, azonban egy hitelminősítő nem így működik. Arrafelé nem divat az uram-bátyám módszer.

Az uram-bátyámhoz csatlakozva írnám, hogy a mostani fideath soraiban több olyan ember van, aki a rendszerváltás előtt politikai hatalmi pozícióban, vagy csak szimplán mszmp tag volt, mint a többi parlamenti párt soraiban együttvéve. Tehát ha utódpártot keresel, nem kell olyan nagyon sokat keresgélni. :) Ráadásul ha csak az államosításokat nézem - eltekintve attól, hogy jó pár esetben feltőkésítés után jóval kevesebbért továbbjátszva haveri körnek -, több párhuzamot vélek felfedezni az akkori sötét időkkel.

Ha annyira sokat fizettek vissza az államadósságból, hogy lehet az, hogy most nominálisan több az államadósság? Érzed az ellentmondást? Ráadásul a bruttó államadósság kamatai GDP-hez viszonyítva ugyanolyan szinten vannak, mint 2010 előtt, amiből az következik, hogy évről évre nagyobb nominális GDP és csökkenő GPD arányos államadósság mellett többet fizetünk nominálisan kamatokra, mint előtte. Ebből következően felteszem a logikus kérdést: hol van akkor az a pénz, amit szerinted az államadósság csökkenésére fizetnek?
Tehát, ha már így megemlítetted a lopást, nem azért érzem, hogy lopnak, mert az " az államadósságnak a visszafizetésének a súlyos terhét" érzem, hanem mert lopnak.

"------Nem állítottam, hogy mi fújjuk a passzátszelet de azt sem állítom, hogy a nullához közelítünk. Itt saját állításoddal vitatkozol mint a kommunisták csinálták régen:)"

Nem látom, hogy magammal vitatkoztam volna, sokkal inkább veled. :)
Ezt írtad:
"Magyarországra a nyugati államok piacként és gyarmatként tekintenek ahonnan ha kellő mennyiségű javakat vonnak el akkor az segít fenntartani a jóléti társadalmukat és a gazdasági növekedésüket"
Számítsd ki, hogy a világ GDP-jéhez mennyivel járulunk hozzá, és ebből a 0-ból hogyan tudnánk eltartani a gonosz nyugatot.
databank.worldbank.org/data/download/GDP.pdf

Nem érzem azt, hogy országunkat megtámadta volna bárki is. Lehet, hogy ez számodra furcsa, de nem élem az életemet félelemben. Számomra az a kishitűség, hogy mindig van egy ellenségkép, aki ellen harcolni kell, de ténylegesen egyetlen egy támadást sem lehetett eddig felfedezni.

Tényleg szép és jó dolgokat írtál.
Nyilván lenne mit vitatkozni pl a rezsicsökkentés szolgáltatókra gyakorolt hatásaival, vagy hogy ténylegesen van-e rezsicsökkentés (világpiaci árak), vagy akár azzal is, hogy a közmunkások miért nem szerepelnek a munkanélküliek között, meg ugye a külföldre vándorolt honfitársaink sem jelennek meg az aktív munkakeresők sorban, de meghagyom másnak, ha van kedve hozzá.

Nyilván jelenleg a gazdasági konjunktúra érezteti világszerte pozitív hatásait. Ez a mi nemzetgazdaságunkra is igaz! Nem vitatom ezen érdemeket (?), bár ezek hozadékainak nem sok köze van a fideath kormányhoz.
Ha ennyire jól megy most nekünk, talán ideje lenne megreformálni az egészségügyet, és/vagy a nyugdíjrendszert. Nyilván egyszerűbb egy minisztériumot "átszervezni", mint az elosztórendszerekhez hozzányúlni, mert az nagyon rizikós. Amíg ezek meg nem történnek, addig csak tűzoltás lesz, újabb és újabb kórház adósságátvállalás, stb. Emiatt állítom, hogy érdemi munkát nem végzett ez a kormány SEM.

Egy dologra kíváncsi lennék! Milyen lenne a fideath kormány válságkezelése, ha ne adj' isten újabb, a 2008-ashoz hasonló világválság jönne?! Ott végképp kiderülne, hogy a fiúk mennyit érnek.

Csabye 2017.07.09. 12:49:40

@stim:

"----Az államadósság nomináliasn nőtt, GDP arányosan, százalékot tekintve csökkent. Eddig is és most is erről beszéltem, csúsztatás nincs- "
Hamis!
" Az államadósság csökken, a hitelminősítők egyre jobb kategóriákba rakják az országot. "
Ezt írtad. Szó sem esett GDP-hez való viszonylatról. Megpróbálhatod még ezer módon elsikálni, de attól félek, hogy újabb és újabb csúsztatás lesz belőle

Hitelminősítőkhöz:
www.akk.hu/hu/statisztika/allamadossag-finanszirozas/magyarorszag-hitelminositese
Váltakozó, de általában stagnáló a ratingjük Magyarországra nézve -> újabb hamis állítás a részedről.
Összeesküvés-elméletekről vitatkozhatunk, azonban egy hitelminősítő nem így működik. Arrafelé nem divat az uram-bátyám módszer.

Az uram-bátyámhoz csatlakozva írnám, hogy a mostani fideath soraiban több olyan ember van, aki a rendszerváltás előtt politikai hatalmi pozícióban, vagy csak szimplán mszmp tag volt, mint a többi parlamenti párt soraiban együttvéve. Tehát ha utódpártot keresel, nem kell olyan nagyon sokat keresgélni. :) Ráadásul ha csak az államosításokat nézem - eltekintve attól, hogy jó pár esetben feltőkésítés után jóval kevesebbért továbbjátszva haveri körnek -, több párhuzamot vélek felfedezni az akkori sötét időkkel.

Ha annyira sokat fizettek vissza az államadósságból, hogy lehet az, hogy most nominálisan több az államadósság? Érzed az ellentmondást? Ráadásul a bruttó államadósság kamatai GDP-hez viszonyítva ugyanolyan szinten vannak, mint 2010 előtt, amiből az következik, hogy évről évre nagyobb nominális GDP és csökkenő GPD arányos államadósság mellett többet fizetünk nominálisan kamatokra, mint előtte. Ebből következően felteszem a logikus kérdést: hol van akkor az a pénz, amit szerinted az államadósság csökkenésére fizetnek?
Tehát, ha már így megemlítetted a lopást, nem azért érzem, hogy lopnak, mert az " az államadósságnak a visszafizetésének a súlyos terhét" érzem, hanem mert lopnak.

"------Nem állítottam, hogy mi fújjuk a passzátszelet de azt sem állítom, hogy a nullához közelítünk. Itt saját állításoddal vitatkozol mint a kommunisták csinálták régen:)"

Nem látom, hogy magammal vitatkoztam volna, sokkal inkább veled. :)
Ezt írtad:
"Magyarországra a nyugati államok piacként és gyarmatként tekintenek ahonnan ha kellő mennyiségű javakat vonnak el akkor az segít fenntartani a jóléti társadalmukat és a gazdasági növekedésüket"
Számítsd ki, hogy a világ GDP-jéhez mennyivel járulunk hozzá, és ebből a 0-ból hogyan tudnánk eltartani a gonosz nyugatot.
databank.worldbank.org/data/download/GDP.pdf

Nem érzem azt, hogy országunkat megtámadta volna bárki is. Lehet, hogy ez számodra furcsa, de nem élem az életemet félelemben. Számomra az a kishitűség, hogy mindig van egy ellenségkép, aki ellen harcolni kell, de ténylegesen egyetlen egy támadást sem lehetett eddig felfedezni.

Tényleg szép és jó dolgokat írtál.
Nyilván lenne mit vitatkozni pl a rezsicsökkentés szolgáltatókra gyakorolt hatásaival, vagy hogy ténylegesen van-e rezsicsökkentés (világpiaci árak), vagy akár azzal is, hogy a közmunkások miért nem szerepelnek a munkanélküliek között, meg ugye a külföldre vándorolt honfitársaink sem jelennek meg az aktív munkakeresők sorban, de meghagyom másnak, ha van kedve hozzá.

Nyilván jelenleg a gazdasági konjunktúra érezteti világszerte pozitív hatásait. Ez a mi nemzetgazdaságunkra is igaz! Nem vitatom ezen érdemeket (?), bár ezek hozadékainak nem sok köze van a fideath kormányhoz.
Ha ennyire jól megy most nekünk, talán ideje lenne megreformálni az egészségügyet, és/vagy a nyugdíjrendszert. Nyilván egyszerűbb egy minisztériumot "átszervezni", mint az elosztórendszerekhez hozzányúlni, mert az nagyon rizikós. Amíg ezek meg nem történnek, addig csak tűzoltás lesz, újabb és újabb kórház adósságátvállalás, stb. Emiatt állítom, hogy érdemi munkát nem végzett ez a kormány SEM.

Egy dologra kíváncsi lennék! Milyen lenne a fideath kormány válságkezelése, ha ne adj' isten újabb, a 2008-ashoz hasonló világválság jönne?! Ott végképp kiderülne, hogy a fiúk mennyit érnek.

stim 2017.07.09. 13:00:01

@Csabye:

nem vagy méltó vitapartner mert jellemtelenül érvelsz. Nem méltó az irományod az elolvasásra. Egy bizonyos színvonal alatt nem foglalkozom kommentekkel.

További kellemes 7végét.

stim 2017.07.09. 13:04:14

egy költői kérdésdre azért válaszolnék. Kérdezted, hogy mi lenne ha egy 2008-as világválság jönne?
Nos, mostanra a bankok több mint fele magyar kézben van, a szabályozás szigorúbb és nincsenek devizahiteles manipulációk. Felkészültebbek, erősebbek, válságállóbbal vagyunk. Nincs IMF hitelünk, gazdaságilag és politikailag is erősebbek vagyunk.

Aki akarja látja. Aki nem akartja látni az úgyse fogja de nem is érdekel. Az eredményeket nem látók, nem hallók, nem beszélők tábora rohamosan csökken mert semmi sem sikeresebb mint a siker. Ez van.

Csabye 2017.07.09. 15:50:26

@stim:

Megmosolyogtattál. :)

Továbbra sem írsz érveket. Ha meg hazugságon kapnak, játszod a sértődöttet.
Ha jellemtelennek tartod, ahogy érvelek, akkor magad tartod annak, ugyanis saját szavaiddal érveltem, a saját mondanivalódba keveredtél bele. :)
Neked belefér a csúsztatás, nekem nem. Annyi nem volt benned, hogy elismered, rosszul írtad. Inkább próbáltad védeni a védhetetlent. Számomra inkább ez tűnik jellemtelennek.

Nyíltan hazudnak politikusok, felelősségre egyiket sem vonják, elismerni sosem fogják a nyilvánvalót. Te meg átveszed ezt a stílust. Idáig jutottunk.

Sajnálom, hogy a többihez nem szóltál hozzá, szívesen meghallgattam volna az érveidet. Úgy általánosságban legalább egyet meghallgattam volna, de bizonyos körökben ez már nem módi. Ha az érvek elfogynak, akkor a másik jellemtelen. Értem. :D
Lehet, hogy cinikus vagyok, de alátámasztom mondanivalómat. Ez lenne a jellemtelen? :)
Akkor mi mondható el rólad?! :D

Szavazz szó nélkül a fideathre továbbra is. Pont azokra van szükségük, akik nem akarnak gondolkodni.

stim 2017.07.09. 17:09:23

Aki visszaolvassa látja mit írtam. Az államadósság GDP százalékában nézve csökken, ahogy ezt a kezdetektől írom. Akkor is ha ez sajnos nominálisan növekszik. Tehát mindkét állítás igaz, a lelkiismeretem tiszta. És mivel tisztában voltam miről beszélek ezért én nem is hazudtoltalak meg.
Mert ez a kettősség sajnos létezik. Csak azért mert 2010-ben szilveszterkor elpukkant egy pezsgő a korábban felvett adósság még nem szűnt meg. Köszönhetően a drágalátos MSZP-SZDSZ-nek ezt az adósságot még sokáig érezni fogjuk. Ezen nem változtat ha egy mindkét oldalról igaz állítás egymáshoz nem illeszthető részeit kontextusból kiragadva jellemtelen módon hazugságnak állítod be. Ahogy korábban tetted, szégyelld magad. Márha tudod mi az.

Ami pedig a felsorolást illeti (amit természetesen figyelmen kívül hagytál) az eredmények magukért beszélnek akár csak az elhallgatása a részedről. Nem baj, van kormány média amelyik kellő hatékonysággal fogja emlékeztetni a feledékenyeket és a szándékosan vakokat. Az, hogy te nem akarsz róla tudomást venni attól még sokan tudják és látják:)

Még valami. Az a fölény amikor az embernek több tudása van. A fölényeskedés pedig egy stílus de az még önmagában nem jelent tudást:) Sőt, általában akinek több tudása van az kevésbé fölényeskedő, véleményem szerint. Az objektív igazság keresése nem ez az út. Hanem a tisztánlátásra törekvés. Amihez nem tagadunk le eredményeket ha vannak. Mert az nem gondolkodás hane vakság és szurkolás. Persze, vannak hibák is. Nem baj ha erre az ellenzéki média rávilágít. De attól még ami működik az működik.

Csabye 2017.07.09. 23:21:03

@stim:

Kedves "uram"!

Hadd linkeljem be sokadjára is neked, hogy mit írtál!
"Aki figyeli a közgazdaság számait annak nincs szüksége magyarázatra mert azok önmagukért beszélnek. Több ember dolgozik, több adó folyik be ezért lehet csökkenteni az adókat. Az államadósság csökken, a hitelminősítők egyre jobb kategóriákba rakják az országot. "

Ezt írtad először, majd sehol sem láttam azt, hogy felvállaltad volna, hogy államadósságot írtál GDP arányos államadósság helyett, hanem a mosdatás ment. :D
Ezek után tiszta lelkiismerettel azt állítani, hogy a GPD arányos államadósságról írtál, elég nagy hazugság! Az alternatív valóságodat meg hagyd meg a fideathes médiádnak, nekik lehet, hogy jobban megy. :)
Még egy részlet tőled:

" Ha úgy érzed, hogy lopnak és ezért nem haladunk valójában ennek az államadósságnak a visszafizetésének a súlyos terhét érzed."
Megy a visszafizetés, mégis nő. :D:D Vagy már adósságspirálról van szó?
Ellentmondások hada "tisztelt" uram! :D

Újabb idézet tőled!
"Ezen nem változtat ha egy mindkét oldalról igaz állítás egymáshoz nem illeszthető részeit kontextusból kiragadva jellemtelen módon hazugságnak állítod be."

Egymáshoz össze nem illeszthető részek? Mint a GDP és az államadósság mértéke, egymáshoz viszonyítva százalékos formában kifejezve? Vagy az a teher (=kamat), amit az államadósság után kell fizetnünk? Vagy a GDP, az államadósság és a fizetendő kamatok közötti relációk? Vagy a 2010 előtti és utáni állapot összemérése? :D:D:D:D
Nap vicce, érdemes volt még ilyenkor is ránéznem, nagyon jól szórakozom. Sajnos ...
Nem az a baj, ha nem vagy közgazdász, hanem az, hogy meg sem próbálod megérteni, hanem eleve elveted, mert nem érted.

Miért nem kérdezel rá, hogy mit akar jelenteni az, amit leírtam. De újra bemásolom neked.
"Ráadásul a bruttó államadósság kamatai GDP-hez viszonyítva ugyanolyan szinten vannak, mint 2010 előtt, amiből az következik, hogy évről évre nagyobb nominális GDP és csökkenő GPD arányos államadósság mellett többet fizetünk nominálisan kamatokra, mint előtte. Ebből következően felteszem a logikus kérdést: hol van akkor az a pénz, amit szerinted az államadósság csökkenésére fizetnek? "
Szerintem annyira nem érthetetlen, és rengeteg összefüggés van, csak ahogy lejjebb fogom taglalni, nem számít neked, mert lásd következő pont. :)

Óóóó, hogyne reagáltam volna a felsorolásodra, sőt, egyiket sem tagadtam le. :) Vagy ha mégis, kérlek mutasd meg nekem, hogy mikor tettem ezt. :D
Csak egyrészt ezektől nem ájulok el, mert óriási változtatást egyik sem jelent, másrészt ugye a reagálásom felett elsiklasz jó fideathes funkcionális analfabétának megfelelően. Csak azt veszed észre, amit akarsz. Tessék, ezt írtam:

"Tényleg szép és jó dolgokat írtál.
Nyilván lenne mit vitatkozni pl a rezsicsökkentés szolgáltatókra gyakorolt hatásaival, vagy hogy ténylegesen van-e rezsicsökkentés (világpiaci árak), vagy akár azzal is, hogy a közmunkások miért nem szerepelnek a munkanélküliek között, meg ugye a külföldre vándorolt honfitársaink sem jelennek meg az aktív munkakeresők sorban, de meghagyom másnak, ha van kedve hozzá.

Nyilván jelenleg a gazdasági konjunktúra érezteti világszerte pozitív hatásait. Ez a mi nemzetgazdaságunkra is igaz! Nem vitatom ezen érdemeket (?), bár ezek hozadékainak nem sok köze van a fideath kormányhoz.
Ha ennyire jól megy most nekünk, talán ideje lenne megreformálni az egészségügyet, és/vagy a nyugdíjrendszert. Nyilván egyszerűbb egy minisztériumot "átszervezni", mint az elosztórendszerekhez hozzányúlni, mert az nagyon rizikós. Amíg ezek meg nem történnek, addig csak tűzoltás lesz, újabb és újabb kórház adósságátvállalás, stb. Emiatt állítom, hogy érdemi munkát nem végzett ez a kormány SEM."

Sajnos szöveget értelmezni nem felnőtt (?) korban kellene megtanulni, de talán még menni fog. Bár most már erős kétségeim vannak. De legfőképpen ÉRVELJ tisztelt "uram"!

Fölényeskedés akkor lenne, ha nem érvelnék, vagy támasztanám alá, amiket állítok, hanem hozzád hasonló módon terelnék a fölényeskedés által. De ugye te magad vagy a hazug ember és a sánta kutya esete, amiben sajnos nem lehet megválasztanod szereped, és mégis tökéletesen beleillesz :)
Szégyelljem magam? Hazug ember szava a tiéd, és én szégyelljem magam. :D:D:D Óriási vagy, tényleg megérte még egyszer rápislantani a hozzászólásokra.

Nézegesd, szeretgesd a kormány médiát. Soros és a migrik. Állandó harc a láthatatlan ellenségekkel. És az a rengeteg alternatív tény! Mámorító ugye? :D Jó szórakozást hozzá! ;)

ui: bár szvsz akkora szórakozást nem nyújt majd az neked, mint amit te nyújtottál nekem a nap viccével. :D

GyMasa 2017.07.10. 10:30:18

@ami szabad:
...ég Bajmao volt az ME, amikor az SZJA kulcsokat a következő képpen szerették volna kialakítani: Minimálbér: adó jóváírással 0, egészen a 2,5M -es bruttó bérig csökkenő mértékű adójóváírás. A 2. sáv 20%- emlékeim szerint, 15 azaz 15 M bérig! A fölött lett volna emelt kulcs, tán 35% ha jól rémlik, a válság közepén, hid el, keveseket érintett volna...
Meg volt egy olyan apro valtoztatas is, hogy nem az akkori brutto lettvolna az adoalap, hanem a szuperbrutto.
Tudod, az a resze a berednek, amit adokent a munkaado kozvetlenul fizetett a kasszaba, anelkul, hogy lattad volna.

GyMasa 2017.07.10. 10:53:17

@Tomiko:
...Ezt hogy értsem?...
Melyik resze nem ertheto?
A CIA szerint Magyarorszag migracios indexe 1,50.
Pontosan annyi, mint Nemetorszage.
Tehat pontosan ugyanugy allunk migracioval, mint ök.
Vagy, kerlek szolj, ha a CIA sem eleg autentikus forras a szamodra!
...Amikor apámnak életmentő műtétet ígértek az orvosok, azt mondták 3-4 hétig várjon, nincs altatóorvos. És képzeld, az ukrán mezőgazdász bevándorló nem vállalta az altatást. Te ne kerülj ilyen helyzetbe, mint mi, jó lenne, ha magadtól jönnél rá a hülyeségedre...
Attol, hogy apad igy jart, az allitasod, hogy kiurul az orszag, mert elvandorolnak az emberek az nem igaz.

GyMasa 2017.07.10. 11:45:10

@Lord Kilburn:
...Teljesen nyilvánvaló számára, hogy a menekültválság valójában nem magyar ügy, a kutya se akar ide költözni, mégis a legembertelenebb, leggusztustalanabb módon kovácsol belőle politikai tőkét, teljesen keresztényietlen módon kimaxolva azt...
Hat, azert ez nem teljesen igy van...
Tudod, minel tobb migrans ozonlene Europaba, annal tobb lenne azoknak a szama, akiket Mutti "szetosztana" a tobbi EU orszag kozott.
Tehat a nemet terv kb annyi volt, hogy beengedni a tomeget, kivalogatni belole a javat, aztan a hulladekot meg szepen ralocsolni a tobbi EU orszagra a kvota nev alatt.
Ez nem jott be, egyreszt mert beintett az egesz visegradi blokk, masreszt pedig kozben a nemetek is rajottek, hogy a migransok igencsak kevesse kompatibilisek az elvarasaikkal.
(nem igazan iskolazottak (ertsd, hogy analfabetak), nem beszelnek nemetul, a legtobben nem is akarnak megtanulni, es az iskolazatlansaguk miatt nem is nagyon lehet oket megtanitani ra..)
Es, ha megnezed a hireket ma mar az osztrakok is frankon beintettek a menekulteknek (tudod, kivezenylik a katonasagot a Brenner hagohoz, hogy megallitsak a belepest...)
Szoval Mutti elkezdte a "rugalmas elszakadas"-t az eredeti koncepciotol.
- Nem fogadnak be tobb migransot
- Ismet van hazautazasi premium
- elkezdtek kiepiteni a valodi hataroroizetet.

GyMasa 2017.07.10. 11:53:57

@vajdasagi:
...Én is pont erre az emberkereskedelem-Soros kapcsolatra kaptam fel a fejem. Mert ez tisztázandó...
Nos, ugy lehet ezt feloldani, hogy nemcsak anyagi haszon letezik.
Penzbol Sorosnak van eleg, szoval neki nem ez a fo mozgatorugoja.
Neki ideologiai haszna szarmazik ebbol a folyamatbol.
Az o terve a progressziv balos, kommuniszta, multikulti, PC- tolerans Europa.
Ebbe a tervbe illik bele a migransok betelepitese.

6.Lenin 2017.07.10. 17:26:52

@GyMasa:

"Penzbol Sorosnak van eleg, szoval neki nem ez a fo mozgatorugoja.
Neki ideologiai haszna szarmazik ebbol a folyamatbol."

Ez óriási ....

Ebből a haszonból igyexik máshol ideológiát váltatni, amit aztán pénzre vált.
Valahogy mindig ez a sorrend jön ki a munkálkodásából, vagyis inkább a fizetett ügynökeinek a tevékenységéből.

vajdasagi 2017.07.10. 19:01:37

@GyMasa: Nincs tehát bizonyítékod arra, hogy a Soros-pénzelte NGO-k migrénsokat utaztatnak, de:

1. megfogalmazod, hogy neki mi lehet a célja (prograssziv balos kommunista multikulti - mondod Te).
2. tudjuk, hogy Soros pénzel sok NGO-t
3. tudjuk, hogy van olyan NGO, amelyik migránsokat utaztat

Ezekből levezeted, hogy biztos Soros NGO-i is migránsokat utaztatnak, mert szerinted neki ez érdeke.
Két baj is van:
a) Semmilyen bizonyítékot nem láttam egyetlen Soros-flée NGO ellen sem, pedig gondolom
orbánék nagyon keresnék...
b) Az, hogy valakinek érdekében állna egy dolog, még nem jelenti azt, hogy csinálja is. Igaz,
orbánék szinte minden gazemberséget megtesznek, ha az érdekükben áll, de ez nem
általános emberi tulajdonság. Vagyunk pár milliárdan, akik másként élünk.

Szóval: szerintem bedőlsz mindeféle gyanúsítgatásoknak. Vagy magad eszeled ki őket.
süti beállítások módosítása